2015. június 21., vasárnap

150 feliratkozós különkiadás

Újabb különkiadás, amit nagyon szépen köszönök nektek, hogy elérhettem. 150! Fú, az az igazság, hogy még az ötvenet is alig gondoltam volna álmomban is, hogy elérem, nem hogy egy százassal többet. Csak annyit tudok mondani, hogy KÖSZÖNÖM. De tényleg. <3 


Bence szemszöge



Ez a nap is eljött. El sem hiszem, hogy igent mondott. Persze, tudom, hogy nem úgy gondolta, ahogy én szeretném, de egyelőre megelégszem ennyivel, és azt megígérhetem, el fogom érni, hogy ne szimplán barátként tekintsen majd rám.
Már egy fél órával indulás előtt a szobámban dekkoltam felöltözve, mikor anyám belépett. Lenge, nyárias ruhát viselt, de csak olyat, amit csakis itthon hajlandó felvenni. A rokonság mindig azt mondja, hogy tőle örököltem a szemem, hajamat pedig apámtól. Bár ezt inkább rájuk bízom. Olyan vagyok, amilyen. Nem mindegy, hogy melyiküktől kaptam a DNS-em arra eső részét? De.
- Ki a szerencsés lány? - kérdezte anyám kíváncsian, miközben egy lépéssel beljebb került a szobába. Világosbarna szemét, amilyet én is örököltem tőle ugye, a kezemre szegezte. Azok összekulcsolva feküdtek az ölemben, várva, hogy újra idegességemben törögetni kezdjem őket. Amint anya kitette a lábát, azt is fogom csinálni. 
- Csak egy lány az osztályból - legyintettem. Szeretem anyát, de azért nem vele akarom megbeszélni a lányügyeimet. Tulajdonképpen azokat senkivel sem akarom megbeszélni.
- Ha ennyire izgulsz, nem lehet csak egy lány - A "csak" szócskát finoman nyomta meg, kiemelve a többi közül. - Hiszen te elpirultál! - ugratott.
Gonosz, de azon kezdtem el agyalni, hogy hogyan tudnám minél kedvesebben a tudatára adni: erről nem vele akarok dumcsizni.
- Dehogy pirultam! És komolyan semmi. Csak egy lány az osztályból - Anyám szemében kíváncsiság csillant, és tudtam, hogy addig nem fog elengedni, míg nem beszéltem neki valamiről.
- Oké - emeltem fel a kezem megadóan. - Barbinak hívják. Kedves, aranyos és szar matekból - adtam egy rövidke jellemzést a lányról, remélve, hogy anyámnak elég lesz ennyi.
- Na, mesélj még! Csinos? De te jó vagy matekból, miért nem segítesz neki? Hol lakik? Áthívhatnád egyszer vacsorázni. Adrián is kedveli? - tette fel a rengeteg kérdést egy szuszra. Sosem értettem, hogy képesek ilyenekre a nők...
- Igen. Talán egyszer segítek. Koleszban - válaszoltam tömören. Elég tömören. - És nem a barátnőm! Nyugi! - kezemet a vállára tettem megnyugtatásképp. - De majd ha az lesz, akkor elhozom, ígérem. - Mikor a szemébe néztem, eszembe jutott ismét, hogy mennyire szerencsés vagyok.
A szüleim rohadt jófejek. A kedvemért befogadták a legjobb haverom, akinek az anyja egy alkesz picsa, és nem képes gondoskodni a saját fiáról.
De miután megjelennek az arcán a nevetőgödröcskék, rájövök, hogy elszóltam magam. Kurvára elszóltam magam.
- Hmmm, akkor azt szeretnéd, hogy a barátnőd legyen... - jelentette ki vigyorogva anyám.
- Na jó! Most már mehetsz! - tessékeltem ki az ajtón, de persze poénkodva. Sose bántanám meg az egyik legfontosabb személyt az életemben.
- Oké, oké! De azért izé... Nem kell mondanom semmit? Sok mindent megengedünk, de pia nincs, se drog, se cigi, értettük egymást? - kérdezte immár komolyan.
- Persze - feleltem, mire megnyugodott, és kilépett az ajtón.
Megint egyedül maradtam a gondolataimmal. Szuper! 
Igaza van anyának. Tényleg azt szeretném, hogy a barátnőm legyen. Naná, még mennyire, hogy azt szeretném! Már akkor akartam, mikor az első ledöbbenés után megláttam, hogy ő is tagja az új osztályomnak.
Ránéztem az órára, lassan már tényleg mennem kellene Barbiért, különben azt hiszi, hogy meggondoltam magam, és lelép valaki mással. Na nem! 
Felkaptam az öltönyömhöz az egyik fekete cipőmet, majd indulásra készen, beszóltam anyának a konyhába, hogy majd jövök.
Igyekeztem nem sietni, hiszen így is a nagy izgalmamban, negyed órával korábban indultam, mint kellett volna. De óriási szerencsémre 15:43-ra értem oda, így megvártam azt a két percet. Le kellett nyugodnom. Amikor viszont már a mobilom kijelzője háromnegyedet mutatott, feloldottam a billentyűzárat, és megkerestem a lány névjegyét, aztán tárcsáztam.
- Szia! - köszöntem, de nem vártam meg, míg viszonozza. - Itt vagyok. Lejössz?
- Persze, már készen is vagyunk - válaszolta, és egy másodperc múlva bontotta is a vonalat.
Pár perc elteltével kinyílt a kollégium ajtaja, és Vivi lépett ki rajta. Gyönyörű volt, az tény, de aki utána jött… Barbi rózsaszín estélyiben lélegzetelállítóan festett. Kényszert éreztem, hogy ezt elmondhassam neki. Magassarkújában óvatosan lépkedve közeledett felém, majd mikor mellettem állt, felé nyújtottam a karom, jelezve: nyugodtan kapaszkodhat belém. Amikor Vivi kissé eltávolodott tőlünk, Barbi füléhez hajoltam, és belesúgtam két szót.
Gyönyörű vagy. 
Ami igaz volt. Ó, még mennyire, hogy igaz!
Figyeltem az arckifejezését, az eddig ideges ráncai megenyhültek, szája sarka mosolyra húzódott, arca színe pedig falfehérből, élénkvörösbe váltott a bókom hallatán.
Ő belém karolt, így közeledtünk az iskola felé, amit a nagyobbak és a tanárok jól kicicomázták.
Nagyon jó érzés volt, hogy a karjaink összefonódtak, úgy mutatva, mintha egy pár lennénk. Barbi berohant valamiért az osztályba, de én megvártam kint. Nem akarom, hogy más elrontsa ezt a jó érzést. Nem akarom, hogy beleszóljanak. Ez csak az enyém. Csak a mienk.
Mikor visszajött, a tesi csarnok felé vettük az irányt, Amint beléptünk, a lánynak elállt a szava.
- Hű - szólalt meg hirtelen, amin elnevettem magam. Csak nézte a virágba borult termet, én meg őt.
- Ígérj meg valamit! - csúszott ki a számon. Barbi arcáról eltűnt a vidámság, gondolkozás és undor jelent meg helyette, ami miatt újra felkacagtam. - Nyugi, nem kérek nagyot. Csak annyit, hogy ígérj nekem egy táncot.
Ha mások látnának, azt hinnék, játszom a Rómeót. Bár igazuk lenne, hiszen játszom is.
- Azt szerintem ígérhetek - válaszolta a szépség bátran, majd hozzátette - De elmehetnénk előtte inni?
Csak bólintottam, majd óvatosan megfogtam a kezét, hogy kivezessem a nagy tömegből, ami pár perc alatt keletkezett.
Udvariasan töltöttem neki egy pohár Canada Dry-t, amit sikeresen majdnem kiöntöttem. Shit! Aztán visszamentünk a terembe.
A diri már nagyban beszélt, majd, mikor befejezte, mindenki megkönnyebbült arckifejezést vágott. De, hogy húzzák még az idegeimet, utána a tizedikesek tánca következett. Jövőre mi fogunk itt táncolni, és csak reménykedek benne, hogy engem Barbival osztanak egy párba. Pozitívum, hogy nem tartott tovább három percnél, és reméltem már, hogy a szabad tánc következik. Egy idősebb srác lépkedett a DJ pultnak felszerelt asztalhoz, amin az erősítők és a laptop pihent, aztán beleszólt a mikrofonba.
- Hello! - A mikrofon fülsüketítő hangot adott ki, mire mindenki felszisszent és káromkodott. - De legalább működik, nem? - kérdezte poénkodva a srác. Marha vicces, ikszdé. Aztán elindult a zene. Mire bátorságot vettem volna, hogy felkérjem a lányt, egy kar ragadta meg, ami Vivihez tartozott.
- Gyere ugrálni! - kérte a partneremtől. Partnerem... A lány még nem is válaszolt, de Vivi már le is kapta a cipőit, és elém helyezte őket. - Vigyáznál ezekre? - kérdezte tőlem, majd Barbihoz fordult. - Te is vedd le, magas sarkúban nagyon nehéz ilyen zenére táncolni! Különben is ez a kedvenc számom - Bociszemekkel nézett a barátnőjére.
A lány csak elnevette magát, mielőtt kibújt volna saját topánkájából.
- Vigyázz rá! - kérte nevetve, mire nekem is mosoly ült ki az arcomra.
- Nyugi, itt leszek a szám végére - ígértem neki. - De a következő tánc az enyém! - Mélyen a szemébe néztem, remélve, hogy nem tud ellenállni a kérésemnek.
- Megegyeztünk - mondta, aztán már csak a hűlt helyét láttam, és az itt hagyott cipőjét.
Egy ideig néztem a tömegben eltűnő alakját, de mikor már nem láttam, másra lettem figyelmes.
Bálint állt mellettem.
- Nagyon szexi abban a ruhában - villogtatta perverz mosolyát. - És az a fenék… - fantáziálgatott. - Olyan fogdosni való.
Láttam, ahogy lelki szemei előtt megjelenik, ahogy tapizza.
- Ha hozzá mersz érni, én esküszöm kiheréllek! - Ez nem pusztán fenyegetés volt. Megtettem volna. Barbiért meg.
- Na persze - röhögött fel, majd beleivott az ujjai között szorongatott pohárba.
Az idegeim pengeélen táncoltak. Azon gondolkodtam, hogy behúzzak-e neki egyet, amiért ezt mondta. Majdnem megtettem, de aztán beugrott valami. Nem hiszem, hogy a lány azok után is táncolna velem. 
- Csak fogd be, és húzz el! - mondtam kissé hangosabban a kelleténél, de szerencsére a hangos zene elfojtotta mindezt.
- Jól van, te rohadt képmutató! Csak ne mond, hogy te nem gondolkoztál el rajta. - Ujjait a szemöldökéhez emelte, majd a levegőbe hasított velük, aztán szerencsére elhúzta a csíkot, mielőtt Barbi ideért volna.
A lány pár pillanat múlva kifáradtan jött vissza hozzám, felvette a cipőjét, és felemelkedett.
- Mehetünk? - kérdezte izgatottan. Ha tudná, hogy én sokkal jobban izgulok...
- Ezt nem nekem kéne megkérdeznem? - kérdeztem vissza egekbe meredő szemöldökkel.
- Akkor kérdezd meg te is! - Arcán csintalan vigyor jelent meg, mire a karomat felé tartottam.
- Mehetünk? - tettem fel a kérdést én is. A lány csak bólintott, és a karját az enyémbe fonta.
Felcsendült egy lassú zene, mintha csak az istenek is úgy akarnák, hogy most összekapcsolódjunk. Óvatosan a derekára helyeztem a kezem, remélve, hogy ez nem kényelmetlen neki, de erről a gondolatról hamar letettem, mert ő pedig a vállamra tette a sajátját. Így táncoltunk addig, amíg a dal véget nem ért. Iszonyúan sajnáltam. A legjobb érzés volt a világon az, hogy a karomban tarthattam, hogy csak erre a pár percre is azt reméltem, egyszer több lesz köztünk puszta barátságnál. De aztán elhúzódott tőlem, és mindez összetört.
- Megkeressük a többieket? - kérdezte, miközben mélyen a szemembe néztem. Azon gondolkodtam, hogy ő vajon kitől örökölhette azt a kék szempárt.
- Ott vannak - mutattam a másik oldalra, ahol egy tucat gyerek, köztük a mi osztályunk is bandázott.
Mikor észrevette őket, megfogta a kezem, és húzni kezdett feléjük.
- Nemár! Hogy lehet ilyen negatívan élni?! Azért vagyunk itt, hogy táncoljunk, nem? - kérdezte diplomatikusan, amitől nekem akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.
- Nem - válaszolta erre Dani röhögve, mire Barbinak még jobban felment a pumpa.
- Most komolyan ezért vagy itt? Hogy csak unott fejjel nézd a többieket? Vagy egyszer fel is fogod emelni a segged a földről, és hajlandó lennél táncolni velem? - Én csak röhögve figyeltem a jelenetet, de azért egy csöpp féltékenység is erőt vett rajtam. Basszus, nemár! Nem vagyok én ilyen... Nem tetszik neki a srác, csak eléggé ... ilyen típus. A fiú felállt, mire Barbi elindult a táncparkettre, Dani pedig követte őt. Figyeltem őket a biztonság kedvéért, de szívás, mert csak addig tudtam, amíg el nem tűntek a táncolók között.
Ezek után a többiek sem maradta restek, mind felkérték őt táncolni. És én az összeset végigkísértem a tekintetemmel.
Nyugi van, ember! Ez csak tánc! - emlékeztettem magamat.
- Hé, Bence, hol a csajod? - kérdezte röhögve Bálint, mikor már én se láttam a lányt egy ideje.
- Nem a csajom - feleltem keserű szájízzel.
A fiú megint csak röhögött. Seggfej...
Ekkor Dorci jelent meg előttem, aprócska ruhában, ami a pöcsfej Bálintnak biztos bejött, de nekem egyáltalán nem az ízlésem.
- Öö… - kezdett bele dadogva - Arra gondoltam... Hogy lenne-e kedved táncolni egyet... velem? - kérdezte halkan.
Nincs kedvem táncolni, de ezt hogy közölhetném vele úgy, hogy ne bántsam meg?
- Hát nem tudom, hogy mondjam... - próbáltam érthető módon magyarázni, de nem hiszem, hogy sok sikerrel.
- De, kérlek... - nézett rám esdeklő szemekkel.
Ez csak egy tánc! - emlékeztettem magam ismét. - Semmi baj nem lesz belőle. 
- Rendben - mondtam, és már kezdtem is feltápászkodni a helyemről.
Megfogta a kezem, így mentünk be a táncparkettre. Hogy az nekem mennyire kényelmetlen volt! Azon imádkoztam, hogy Barbi meg ne lássa... Mert akkor lőttek az egész tervemnek, basszus! 
Ismét egy lassabb számot játszottak. Mindig a jó emberekkel kell kicseszni, értem én... 
Óvatosan a vállamra helyezte a kezét, nekem meg nem volt más választásom, kezemmel megfogtam csupasz csípőjét. Csak én undorodom ettől? Úgy látszik igen... 
Lassan ringatóztunk egyik oldalról a másikra, miközben egy ismerős arcot vettem észre a teremben. A lány ideges volt, és üvöltözött valakivel, aki nem messze állt tőle, de a zenét kénytelenek voltak túlordítani.
Barbi és Adrián.
- Bocsi, mennem kell - szóltam oda a velem táncoló lánynak, és eltoltam magamtól. Nem néztem vissza Dorcira. Most komolyan, hogy lehet egy lányt így hívni?! 
Gyors léptekkel haladtam feléjük, hogy minél hamarabb odaérjek. Bár a tömeg eléggé megnehezítette a dolgom, főleg a táncoló párocskák, akiknek megszakítottam a kis romantikájukat.
- Baj van? - fordultam Barbihoz, mikor elég közel kerültem hozzájuk.
- Nincs. Egyedül hagynál minket végre? - De nem a lány válaszolt. Hanem a legjobb barátom.
Csak a lányt figyeltem, a reakcióit. Arra lettem figyelmes, hogy sír. Az adrenalin szintem az egekbe szökött, és legszívesebben az öklöm Adrián arcában landolt volna. Bármennyire szeretem, olyan mintha a bátyám lenne, de nem, akkor se csinálhatja ezt.
- Mit csináltál, haver? - tettem fel a kérdést Adriánnak ideges hangon.
Az izmaim megfeszültek a dühtől, ami átjárta a testem.
- Semmit, ha nagyon... - kezdett bele a magyarázkodásába, amit viszont a lány nem hagyott. Ránéztem az arcára, azóta már nem csak egy könnycsepp hagyta el a szemét, egyre több és több jött. Basszus... Adrián, én esküszöm, hogy egyszer kinyírlak. 
- Menj el, Adrián! - Barbi hangja rekedtes volt a sírástól, de elég határozott ahhoz, hogy a fiú ne kérdezzen vissza.
- Sa... - Sajnálja. Azt lehet. De attól még nem javul meg semmi. Ha azt mondod egy törött edénynek, hogy sajnálod, akkor mi történik? Semmi. Ugyanúgy törött marad. 
Adrián a lány kezéhez nyúlt, de ő nem engedte, elhúzódott tőle.
- Csak menj! - utasította megint.
Viszont a fiú nem tágított. Gyorsan átszelte azt a pár lépést, ami közöttük volt, és rólam figyelmet sem véve, az arcához hajolva megpuszilta. A fülébe súgott valamit, amit nem hallottam, de az a lényeg, hogy utána megfordult és elment.
Barbit valahogy emlékeztetni akartam, hogy én mindig itt vagyok neki. Hogy rám akkor is számíthat, ha piros malacok hullanak az égből. Felém fordult, tudtam, hogy ő is szeretné. A kezeim az övéhez közeledtek, és mikor megtalálták egymást, az ujjaimat az övére fontam, úgy vezettem fel a tánctérre.
A legeslegjobb érzés ez, és ez biztos sose fog változni.
Szeretem ezt a lányt - vetődött fel bennem a gondolat. - Teljes szívemből szeretem. 
Ami olyan lehetetlennek tűnik, hiszen alig egy hónapja ismertem meg. Nem lehet valakit ennyi idő alatt megszeretni... Vagy igen?
Nem beszélgettünk sokat, inkább táncoltunk, de így is hamar elment az este. Ezt a lány is érezte.
- Mennyi az idő? - kérdezte miközben annyira elhúzódott tőlem, hogy hallhassam.
Ránéztem a faliórára, úgy válaszoltam.
- Fél tíz. Fáradt vagy?
Nagyon gáz lenne, ha felmennék a szobájába? 
- Egy kicsit. - Tudtam, hogy hazudik.
- Szeretnél menni? - kérdeztem tőle udvariasan. Óvatosan a lány csupasz vállára helyeztem a tenyerem, hogy úgy irányítsam, merre kell menni. Nem akartam senkivel sem találkozni, csak titokban lelépni, de ez sose megy így...
- Hova a francba mentek basszus?! Fiatal még az este - röhögött Bálint. Na, basszus, már csak te kellettél, hülyegyerek. 
- Nyugi, csak Barbinak fáj a feje, keresünk neki valami gyógyszert. Bár nem hiszem, hogy visszajövünk... - feleltem a lány helyett, mire az előttünk álló srácnak fülig ért a szája, és ha olvasnék a gondolataiban egész biztos, hogy valami perverz szarságot találnék benne.
- Fáj a feje, mi? - kérdezte röhögve. - Csak óvatosan, haver! Tudod a szabályt - kacsintott egyet, majd elhúzott.
Az udvar üres volt, sötét, ahogy végighaladtunk rajta, és még a koli is kihaltnak látszott. De a portás... Na, azaz öregember rohadt ijesztő!
Barbi beadta az öregnek, hogy fáj a feje, és én csak felkísérem. Bár igazából ez volt az igazság. Tíz percet kaptam. De aztán végre feljutottunk a szobába.
- Menj aludni! Az öreg megöl, ha nem megyek le tíz perc múlva...  - mondtam neki kicsit komoran, mert komolyan kinézem abból a csókából, hogy kinyúvasztana.
- Igaz - válaszolta csendesen. - De akár... maradhatnál is egy kicsit...
 A szívem minden dobbanása mintha ezer decibellel szólt volna, és az egész világ hallaná egyre gyorsabb ütemét.
- Akarod? - kérdeztem vissza, nehogy rosszul halljam. Remélem tényleg nem csak a képzeletem játszott velem. 
Felkapott egy adag ruhát, majd bevonult a fürdőszobába, de pár perc se tellett bele, a feje ismét az ajtó rám eső felén nézett ki.
- Tudnál segíteni? - hangjában volt egy kis megilletődöttség.
- Persze - válaszoltam. Remélem nem hangzott túl perverzen... Mintha mondjuk erre vágytam volna, vagy mi. 
Óvatosan arrébb toltam a haját, ami eltakarta a cipzárt, aztán nekikezdtem a "műtétnek".
- Tessék - szólaltam meg, mikor elhárítottam a bajt. Haha, én vagyok Superman. Haha. Se. 
- Köszi - köszönte meg, majd visszasietett a fürdőbe.
Kényelmetlen egy zakó nem? Basszus, mennyire lenne gáz, ha levenném? Ezen agyaltam egy ideig, de végül az agyamnak az a fele győzött, aki arra szavazott, hogy vegyem le. Majd odaléptem az éjjeliszekrényéhez, és  nézegetni kezdtem a fényképeit.
- Aranyos kisbaba voltál - jegyeztem meg, mikor hallottam a zár kattanását. - Ő meg gondolom az anyukád - mutattam a képen mosolygó másik nőre.
- Igen - felelte röviden és tömören.
- De a családi képen az egy másik nő. Mi történt vele? - Ekkora tapló is csak én lehetek. Nem tudom miért, de kicsúszott a számon. Szerettem volna többet megtudni róla. Hiba volt. Az arca elkomorult, és tudtam, hogy valami rosszat mondtam. - Jesszusom! Bocsáss meg! Csak én lehetek ekkora tahó. Basszus... - próbáltam menteni a menthetőt, hát nem jól.
Karom önálló utakon járt, idegességemben hadonásztam magam körül.
- Semmi baj, nyugi - Lefogta a kezem. Az érintése... - Oké? Semmi baj. Aludjunk - zárta le a témát.
Az ágy felé vettem az irányt, ami így elég furán hangzik. Természetesen maradtam a takaró felett, és vártam amíg a lány bebújt alá.
- Jó éjt! - szólalt meg, mire úgy éreztem elérkezett a pillanat. Azt gondoltam ő is akarja. Hát tévedtem.
Ajkaimat az övé felé közelítettem, hogy megcsókolhassam. Annyira vártam már ezt a pillanatot. De úgy látszik ő nem. Lehajtotta a fejét, én meg úgy tettem, mintha észre se vettem volna, a csendes elutasítást. Jobb híján beértem ennyivel.
A számat a homlokára tapasztottam, úgy mondtam.
- Jó éjt!
Engem azonban nem fogott el az álom. Csak figyeltem őt, ami lehet, hogy kicsit morbidul hangzik. De olyan jó volt nézni, ahogy alszik.
Hirtelen felindulásból a számat az övéhez közelítettem ismét. Alszik. Nem fog tudni róla. Mikor már alig választotta el valami kettőnk ajkát, még meggondolhattam volna magam. Baszki, Bence, ez rohadt beteges! Igaza volt a hangnak a fejemben, viszont nem hallgattam rá. Egy apró puszit leheltem puha ajkaira, ami ha lehet, még ragyogóbb érzés, mintha táncolnánk. De egy valami tökéletesebbé tette volna. Ha ébren lenne, és tudná, hogy mi folyik körülötte. És akarná is. 
Visszafordultam a saját térfelemre, mintha semmi se történt volna, és reménykedtem, hogy ezt a lány sose fogja megtudni.

***

Reggel arra ébredtem, hogy Barbi rajtam legelteti a szemét. Jó érzés volt, nem azt mondom, csak egy kicsit fura. 
- Nézz csak nyugodtan, engem nem zavar! - szólaltam meg poénkodva, alvástól rekedtes hangon.  
- Öm, én nem.. - próbált magyarázkodni, de én átláttam a szitán. - Amúgy jó reggelt! - Szerintem is nagy kamu lett volna, amit mondani próbált. Magamban nevettem. Vicces volt látni, ahogy elpirult.
- Neked is! - nevettem el magam, hiszen az egész helyzet olyan vicces volt. Legalábbis nekem. - Lassan mennem kéne, mielőtt felkel a portás... - tettem hozzá a legkevésbé sem boldogan.
- Amiatt már nem kell aggódnod - felelte erre Barbi. - Fél tíz van.
Azt a kurva, redvás mindenit! Csessze meg! Ó hogy az a... 
- Uh, baszki... - mondtam ki hangosan a szitokszavak szebbik változatát annak, ami a fejemben lezajlott.
Gyorsan felkeltem az ágyból, felkaptam a ruháim, majd a mobilomhoz siettem.
Kurvaélet. 
24 nem fogadott hívás. 8 olvasatlan üzenet. 
És a fele anyától. Basszameg! 
- Sajnálom, de most mennem kell... - hadartam, de nem bírtam búcsú nélkül elmenni. Közelebb léptem hozzá, két kezem közé fogtam hófehér, puha arcát, majd megszólaltam:
- Nem így terveztem, hogy rögtön elrohanok, tényleg. Hétfőn találkozunk. - Egy gyors puszit nyomtam a homlokára, majd sietősen kiléptem az ajtón. Nem terveztem visszanézni, mert az csak elbizonytalanított volna, és ki tudja meddig ragadtam volna a szobájában.
Nagy sürgés-forgás fogadott a folyosókon, valakik bőrönddel utaztak haza a hétvégére, de volt olyan fiú, aki, ahogy meglátta az öltönyöm, elismerősen biccentett. Miért kell mindenkinek erre gondolnia?! 
Mondhatnám szerencsének, vagy az égiek segítettek rá, de a portás gondolom nagydolgot végzett, mivel nem ült a szokásos helyén.
Spuri! - csengett a kis harang a fejemben, mire én engedelmeskedtem neki, és kislisszoltam az ajtón.

Éreztem, hogy még korán sincs vége a napnak, még vár rám egy jó adag lecseszés. 

20 megjegyzés:

  1. javított kiadás(az előző valahogy ki lett törölve O.o): Kyaaaa *teamBence* nagyon jó a rész és van egy újabb rajongója az írásaidnak. Gondoltam , hogy valami hasonló lesz Bencénél de ennyire cuki , hogy lehet valaki? na mindegy. Még egyszer mondom: Nagyon jó volt a rész , úgy ahogyan a többi is :)

    VálaszTörlés
  2. Szia. Már rég óta követem a blogod, de csak most komizok először.
    Nagyon jól írsz, ez a rész is marha jó lett. Most ebben a pillanatban kicsit team Bence, de továbbra is Adriánt kedvelem.
    Gratulálok, és ne hagyd abba az írást.
    ♡:Kitti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen <3 Remélem tényleg nem fogom abbahagyni, és még egyszer köszi a biztatást :)

      Törlés
  3. Szia.Tegnap találtam rá a blogodra a Facebook csoportban.Legalább hajnalig fentmaradtam és olvastam :) Imádom ahogy írsz. Abba ne hagyd az írást, mert megtalállak :D Egyébként én TeamAdrián4ever vagyok :D próbáltam megszeretni Bencét de nem ment :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :) :D Ez biztató :D Hát igen, van aki ezt az elvet vallja , de a legtöbben Bencének szurkolnak :D

      Törlés
  4. TeamBence 😍😍
    Jo rész volt nagyon, imádom! Jöjjön több is! 😊

    Ölel,
    Brynn

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen <3 Igyekszem nyáron is minél többet hozni :)

      Törlés
  5. Gratulálok a 150 feliratkozóhoz, tényleg megérdemelsz ennyit (és ennél sokkal többet)! Nagyon profi vagy, most is elérted, hogy érezzem a karakterek érzéseit!
    Bálint nagyon irritáló, meg tudom érteni, miért bánt így vele Bence! Bence pedig nagyot nőtt a szememben, bár már eddig is bírtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen a szavaid, hidd el, nagyon jól estek <3

      Törlés
  6. Imádlak Barby, de komolyan. Először nem akarództam elolvasni, de ez volt életem egyik legjobb döntése. Továbbiakban is sok sikert.
    És #TeamAdrián:3
    XxBecky vagy Kate amelyik jobban klappol :))

    VálaszTörlés
  7. Helloszia, megerkeztem.
    Te. Jo. Isten.
    Elolvastam a blogodat az elejetol a vegeig es huh. Leirhatatlanul tetszett.
    Megszakad a szivem Bence miatt, kerlek, orvosold valahogy a helyzetet!
    Hirtelenjeben nem is nagyon tudok mit mondani. Igenyes, megis konnyed irasmod, szeretheto karakterek, hosszu fejezetek... gratulalok, plusz egy feliratkozo. ;)
    Nagyon siess a kovetkezo resszel! Imadom, imadlak! <3
    Puszi: ~ Purple S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Most nyaralok, de amint hazaérkeztem Barcelonából, megírom ;) És köszönöm még egyszer ❤

      Törlés
  8. Szia, meghoztam a kritikát, amit kértél tőlem.
    Legyen szép napod!
    Puszi: Aislynn
    http://megmondomatutithaakarodhanem.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm a kritikát :)

      Törlés
  9. Szia! A blogod eszméletlen jó! Ez a rész is nagyon tetszett!!! :) De csak egy kérdés. A képen Dylan O'Brien van???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen <3 Nagyon örülök, hogy leírtad ide a véleményed :) És igen, Dylan van rajta :) <3

      Törlés
  10. Szia, már nagyon régóta imádom a blogod, viszont nem tudom miért de itt sose írtam kommentet, csak Facebookon. Most viszont ezzel a kommenttel szeretnélek ösztönözni, hogy igen is várom a következő részt. És inkább minden részhez írok valamit, csak hamarabb legyen rész.
    Bár tudom, hogy szünet volt meg hogy merre jártál, de azért elismétlem magam, hogy MÁR NAGYON VÁROM A KÖVETKEZŐ RÉSZT.
    Remélem jó volt kikapcsolódni, bár bevallom én hiányoltam az olvasnivalót. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm a biztatást <3 A héten már lesz <3 Köszönöm a türelmed és a többiekét is :)

      Törlés