2015. szeptember 6., vasárnap

27. fejezet - Elloptad a szívem

Kezemben a mobilomat szorongatva olvastam el újra és újra az SMS-t, amit küldött.  
Legyen kedd, de csak a jövőheti. Holnap nem érek rá - írtam neki vissza, az utolsó mondatot pedig csak kamuból. Szerettem volna minél kevesebb időt vele eltölteni. 
Rosszabb érzés uralkodott bennem, mint amikor Mia hagyott cserben, mint most, hogy a srác, akit a legjobb barátomnak hittem, elárult. Mert féltett. Hah, felhívhatott volna, basszus! 
- Jól vagy? - kérdezte Vivi, ahogy felértünk a szobánkba. Nem akartam most már előtte titkolózni. 
- Nem - válaszoltam lehajtott fejjel. 
- Mi történt az ofőnél, hogy ennyire kiakadtál Bencére? - érdeklődte kedvesen, és leült mellém az ágyra, hogy meghallgassa a történetet. 
- Elárult, érted? Pedig direkt megkértem, hogy ne tegye. Ne szóljon az ofőnek, hogy lógok, hanem kamuzzon valamit, erre mit csinált, rohant egyenesen az ofőhöz, hogy bemárthasson! Mert elvileg "féltett". - Rajzoltam a kezemmel idézőjelet, a hatás kedvéért. 
- Nem akarok az ő pártjára állni vagy valami, de tényleg féltett - simogatta meg a karom. 
- De akkor mondjuk felhívhatott volna, érted? Nem egyből a tanárhoz kellett volna rohannia! És ezért most járhatok egész félévig Bencéhez korrepetálásra - fakadt ki belőlem minden. Eddig örültem volna neki, ha korrepetál, de vártam míg magától felveti az ötletét, mivel látta milyen szörnyen sík vagyok a matekhoz. Akkor örültem volna ennek, de most... Ki sem tudom mondani, mennyire a terhemre lesz ez az egész.
- Jogos - értett velem egyet Vivi. - Azt meg azért reméljük, hogy nem azért csinálta, hogy veled lehessen... Azt másképp is megoldhatta volna. Mondjuk randira hív, vagy valami...
Bele se mertem gondolni Vivi felvetésébe.
- Ááá, szerintem nem tett volna ilyet. Sőt, biztos - nyugtattam inkább magamat, mint a barátnőmet. - Írjuk meg a házit - mondtam Vivinek, így legalább ellesznek terelődve a gondolataim, és nem fognak egész végig kattogni mindenen.
- Oksi - válaszolta, és már ment is a cuccához, hogy előszedje azokat a könyveket és füzeteket, amiből adtak házit. Sajna elég sok ilyen volt... 
Kis idő után felnéztem a matekból, mire láttam, hogy Vivi is nagyon gondolkodik.
- Matek? - kérdeztem nevetve. Mire barátnőm csak egyet bólintott, és nevetve elhúzta a száját. Nincs mese, a matekkal mindenkinek gondja van. Kivéve Bencének... - Az többek között az egyik, amiben nem tudok segíteni. Sorry - tettem fel a kezem füli érő szájjal, mint egy beszívott bankrabló, akit elkaptak. Haha, de komolyan. 
- Hát... Akkor azt mondjuk Orosznak, hogy nem értettük... Oké? - tolta félre a füzetét.
Mondanám, hogy oké, de így is rosszul állok. Áá, kit érdekel? Jövő héttől úgyis Bencénél fogok gülizni annak érdekében, hogy megértsem a síkok nemes nyelvét...
- Oké - értettem egyet, és ugyanúgy tettem, ahogy fél perce a barátnőm.
- Uuu képzeld! - vágott bele a mesélésbe, gondolom emiatt sem akart a matekkal szarakodni. - Ádámmal megint randira megyünk! És annnnnnnyira jó lesz! És annnnnnnnyira várom már, hogy el sem tudod képzelni! Bár attól függ, hogy milyen idő lesz, mert ha jó, akkor megyünk a Margit-szigetre valami romantikus sétára, de ha rossz, akkor marad a bowling - lelkendezett, arcára kiültek a pirospozsgás érzelmek, amit talán szerelemnek is hívhatunk.
- Biztos jó lesz - biztattam. - De azért egyet ígérj meg! - kérleltem.Vivi dermedten nézett rám, gondolom azt hitte, valamit rosszul csinált. Kiélveztem az apró szünetet, majd folytattam: Aztán minden apró-cseprő részletről számolj be!
Arcizmai ellazultak, bár annyira nem, mert apró mosolyráncok gyűltek az idegesség helyére.
- Mit gondoltál? Hogy csak úgy elsunnyogom előled a dolgokat? - kérdezte nevetve.
- Dehogy, de azért, biztos ami biztos... Bár ha jobban belegondolok... - vágtam olyan fejet, mint az imént a mateknál - talán a méretei nem érdekelnek, ha érted, mire gondolok... - ugrattam, mire csak megbökött, én pedig visítottam a nevetéstől, mint egy kismalac.
Ez az érzés felbecsülhetetlen.
Nem, nem az, amikor kis vinnyogó kocának hívod magad, hanem az egész.
Vivivel. Akiben megbízok, és ő is ugyanígy érez irántam. Aki a támaszom, ha a pöcegödör alján is vagyok.
Kinek kell pasi, ha itt van neki Vivi?
Senkinek!
Oké, ez az érzés kábé két percig se fog tartani, mert bárhogy is akarom, hogy Vivi betöltse az űrt, amit Andris hagyott. De nem ÚGY! Nem rosszra gondolni! Akkor se tudja. Azt csak egy rohadt, néha seggfej, néha aranyos hímnemű tudja betölteni.
Mégpedig van egy tippem, hogy ki lenne az.
A - val kezdődik és -drián a vége.

***

A suli szívás. Még mennyire, hogy az! Legalábbis a tanulás része. Meg a koránkelős része. Oké, oké igaz, hogy koleszos vagyok, de akkor is! Nem aludhatok addig, ameddig akarok, és ez nagyon zavar. Főleg, hogy én imádok aludni. És egyből visszasírom a nyári szünetet, mikor Orosz képére kell reggel felkelnem. A szokásos üvöltözés és keltés után a megszokott ritmusban indulhattunk át az iskola épületébe. A teremben már nem volt senki, mindenki átslisszolt az öltözőbe, hogy felkészülhessen tesire. Az órát mi bent töltöttük, a fiúkat a tanár szívatta, és suliköröket futtatott velük, de inkább ők mint mi... 
Viszont utána sietősre kellett vennem a figurát, mert mint kiderült, szódolit írunk, és naná, hogy nem tudtam róla. Vagy csak nem hallottam meg, mert az agyam másra figyelt? Lehetséges. Ez a sok szarság a tanulásom rovására fog menni... Kell ennyi fiúnak lenni az osztályban! Kellett megtetszenie annak a bizonyos srácnak! Kellett jóban lennem annak a bizonyos srácnak a legjobb barátjával! Kellett azzal a bizonyos baráttal csókolóznom! Kellett még mindig Adriánra gondolnom... 
Összesen hét percem volt beseggelni azokat a hülye szavakat, de nem baj, megoldottam! De... Ezzel csak egy baki volt. A nagy tanulásban elfelejtettem lemenni a reggelimért, amit a koliban kellett volna átvenni az első szünetben. Szuper. Ügyes vagy, Barbi! Csak taps! 
- Basszus - szitkozódtam magamban, úgy, hogy remélhetőleg senki sem hallotta, mert persze mindez a német óra kellős közepén jutott eszembe.
Nem baj - gondoltam. - Úgysem vagyok még éhes, kibírom ebédig.
Na ezt elhamarkodtam. A következő pillanatban a hasam korgása szakította meg a tanárnő beszédét. Enyhe túlzással, mivel nem állt meg közben a tannő, de szerintem eléggé hangosra sikeredett a bentről jövő kiáltás... 
- Na baszki - káromkodtam ismét motyogva, és elhatároztam, hogy akkor lemegyek kicsengetés után a büfébe, mert ha már a hasam is kiáltozik, valahogy csillapítani kell.
Az órát nézve húsz percen keresztül vártam, hogy végre megszólaljon a megváltást jelző csengő, és én sprintelhessek le a földszintre valami kaját venni. Mikor vége lett az órának felkaptam a tárcám, és elsőként léptem ki a teremből. Nem néztem vissza, de el tudtam képzelni a tanárnő "ezek a mai fiatalok" fejét.
Viszont úgy látszik, hogy nem csak én voltam éhes ebben a szünetben, hanem a fél iskola. Naná hogy! 
Már minimum egy busznyi ember állt a sorban, és ha még ebben a negyed órában csillapítani szándékozom a gyomromban lévő korgásokat, sietnem kellett volna... És azt is tettem! Már majdnem a sorban álltam, mikor egy másik diák is a helyemre pályázott, és persze egyikünk sem vette észre a másikat. Fortyogtam magamban a dühtől, és olyankor kizárom a körülöttem lévőket. Akkora sebességgel haladtam, hogy a srácnak nekimenve rögtön a padlón találtam magam egy nagy segges után.
- Auu. Nem tudsz figyelni? - Fájlaltam a hátsó felem, és a srácra néztem, aki miatt odakerültem. Ő is észrevette, hogy mit okozott. Fekete haja még a tesi utáni csapzott formájában volt.
- Barbi! Sajnálom, nem vettelek észre - felelte, és a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon a hideg kőről.
- Semmi baj, én voltam a hibás - dadogtam kissé, mint egy idióta. Elfogadtam a felém nyújtott segítséget, ő pedig erős rántással lábra állított.
- Akkor mindketten hibásak voltunk - mosolygott, majd jelzett egyet, hogy menjek nyugodtan elé. Igazi gentleman! 
Beálltam elé, de kicsit féloldalasan, hogy azért tudjunk beszélni, ha esetleg ezek után megszólal. De nem tette. Ezért felhoztam a legszarabb témát a világon.
- Milyen volt az angol?
Pechemre ezt a pillanatot választotta, hogy feltegyen ő is egy kérdést, így egyikünk sem hallotta a másikat, de szerencsémre nem volt kínos, mert mindketten elnevettük magunkat.
- Mondd te - ösztönöztem, de elutasította, és ugyanezt kérte tőlem. - Oké... Csak azt kérdeztem, hogy milyen volt az angol? - ismételtem meg a kérdést, mire kicsit fura fejjel nézett rám, de azért válaszolt.
- Furcsa és unalmas - vonta meg a vállát, majd annyiban hagyta a témát. - És neked a német? - vetette fel az újabb kínos témát, de na... Ha már megkérdezte, ez is egy lépés.
- Unalmas - mondtam szűkszavúan, és inkább megkérdeztem tőle, mit akart. - És te mit akartál kérdezni?
- Mindegy - legyintett. Elment a bátorsága attól, hogy megkérdezze? Vaaaagy... Ő is a némettel kapcsolatban akart egy kérdést feltenni?
- Oké - hagytam annyiban, és szerencsére már csak egy ember volt előttem, így nem kellett már sokáig várnom.
Mikor az is végzett, a néni hozzám fordult.
- Mit adhatok?
- Egy húsos szendvicset kérnék - mondtam udvariasan, aztán kifizettem, és arrébb álltam, hogy Adrián is ideférjen.
Eltettem a visszajárót, kibontottam a zsömlét, és már igyekeztem is fel, hogy kiszabaduljak a hering partyból. Már a lépcsőn tartottam, amikor meghallottam a saját nevem a tömegből. Pontosabban a hangját is felismertem az illetőnek.
A saját szendvicsével a kezében sietős léptekkel küzdött a tömeg ellen, hogy beérjen, így megálltam, hogy ez mihamarabb megtörténjen.
- Barbi! - kiáltotta még egyszer utoljára, hátha nem hallottam meg, gondolom nem vette észre, hogy közben megálltam.
- Igen? - kérdeztem vissza. Megpördültem, hogy szembe legyen vele.
- Ömm. - válaszolta, de ebből nem sokat tudtam kihámozni, így vártam, hogy folytassa.
- Ömm? - néztem rá mosolyogva, mire megeredt a nyelve, és feltette az eredeti kérdést.
- Lenne kedved holnap eljönni velem sétálni? A közeli parkba - kérdezte, mire egészen biztos vagyok benne, hogy az arcom színe a normálisról a hűdevörösre váltott. A szívem egyre gyorsabban és gyorsabban hajtott, miután kimondta ezeket a szavakat. Aztán rájöttem, hogy válaszolni kéne.
- Most randira hívtál? - válaszoltam kérdéssel a kérdésére a lehető legnormálisabb hangszínen, mivel idegességemben a hangom magassága elérte volna egy opera énekesnő legfelsőbb hangjának a szintjét.
- Mondhatjuk így is. - Kezeit zsebre téve állt előttem a lépcsőn, én meg nem tudtam, mit mondjak. Csak álltunk ott mint két idióta. Úgy éreztem magam, mint a filmekben. Minden megszűnt létezni körülöttem, csak én meg Adrián voltunk a képzeletbeli folyosón.  Az jutott eszembe, hogy talán ezt érezte Jacob, mikor a negyedik részben Renesmee bevésődött neki... Megszűnt körülöttük a világ, meg miegymás. Na de persze nekem Adrián nem vésődött be, hisz nem vagyok kitalált irracionális vérfarkas. - Na, mit mondasz? - kérdezte vissza a nemtörődöm semmivel stílusú srác az eddig soha nem látott ideges, vagy még inkább félő fejjel.
- Mikor lenne? - Szemei felcsillantak, persze nem teljesen a szó szoros értelmében.
- Bármikor igazából. Tipp? - Indult el felfele a lépcsőn, mivel rájött, hogy útban vagyunk. Társalgásunk közben nem egyszer mentek el mellettünk egy kicsit hőzöngve... 
- Mondjuk... - gondolkodtam el. - Szombaton?  - A tanulnivaló ráér... Már ha Adriánról van szó. 
- Tökéletes. - Mosolygott. Egész eddigi szűk másfél hónap alatt nem láttam még mosolyogni. Oké, talán néha, amikor Bencével vagy a Milán-Zsolti párossal röhögtek valamin. - Még hívlak, hogy megbeszéljük, hogy mikor pontosan - zárta le a témát mielőtt beléptünk volna az osztályba.
A küszöb után elváltak az útjaink a fiúval, én rögtön Vivihez siettem hogy elújságoljam neki a nagy hírt.
- Gyere, mondanom kell valamit! - fokoztam a kíváncsiságát, és vezettem ki a jól bevált helyre. Naná, hogy a vécébe.
- Na, mi történt? - kíváncsiskodott rögtön a barátnőm, amint becsukta maga mögött az ajtót. Nem maradt már sok hátra a szünetből, de azért egy kicsit megpróbáltam belepasszírozni.
- Randim lesz - böktem ki ezt a két szót. Vivi apró, vicces hangokat kiadva tapsikált a kissé vízhangzó szobában.
- Jujj, kivel?  - kérdezte, mire csak elvörösödtem, amiből rögtön levonta. - Adriánnal?
Mire csak hevesen bólogattam. A lány széles mosolyra húzta a száját.
De a nagy társalgásunkba a csengő rondított bele. Mindig a legszarabb pillanatban... 
Sietősre vettük a figurát, hogy még a tanár előtt visszaérjünk a terembe, ami sikerült is, de az órára már nem nagyon tudtam figyelni, csak egy dologra gondoltam.
Mégpedig a szombatra. 

16 megjegyzés:

  1. Vííííííí. Köszönöööm <3 Tudtam, hogy lesz Adrián randi *.* De azért #teamBendrián.
    Ez nagyon értelmes volt.

    VálaszTörlés
  2. Úúú, de várom a következőt!!!
    És első komi. :)
    Puszi, Vilcsiii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nembaj, én nagyon örülök, hogy kommenteltél <3 :)

      Törlés
  3. Kedves Barby!
    Szóval..kezdeném azzal, hogy ez most valószínűleg sok mindenkinél kiveri a biztosítékot, leszögezném viszont azt, hogy ettől függetlenül még mindig élvezetes a történet, és az írásmódot, deee..most jön a de. Barbi karaktere valami elképesztően idegesítő, és depresszív lett. Mindenen csak nyafog, és sír, amit egy részig még megtudok érteni, -család hiánya, igaz, megbízható barátok elvesztése(és akkor ide még egy idézőjel..)-Bencére való kiakadása nekem nagyon eltúlzott lett. Persze zavaró ha az illetô háta mögött "intézkednek", de mivel ismerjük a fiú érzéseit és szándékait, ráadásul Barbi is nagyon jól tudja, hogy ô aztán tényleg nem akar rosszat, abszolút feleslegesnek találom ezt a nagy hisztit. Adrián sunyi mint ahogy én mindig tartottam. Ráadásul a szándékai is szemetek, -visszaakarja szerezni a régi barátnôjét, annak a legjobb barátnôjével, miközben abba szerelmes a srác legjobb barátja? wat?- viszont ettôl eltekintve én még mindig kíváncsi vagyok rá. Ilyen titokzatos karakterre alapvetôen ki ne lenne kíváncsi? Vivi is fura nekem, nem értem miért nem akar végre "színt vallani". Viszont aki engem igazán kíváncsivá tett az elôzô részekbôl az Lana! Érdekel ô mit fog szólni ehhez a bizonyos randihoz, biztosan lenne hozzá egy két szép szava. És még így a végére(természetesen ez csak az én javaslatom, a döntés joga nyílván nálad van) engem érdekelne kicsit több infó, vagy jelenet a többi osztálytársól. Például nekem valamiért nagyon szimpi Dani, Bálint, és például Fanni is. (Lehet az utolsó kettô a választott név és az ôket ábrázoló Josh H./Lily C. miatt találom szimpatikusnak :D)

    Remélem nem bántottalak meg, abszolút nem állt szándékomban, mint írtam magát a történetet szeretem, de a véleményemen változtatni nem tudok. Sok sikert a továbbiakhoz!

    Puszil, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a véleményt, örülök, hogy kinyilvánítottad. Hát igen... Rengeteg blogban a főszereplő valamilyen okból egyáltalán nem szimpi. Barbi talán tényleg eltúlozta az egészet, bár Bencének tényleg nem kellett volna egyből a tanárhoz futni, feltalálták egy ideje a mobiltelefont, amit pont ilyen helyzetekben lehetne használni. Szóval én valamelyest megértem, bár talán egy kicsit a bolhából elefántot is csinált. Adrián... Ki tudja? Lehet, hogy megváltoztak az érzései? De az biztos, hogy miután megtudta, hogy Bence (is) érez valamit Barbi iránt, nem hagyott fel a dolgokkal... Talán valamilyen szinten összeillenek Barbival. Mindketten rohadtul döntésképtelenek :D Arra én is kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni, ha Vivi esetleg egyszer elmondja Barbinak az igazat...

      Törlés
  4. Megint szuper lett- lehet uncsi már, hogy mindig ezt mondom...:D<3 De ahogy elolvastam az előző kommenteket, az egyikben felfedeztem egy számomra is érdekességet. Tényleg több olyan rész lehetne, hogy órákon, vagy szünetekben stb. a többi ember lény mit csinál?:D na, már nagyon várom a következőt:* :)

    VálaszTörlés
  5. Ááh. Úristen. Minden nap gülüzöm a telefonom. Még a kollégiumban is, hogy mikor raksz már new fejezetet.😊 Annyira örülök neki. 💜 Várom már az Adrián féle randevút👌💗

    VálaszTörlés
  6. ❤-ek lennének a kérdőjelek :"D sorry

    VálaszTörlés
  7. Már szerintem sokszor mondtam, de Vivi a legjobb barátnő. Mindenkinek kellene egy belőle :).
    Ú, már kíváncsi vagyok, hogy ez a randi a "szerezzük vissza Vivit" hadművelet része, vagy komolyan gondolja. Bencével meg már dunsztom sincs, mi lesz. Te mindig elgondolkodtatsz!
    Már várom a kövi részt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D <3 Majd meglátjuk mi sül ki az egészből... ;)

      Törlés