2015. április 24., péntek

14. fejezet - Kínzások kínzása és egy felejthetetlen délután

A délelőtt hamar elrepült. Laza föcivel kezdtünk. Bár néha vért izzadok vele, de ez a tanár jó fejnek látszik, nem úgy, mint aki általánosban tanított. Tamási Tamás. Így hívják a tanárt. A neve hallatán azt hittem, hogy valami barna hajú, magas, fiatal lesz, de hol vannak ilyen tanárok? Igen, sehol. Szóval ebbe belegondolva nem koppantam nagyot, amikor belépett az osztályba maga a Yeti. Jó, talán ez egy kicsit túlzás. A férfi körülbelül a negyvenes éveiben járhat, alkatra pedig alacsony és egy nagyobb pocakot is hord magával. Hosszú, fekete szakáll keretezte az arcát, haját pedig vagy a fodrász vágta félre, vagy pedig elaludta, mert egyik oldalán hosszabbnak tűnt, mint a másikon. 
- Jó reggelt! - köszönt mély hangján. - Látom már kitették a névtáblájukat, de tudják, elég hosszú idő lesz megjegyeznem a nevüket. 
- Rendben - szólalt meg csendben Adrián.
- Mondott valamit? - kérdezte nagyon mély hangját felemelve a tanár.
- Csak annyit mondtam, hogy rendben - válaszolt a fiú.
- Jöjjön ki felelni! 
Ez a mondat mindenkit szíven ütött. Első órán?! Nem vettünk semmit! Miből akar ez a kőkorszaki szaki feleltetni?!
Adrián felállt a helyéről, kezét a zsebébe süllyesztette, és kiment a tanári asztal mellé.
Egy kar lendült a magasba. Lanáé.
- De tanár úr! Még nem vettünk semmit. Nincs miből felelni - mondta anélkül, hogy a tanár felszólította volna. 
- Ennyire akar beszélni? Jöjjön ki maga is az úr mellé! - mutatott az Adrián mellett lévő helyre. 
A lány nem mozdult.
- Jöjjön már! Nem várhatunk itt egész órán. 
Lana felemelkedett a székről, a lábain láttam, hogy reszket. Lassan, lépésről-lépésre haladt a számára kijelölt hely felé.
Aztán elkezdődött a kínzás. A tanár olyan kérdésekkel bombázta őket, hogy azokat talán még egy végzős diák se tudott volna megválaszolni. Síri csönd volt a teremben egész órán, csak a három  ember kérdés-felelet-ét lehetett hallani, meg a többi tizenegy gyerek lélegzését. Láttam, hogy többen a tankönyvet bogarásszák, hátha ráakadnak valamire, amit a szadista kérdezett Adriántól vagy Lanától, de semmit sem találtak. A fiú minden válasza a "Nem tudom", "Gőzöm sincs", "Passz" vagy egyéb szinonimák voltak. Lana vele ellentétben megpróbált válaszolni, vagy átvezetni a kérdést valamire, amit eddig tanult, de semmi sikerrel. A tanár nem enyhült meg, végül mindketten egy-egy egyessel indították az évet. És ezzel el is ment az óra. Miután leültek, Tamási felvéste a jegyzetfüzetébe a szerzett jegyeket, aztán csengőszó előtt pár perccel elhagyta a termet. Abban a pillanatban Lana odasietett a barátnőihez, akik tárt karokkal várták, és szorosan körbefogták. Messze álltam tőlük, de még így is hallottam a zokogó lányt.
- Nehm...nehm kaphatok ehgyest... A szüh... A szühlehim megöhlhnek - mondta nagy sírás közepette.
Láttam, ahogy Adrián lassan átszeli a köztük lévő teret, és megsimogatja a vállát, aztán suttog neki valamit. Nem tudom, hogy miért, de rossz érzés fogott el. Mintha valami emésztett volna belülről. De nem tudom, mi...
A nap másik "fénypontja" az volt, amikor a matektanár belépett az osztályba. Haja csimbókokban lógott, mintha már hónapok óta nem mosott volna hajat, ruhái szakadtan, parasztosan lógtak rajta, és a terem végéből is érezni lehetett, hogy az előbb tartott cigiszünetet, mert úgy bűzlött a tőle és az alkoholtól, mintha abban fürdött volna. És elmaradhatatlan kelléke volt a bot. Nem, nem azért kellett neki, mert öreg volt, és arra támaszkodott, hanem rendes BOT. Azzal együtt csörtetett a tábla felé, minden lépésénél a fadarab egy jókorát koppant a padlón, és mintha az összes diák a teremben frászt kapott volna tőle. Többek között én is.
- Valami gond van? Álljanak már fel! - mondta köszönés helyett, mert ahogy megláttuk, mintha szögekkel odaszegecseltek volna a székhez, nem tudtunk felállni a rémülettől. Abban a pillanatban, ahogy megszólalt, mindenki szó nélkül a padja mögé húzódott, és nem mert mozdulni, hátha azzal feldühíti az ősembert. - Mindjárt jobb! Jelentőt! - nézett körül a teremben. - Mondjuk maga! - Ujjai egyenesen felém meredtek. Basszus, persze, hogy engem szúr ki. Ki mást?! A szívem egyenesen a torkomban dobogott, biztos voltam benne, hogy ez az ember a leghírhedtebb tanár az egész gimiben, és abban is, hogy nem a kedvességétől.
Lassan lépkedtem a tanári asztal felé, igyekezve nem mutatni a félelmet, amit akkor éreztem. Mi történik akkor, ha megesz ebédre? Nem kizárt...
- Ömmm... - kezdtem bele a jelentésbe.
- Csak bökje már ki, hogy ki hiányzik! Annyira nagy kérés ez?! Üljön le! - utasított. - Maga! - Most a mellette legközelebb ülő Ádámhoz fordult. - Mondja már meg, hogy ki hiányzik?
- Senki...Tanár úr. - tette hozzá az utolsó szavakat.
- Végre! Hála Istennek! Most vegyék elő a füzetüket és a könyvüket, és nyissák ki az első anyagnál! Mutassa, mi az első anyag! - mondta, és azzal a lendülettel elvette Ádámtól a már kinyitott tankönyvét.
Az egész órán egy szót sem szóltunk, annyira beparáztunk, remélem ez nem így lesz az elkövetkezendő matekórákon...
Tóthné a velünk lévő következő órájára már jól felkészült, egy halom nyomtatott lapot hozott, amit meg kellett oldanunk óra végéig, és aztán leosztályozta. Eléggé berágott ránk a múltkori miatt.
Amikor vége lett az utolsó órának is, Vivivel együtt sétáltunk vissza a koleszba, mint mindig. Azt beszéltük meg a fiúkkal, hogy a klubban találkozunk háromkor, és kettő óra volt, így sietnünk kellett, hogy időben elkészülhessünk mindennel. Meg se tudom számolni, hányszor öltözött át a barátnőm abban az egy órában, de tizenkettő után abbahagytam. Végül egy szürkés-kék inget kapott magára, rajta egy fekete felsővel, amiből a gallérja pont kilátszott. Alulra pedig egy fekete miniszoknyát vett fel, hogy kiemelje karcsú lábait. Én viszont nem vittem túlzásba a készülődést, miközben Vivi az összeállításokat mutatta, én a gépemet püföltem, és írtam Miának, mert nem beszéltünk azóta, hogy eljöttem. Egy kicsit fájt, hogy eddig nem keresett, de azért magamra is mérges voltam, hiszen nekem is alig jutott eszembe azóta, hogy Vivit megismertem. Mia elmesélte, hogy mi a helyzet vele és a többiekkel a suliban, mesélt egy kicsit Andrisról is. Megkérdezte, hogy történt-e valami, amitől a fiú rosszul érezhetné magát, mert mostanában eléggé maga alatt volt, de valószínűleg csak annyi lehet az oka, hogy az ország másik felében tartózkodunk jelen pillanatban. Aztán meghallottam a Fall Out Boy-tól az Immortals-t, ami azt jelenti, hogy valaki éppen keres. Andris hívott.
- Szia Szívem! - szólt az az édes távoli hang a vonal túloldaláról. - Hogy vagy?
- Szia! - köszöntem a kagylóba - Fáradtan egy kicsit. Szoknom kell még az új környezetet, a tanárokat, de nagyon kedves itt mindenki, szóval jól vagyok. Aztán délután megyek bowlingozni a közeli klubba az egyik új barátnőmmel. És te? - meséltem el tőmondatokban az egész eddigi pár napomat.
A szívem összeszorult, hogy nem lehetek ott vele. Lehet, hogy életem nagy lehetőségét szalasztottam el azzal, hogy idejöttem tanulni? De egyszerűen úgy éreztem, hogyha nem jelentkezek ide, akkor megsértem anyu emlékét. Tudom, hogy ő is azt szerette volna, ha ide jövök. De mi van, ha ezzel a döntéssel elveszíthetem Andrist, életem szerelmét? 
Reménykedtem benne, hogy egyszerre mindkettőt tudom csinálni, és ez a kapcsolat túl fogja élni ezt a négy évet külön iskolán...
  Kérlek Istenem! Legyen így. Tudod mennyire szeretem - fohászkodtam magamban a fent lévő Úrhoz, akiről anya mindig azt tanította, hogyha ő és apa már nem lesz velünk, Ő vigyázni fog ránk.
- Jól, de nagyon hiányzol - válaszolta aranyosan, amitől könnybe lábadt a szemem.
És hirtelen okból vezérelve mondtam ki a következő mondatot.
- Nincs kedved felutazni a hétvégén? Vagy péntek délután? Akkor megismerhetnéd az osztálytársaim, ha van kedved - kérdeztem, mert már én is szerettem volna látni őt.
-  Tudod, hogy lenne kedvem, de annyi házit kaptam hétvégére, hogy azzal ellennék egész évben. Sajnálom. De majd mindenképp - tette hozzá az utolsó mondatot, hogy jobban érezzem magam. De nem nagyon sikerült ezzel felvidítania. A könnyek határán álltam, éreztem, hogy bármelyik pillanatban kifolyhat az első, amit majd követ az összes többi, de erre most nem lenne se energiám, se időm, mert ahogy ránéztem az órára, láttam, hogy negyed óra múlva indulnunk kéne, és én még ki se választottam a ruhám.
- Na, milyen? - lépett ki Vivi a fürdőszobából most már kisminkelve.
Gyönyörűen festett.
- Mesésen nézel ki, ha eddig nem szeretett volna beléd, most biztos megtenné - erősítettem meg. Miközben mondtam a szavakat, észrevettem, hogy barátnőm arca normál színéről élénkpirosra változott a dicséretemtől.
- Köszi - mondta immár vörös arccal.
Én gyorsan magamra kaptam a farmerom és egy szürke felsőt, mivel ősz lévén egy kicsit hűvösebb lett az idő, mint az elmúlt napokban, aztán bevonultam a fürdőbe, felkentem egy enyhe sminket, ami szempillaspirál és szájfény kombinációja volt. Magamra húztam a tornacipőm, a nyakamra egy sálat is tekertem a biztonság kedvéért.
- Mehetünk? - kérdeztem tőle. Már nem csak ő várta ezt a délutánt, hanem én is nagyon izgatott lettem az egésztől. Nagyon régen bowlingoztam utoljára.
- Mehetünk - válaszolta egy kicsit elhalt hangon, amiből arra következtettem, hogy izgul.
Aztán kiléptünk az ajtón.

***

Amikor odaértünk a klubhoz, a két fiú már várt ránk, és van egy olyan érzésem, hogy egész végig kínos csönd uralta a köztük lévő teret, mert nem fordultak túl barátságosan egymás felé.  
- Sziasztok! - köszöntek szinte egyszerre nekünk. 
Mi is visszaköszöntünk, aztán kiváltottuk a jegyünk, majd elfoglaltuk a pályát.
A gerlepár leült a legtávolabb lévő székekre, így mi kezdtünk. 
- Tudsz bowlingozni? - kérdezte felém fordulva Adrián miközben odalépett a táblához, hogy beállítsa rajta a neveket. Én kezdek.
- Fogjuk rá - adtam egy nem túl konkrét választ, ami körülbelül takarja az igazságot. Kivettem egy kilences számozású golyót a többi közül, és belehelyeztem a lyukakba az ujjaim. 
Menni fog - biztattam magam. 
Nagy lendületet vettem, és a pálya elején elengedtem a labdát, hadd guruljon az útján. Mikor becsapódott, egy bábut sem hagyott állva. 
- Fogjuk rá? - kérdezte nevetve a fiú. Elégedettséggel teli arckifejezéssel indultam vissza hozzá.
- Ja. Fogjuk rá - A szemében megcsillant valami, mintha azt mondaná, hogy wow. 
A gép az első rublikába beírt egy X-et, így Adrián került a pályára. 
Megfogott egy tízes golyót, és elindult a pálya felé. 
- De azért még van mit tanulnod. Nézd a profit - mondta tettetett beképzeltséggel. Velem ellentétben, ő nem futott, lépkedett egészen a vonalig, ahol a labda útja kezdődne, ott megállt és koncentrált. Felmérte a golyó súlyát, és aztán annyi ideig várt, mintha fizikázna közben, kiszámolná a labda gurulási sebességét, meg hogy merre menne. Aztán elgurította. A dögnehéz bowlinggolyó szélsebesen száguldott végig egyenesen a pályán, nem csodálkoztam, hogy az összes bábut leütötte. 
Adrián magabiztos vigyorral a fején sétált vissza hozzám, zsebében a kezeivel.
- Megmondtam - Csak ennyit szegezett hozzám, aztán hívta Ádámékat, mert ők jöttek. 
A két szerelmes nagy csalódottan tápázkodott fel a helyéről, és közeledtek felénk. A fiú súgott valamit Vivi fülébe, amitől a lány elvörösödött, és csak megrázta a fejét.
- Na hogy állunk? - csapta össze a kezét Ádám, és ránézett az eredményjelzőtáblára, aztán leesett az álla. - Hogy a francba tudtatok ti mindketten strike-ot dobni? 
- Ügyesen és okosan - válaszoltam nemes egyszerűséggel, aztán láttam, hogy Adrián tartja a tenyerét, így belecsaptam. 
A táblán immár Vivi nevén villogott, aki kézen fogva Ádámmal igyekezett a pálya felé. A fiú erejét fitogtatva egyik kezével barátnőm apró ujjait zárta a sajátja közé, másikkal pedig egy könnyebb golyót tartott, amit a szerelmének szánt. Vagy talán a szerelme még túl erős kifejezés erre? A terep elejéhez érve Vivi labda lyukaiba illesztette ujjait, és felemelte, Ádám ekkor pár centiméterrel közelebb lépett hozzá, és a derekára kulcsolta a kezét, ajkaival pedig egy hosszú, ráérős puszit lehelt a lány arcára ösztönzésképpen. Ez nem sokat számított, mivel mikor Vivi elengedte a labdát, az úgy gurult, mint egy pályavesztett aszteroida az űrben, aztán pár méter múlva betévedt a legurító gödörbe, és ott folytatta az útját. Ádám és én biztatásul mondtunk neki pár kedves szót, de később kiderült, hogy nem sokat használt. Egyszer-egyszer jobb esetben leütött két bábut, de a legtöbbje inkább oldalra sikeredett, de mindegy, legyünk optimisták. Sokat ölelkezhettek Ádámmal. Barátnőm második dobásánál a fiú igyekezett segíteni neki, ilyenkor egyik kezét a lány derekán pihentette, a másikkal pedig irányította Vivi kezét, hogy merre is dobja. 
Bezzeg nekem nem kellett segítség! Előfordult néhány rossz gurítás, de így is második lettem Adrián után, ami nagyon jó, mert ő tényleg nagyon jól játszik! Leginkább strike-ot dobott, rosszabb esetben spare-t, de toronymagasan nyert. 
Miután lejárt a játékidő, beültünk egy fagyizóba. Imádom a fagyit! Bár ki nem? 
Ádám természetesen állta Viviét, én viszont felajánlottam Adriánnak, hogy kifizetem az én részem, mivel nem hagyhatom, hogy meghívjon, mert ugye ez nem egy randi, van pasim. De udvariasan elutasította, és odanyújtotta a bankjegyet, ami az én gombócom árát is tartalmazta. Nem láttam magam, de egészen biztos vagyok benne, hogy elvörösödött az arcom, amikor megköszöntem neki. 
Összességében egy vicces és nagyon jó délután volt, rég nem szórakoztam ilyen jól. 
A fiúk egészen a koliig kísértek minket, a kapuban viszont egyedül hagytuk a turbékoló szerelmespárt, de nem volt megtiltva, hogy messziről ne figyelhetném őket... Jaja, mert pont ezt tettem. 
- Olyan aranyosak együtt - jegyeztem meg Adriánnak, aki erre a kijelentésre odanézett. Barátnőm és Ádám egymást átkarolva álltak a bejárat előtt. 
- Ha nem akarod, hogy az két gombóc fagyi visszajöjjön, akkor nem kéred, hogy nézzek oda - válaszolta kuncogva, mire én is elkezdtem nevetni. Megnevettet. Ez jó jel.
- De neeeemár! - ugrattam. - Nézz oda, és akkor mond, hogy nem édesek!
- Oké, oké. Tényleg cuksimuksik - Kezével rebesgetni kezdett, mintha egy angyalt utánozna, de itt nem bírom tovább, kitört belőlem a nevetés.
- Hülye - vágtam rá, mire ő is nevetni kezdett. - Amúgy - kezdtem bele egy nagyon érzelgős és csöpögős monológba - köszi, hogy eljöttél velem. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha nemet mondasz. - Kimondtam, aztán nem is tudom, mi vezérelt, de lábujjhegyre álltam, és egy gyors puszit adtam az arcára. 
Ezt nem kellett volna... Hiszen egy hete ismerem csak!!!!! És barátom van!!! 
Abban a pillanatban meg is bántam amit tettem, így teljesen céklavörös fejjel megfordult, hogy ne nézzek a szemébe, és bementem az épületbe, ahol viszont már Vivi várt.
- Te puszit adtál neki! - sikítozott és tapsikolt közben. - Tetszik neked! Tudtam, elsőre megéreztem, ahogy néztél rá már az első pillanattól fogva, tudtam! 
Lágy mozdulattal befogtam a tenyeremmel a száját, annak jeléül, hogy nem kell mindenkinek megtudnia, hogy mi történt.
- Cs-s-s-s! - tettem a másik kezem a saját szám elé. - Igen, de nem szabadott volna. Ez így nem jó, ott van Andris! 
Elvettem a kezem az ajkairól és elindultunk a lépcsőn. 
- Egy pusziba még senki sem halt bele, és amúgy is. Amiről nem tud, az nem fáj... Különben is Adrián itt van Andris pedig az ország másik felében, nem csodálom, hogy egy másik hímnemű után néztél...
- Nem, nem néztem, szeretem Andrist, de komolyan. Így nem szeretett még senki, mint én őt. 
Tudom, ez nyálasan hangzott. 
- Na megyek hányni - röhögött.
- Miért? Szerinted ti mit műveltetek Mr. Segítekbowlingozni-val? - kérdeztem tettetett felháborodással. 
- Jó igaz, így kvittek vagyunk - Kinyitotta az ajtót ajtót, és lépett be az ajtón, én pedig követtem.
A zsebemben a telefonom rezegni kezdett, ami annak a jele, hogy SMS-em érkezett. A feladó pedig Andris volt. Az üzenet pedig négy szóból állt. 
"Milyen volt a bowling? <3 " 

26 megjegyzés:

  1. Nagyon gonosz dolog, ha azt kívánom Barbi szakítson már Andrissal? Igen, gonosz, de nincs bűntudatom :D
    Annyira tetszett ez a rész! Alapból jó napom volt (szereztem barátokat, ojee) és mikor megláttam, hogy új rész van, még jobb kedvem lett. És ahogy láttam az I love my stepbrother-t is frissítették, szóval ez egy kedvenc nap.
    Adrián annyira éééédes. (Nem, nem befolyásol, hogy Zayn karakteréről mintáztad.) Már alig bírom kivárni, hogy összejöjjenek *-* (Mert.... Össze fognak, ugye? *fenyegető nézés*)
    Ádám és Vivi is nagyon aranyosak, és Barbinak üzenném: "Én is imádom a fagyit"
    Szóval feldobtad a napomat, írtál egy vidám (néhol szomorú) részt és egy kis angol.... (mert gyakorolnom kell) It was incredible (khm... Szerintem helyesen mondtam, de nem 100% :D)
    És... Ennyi. (Ez is sok volt Anna.)

    Puszi:Awen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem :D Nekem is egy kicsit unszimpi Andris karaktere, mert hát... az exemre emlékeztet :D Adrián nekem is az egyik kedvenc szereplőm, nem véletlenül kapta meg Zayn a karakterét :D <3
      Köszi a dicséretet :*

      Törlés
    2. Szoval 1D rajongok vagytok...tetszett a resz s varom a folytatasat :-) siess vele :-)

      Törlés
    3. 1D for a life <3 Köszi, igyekszem vele :)

      Törlés
  2. Basszus... Leírtam az igazi nevem... Na, mindegy. Ez van :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Késő bánat :D Nyugi, nem fogok visszaélni vele... :D

      Törlés
    2. A remény hal meg utoljára :D

      Törlés
    3. Jah, mindenkit megölt, aztán magát is... :D

      Törlés
  3. Siess az uj resszel ^^ .. Nagyon jo lett,csak igy tovabb !:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen <3 Igyekszem minél hamarabb hozni :)

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Drága vagy <3 Köszi szépen <3 Igyekszem vele :*

      Törlés
  5. Szia! Vár egy kis meglepetés a blogomon!:) http://takenyou.blogspot.hu/2015/04/elso-dijam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon drága vagy, köszönöm szépen <3

      Törlés
  6. Nem tudom, nekem Andris már a debütálása óta nem szimpatikus. Akárhányszor mond valamit, például most, hogy sok a leckéje, mindig azt hiszem, hogy kamuzik! (Szerintem üldözési mániám van.)
    Jó Barbi csengőhangja.
    Szegény osztály, milyen tanárokat kell eltűrniük.

    VálaszTörlés
  7. Oh nagyon tetszik ez a blog. Azonban és inkább Bencével szimpatizálok <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi <3 Mint az olvasóim többsége :D

      Törlés
  8. Barby, azt kell mondjam, hogy nem igaz, hogy nincsenek fiatal barna hajú tanárok. Hozzánk tavaly jött egy húszas éveinek végén járó barna hajú-és szemű tesi tanár. És egyébként nagyon jó rész lett.

    VálaszTörlés