46. fejezet - Randi, nemrandi

A hét gyorsan telt, az órák néha csiga lassan vánszorogtak, sokszor viszont alig tíz percnek éreztük. Bár még egy hónap van a suliból, még most jön csak a nagy hajtás meg a dolgozatok tömkelege, hogy ne maradjanak a téli szünet utánra, mivel a tanárok többsége szerint úgyse tanulnánk, csak elfelejtenénk a dolgokat, és kivételesen igazuk van. Egy normális diáknak eszébe sem jutna azalatt a két hét alatt akár az íróasztalára nézni, nemhogy tanulni... Így a leckéket lapozgatva rájöttünk, valószínűleg az utolsó előtti hetünk nagyon húzós lesz. Viszont még pár nap könnyebbséget kaptunk, mert néhány tanár beteg lett, többek között az ofő is, így egy csomó órára nem kellett bejönnünk, vagy éppenséggel elhagyhattuk a sulit hamarabb. Csütörtök-péntek az első óráim helyett inkább aludtam, mivel azok pont Kissel lettek volna. Kész paradicsom volt. 

Viszont azt a könnyebbséget nem kaptuk meg, hogy Orosz ne jöjjön be. Egyszerűen az a tanár valami túlélő, jobb mint Bear Grylls, eskü. Eddig nem volt beteg, és a felsőbb osztályoktól úgy hallottuk, hogy nem is szokott az lenni. A diákok nagy keservére. 
- Demeter! - lépett be nagy ricsajjal a terembe, mire felkaptam a fejem. Csak egy szokásos matek kezdődik.. Éljen!
- Igen, tanár úr? - kérdeztem vissza, hangomban kicsi félelem bujkált.
- Jelentést! - Nem igazán érdekelte, hogy ez nem az én feladatom lenne...
Sietősen átlépkedtem a táskákon, mielőtt leharapná a fejem, vagy esetleg időhúzásért sárga lapot osztana nekem. Kitelik tőle, bár ez nem a focipálya... 
- Igenis! - álltam haptákba, kezemet a homlokomra helyeztem, úgy látszik, előjött a béna humorérzékem...
Az osztály nevetésben tört ki, mire a tanár furcsa fejjel figyelt rám, hatalmas botját maga mellett tartotta. Bár nem egy öregember, akinek szüksége lenne rá, a Zrínyis hiedelem szerint azzal bánik el azokkal, akikre pikkel.
- Demeter, mondja meg nekem... Éppen mit csinál? - kérdezte egyáltalán nem poénos hangon, mire teljesen megbántam a tettem, akárhogy is röhögött a műsoron az egész osztály.
- Hát, haptákba álltam... uram - válaszoltam, mire az elcsendesedett diákhad sírt a röhögéstől.
- Jól csinálod, Barbi - törölte meg a szemét a hozzám legközelebb ülő ember, aki éppen Zsolti volt. Jó tudni, hogy valakinek tetszik a dolog, mert én most már inkább reszkettem, de nem a nevetéstől, inkább a félelemtől.
- Azt látom, tudja mit? Menjen a helyére, elintézzük a jelentést máshogy - mondta ki, mire én a helyemre ballagtam, de mikor elmentem a tanári asztal mellett újra megszólalt. - Nem, inkább maradjon csak itt, ha már a táblánál van, nézzük meg, mennyire tudja az anyagot. Jegyre. - A kis naptárába nézett, amibe ronda macskakaparással elolvashatatlan jegyzeteket vésett. - Herceg! Magának nem kéne dolgozatot írnia? - nézett fel a füzetecskéjéből.
- Nem tudok róla, tanár úr - hárította el a felajánlást.
- Kár, mert én tudok, na jöjjön, ne húzza a saját maga idejét. Ketyeg az óra, tikk-takk - ütögette a kis üveget a karóráján.
Adrián nagyot sóhajtott, aztán fogott egy tollat, és helyet cserélt Lanával, aki eddig Orosz orra előtt ült.
- Fasza - suttogta alig hallhatóan az orra előtt, mikor a tanár elé tette a lapot.
Adrián rögtön neki is esett, Orosz pedig felém fordult.
- Na, Demeter! Ábrázolja ennek a függvénynek az inverzét - aztán mondta is a példát. Persze, nem sokat értettem a tegnapi órából, így esélytelen volt a dolog. Az osztály néha elnevette magát egyes lépéseimen, de én megpróbáltam kihozni az egészből a legjobbat. - Egyes, üljön le! Legközelebbre megtanuljon, mert meg fog bukni. Lassan megérdemelne egy nádpálcás fenéken billentést, kisasszony - motyogta, én pedig paradicsom vörösen a helyemre mentem.
Mikor leültem a helyemre, egy papír várt a füzetemen egy ismerős kézírással.

Majd segítek:)

Gyorsan hátrafordultam, míg Orosz a tábla letörlésével szöszmötölt.
- Köszi - mondtam Bencének, aki csak elmosolyodott.
Az óra további részében égett a fejem rendesen, úgy döntöttem, inkább meg sem szólalok, mert abban tuti talál majd valami kivetnivalót. A csengő megváltásként szólalt meg, mindenki, Oroszt is beleértve, pakolni kezdte a cuccait. A legtöbben hamar kispuriztak a teremből, és már indultak is haza, mivel a tanárok hiányzása miatt ez volt az utolsó óránk, de én megvártam Vivit, akinél még egy csiga is gyorsabban pakolja a holmijait.
- Tanár úr, lehetne ebből javítani? - szólalt meg a helyiség elejében Adrián, rajtunk kívül csak ő maradt bent.
- Nem tudom, fiam. Ennyire rosszul sikerült? - kérdezte Orosz a fiútól.
- Valahogy úgy - felelte, mire a tanár elenyhült.
- Hétfőn. De ez az utolsó alkalom, hogy megengedem, szóval ne nagyon terjessze.
- Köszönöm - búcsúzott el Adrián, és már lépett is volna ki a teremből.
Itt a pillanat - gondoltam, így közelítettem felé.
- Hogy ment? - érdeklődtem tőle. A kabátom már rajtam volt, indulásra készen álltam, de látszólag ő még vissza készült menni az osztálytermünkbe.
Hátranéztem a terembe, ahol Vivi még pakolt. Adrián hátrafordult hozzám, és megállt.
- Mit gondolt? Tíz perc alatt, hogy tudnék átnézni ekkora anyagrészt? Beteg - mondta meg a véleményét a tanárról. Adom... 
- Megértem... - lépdeltem mellette, de közben eljutottuk a lépcsőig, ahol nekem le kellett volna mennem, de ő felfele lépdelt. Mit tehettem volna? Vivi közben beért minket, és rám nézett, mikor én elindultam Adrián mellett a harmadik emelet felé.
- Nem megyünk? - kérdezte Vivi, mire megálltunk mindketten, Adrián és én is.
- De, csak fenthagytam valamit - szabadkoztam, ami persze kamu volt. Egyszerűen csak kihasználtam az alkalmat, hogy beszélgetett velem.
- Ja jó, jövök én is. - Kicsit húztam a szám.
- Megoldom egyedül is, mindjárt itt vagyok - mondtam úgy, hogy értse a célzást. Szemébe néztem, és S.O. S. jelzéseket adtam neki. Légyszí, éppen beszélgetünk, pls, hagyj egyedül, kérlek. 
- Ja jó, akkor lent megvárlak - vette a lapot, én pedig kifújtam a bent tartott levegőt.
- Basszus, nekem még van két órám - bosszankodott.
- Senkinek sincs már több órája, el lehet menni - vettetem ellen. Igaz, nekünk bejött az angoltanárunk helyettesíteni második órában, mivel az is elmaradt, de ezután a többiek is elintézték, hogy ne kelljen bennmaradniuk annyi időn keresztül.
- Komolyan? - nézett rám kételkedve.
- Ahha, Lanáék beszéltek az igazgatóval.
- Fasza - örült a maga módján, de hamar felértünk a terembe, és ennyi idő alatt semmiről nem beszélgettünk. Legalábbis semmi érdekesről.
Gyorsan a padomhoz léptem, és úgy tettem, mintha tényleg itt hagytam volna valamit, aztán a küszöbről visszaszóltam a bennlévőknek.
- Jó hétvégét!
- Neked is! - hangzott az egyöntetű válasz. Viszont mire megfordultam, egy méretes mellkasba ütköztem.
- Akkor holnap, Királylány? - kérdezte a felsőtest tulajdonosa.
Királylány? Bence, komolyan?
- Tíz órás vetítés, és fél tízkor tali itt? - egyeztettük, hogy mindketten jól emlékszünk-e.
- Pontosan. Mármint nem pont itt... - poénkodott, mire beleöklöztem egyet a mellkasába. - Hé, ez nem volt királylányhoz méltó, Királylány.
- Haha - köszöntem el tőle, és kinyújtottam rá a nyelvem, mint egy óvodás, de ő csak nevetett rajtam.
- Akkor holnap, Királylány! - lépett be a terembe, így már nem válaszolhattam.
Gyorsan lesprinteltem a lépcsőn, de ügyeltem arra, hogy el ne essek valamiben, mivel az elég nagy szokásom...
- Hol voltál eddig? - esett nekem rögtön Vivi, de rögtön megenyhült. - Adriánnal mi volt? - ujjongott.
- Semmi, szó szerint - szomorodtam el.
- Na és Bence? Holnap randiztok, nem? - pörgött rá a fiú témára.
- Ez nem randi, csak baráti mozizás - helyesbítettem.
- Vagyis randiiii - pördült egyet Vivi, mire csak elmosolyodtam, de ráhagytam a "randi-nemrandi" dolgot. 

***

Másnap korán keltem, legalábbis ahhoz képest, ami a megszokott volt tőlem a suli nélküli napokon. Háromnegyed kilenckor már kukorékoltam, és készülődtem a mozira Bencével.
Mivel még nem esett a hó, és hideg sincs annyira, mint kellene így majdnem decemberben, ezért úgy döntöttem, hogy azért viszonylag csinosan öltözöm. Egy fekete cicanadrágra felvettem egy vajszínű szoknyát, felülre pedig egy hasonló színű kötött pólót. Nem sokat vesződtem a sminkkel, alul szemceruzával kihúztam, felülre egy tusvonalat tettem, majd kispiráloztam magam, legutoljára egy pohár víz után pedig felkerült a rúzs. Egy kicsit erősebb volt, mint amiket rendes sulinapokra szoktam felkenni, de mégsem az a tipikus ribancos vörös.
- Mész is? Mennyi az idő? - nézett rám álmosan Vivi, mikor éppen a csizmámat húztam. - Hú, de csini vagy. Nem úgy volt, hogy ez nem randi?
- De, ez egy nemrandi - közöltem vele, mire csak annyit mondott, hogy érezzem jól magam, aztán már meg sem szólalt, valószínűleg bealudt.
Kinézetemet megkoronáztam a világos szövetkabátommal és egy hatalmas vajszínű sállal, aztán már indultam is ki a koleszból.
Mikor a portára értem, Bence üzent, hogy megérkezett.
És még pontos is.
- Csini vagy - üdvözölt, mikor meglátott, aztán közelebb húzott magához, és megölelt. Egy ideig így álltunk, hiszen senki sem siettetett... kivéve a film.
- Nem fogunk elkésni? Már csak huszonöt percünk van kezdésig - aggodalmaskodtam, mire Bence csak kinevetett.
- Pár perc alatt ott vagyunk, nyugi, lesz időnk még kaját is venni. Nincs mozi popcorn nélkül - állapította meg.
- Pontosan, akkor tisztára felesleges menni, ha nem is eszünk popit.
Ujjai felém vándoroltak, miközben kifele lépkedtünk a suli telkéről, és az enyémet keresték. Nem gondolkodtam, egyszerűen elfogadtam, ő pedig megfogta a kezem. Így mentünk végig az utcán. Szerencsére a levegő tiszta volt, nem találkoztunk senki olyannal, akivel nem kellett volna. Az adriános esetből tanulva inkább nem futnék össze Lana egyik csatlósával, még komolyan el kezdik hirdetni, hogy Bencével mi randizunk. 
- Nem fázol? - kérdezte útközben. Felszálltunk a tömegközlekedésre, ahol viszont még nem fektettek be a fűtésre, így nem sokkal volt melegebb a villamoson se.
- Nem, mert te? - kérdeztem vissza. A kezemet néha megcsapta egy-egy hideg fuvallat, de akkor az övét is, hiszen mindkettőnké levegőn volt. A másikat zsebre tettem, és láttam, hogy ő is ezt csinálta.
Mikor beértünk a plázába még tíz perc volt kezdésig. Siettünk a mozi emeletére, és reménykedtünk benne, hogy annyira nem lesz sikerfilm, hogy a lefoglalt jegyeket elkapkodják előlünk.
- Hello - köszönt Bence a pasinak, aki az asztal másik oldalán ült. - Két jegyet foglaltunk a Célkeresztben mostani vetítésére.
Az alkalmazott bepötyögte a számítógépbe az adatokat, aztán mikor készen lett vele, megkérdezte:
- Egybe lesz fizetve?
- Igen.
- Nem - feleltem Bencével egy azon másodpercben, mire a fiú rám nézett.
- Meghívlak, hagyd csak - ellenkezett, majd rögtön odaadta a palinak a pénzt.
- Nem, tessék, vedd el. Ha te fizetsz... - hagytam egy kis helyet a mondat közepén - az olyan randi szerű.
Felé nyújtottam a bankót, de még mindig ellenkezett, és visszatolta felém. Közben a pali krákogni kezdett, jelezve, hogy vegyük már el azt a nyomorult jegyet, és ne tartsuk fel a sort a hülye veszekedésünkkel.
Bence el is vette a jegyet, majd ismét felém fordult.
- Oké, fizetheted a kaját. Mivel ez nem randi - adta be a derekát, mire önelégült mosoly ült ki az arcomra.
- Kösz - hálálkodtam, de ő rám hagyta a dolgot, és beálltunk a sorba, ami a nagy mennyiségű popcornhoz vezetett.
- Hmm... Páros popcorn menü? - nézett a pult mögött magasodó táblára.
- Tökéletes.
- Mivel iszod? - kérdezte tőlem.
Végignéztem a kínálaton, majd megfontoltan válaszoltam.
- Kólával.
Mikor sorra kerültünk odaadtam neki a pénzt, ő pedig leadta a rendelést. A pult másik oldalán lévő kiszolgáló nő nagyokat mosolygott ránk nézve, mire ráeszméltem, hogy még mindig fogom Bence kezét. Megpróbáltam nem túl bántóan, de elereszteni az ujjait.
Majd arra fogom, hogy segítek neki cipelni az italokat meg a popit. Azt csak nem lehet félkézzel, ugye?
Hát tényleg nem lehetett, még így két kézzel is ügyeskednem kellett, hogy ne borítsam fel a telerakott dobozt.
- Elmennék gyorsan vécére, nem gond? - kérdeztem kicsit feszélyezve, mire nevetve megrázta a fejét.
- Itt megvárlak - ígérte, és miután visszajöttem, tényleg ott állt kezében a két üdítővel előtte az asztalon pedig a popi hevert, ahova én tettem.
Sok-sok tapasztalat alapján már soha nem ülök be úgy moziba, hogy előtte nem ürítettem ki a hólyagom.
Ezután gyorsan fogtuk a cuccainkat, és az immár fekete terembe értünk. Sűrű elnézések közepette, de megtaláltuk a helyünket, szerencsére a szélére szólt, bár ha akartunk volna, máshova is ülhettünk volna, mivel a terem alig volt félig tele nézőkkel.
Bence udvariasan beengedett maga előtt, így ő került a sor szélére. Alig izegve-mozogva próbáltam levakarni magamról a kabátom, hogy ne zavarjam a felettem ülőket, aztán vele együtt a sálamat is a mellettem lévő üres helyre tettem, aztán elvettem Bencéét is, és azt is ugyanoda helyeztem.
Szerencsére még csak más filmek bemutatói mentek, a rendes film még nem kezdődött el, de már várható volt. Az utolsó trailer után a mozi bemutatóvideója ment, én pedig tűkön ülve vártam már a filmet.
A közöttünk lévő karfára tettem a kezem, mire Bence is rácsúsztatta az övét, ujjaink újra egymásra kulcsolódtak. Éreztem, hogy közeledik hozzám, de úgy tettem, mintha nem vettem volna észre. Ajkai pont a fülem előtt álltak meg, és a fiú suttogni kezdett.
- Nem gondoltam komolyan, amit múltkor mondtam. Nyugodtan hívj, ha félni fogsz ezek után a sötétben. - Szája mosolyra húzódott, én pedig felé fordultam.
Egy ideig egymás tekintetébe néztünk, és nem foglalkoztunk azzal, hogy a film bevezetőmomentuma már a vetítőn van.
A gyomrom remegett, nem tudtam, mi fog ezek után következni.
Én kaptam el hamarabb a szemem róla, és egy aprót bokszoltam a vállába.
- Szeretnéd, hogy felhívjalak, mi? - poénkodtam, de próbáltam ezt minél halkabban tenni, mielőtt még elküldenek ezek az emberek melegebb égtájakra.
A választ már nem nagyon hallottam, Bence tekintete először az összekulcsolt kezünket terelődött, aztán a vetítőre nézett.
Lehet, hogy hallucináltam, de valami halk morajláshoz hasonlítható hang azt válaszolta: Igen, szeretném.