2016. október 29., szombat

Nyereményjáték eredménye

Kedves olvasóim!

Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik jelentkeztek a nyereményjátékra, remélem, sikerült örömet okoznom vele, bár kétlem, hogy akkorát lehetséges, ami engem elönt a ti sok kedves szavaitok hallatán, na mindegy is. 
31-en vettek részt a játékban, de sajnos csak 10 könyvjelzőt tudtam szétosztani. A videót, amiben a sorsolás zajlik ide kattintva elérhetitek, ha élőben nem láttátok.
Nem is szaporítanám a szót, a nyertesek pedig...


  • Szabó Reni
  • Samantha Gray
  • Juliet Kraus
  • Lex Dóra
  • Mihalik Enikő
  • Kelemen Beáta
  • Vojth Laura
  • Homonyik Eliza
  • Lana 
  • Sie Réka

Köszönöm mindenkinek a részvételt, ne csüggedjen, aki most ebben a körben nem nyert, mert lesznek még ilyenek!

Gratulálok!

Puszi mindenkinek, és jó szünetet!

Barby


2016. október 14., péntek

Nyereményjáték

Drága Olvasóim!

Szeretném meghálálni az egész évados plusz a hosszú szünetes bizalmatokat, így egy kis nyereményjátékot hirdetnék. Bár nem egy luxushétvége a fődíj, viszont nagy eszmei értékű 10 darab könyvjelzőt sorsolnék ki közöttetek. Minden álmom az lenne, hogy ezeket személyesen megköszönve, egyen-egyenként mindenkinek ezekkel kedveskedjek, de sajnos ez nem lehetséges. Így is jött a nyereményjáték. Ezúton is szeretném megköszönni a csodálatos Lucia Summer barátnőmnek, aki megszerkesztette ezeket nekem (és nektek).  Gyönyörűek lettek. 
Nem nagyon szeretnék feltételeket szabni ehhez, csupán négy kérdésre keresném a választ, amiket ide kommentbe írjatok, ha játszani akartok. Továbbá egy e-mail címet is helyezzetek el a megjegyzés elején-közepén-végén, amit használtok, és értesíthetlek azon. 
Ha szereted, olvasod a blogot, és követni szeretnéd, iratkozz fel, hogy ne maradj le a folytatásról, ha még nem tetted meg, de nem kötelezek rá senkit, ez saját döntés, de minden egyes kattintás külön megdobogtatja a szívem.

Íme a nyeremények:


5 Bencés, 3 Barbis, 1 Vivis, 1 Adriános
Édes élet idézetes  könyvjelző
Szóval ezeket a könyvjelzőket lehet megnyerni. Aki jelentkezik, mindegyikre jelentkezik, és mindegyikre esélyes, de egyszer, ugyanis a sorsolást majd élő, live-videóban lehet nézni a facebook csoportomban, (ahová nyugodtan jelentkezz, ha még nem tetted volna meg) ami méghozzá a régimódi kalapból húzós dologgal történik. 
A sorsolás időpontja OKTÓBER 29. (Szombat)

JELENTKEZNI OKTÓBER 28-ÁIG LEHET! (Ami egy pénteki nap.) Aznap 23:59-kor lezárul a lehetőség, és másnap már sorsolok is. (Az eredmények természetesen ide is felkerülnek, pluszban az illetőt is értesítem e-mailben.)

Nem is húznám tovább a szót, jöjjenek is a kérdések:

1.) Mi a neve Barbi idősebbik bátyjának?

2.) Nevezd meg az eddigi legellenszenvesebb szereplőt, és röviden indokold!

3.) Hogy szakított Andris Barbival?

4.) Melyik volt az eddigi kedvenc jeleneted a történetből?

Erre a négy apró kérdésre kérném a választ kommentbe egy e-mail cím kíséretében. Fontos még, hogy két úton-módon tudom átadni a szerencsés 10 embernek a nyereményüket: Az egyik, hogy személyesen, ami Budapesten lehetséges, ha esetleg egy pesti/közeli leányzó/fiúcska nyer, szívesen találkoznék vele, persze nem erőltetősen mondom, csak holmi javaslat. Másrészről meg postai úton, így a nyertesek részéről igényt tartanék egy postai címre is, szóval ezt is vegyétek figyelembe. Nem vagyok pedofil, de gondoltam megemlítem biztos, ami biztos alapon. (Bloggertalisok bizonyíthatják.) 
Ha már ennyi dátumot említettem, egy utolsó még belefér. Szeretném majd, hogy a nyereménnyel kapcsolatban legkésőbb NOVEMBER 6-ÁIG (ami egy vasárnapi nap) jelezzetek vissza, az pontosan 9 napra van rá az eredményhirdetéstől. (Ha ez nem történik meg, bár azért reménykedek benne, hogy erre nem lesz szükség, de akkor újrasorsolás lesz. Persze nem az egészre, csak arra a darabra.) De ezt csak olyan B tervként mondom el most nektek. 

Azt hiszem, minden tudnivalót elmondtam, hát hajrá!:) 

Puszil és köszöni a figyelmet:
Barby

(Azért a változás jogát fenntartom.) 

2016. október 9., vasárnap

Loading... Season 2!

Sziasztok Drága Olvasók!

Remélem, mindenkinek sikerült belerázódni újra a tanulásba, és a jó jegyek már gyűlnek, én is igyekszem azért a suli mellett a blogolásra is elég időt fordítani.
Tudom, most jön egy kis magyarázkodás, hogy emlékszem, anno annyit mondtam, hogy á, biztosan nem lesz több a szünetecske, mint egy- maximum két hónap, és most nézzétek meg, már október közepe fele jár az idő. Csak egy negyed évet késtél, Barby. 
Nagyon köszönöm, hogy idáig kitartottatok mellettem, és remélem, továbbra sem fogtok csalódni bennem. 
Köszönöm! A sok kérdést a második évaddal kapcsolatban meg úgy mindent. És mint látjátok, megújult a design is. Az előző nagyon hűséges kinézetet köszönöm még egyszer Szofinak, aki azt is gyönyörűre csinálta, de azóta még szebbeket és szebbeket készít. És a mostani gyönyörűséget Naomi B. adta ki a keze közül, rettentően hálás vagyok érte. Emlékszem, egy éve írtam neki ilyenkor, hogy biztosan vállalja el a második évad kinézetét. Köszönöm, hogy megtette, és ilyen zseniálisat alkotott.
És az utolsó, egyben a legfontosabb, ami miatt írom ezt a bejegyzést, hogy naptárakat elő, mert megszületett a második évad prológusának a dátuma, ami nem más, mint a kicsit még távolabbi, de nemsokára érkező...

November 11.
De előtte még egy kis meglepetéssel is érkeznék... Szóval figyeljétek az oldalt, le ne maradjatok róla!

Sok-sok puszi és all the love xx
A ti írónőtök, Barby

És még egy kisfilmmel is készültem nektek..


2016. július 2., szombat

Az éjjel soha nem érhet véget ~ Nagy Ádám novella

Drága Olvasók!
Kitört az EB láz, és ezt meg is értem. Egy új történet helyett inkább egy kis novellával ajándékozlak meg Titeket, ami az egyik kedvenc focistámról szól, Nagy Ádámról. Aki azon kívül, hogy rettentő jól néz ki, tehetséges és példamutató. Nekünk is megmutatja, hogy két út közül választhatunk. Az egyik, hogy feladjuk, ezen nincs mit többet ragozni. Míg a másik... Ha küzdünk, és folytatjuk, akkor ez elnyeri a jutalmát. Nézzük meg csak őt! 
Ezen kívül figyelmeztetnélek titeket arra, hogy ez a novella ugye az utolsó két meccs (Magyar-Portugál és Magyar-Belga) között, de leginkább az utóbbin játszódik. Néhány igazság ugyan van benne, de nem az egész. Mivel nem ismerem az igazi szereplőket, ezeket a szavakat ugye nem ők mondták, és a karakterük is teljes mértékben az én agyszüleményem. 
Hogy tartja a mondás? Ha nincs kapcsolatom, írok egyet. Vagy nincs is ilyen? Na már van. Komolyra fordítva a szót, Barbi én lennék, nem a történetbeli, és igazából (sajnos) nem vagyok Nagy Ádám barátnője. (De a remény hal meg utoljára, ugye? :D) Az igazit Bitó Zsófiának hívják, de nem bírtam ki, hogy ne én szerepeljek benne, bocsi, Zsófi. 
Még egy utolsó gondolat... 
Csak azért teszem ki ide, hogy ezzel, a magam módján támogassam a Magyar Válogatottat. (Bár erről nem biztos, hogy tudomást vesznek, de nem is baj.)
A lényeg: Szép Volt Fiúk! 


Nagy Ádám


Az idő már jócskán június vége felé közeledett, bár így az esti órákban a nyári szellő helyét egy kisebb hurrikán vette át. Franciaország az Európa-Bajnokság miatt egy hatalmas nemzetközi repülőtérhez hasonlított, amit jelenleg mindenféle országból jött focidrukkerek töltöttek meg. Szabad perceimben képes vagyok ilyen apróságokon gondolkodni, amiből mondjuk meg őszintén, nem sok akadt. Különböző vacsorák, megbeszélések, na meg edzések. És még annál is több. Megdolgoztunk a kijutásért, már csak az a cél, hogy ezt megtartsuk. Az első győzelem után elszállni könnyű, de aztán összpontosítani a másikra pár napra rá… Igyekeztünk. Jó érzéssel töltött el, hogy Storck betett a kezdők közé. Bár bevallom, kilencven percen keresztül futni csaknem megállás nélkül, elég fárasztó. A nappalok minden alkalommal éjszakákba nyúltak, sokszor egy bögre koffein elengedhetetlen volt a létfenntartásomhoz, de ezt már megszoktam. Sportoló vagyok, az a legkevesebb, hogy ennyit megtanulok az évek során. Korábbra állítani az ébresztőórát, hogy utána vissza tudjak még aludni. 
A stressz állandóan jelen volt, bár a feszengés apró mozdulatai mindenkin észrevehetőek voltak, de igyekeztünk ezt elrejteni főleg a szurkolók elől. Ha mi nem hiszünk magunkban, akkor hogy várjuk el tőlük? Talán ezért is izgultunk. Mi lesz, ha kiesünk? Mi lesz, ha egy egész ország csalódik bennünk emiatt? Néha-néha előjöttek ezek a gondolatok. Titkos megfelelési vágy. De hát erre vállalkoztam, mikor erre a pályára léptem. Szó szerint. 
Még sötét volt kint, mikor az ébresztő megszólalt. Reflex szerű mozdulattal kinyomtam, és visszaaludtam. Ha nem jött volna be a focista karrier, talán elmehettem volna ébresztőóra félálomban lévő kinyomójának. És ha nincs még ilyen munka, eskü, feltalálom. Álmosan nyöszörögtem, mikor másodjára is felpattant a szemem, és kiélesedtek az érzékszerveim az idegesítő zenére. Persze Barbi, a mellettem fekvő szőke barátnőm ezt meg se hallja, neki meg ehhez van különleges képessége. Apró szuszogásokkal jelezte, hogy még lélegzik. Az ablakon a lehúzott reluxák között mégis kis fénycsíkok úsztak be, így félhomály uralkodott a szobában. Hirtelen támadt egy gonosz ötletem, miszerint Szépséget felkeltem Hófehérke csókjával, bár lehet, hogy a fent említettek miatt észre se venné. Akkor tuti nagy csorba esne a becsületemen és az önbizalmamon. Óvatosan lehúztam a válláról a takarót, így fedetlen maradt a vállán a bőr. Gyengéden megcirógattam az orrommal, mire a lány megmozdult álmában, nekem pedig mosoly jelent meg az arcomon. Késztetést éreztem, hogy tovább csináljam. Ajkammal ráhajoltam ugyanarra a pontra, amit az előbb érintettem, és egy apró puszit leheltem a vállára. Barbi újból megmozdult, kicsiket nyöszörgött. Ujjaival a karom felé haladt, ott pedig egy kis pontot vakon kipécézve magának egyre nagyobb köröket írt le. Úgy látszik a csáberőm érintetlen maradt. Felkönyököltem, hogy oda tudjak férni rózsaszínű ajkaihoz. Reagálásából ítélve várt már a lépésemre, nem lepte meg a csók. Gyengéd volt és puhatolózó. Ujjaim akaratlanul is a tenyerembe fonták az arcát, ő pedig átengedte nekem az irányítást. A puha pusziból hirtelen szenvedély vált, szerencsére még időben bevillant az edzés képe, és ha kihagyok egyet, valószínűleg játszani se játszhatok majd a belgák ellen. Bármilyen csábítóan is hangzik, elég volt a Portugáliával szembeni döntetlent elmulasztani. Óvatosan eltoltam, mire a mellettem fekvő szőkeség felnézett a szempillái alól. 
- Jó reggelt! - szólaltam meg először. 
- Tényleg kelthetnél így minden reggel. El tudnám viselni. Nehezen, de el - nevetett, mire kis nevető ráncok kerültek elő sima bőrén. 
- Nehezen, mi? - ugrattam tovább, de már rúgtam is le magamról a takarót, hogy gyorsan letusoljak, aztán már menjek is a mai napi első csoportmegbeszélésre. Taktikák, felállás, cselek. Van egy olyan érzésem, hogy minden tudásunkat fel kell használnunk Belgium ellen. 
- Menned kell? - szomorodott el Barbi. 
Fújtam egyet. Nem hiszem, hogy sokáig bírom még a kávém nélkül.
- Ahha, fel kell készülni estére. 
- Addigra szerzek pomponlány ruhát - ígérte. - Majd az első sorban fogok pattogni neked. 
- Ez esetben nem sok hasznomat fogják venni a pályán. - Felnevetett. - Beszélünk majd - adtam puszit a homlokára, és már mentem is készülődni. 
Hipergyorsasággal magamra kaptam az első ruhát, amit a bőröndömben találtam. Amikor visszanéztem a szobába, Barbi már régen visszaaludt. 
Próbáltam nem az esti ellenfeleinkre gondolni, de egyre közeledve a csoportteremhez egyre többet forgott az agyam a meccsen. 
Majd meglátjuk  - hagytam magamban annyiban. 
- Guten Morgen! - köszönt az edző. 
- 'reggelt! 
Az utóbbi a már bent lévő három csapattársamtól jött. Gera és Lang ráérősen iszogatta a kávéját, míg Böde a sajátját készítette. Megfogadtam bölcs döntéseiket, én is a géphez vettem az irányt. A sok egyszínű bögre közül kiválasztottam az egyik zöldet, végül is Fradi, nem? Amint lefolyt kellő mennyiségű, felöntöttem tejjel, aztán kihúztam a fiúk mellett lévő legközelebbi széket, és leültem. Nincs is jobb kora reggel mint egy forró, nagy bögre kávé. Oké, a barátnőmtől kapott csók sem volt rossz. 
A szemem kezdett végre magától is nyitva maradni már a fele után, körülbelül ekkor szállingózott be az utolsó csapattag, naná, hogy Szalai, a jó öreg későnk. Látszott mindenkin a reggeli (hajnali) kóma, néha nem nagyon fogtuk fel, mire is akar kilyukadni Storck. 
Majdnem két órába tellett kiokoskodnunk valamit, végigrágni az ellenfél játékosainak egy részét. Cseleiket, taktikájukat. És ez még korai végzésnek számított, így úgy döntöttem, még visszafekszem, aztán majd utána felhajtok még egy kávét. Vagy kettőt... A biztonság kedvéért beállítottam magamnak egy ébredési időt negyed órával a tréning kezdése előttire. Ha húzós a helyzet, képes vagyok szupermeghajtású rakétaként felöltözni. És most valószínűleg húzós a helyzet. 
Barbit már nem találtam a franciaágyon, említette, hogy mára bevásárlótúrát szerveztek Németh Krisz és Stieber Zoli barátnőjével. Nők... 
Viszont nem sokkal később, ma már harmadszorra keltem arra az átkozott ébresztőórára. 
Két percem volt felöltözni, három kávét csinálni és tíz, hogy átérjek a pályára. Kész tervnek tűnt. 
Mikor a pályára léptem elfogott az a bizonyos jóleső érzés, ami mindig előjön ilyenkor. Bizonyításvágy keverve egy kis stresszel. Bár lehet, hogy ez csak az utóbbi napokban alakult át ilyenné, hiszen most valami nagyért küzdünk a csapattal. Ez a lámpaláz, az izgulás volt az, amit legszívesebben kitöröltem volna minden meccs előtt. Állandóan nyugtatgattam magam. 
- Ha nyerünk, együtt nyerünk. Ha meg vesztünk, akkor is együtt tesszük - állt meg mellettem az első selejtező mérkőzés kezdete előtt Dzsudzsák. Kezét a vállamra tette, majd kissé megszorította. Hálás voltam érte abban és a többi ilyen pillanatomban is. 
Az öltözőbe érve ledobtam a táskám a kijelölt helyemre, ami pont Stieber mellett volt. A fiatal srác (bár én mondom?) épp a cipőjét kötötte, és felnézett, mikor megérkeztem.
- Menni fog ez! Ez csak Belgium! - csapott a tenyerembe, hangjában kis cinizmust észleltem. Ki mondta, hogy könnyű lesz? Valamiért ők is eljutottak idáig, és valamiért mi is. Mondjuk mi és ők... Épp hogy rendesen összekovácsolódtunk, de ha tényleg beleadunk apait-anyait, tényleg sikerülhet. Akár. Miért is ne? 
- Menni hát! - válaszoltam. 
Zolival az oldalamon sétáltam be a csarnokba, ahol elkezdtük a bemelegítést. Néhányan már vártak ránk, de Storck csak intett egyet. Nyakkörzéssel kezdtünk, majd váll, kar, csukló és így sorjában lefele. A szokásos feladatokat végeztük. Lábamban minden egyes emelésnél egy kisebb fájdalom nyílalt, de hát ha van izom, van edzés, akkor várható az izomláz is nem sokkal. Általában percek kérdése, míg mindenki megérkezik, néha Szalai is időben belép. 
Mire ez a kisebb melegítés véget ért, a mezemen apró izzadtságfoltok keletkeztek, pedig még a java csak most jön. 
A labdák már vártak minket, ha lehet ezt mondani. Mindenkinek egy-egy, és elkezdődtek az egyéni feladatok. Dekázás, kisebb-nagyobb passzolgatás, míg végül a kapuval szemben kötöttünk ki, ahol Király várt minket. A másiknál Dibusz állt, és próbálta kivédeni a tizenegyesről indított lövéseinket. Volt, hogy bement, volt, hogy kihagytam párat. 
- Szép volt! 
- Schön! - kaptam a biztatásokat. 
És ez már így ment egész nap. 
Megbeszélés, edzés, kis pihenés, amiben letusoltunk, aztán minden kezdődött elölről. 
Az egész nap annyira összemosódott, hogy már csak arra emlékszek, hogy ott állok meccsre készen a stadion bejáratánál. Pár perccel ezelőtt még Barbi hajtogatta nekem, hogy ügyes leszek, és bevallom, elhittem. 
Ügyesek leszünk. 
Hirtelen Storck jelent meg előttünk, még egy utolsó beszédet akart tartani, mielőtt elkezdődik a mészárlás. Az már nagy kérdés, hogy ki fogja a mészárszéken végezni. Mi vagy ők? 
Fordító segített megértenünk edzőnk szavait, aminek a lényege annyi volt, hogy ha győzünk, együtt győzünk, ha veszítünk, együtt veszítünk. Mintha Balázzsal beszéltek volna össze esküszöm. Azért még poénosan hozzá tette, hogy számít ránk, sőt, egész Magyarország számít ránk. A portugálok utáni meccsen megnéztünk pár riportot a hazai csatornák egy-egy részéből. Tudtuk, hogy már így is büszkék ránk otthon, és ez belénk is adrenalint lövellt. 
Ráléptünk a fűre, de már akkor rossz előérzetem volt. 
Ha még ma nem melegítettünk volna eleget, passzolgatni kezdtük egymás között a labdát.
Hirtelen csak annyit hallottam, hogy valaki annyit mond:
- Bassza meg!
Kleinheisler vörös haja ütött el a fű zöld színétől. 
Mindenki egyszerre rohant felé, míg ő a körbeszorította a lábát. Teljességgel vergődött. 
Meg sem várva egymás kérdését tettük fel neki a sajátunkat.
- Mi történt, Laci?
- Hallasz?
- MI TÖRTÉNT?
Hallatszott egyszerre mindenki kérdése. 
- Basszus - nézett fel ránk. - Basszus! Jól vagyok, srácok! - próbált lábra állni, nem sok sikerrel. Laci Stieberre támaszkodva akart felkelni a fűről. Annyian csoportosultunk köréjük, hogy már a belgák is kezdtek felfigyelni, mi baj lehet.
Ezt kérdeztem én is. 
- Francokat vagy jól! - hangzott Király apai szava. - Mid fáj, hadd lássam! - lépett a lábához, és vizsgálni kezdte azt a pontot, ahova Kleinheisler mutatott. - Ezt szerintem még nézesd meg egy orvossal - ajánlotta. Gera el is rohant a pálya szélére segítségért. 
Szuper.
A doki megállapította, hogy a rándulás nem annyira komoly, de a saját érdekében inkább hagyja ki a mai meccset. 
- Menni fog ez nélkülem is! - veregette meg a vállunkat, néhányunkét szó szerinti értelemben, aztán az orvos és Lang segítségével a pálya szélére bicegett. 
Laci helyett Pintér került a kezdőbe. 
Tíz perc maradt a mérkőzésig. A szívem úgy dobogott, hogy alig hallottam a többiek beszélgetését, miközben ők is a saját posztjukra siettek. 
A két csapatkapitány egymás elé állva pénzfeldobással eldöntötte, melyikünké lesz a kezdőrúgás. A jelek azt mutatták, hogy ezt mi nyertük, mert Szalaival szemben Dzsudzsák lépett a középvonalra. 
Igyekeztem még pislogni sem, nehogy lemaradjak egyetlen pillanatról sem. 
Elkezdődött a visszaszámlálás. 
10...9...8...7...
Elképzeltem az otthoni drukkereket, ahogy óriáskivetítőkön figyelik a meccset. 
4...3...2...1...
A bíró a sípjába fújt, Dzsudzsi pedig elkezdte a meccset. 
Egy pillanatra se engedhettem meg magamnak, hogy másra összpontosítsak. Nekiveselkedtem, és teljes erőből futni kezdtem a belgák kapuja felé. 
Felkészültünk a lövéseikből, végigelemeztük órákon keresztül az eddigi játékukat, de úgy látszik... Ők is ugyanezt tették velünk. 
Ügyesen blokkolták Dzsudzsák támadásait, és mire ebből felriadhattunk volna, ők már a mi térfelünk felé indultak gond nélkül. Még jó, hogy hátul is maradtunk védekezni, mivel látszólag kifáraszthatatlanok az ellenfeleink. Nem csoda, simán lefutnának minket hosszú- és rövidtávon egyaránt. Csak a lábuk lehetett vagy két méter... Én se vagyok nagyon alacsony, de ők... Szerintem, aki kitalálta az égimeszelő kifejezést, pont rájuk gondolt. 
De azért a futás nem minden ebben a sportban. 
Csak egy nézéssel átjött a csapatkapitány mondanivalója, miszerint kivárjuk a megfelelő pillanatot, addig is védekezünk. Egyszer csak kifáradnak, és akkor támadunk. 
Király olyan lövéseket kapott el, egészen biztos vagyok benne, hogy ezután az EB után, na meg az izlandi meccset követően legenda válik belőle. 
Nem értettem, mit rontottunk. Már a tizedik percben ujjongott a belga szurkolócsapat. Alderweireld betalált a kapuba, de azért De Bruyne lövése nagyban rásegített.
Magamban éreztem, hogy az otthoniak egyenként felhördülnek, és szidják az ellenfélt. Dzsudzsák még mindig védekezésre intett minket. Még nagyobb védekezésre ezek után... Minden gyorsan történt. A pillanatok fénysebességgel haladtak. Alig támadtunk, inkább védekeztünk.
- Innen még simán felhozhatjuk - hallottam mögöttem Szalai biztatását. - Szépen lecselezted a copfost, öcsi! - tartotta a tenyerét, én pedig belecsaptam.
- Kösz - válaszoltam, aztán a törölközőm felé vettem az irányt. Patakokban folyt rólam a víz. Megtöröltem a homlokomat, majd az egész arcomat, és mentem vissza a pályára, ahol várt a hideg, teli palackom. Engedtem, hogy a folyadék ne csak a számba, hanem az egész testemen szétáradjon, és lehűtsön egy kicsit. Felnéztem az első sorokba, ahol Barbit pillantottam meg. Hajába magyaros színű virágok voltak, rajta egy 8-as mez, aminek az elejére ráírattuk, hogy Nagy Ádám is my boyfriend. Annyira jó volt nézni, ahogy viseli. Mikor meglátott, elmosolyodott, és integetni kezdett.
Tenyeremet az ajkaimhoz érintettem, majd idézőjelesen odafújtam neki.
Nem tagadom, veszettül romantikus alkat vagyok.
Barbi úgy tett, mint aki elkapja, aztán nevetni kezdett. Aranyosan szívet formált a kezéből, és felém mutatta. Ugyanezt tettem.
- Először a meccs, öcsi, aztán csajozhatsz kedvedre - vert vállon nevetve Krisz, aki bár most nem került be a kezdőbe, de valószínűleg a Németh Krisztián nevet így is ismeri az egész ország.
Újabb stratégiai megbeszélés következett, elterveztük, hogy támadunk. Ezt az egy gól előnyt nem lesz nehéz behoznunk, de tényleg igyekeznünk kell.
Több biztosan nem mehet be.
A mögöttünk lévő szurkolók felénk kiabáltak. Jól esett a biztatásuk, de nem sokkal később mehettünk vissza a pályára.
Még van esélyünk.
Bár a reményünk, hogy végre támadni fogunk hamar szertefoszlott. Mint kiderült, az elmélet, hogy egyszer kifáradnak, téves volt. Belgium csapata szinte erősebben jött vissza, mint lement az első félidő után.
Elek jött fel a pályára, ezzel kihasználva az első cserénket, de ezzel Gera ment le.
Az biztos, hogy sok volt eddig a sárga a meccsen. Viszont szerencsére semmi nagy lesérülés nem történt Kleinheisleren kívül.
Már csak tizenkét perc, csak egy gól kéne, aztán kétszer tizenöt perc, azalatt bármi történhet.
Próbáltam a támadás tervnél maradni, miközben nálam volt a labda, de viszonylag hamar lepasszoltam Dzsudzsáknak a másik oldalra, amire nem számítottak a belgák, így talán ebből lehet helyzet. Nem véletlenül ő a csapatkapitány. 
Ő lepasszolta Langnak, aki viszont elvesztette. Juhász próbálta visszaszerezni, nem sok eséllyel.
Az ellenfél újra nekünk indult, de a mentésnél rólunk megy ki a labda, így ők jönnek szöglettel.  Újabb gól az ő javukra... Nagy fejes volt, amire Király nem számított. Ha csak pár centivel balra lőtte volna, talán elérte volna. Belgium újra feléljenez, Aztán minden egyszerre történik. Az ellenfél megint elindul, de Storck Juhászt hívja le a pályáról, hogy Bödét rakja fel. Míg én őket figyeltem, és valószínűleg mások is, addig ezt a helyzetet kihasználták, és újabb potyagól érkezett a hálónkba.
Tíz perc alatt képtelenség lenne három gólt összeszednünk, ha eddig 80-ban nem sikerült.
Végignéztem a játékosokon, láttam néhányukon a teljes elkeseredettséget, de akkor is játszottak. Tovább. Legalább még egy ne menjen be, vagy ha igen, akkor az a mi becsületgólunk legyen.
A rajongók is felfogták a helyzetet, innen már nincs menekvés, búcsúzunk az EB-től.
De nem engedtem, hogy a negatív gondolatok eluralkodjanak rajtam, hiszen eljutottunk idáig. Emberek több ezrei örülnek az eddigi sikereinknek, és büszkék ránk, hogy idáig a legjobb 16-ba bejutottunk. Ráadásul csoportelsőként!
Mosollyal az arcomon vágtattam Thibaut Courtois felé, aki a belgák kapujában várt minket.
Utolsó próbálkozás a gólra. Ennek be kell mennie. 
Szalai lódult neki, aztán átpasszolta a labdát Bödének, aki kettőt is kicselezett az ellenfél közül.
Megálltam, beszívtam a tüdőmbe a levegőt, majd kifújtam, majd ismét nekiveselkedtem a játéknak.
A labda Böde, Szalai és Dzsudzsák között ingázott. Észrevétlenül besurrantam a többiek közé, így engem nem védett egy belga sem. A csapatkapitány helyzetet látott, és lőtt.
Átpasszolta nekem. 
A stoplival fogtam meg a labdát, felemeltem a jobb lábam, hogy kapuba találjak, de hirtelen éles fájdalom hasította szét a bal vádlim. Cipő kemény tüskéje ért a bőrömhöz, és döntött le a fűre. A vállamra estem teljes testsúlyommal, összeszorított fogakkal kívántam, hogy könnyebb legyen elviselni a nagy esést és a fájdalmat.
Percek maradtak hátra a meccsből, de én meg sem bírtam mozdulni. Ujjaimat a szúró pontra szorítottam, hátha az elmulasztja. Nem segített. A lábam égett, mintha tűz perzselte volna.
Újabb ujjongás hangzott fel az ellenfél csapat részéről, és csak utána jött a bírói sípszó.
Kinyitottam a szemem, és a csapattársaim aggódó tekintetével találtam szembe magam.
Míg ők velem foglalkoztak a szurkolók hangosan kifejezték nem tetszésüket.
Késett.
A gól legális.
- Jól vagy? Jesszus az az ökör! A rohadt bíró, miért nem volt képes korábban lefújni?! - Dzsudzsák szidta mellettem a játékvezetőt. - Mennyire fáj? Hülye kérdés, biztos nagyon. Fel tudsz állni?
Nem válaszoltam, csak próbálkoztam.
Felszisszentettem, mikor a sérült lábam a talajhoz ért.
Mellettem megjelent az orvosi banda, akik visszafektettek a fűre. A doki ma már másodjára vizsgált meg egy magyar játékost.
Állt a meccs. A csapat nagy része körém gyűlt, Storckot is megpillantottam pár másodpercre a többiek feje fölött. A fájdalom nem múlt, egyre csak erősödött.
Mivel elhasználtuk az összes cserénket, két választásunk maradt.
Vagy bennmaradok sérülten. Vagy eggyel kevesebben leszünk.
- Jól vagyok - mondtam a többieknek. - Visszamegyek - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.
Tettettem, hogy jól vagyok. Minden lépést hatalmas erőfeszítésbe tellett megtennem.
Mosolyogtam, mintha minden rendben lenne, így Storck visszaengedett, a táblán pedig még két perc szerepelt.
Kibírom - mondogattam magamnak.
Az idő csigalassúsággal telt, nem úgy, mint az elején.
Két sípszó.
Vége. 
- Megcsináltuk, öcsi! - veregette meg a vállam Dzsudzsák.
- Vesztettünk. - Arcomon nem volt mosoly, inkább fájdalom. A lábam továbbra is égett, és még ki is kaptunk.
- Igaz, de legalább van csapatunk - mondta, aztán ott is hagyott.
A pályáról lemenet végiggondoltam ezt a két hetet Franciaországban és a többit. Az elődöntőket. Az edzéseket. A felkészüléseket.
És Dzsudzsáknak igaza volt.
Kiestünk az EB-ről, de mi vagyunk így is a legnagyobb győztesek ezen a ligán. Az egész biztos, hogy valamelyik másik csapat fogja megnyerni a kupát, de mi... De mi ennél többet nyertünk.
Nyertünk egy csapatot és az egész ország elismerését. 

2016. június 16., csütörtök

Random különkiadás

Drága Olvasóim!
Köszönöm, hogy eddig velem tartottatok, és a kisebb szünet ellenére se mondtatok le rólam. A második évad érkezése még kőbe vésve, de igyekszem előreírni pár részt, hogy ne késsek, mikor elkezdem. De addig is, hogy ne legyenek elvonási tüneteitek (nem mintha lennének, de ne is legyenek ;) :D), hoztam egy kisebb különkiadást. Remélem, elnyeri a tetszéseteket.
Puszi:
Barby

Adrián szemszöge

Mindig szerettem volna elérni a céljaimat, de mikor azok valósággá váltak, sosem hittem volna, hogy az ilyen... szar érzés lesz.
Az ágyamon feküdtem, és egy nyomorék kis labdát dobáltam állandóan a plafonra, aztán vártam, hogy az leesen, én pedig újrakezdhessem a folyamatot. Feldobom, csattan a plafonon, leesik, elkapom, megint feldobom. Igazából kicsit tényleg segített kiszellőztetni a fejem. Nem gondolni a történtekre. Hogy tulajdonképpen az egész nagy katyvasz és szarkeverés az én hibám. De hát bassza meg az egész világ! Én kurvára nem lehet boldog?!
Alapjában véve itthon nem szoktam piálni. Meg sokat amúgy se... De most valamiért Bence apjának a sörös dobozai előtt kötöttem ki. Szerencsére beszerveztek valamit estére, így észre sem veszik majd. Remélem. 
Egy hatalmas gyökér vagyok. Ó nem, még ezerszer nagyobb!
Utálom.
Utálom, hogy mindig én húzom a rövidebbet! Utálom, hogy sose lehetek boldog a francba is!
Az egyetlen világosság az alagút végén Vivi volt.
Hát ez rohadt csöpögősen hangzott, de így igaz.
Az egész nyomorult életemben csak egy pozitív dolog volt. Nem mintha nem lett volna ultrajófej dolog Bencééktől, hogy befogadtak, és tényleg úgy kezelnek, mint a saját fiukat, de... De úgy érzem, ezért tartozom nekik. Minden egyes fillért visszafizetek majd nekik, esküszöm!
És Vivi... Nem már megint, inkább még mindig... Jesszus, mitől lettek most hirtelen ilyen nyálas dumáim?
Ujjaim rutinszerűen kapták el újra és újra a labdát, és dobták fel újra és újra, hogy aztán elkapják. Újra és újra. 
Mi van velem? Tényleg képes voltam megcsókolni egy olyan lányt, nem egy olyan lányt, egyenesen Vivit, akinek pasija van? Képes voltam én lenni a kibaszott harmadik?
Nagyon úgy tűnik, emberek.
- Baszd meg, te köcsög! - csapódott ki az ajtó, és Bence jelent meg a küszöbön. Eléggé úgy tűnt, hogy nem a kedves hangulatában kaptam el.
Felém közeledett szélsebesen.
- Mi a faszt képzeltél?! Te komolyan ennyire sügér baromarc vagy?! Először elviszed Barbit randizni, ráadásul úgy, hogy tudod, nekem tetszik! De leszarom, ha ő benned látja a nagymenőt, gyerünk, szeretem annyira, hogy ne álljak az utatokba, de baszd meg... - Idegesen a hajába túrt, de még mindig üvöltött. - Van fogalmad róla, geci, hogy én takarítottam fel utánad? Nekem sírta ki magát? Azért mert te és az a kurva barátnője voltatok olyan faszfejek, hogy előtte smároljatok!
Sértegessen nyugodtan, de Vivit hagyja ki belőle!
Villámgyorsan felpattantam az ágyról, immár egy szinten voltunk.
- Kurva, mi? Milyen válogatott lett a szókincsed egy ideje. Barom, kurva, geci... Hol tanultál te káromkodni, az óvodában?
Elborult az agyam.
- Csak gondold végig, pöcsfej! Ha Ádámot is megcsalta, téged se kímél majd...
Nem vártam meg amíg végigmondja. Az öklöm hatalmasat csapódott az arcába, ami követte az ütést, és baloldalra rándult. Bence az állához kapott, ujjaim pont csontot értek. Fájhatott neki rendesen. 
De nem tudott érdekelni.
Bence nem szólt semmit. Egy ideig fel sem emelte a fejét, csak nyalogatta a sebeit, aztán...
Az a Bence, akit eddig ismertünk szertefoszlott, és egy új jött a helyére... Akinek ment a jobb horgos.
- Anyád! - kiáltottam el magam, szerencsére Réka nem volt itthon, hogy ezt meghallja.
A gyomrom égett az ütéstől, bár megérdemeltem, amit kaptam. A következő csapását azonban kivédtem. Hasonló öklöst akart lekeverni nekem, amilyet én adtam neki, de mikor látta, hogy ezt már cseszheti, a lábamra támadott. Egy akkorát rúgott a sípcsontomba, mint amekkorát Szalai Ádám kapott az egyik osztráktól az EB meccsen.
Felnyögtem, de nem kímélt.
Igazából nem érdekelt már az sem, ha holtan rogyok össze, mindenkinek jobb lesz nélkülem, és az egész szarkavarásom nélkül.
- Tetszett egyáltalán neked valaha? - kérdezte két ütés között.
Nem mondta ki a nevét, de tudtam, kiről beszél.
Barbiról, ki másról. 
Itt az idő a titkok feltárására, viszont az őszinteségemért valószínűleg kapok még tőle. Védelmező típus, de nem hittem sose, hogy valaha egy lány miatt fog ellenem fordulni.
- Nem - hagyta el a szám az aprócska szó.
Ökle megállt a levegőbe, ahelyett, hogy megütött volna. Megint.
Bence a szája elé vette a kezét, így fojtotta el minden indulatát.
Csillogott a szeme, de nem mástól. A könnytől.
A köcsög engem vert csaknem szarrá, amit megérdemeltem, és még ő sír, a francba is.
Kisietett a szobából, hallottam még, mikor az ajtója hatalmas csattanással a keretnek verődött.
Jól esett volna még feküdni, és várni, míg eltűnik a sajgás a lábamból, hogy legalább stabilan tudjak állni, de inkább gondolkodás nélkül elhagytam az épületet.
Egy kapucnis pulcsit kaptam magamra, ami így késő délután segít elrejteni a kisebb lila foltokat, amiket Bence okozott. Elindultam, hogy felkeressek valakit.
Még mindig havazott, így a pulcsira még egy kabátot is vettem, azért szétfagyni még nem támadt kedvem. Belebújtam a szétnyűtt tornacipőmbe, elfordítottam a kilincset, és már itt sem voltam.
Ezt szerettem volna. 
A nagykapu nyílt, a kocsi beállt, és nem mások szálltak ki belőle, mint Réka és Kornél. Bence szülei.
- Adrián, hova indulsz? Persze, menj nyugodtan, csak mondd... - Mikor közelebb ért, az arcomra tévedt a pillantása, és nem fejezte be a mondatot. - Jesszusom, ezt ki csinálta veled? Mi történt? - Kezét a szája elé kapta.
Kikerültem a nőt, és a kapu felé vettem az irányt, mielőtt az becsukódna.
- Fiam, mi történt? - kérdezte Kornél is. Mindketten felém jöttek, de nem fordultam úgy, hogy a szemükbe nézhessek.
- Szerintem kérdezze meg ezt a fiától - nyomtam meg direkt az utolsó szót, aztán kiléptem a kapun.
- Adrián! - hallottam még a nevem, de nem érdekelt. Futottam a villamoshoz, hogy mihamarabb a célállomásomnál legyek.
A megállók alatt próbáltam minél kevesebbet gondolkodni, de mikor megláttam a hatalmas vaskaput, előtört minden az előző órákból.
- Csonka Vivienhez jöttem - mondtam a portásnak, aki csak intett egyet, hogy menjek csak.
Házőrzőkutya üzemmód Zoltán portás style-ban. 
Nem adták jelét az emberek, hogy itt lennének, minden egyes alkalmat, mikor a talpam a lépcsőhöz ért, hangos puffanás követte a csöndben. Mikor felértem a hálójához, kopogtam.
Halk mozgolódás hallatszott ki a szobából. Karomat először a testemhez szorítottam, aztán végül a hátam mögött összekulcsoltam őket. Vártam.
Az ajtó kinyílt, és Vivi állt a küszöb másik oldalán.
- Adrián - szólt meglepettem. Mást várt. - Most nincs kedvem beszélgetni - hárított el, és már zárta volna vissza az ajtót, de megállítottam.
- Csak öt percet kérek, Vivien!
A lány a cipőjét fürkészte. Nem tudott, vagy nem akart a szemembe nézni.
- Csomagolok, Adrián. Menj el, kérlek! - Azzal bezárta az ajtót.
Hátraléptem, és lesiettem vissza a lépcsőn.
Nem voltam ideges, se dühös.
Csalódott voltam.
Elővettem a mobilomat, és a névjegyzékben kutakodtam egy rég nem hívott szám után.
Azt sem tudtam, hogy még használatban van-e, de egy próbát megért.
Hülye ötlet volt, de nem gondolkodtam. Mintha máskor tettem volna...
Megnyomtam a hívás gombot.
A sablonkép nagyban megjelent, úgy volt beírva a száma a mobilomba, mint egy idegené. Bármit is tett, nem volt szívem kitörölni.
Csengett a készülék egyet. Kettőt. Hármat.
- Francba! - tettem volna le, mikor az hirtelen átváltott hívásba.
- Nagy Tímea. Halló, tessék! - szólt bele. Hangját már régen nem hallottam. Kiegyensúlyozottnak tűnt, nem pedig olyannak, akit én ismertem...
- Anya... Adrián vagyok. Aludhatnék nálad ma este? 

2016. május 24., kedd

350 feliratkozós különkiadás

Drága Olvasók!
Ismét nagyon nagy hálával jöttem, méghozzá egy újabb mérföldkővel a blog életében. Alighogy befejeződött az első évad... El sem hiszem! Tényleg! Valószínűleg az előzőknél is ezt mondtam, nem igaz? De higgyétek el, tényleg így van. Reménykedni sokszor reménykedtem, hogy egyszer az 50 meglesz, de álmomban se hittem volna, hogy ennek a hétszerese (!). 
Nagyszerűek vagytok! 
Köszönöm a sok-sok kérdést, amiket a második évaddal kapcsolatban feltesztek, nagyon jól esnek és a dicséretek is. :) 
A II. évadból szeretnék egy párat előre megírni, így nagyjából ehhez van kötve annak a nyitása. Addig is hamarosan itt lesz annak az évadnak a designja, amit a csodálatos Naomi B. készített a blognak és nekem. Szerintem nektek is minimum annyira fog tetszeni, mint nekem. Márpedig én beleszerettem. Na de nem húzom tovább a szót, itt is van a különkiadás, amit még egyszer köszönök nektek! :)


Ádám szemszöge



Most jöhetnék olyan rémesen nyálas dumával, hogy tökéletes életem van. A családi hátterem jó, csórók sem vagyunk, a suliban is az okosak közé tartozom, és mindezek mellé még egy csúcsszuper barátnőm is van. Emellett a lottó ötös mehet a francba!
Már számoltam vissza a napokat a szünetig, ami már nagyon ránkfért. Úgy az egész osztályra. Minden nappal egyre kevesebb órát kellett kibírni, és egyre közeledett az utolsó nap. A tanárok többsége azért jófejnek adta ki magát így karácsonyhoz közeledve, de egy része még az órákon képes volt íratni hatalmas témazárókat. Na ez van, nem lehetett ellene mit tenni.
Mit terveztem a téli szünetre?
Semmi tanulást, abban biztos voltam. Meg sok időt a barátnőmmel. Az utóbbit drága szüleim egy online foglalással el is cseszték, mikor bejelentették, hogy megyünk síelni. Amit igazából minden évben megejtünk, de most valamiért reméltem, mégsem lesz. Pontosabban Vivi miatt reméltem. Ő az első igazi barátnőm, hiszen a kis általános iskolás afférokat nem kellene annak nevezni. Anyáéknak még nem nagyon beszéltem róla, így el is vetettem az ötletet, hogy magunkkal vigyük, pedig annyira jó lett volna, de az egészen biztos, hogy ciki mint állat. Meg féltem is. Mégis mitől? Hát... Korai lenne azért bemutatni nekik azt hiszem. Két hónap után rögtön megismerné a szüleimet? Nem, inkább nem. Az nagyon nagy lépés lenne, meg az ősök tuti elijesztenék őt. Mindenféle hülye kérdésekkel terhelnék, az öcsém meg egy seggfej, tuti kiteregetné az összes bénázásomat előtte. Na nem, kösz, inkább nem.
Mivel anyámék sose engednék, hogy itthon maradjak ennyi időre egyedül, és egyedül ünnepeljek karácsonykor, Vivit meg nem vihetem magammal, szóval kénytelenek leszünk egy kis időt külön tölteni. Vagyis... Majdnem az egész szünetet. De a Szilveszterkor akkor is együtt leszünk majd. Ezt meg is ígértem neki, mikor megemlítettem az utazást. Nem örült neki, de megértem. Azért próbált mosolyt erőltetni az arcára, és még féltékenységi rohamot sem kapott. Remélem tudja, hogy nincs mitől félnie.
Egyik randinkon elvittem az Erzsébet térre, és egy kis lakatot akasztottunk ki a monogramunkkal, aminek a kulcsát aztán a Dunába dobtuk. Romantikus lélek vagyok, na. Ráadásul Vivinek is tetszett az ötlet, bár lehet, hogy kicsit korán... De úgy hiszem, megtaláltam a nagy Őt. Nyálas? Felettébb. Viszont mikor Vele vagyok, egészen más a világ. A feje tetejére fordul, és minden a helyére kerül. Nincs senki más körülöttünk, csak mi vagyunk a problémák ellen. És nagyon remélem, hogy ő is így érzi magát a társaságomban. Persze, hülyeség a gimi első évében és az első barátnőmnél erre gondolni, de így érzek. És ha ez tényleg be fog teljesülni, rettentően szerencsés vagyok.
Azt mondják, a jó kapcsolatban veszekednek a felek. Mivel ez nálunk még nem történt meg, nagyon remélem, azért ez nem 100%-osan igaz. Nem szeretnék összekapni vele.
Olyan furcsa és megkavaró dolog ez az egész. Hiszen alig ismerem! Az biztos, hogy vonzódom hozzá, de szeretem is? Egyre jobban azt érzem, hogy igen. Különben miért beszélnék róla úgy, mint a jövendőbelimről?
- Szerinted ő nem talál helyettem valakit, míg én elutazom? - kérdeztem egyik alkalommal Marcit. Legjobb barát létére átkarolta a vállam, és kinevetett. Ezzel megnyugtatni próbált? Mert nem ment valami jól neki.
- Haver, nem szívesen mondom ezt, de te biztosan valami agyi problémával rendelkezel. Fogd már fel, hogy szerelmes beléd! Még a vak is látja. Mosolyog veled meg minden, nem undorodik téged megcsókolni, ami nagy szó - ugratott, mire meglöktem.
- Kösz - dörgöltem ököllel a hajába, miközben lehúztam a fejét. - Csak...
- Igen, tudom. Ez az első kapcsolatod, Vivi meg jól néz ki, és félsz, hogy azalatt a másfél hét alatt, míg te hason fekve gyártod a hóangyalkákat az Alpokban, addig ő valami másik pali nyakába veti magát. A te barátnőd, és ha már komolyan azt gondolod, hogy valami liba, aki minden második pasi elé letérdel, akkor itt már gondok vannak - komolyodik el. Basszus, ennek a seggnek igaza van. - Szóval verd ki a fejedből az egészet, úgyis skypoltok majd minden nap, meg annyi szívet küldözgettek majd egymásnak, hogy ideje se lesz más sráccal találkoznia.
Ahogy befejeztük a dumálást, az emlegetett barátnőm tartott felém.
Vetette magát a nyakamba. Ujjait a tarkómon összefűzte, és úgy húzott le magához, hogy puszit tudjon adni.
Igen, ő az enyém. Az én kis pöttöm, vöröske energiabombám.
- Szia - mondta.
- Szia - köszöntem vissza. - Matekkal kezdünk?
- Jesszus - képedt el. - Házi kell! Sürgősen. Megcsináltad? - húzódott el, mire csak bólintottam. - És elkérhetem?
- Persze. - Erre csak egy puszit kaptam, aztán volt Vivi, nincs Vivi.
- Szeretlek - kiáltotta, de már el is indult a tantermünk felé.
- Én is. A nagy zsebbe van - mondtam neki, de valószínűleg nem hallotta.

Aztán nem sokkal később eljött az utolsó nap. Vagyis az osztálykarácsony.
Már jó előre megvettem Vivi ajándékát.
Mikor megláttam Zsolti nevét a papíromon hirtelen gőzöm se volt, mit vegyek neki. Gondoltam, majd csak kitalálom, valami focisat vagy ilyesmi. De mikor Marci szünetben közölte, hogy ő húzta Vivit, megkértem, hogy cseréljünk már. Az ember a barátnőjének csak jobban tud ajándékot venni, nem?
Mikor odavittem neki a kis csomagot, annyira piros lett, mint a rák. Elé léptem, de gőzöm sem volt, mit csináljak. Az arcára adjak puszit? Mint a többiek, vagy a szájára? Úgy döntöttem egy gyors utóbbi lesz, remélve, hogy a tanárnő tolerálni fogja.
- Köszönöm - érzékenyült el Vivi, szemén látszott, hogy hamarosan a könnyei gördülnek le az arcán.
Visszamentem a helyemre, onnan néztem, ahogy ő Barbinak ad át egy csomagot.
Ekkor elgondolkodtam azon, milyen jó is az osztályközösségünk.
Legalábbis eddig annak bizonyult.
Mind megtaláltuk az összhangot egymással, az öt lány is a fiúkkal. És szerintem ez eszméletlen jó. Azt nem mondom, hogy klikkekre nem szakadtunk, hiszen azok mindenhol vannak. Az ember valakivel jobban megérteti magát, mint másokkal. Vivi Barbival van, Adrián, Bence, Zsolti és Milán alkotnak még egy csoportot, majd mi Marcival,  Dani elvan magában vagy Bálinttal, aki úgy általában mindenki körül legyeskedik, próbál Lana, Dorci és Fanni valamelyike kegyébe fogadtatni magát kevés sikerrel, de vicces nézni a bénázását szegénynek.
Nem tudtam sokáig maradni, mivel nemsokkal később indultunk, így kénytelen voltam idő előtt elköszönni a többiektől.
- Gyere! - húztam ki a barátnőm a folyosóra, ahol egyedül lehettünk.
- Menned kell? - görbítette ajkait lefele. Az álla alá tettem a mutatóujjam, majd felemeltem, így a tekintetünk összefonódhatott.
- Szeretlek, ugye tudod? - vallottam be az érzéseim. Igaz, szívesen nézem a kis féltékenykedő Vivit, de átérzem a helyzetét.
Egyszerűen nem tudom nem észrevenni, ahogy Herceg legyeskedik körülötte. Oké, bejön a lányoknak a gitárjával, tény és való, és tudom, hogy Vivi észre se venné, de azért... Nem merem itt hagyni vele.
- Én is szeretlek - mondta a barátnőm, majd karjaival átkarolta a nyakam, és egy utolsó csókra magához húzott.
Lágyan csókoltam vissza, de aztán mindketten beleadtuk a következő hetek elvonásait. Kezemmel mindkét arcát körbefogtam, úgy érintettem ajkaihoz az enyémet, és mikor eltávolodtunk egymástól, már csak a homlokunknál értünk össze, Vivi hirtelen felnevetett.
- Mi lenne, ha magamhoz ragasztanálak? - Ajkai mögött pimasz mosoly húzott. Szalontay, komolyan azt mondtad, hogy pimasz? 
- Az vicces lenne - csókoltam meg újra, de ez nem volt olyan hosszú, mint az előző.
- Na menj, mielőtt elsírom magam - engedte el a kezem Vivi, mire én még egyszer tényleg utoljára magamhoz húztam, és egy apró puszit adtam a feje búbjára. Abszolút romantikus vagyok. - Szeretlek! - mondta, mikor pár lépés már volt közöttünk.
Megfordultam, hogy láthassam az arcát. Elmosolyodtam, és teljesen őszintén feleltem neki.
- Szeretlek!
Aztán kiléptem a kapun a hűvösbe.

***

A kocsiban valami förtelmes régi zene szólt még anyáék idejéből való. Ők nagyban énekeltek hozzá, én pedig fülhallgatóval egy másikat bömböltettem, miközben az öcsém a másik ülésen valamilyen játékkal nagyon játszott. Az ablakot teljes egészében belepték a fehér hópelyhek, azokat tanulmányoztam jobb elfoglaltság híján. 
Marci megírta, mi történt miután elhagytam Pestet. Gondolhattam volna, hogy Herceg rögtön lecsap Vvire. És az a másik szerencsétlen... Szabó egy két lábon járó bénázás. Még a vak is látja, hogy bele van esve a csajba, de persze Barbinak nem esik le a tantusz. Azon is meglátszik, hogy szőke, én mondom... Nem nehéz dolog összejönni. Annyi lenne a dolga, hogy megmondja neki az igazat. 
Az osztályunk csoportját inkább lenémítottam. Nem akartam nagyon hallani a fejleményekről, amint valamelyik kissé berúgott állapotban lévő egyének teleárasztják hülyeségekkel a csoportot. 
Hamar megérkeztünk a helyre, nem maradt más dolgunk, mint kipakolni, és elfoglalni a szállást. Egy kicsit otthonosra rendezni, aztán már indulhattam is a pálya felé. Mintha ilyen könnyű lenne az élet... 
Az utolsó bőrönd és kupac holmi után jóleső érzéssel ugrottam rá az ágyra, hogy egy kicsit elterüljek rajta. Kimondottan kényelmes volt. Robival, az öcsémmel kerültem egy szobába, míg anyáék egy másikba, és a kis apartman mellé volt még egy konyha rész is. 
- Kapcsold már ki! - szóltam rá Robira, mikor valami ízlécficamosoknak kreált zenét indított el hangosan. 
- Mert nem hallod a pornófilmet? - válaszolt vissza. Elszámoltam tízig, hogy ne mondjak neki vissza semmit. Inkább elengedtem a fülem mellett. Tizenhárom évesen eléggé... ki van nyílva a csipája. 
- Te mi a francról beszélsz? - kérdeztem, de inkább meggondoltam magam. - Ne, ne mondj semmit, nem érdekel!
A mobilomért nyúltam, hogy megnézzem az értesítéseket. 
Meglepő módon Barbi üzent. 

Beszélnünk kell. Írj vissza, S.O.S.!

Oké. 

Mi történt? 

Nem jött válasz, de a kezemben lévő készülék rezegni kezdett, rajta Barbi képével. 
Felkaptam a kabátom és a csizmám, majd elhúztam a zöld jelet. 
- Mi történt? - szóltam bele köszönés helyett. 
- Ádám... - hallottam a nevem a túlsó vonalról. Barbi... sírt. 
- Mi történt, Barbi? - kérdeztem vissza még mindig ugyanazt a mondatot. 
- Ádám... Vivi csókolózott... Adriánnal. 
Csak néztem az előttem lévő tájat, ami elém tárult a hegyről. 
A levegő megdermedt, úgy éreztem, hogy az idő is megállt. Egy szempillantás alatt összedőlhet minden, amit az ember olyan alaposan felépített, itt az élő példa. Csak bámultam magam előtt csendben, fel kellett dolgoznom a hallottakat. 
- Ádám, itt vagy? - húzott vissza a valóságba Barbi hangja. 
- Fel kell hívnom Vivit, ne haragudj - aztán bontottam a vonalat. 
Tárcsáztam Vivi számát, ami kicsöngött.
- Szia - vette fel a telefont pár csengés után.
- Szia - szóltam bele, de nem rontottam neki. Hangjában hallottam, hogy tudja. Tudja, hogy tudom. - Hol vagy? - kérdeztem.
- Hogy hogy hol? A koliban. - Kínos csönd. - Miért?
Nem válaszoltam.
- Szakítok veled - mondtam ki hirtelen. Hangom fagyos volt, de nem akartam más mutatni a lánynak.
- Miért, Ádám? - Már sírt.
Kínosan belenevetettem a vonalba.
- Komolyan kérdezed, Vivi? Ennyire nem nézhetsz hülyének. Csak annyit mondj meg, hogy mióta tart köztetek!
- Én.. Mi.. Nem.. - dadogott.
- Ne, tudod, mit? Ne is mondj semmit. Nem vagyok kíváncsi a részletekre. Tudod... Én tényleg szerettelek. Vagyis azt hittem, szeretlek. Olyan különleges voltál már első pillanattól, én pedig olyan szerencsésnek éreztem magamat, hogy te is ugyanazt érzed irántam. Nem hittem, hogy összeházasodunk, de azért nem csak pár hónapot jósoltam volna magunknak. De így történt.
- Nem az történt, amit.. - vágott közbe.
- Nem? Nem az történt, amire gondolok? Barbi mindent elmondott, nem szükséges élőben látnom a kis párocskát. Köszönöm, éld tovább az életed, én pedig ígérem, továbblépek, ne aggódj efelől.
Nem vártam meg, hogy megmagyarázza, bontottam a vonalat.
A szívem hevesen dobogott. Valószínűleg most ejtettem a világ legjobb csaját. Vagyis... azt hittem.
Visszamentem a fagyos hidegből, egyenesen a hűtőhöz.
Reménykedtem benne, hogy találok ott valami ütőset is. 

2016. május 13., péntek

Utolsó utáni

Már annak, hogy kikerült az Epilógus a blogra, így gondoltam, hozok egy kis összesítést meg megválaszolok pár kérdést, amit a Facebook csoportban lévő olvasók tettek fel, itt is köszönöm nekik a kreativitásukat. :)
Na de jöjjön egy pár kép és statisztika.

Már több mint egy éve, hogy ez történt :)
Eddigi megjegyzések:) Köszönöm, aki ehhez hozzátett!


Legmagasabb napi megtekintés:)
Aktuális nézettség:) Ezt is köszönöm!

Egy kis cukiság, amit a gépemre lementve találtam:)

Első évados fejléc, ami Szofi S. munkája, köszönöm neki! :)


És még nagyon sok aranyos kép van az olvasóktól, vagyis tőletek, amiket megtalálhattok az Interjúk/Versenyek menüpontban:)

De akkor jöjjenek is a kérdések és a válaszok rájuk! 



1.) Kedvenc szereplőd?
Ez egy nehéz kérdés, de hát kinek ne lenne az, ha a saját történetéből kellene választania valakit, aki a kedvence?

2.) Legellenszenvesebb szereplő?
Számomra semelyik. De a közvélemény alapján az olvasók Lanát tartják a legunszimpibb karakternek a történetben.

3.) Ki szemszögét szeretted legjobban írni? ( itt legfőképpen a kül. kiadásokra gondoltam)
Szerintem Miáét. Az első olyan, amit lány szemszögből írtam, de mégis más stílussal próbálkoztam, mint amilyen Barbié. Már vártam, mikor fedhetem fel előttetek is Mia titkát, és az egész hátterét a lánynak.

4.) Blogger vagy wattpad?
Egyértelműen blogger. A wattpadhez valamiért én hülye vagyok. Nem tudom kezelni, pedig már próbáltam, de nem sikerült... A bloggeren ezzel szemben meg sokkal több a lehetőség. A kinézetre mondjuk. Sokkal egyedibb felületet lehet létrehozni, ami talán fontos egy blognál.

5.) #team... ki?
 Ez egy nehéz kérdés, mint a legtöbb, amiket feltettetek. Mondjam most, hogy #teamBendrián? Igazából ez változó, de végül is mindig tudtam, hogy végül Barbi kivel fog összejönni, szóval így nem nagyon vállaltam álláspontot a két tábor között, de a későbbi kérdésekben kiderül, én kit választanék.

6.) Melyik részt/ történést szeretted a legjobban írni?
Tulajdonképpen a végét. Mikor elkezdtem, valamiért már meg volt az egész végkimenetel, és már a kezdetektől azt vártam, hogy a zárójelenetet megírhassam. Szóval azt :D

7.) Melyik a kedvenc fejezeted?
A gólyabál. Az olyan vicces, és igazából azt is imádtam írni. Oké, az összeset imádtam írni.

8.) Volt olyan pont, mikor abba akartad hagyni az írást?
Még a legelején, és még az első blogomnál, amit ne keressetek fel, mert eszméletlenül béna. Mikor megkaptam az első negatív kritikát vele kapcsolatban, kiikszeltem a kedvencek közül a blogot, hátha így elfelejthetem. De szerencsére nem így történt, hanem folytattam, és most itt vagyok :)

9.) Említetted, hogy bizonyos részek veled is megtörténtek. Pontosan melyek voltak ezek?
Hát, őszintén, sokszor csak kisebb részleteket vettem ki az életemből, amiket beleépítettem a történetbe. De a fő szál, az ami kiváltotta az egész blogot, az egy szakítás volt, amit a Barbi és Andris közötti lamour és távkapcsolat szimbolizál. Az SMS-ben szakítást én is átéltem. A gólyabál jelenet, ami az idei évben szintén volt nálunk, a feladatok, a dalszöveg mind a való életből volt. Bár mi nem dalt adtunk elő, hanem egy jelenetet, de nekem a B-sek átirata jobban tetszett, így megkértem a barátnőm, hadd használhassam fel a blogomban. Szóval az tulajdonképpen nem is a humán osztályra íródott, hanem a reálra, de nem gáz. Megoldottam, egy kicsit megbuheráltam a szöveget. :D Na és akkor igen... Szerény személyem is humán osztályba jár, így a főszereplő 9.a-t is ebbe a helyzetbe tettem. Továbbá a nyelvtanulás, Demeter Barbi, ahogy én is, németül tanul. És még sokáig sorolhatnám. Tényleg csak néhány apróbb részletet emeltem ki, és építettem bele a történetbe titokban.

10.) Ha választhatnál egy karaktert, akit a való életben megismerhetnél, ki lenne az?
Ahh, sokáig agyaltam, de egyet nem tudok. De ha nagyon kell választani, akkor választok kettőt. Az egyik természetesen Bence, mert na, Bencét ki ne akarná? A másik pedig Milán. Egyrészt mert szeretem a Milán nevet, másrészt pedig olyan furcsa gyerek, és ki akarnám ismerni. De persze közben vicces. Az egyik ismerősömre emlékeztet.

11.) Ha lehetne, kinek a bőrébe bújnál?
Adriánéba. Az ő személyiségét belülről (na jó ez furcsa..) szeretném megismerni, vagyis hát nem úgy azt, amit kifele mindenkinek mutat, még akár a legjobb barátjának is, hanem tényleg teljesen önmagát.

12.) Hogyhogy nem írói álnéven írsz, hanem felvállalod az eredetit?
Nem tudom, egyszerűen így kezdtem el. Meg amúgy sem szeretek két profilt egyszerre ugyanúgy vezetni, mert akkor mindig váltogatni kéne, nézni, mikor jön új üzenet. Egyszerűbb, ha a reál profilomra jön mindegyik, és amúgy sincs semmi titkolni valóm :D Az első blogom is Németh Barby néven nyitottam meg blogspoton, és ennek egy fontos oka volt. Ilyen néven volt már gmail profilom. :D

13.) Ha lehetne, te lennél Vivi szobatársa?
Szerintem nem, és ehhez most semmi köze nincs a különkiadásnak vagy annak, ami történt a legutóbbi részekben. Egyszerűen Vivi az a lány, aki nem hagyja az embert nyugton, és ez Demeter Barbinak bejön, de én szeretek egyedül lenni. Oké, nem házit csinálni, de mondjuk olvasni, gépezni, elütni az időt baromságokkal, sorozatozni, ki nem kelni az ágyból, és szimplán érezni a #foreveralone érzést, és röhögni magamon. (Na ki írja már a beutalómat a sárgaházba?) És szerintem Vivi mellett az egész év csak pizsiparty lenne, ami egy ideig jó, mondjuk két hétig, max. egy hónapig, de aztán ráunnék. Mármint nem a lányra, hanem az életstílusra. Mondom, nekem szükségem van a magányra egy minimális mennyiségben.

14.) Ki az a blogíró, akit nagyon tisztelsz?
Hát sokan vannak, ha őszintén kell válaszolni. Nem szeretnék egyet se kihagyni, így nem sorolom fel őket. Akit nagyon tisztelek, bár ő már nem a blogos körökben mozog, ő Tavi Kata. Azért mert indult az Aranymosáson és egy ilyesfajta történettel meg is nyerte. :)

15.) Ha te lennél Barbi helyzetében (lol), akkor te megtudnál bocsátani Vivinek, és Adriánnak? 
Szerintem igen. nem szeretek haragot tartani, bár tényleg csak pár hónapja ismerem Vivit, de ezalatt az idő alatt jó barátnőm lett.  Ezt úgy írom, mintha én lennék Barbi. (Troll, az is vagyok :D ) Nehezen, de meg tudnék. Azt az elvet vallom, hogy pasi miatt nem veszünk össze BFF-fel.

16.) Tudom, hogy #teamBendrián vagy, mégis melyik fiú áll közelebb az "ideálodhoz": Bence vagy Adrián? 
Ez érdekes, mert egy ideig szentül állítottam, hogy nekem a rosszfiúk, az egoista taplók jönnek be, mint a legtöbb lánynak, de aztán megismertem egy fiút, akire teljesen nem illik ez a leírás. Ő inkább hasonlít Bencére. Kedves, aranyos, kicsit visszafogottabb, jó tanuló. Egyszerűen tökéletes.

17.) Melyikbe tudnál belezúgni?(Ha van olyan fiú, aki a blogban szerepel, és inkább ő a zsánered, mondd őt😏) 
Naná, hogy Bencébe. Aztán Milánba. Aztán Ádámba. Később Zsoltiba. Majd megint Milánba. Aztán Danihoz is közelebb kerülnék. De a végén Bence mellett kötnék ki.
Arghhhhh.  Nem tehetek róla, túl cuki fiúkat teremtettem magamnak! Arghhh.

18.) Kire hasonlítasz a szereplők közül a legjobban? 
Egy szereplőt most nem tudnék mondani. Leginkább olyan vegyes saláta vagyok. Vivi túlpörgését és hamar szerelembeesését örököltem, vagy inkább ő az enyémet. De Barbi meg tőlem kapta az érzéseit. Bence a kedvességét. (Egoizmus, figyelitek? :D)

19.) És kinek akarnád az életét élni? 
Bencéét. Nem tudom, nem nagyon vágyok most koleszos életre.

20.) Ha egy szereplőt létező szereplővé tudnál "tenni", hogy ő is itt, veled lehessen ki lenne az? 
Bencét, és persze kisajátítanám, bocsánat :D

21.)  Ki az a szereplő, akit utálsz, de az olvasók között valaki szeret?
Szerintem ilyen nincs. Én mindegyik szereplőt szeretem, hiszen én alkottam őket :3 Még a látszatra antipatikus személyiségeket is imádom, mondjuk Lanát, akit mondjuk sokan nem szeretnek. Már csak azért is, mert fontos szerepe volt az életemben egy ilyen lánynak, akiről azt hittem, hogy ilyen, de végül rá kellett jönnöm, mekkorát tévedtem vele kapcsolatban.

22.) És fordítva: Ki az, akit szeretsz, de a legtöbben utálnak? 
Szerintem ez a szereplő Mia. Egyszerűen köcsög, de fontos szerepe van a történetben. Olyan titokzatos személyiség, nem sok mindenki érti meg, de nekem valahogy közel áll a szívemhez.

23.) Szeretnéd kiadatni majd később könyvben is a történetet? 
Őszintén? Terveztem, hogy egyszer majd indulok az Aranymosáson, ezért is nagy példaképem Tavi Kata, de azon még sokat kell dolgozni, hogy tényleg elfogadható állapotú legyen, és egyszer beküldésre készen álljon.

24.) És szeretnéd később munkaként az írással foglalkozni?
Most ugye 9.-es vagyok én is, mint a szereplők a blogban, de már nagyon gondolkozok azon, mi legyen a jövőm, az állásom, mivel szeretnék a későbbiekben foglalkozni. De eddig semmi sem jött. Ideig-óráig voltak dolgok, ötletek, de nem sokáig tartottam ki mellettük, de most... Valamiért azt érzem, ez az, amihez értek valamelyest. Persze, van hova fejlődnöm, de még csak 15 éves vagyok, nem csoda. De a válasz a kérdésedre, igen, gondolkodtam rajta.

25.) Ha randizhatnál valamelyik szereplővel, ki lenne az?😄 
Hát névsor szerint sorban :D

26.) Ha megölhetnéd az egyik szereplőt, ki lenne az? 
Neeeeem, nem vagyok én bérgyilkos. 

27.) Írás közben szoktál zenét hallgatni?
A különkiadásoknál segít beleképzelnem magam az adott szereplő helyzetébe, de amúgy is. Egyszerűen ellazít, és kiver a fejemből mindent, ahogy a csönd nem.

28.) Miért Dylant választottad Bencének?☺❤ És miért Holland Rodent Vivinek?
Ez igazából egy kicsit összefügg a történet megalakulásával. Részben. Nagyon el akartam kezdeni egy történetet Dylannel, mikor nagy Teen Wolf rajongó lettem, mert az akkoriba már nem tudtam beletenni őket, az egész "karakterstáb" már megvolt akkor. Így jött az ötlet, hogy akkor új blog, persze csak mellékblogként. Nem is volt kérdés, hogy egy jó pár TW-os színész benne lesz, köztük Holland, Colton és Tyler. Meg egyszerűen passzoltak a hozzájuk kirendelt karakterhez, szóval még jól is jöttek. 

29.) Mit jelent számodra az írás?
Furcsa, de nem tudom ezt szavakba önteni. Olyan kikapcsolódás. Egy otthon, ahova mindig mehetek, ha valami problémám van. Egy barát, akinek kiönthetem a lelkem, és nem hagy el. Egy titokőrző gépezet, ami senkinek se adja tovább a legféltettebb titkaimat, amik néha ide kikerülnek. Valami ilyesmi:)

30.) Melyik jelenet jutott a blogban legelőször eszedbe, amit bele akartál írni? Egyáltalán honnan jött az egész ötlet? 
Legelőször a szerelmi szál jutott eszembe, hogy a főszereplőnek döntenie kell. Tudtam, hogy ez klisé, így valamit ügyködnöm kellett bele. Anno, mikor erre gondoltam, én is így álltam nagyjából, csak nekem azt kellett eldöntenem, kibe legyek szerelmes. Már ha ezt a kérdést el lehet dönteni saját magában az embernek... Annyi érzés kavargott bennem lassan két éve, hogy nem bírtam magamban tartani, így jött a napló ötlete. De hát lusta lennék olyan sokat körmölni, ráadásul soha nem lennék elégedett a külalakkal, biztos ronda lenne az az egész füzet, meg sajnálnám is rá a kivágott fákat. Aztán el is felejteném egy idő után. Gondoltam, írom akkor wordbe. Ott senki sem látja, én mégis írom. Abba bele se kezdtem, mert tudtam, hogy nem jövünk ki jól az appal, szóval hanyagoltam. Miért ne írnám meg blogban, mint mondjuk az Awkwardban (Kínos)? Lenne egy-két feliratkozóm, írnának az életemhez, és tök vicces lenne. Persze a barátnőm intett ettől, mert ami felkerül a netre, az soha többet le nem jön onnan. Nem zaklatott fel ez a mondat túlságosan, eléggé makacs (nem magas! o, az én drága 155 cm-mel?) ember vagyok. Ekkor voltak nagyon divatosak azok a csecsés (i love my ofő, ő szokta ezt mondani) kis iphone üzenetek, és ezeket hova máshova lehetne jobban rakni, mint egy gimis blogba? Ráadásul mint azt már említettem, Dylan O'Babe-et is bele akartam tenni, az nem volt kérdés. Így nyitottam egy új blogot. Agyaltam a nevén sokat, aztán jött az isteni sugallat, mire Édes élet lett a címe. Létrehoztam, beírtam az urlt, már a kinézetet szerveztem (nem én lennék, ha nem :D ), és akkor bemegyek a nagyimhoz a nappaliba, ahol a tévé ment. Édes élet vááááár. Szépen átkoztam a TV2-t meg a műsorait mit ne mondjak. De nem változtattam meg a címet, úgy gondoltam, akkor is az enyém volt előbb, és punk-tum. Aztán jött az Andris-Barbi-Mia szál a történetben, ami nagyjából az előző blogomban is benne volt, de ide jobban illett. És pontosan ezért kezdtem el blogolni. Hogy ezt a nyomoronc kis részletét az életemnek kiadjam magamból. A többi meg már ösztönösen jött. Vagy épp a körülöttem lévő történésekből merítettem, amit néha napján kiszínesítettem, esetleg az egész csak a képzeletem szüleménye. 

31.) Hogyan írsz meg egy részt? 
Mikor hogy. Volt olyan időszak, mikor pont előző nap, vagy az előző órában alkottam meg a részeket, és akkor letettem a fenekem, hogy akkor most írok, bármi történjék. De emlékszem olyanra is, mikor csak jöttek a dolgok, és egyszerre akár három részt is megírtam egymás után nem sok szünetet tartva köztük, mert akkor jött az ihlet. 

32.) Magadról mintáztad Barbit? 
Igyekeztem nem, de persze néhány helyzetben megkapta azokat a döntéseket, amiket én is csináltam volna. Nekem nem szokásom hamar felkapni a vizet, nem vagyok egy sértődékeny típus, bár kifele jobban nyitok, mint a blogbeli főszereplő, aki szerintem ahhoz képest elég zárkózott fajta. Meg persze a nevét is tőlem kapta. :P

33.) Hogyan választasz neveket? Egyszer csak beugrik és tákk? 
Most mondjam el a taktikámat? Ez egy hétpecsétes titok, szóval ígérjétek meg, hogy nem adjátok tovább. 
Igazából mindig máshogy. Itt például a kedvenc keresztneveimet válogattam össze. És miért pont Barbi? Hát mert mi más passzolna jobban egy ilyen történethez? Egy csomó mindent ellőttek, és hát így személyesebb is lett. Talán néhányan egomanónak néznek emiatt, de nem találtam egyszerűen alkalmasabb nevet a főszereplőre, mint a sajátom. A két fiú karakter, Bence és Adrián egy-egy fiú után lett elnevezve. Az Adrián amúgy is tetszett, na meg a Bence is. Az előbbi egy olyan srácról, aki egy évfolyammal felettem jár, és amúgy nem beszéltünk, de kívülről aranyos. Az utóbbi pedig az egyik edzéstársamról, akivel szintén nem sokat beszéltünk, és idősebb is nálam vagy négy évvel, de hát na, mondjuk ki. Jól néz ki. Szóval ti is olyan pasikról nevezzétek el a főszereplőiteket, akik jól néznek ki. Mai nap tanulsága. Az ominózus lányok (Lana, Fanni, Dorci) elnevezésében segítséget kértem, kiírtam blogos csoportba, hogy milyen keresztnevek mennek ilyen típusú csajokhoz, és onnan válogattam. Vivi eredetileg Dia volt, de a barátnőm rávilágított, hogy akkor Barbi elég hülyén választ barátokat. (Mondjuk akkor lehetett volna egy harmadik barátnője, aki Bia. :D Haha. ) Szóval elgondolkodtam rajta, és igaza volt ebben, szóval váltottam Vivire. Nem tudom, honnan jött, ne kérdezzétek, csak gondoltam, illik a lányra. A vezetéknevekkel mindig bajban vagyok, ilyenkor segítségül hívom a Facebook nevezetű dolgocskát, és keresgélek, alakítgatok, míg végül meglesz az egész nevecske. 
De mondjuk a FEO-nál. (Ha már rákérdeztetek, és a későbbiekben lesz róla szó.) Ott például az egészet megálmodtam. Nevekkel, kompletten mindennel. A főszereplő olyan Jade-es, szóval az lett, és nem zavart, hogy már elég gyakori név, nekem az kellett. Zayn meg Perrie ugye maradt, az Alex pedig úgy illett a Jade-hez, hogy nem volt szívem eltávolítani egymás mellől őket. 
Bár volt rá példa, hogy valami új, egyáltalán nem látott nevet kerestem egy kissztorihoz, és találtam egy kezdetben rémrondának titulált keresztnevet. Rájöttem, hogy lehet becézni meg ilyenek, és megkedveltem. (Nem árulom el a nevet, az a lényeg, hogy ritka, de nekem nagyon bejött.) Egészen annyira, hogy mondtam anyának, hogy ha lesz lány kistesóm, akkor tuti úgy fogják hívni. Anya csak röhögött. Nem baj, eljön az idő, mikor a blogjaim főszereplőinek a nevével fogom megkereszteltetni a gyerekeimet. :3 

34.) Miért Édes Élet? 
Ez olyan szarkasztikus. Hogy lehetne egy gimis élet édes? Tele van dolikkal, felkészüléssel az élet nagy dolgaira, ráadásul ott az a fránya szerelem is... Inkább hasonlít savanyú uborkához. Szóval így :D  

35.) Mikor folytatod a Zaynes storyt?
Sosem akartam az a fajta író lenni, aki belekezd valamibe, jelen esetben egy történetbe, aztán abbahagyja, mintha mi sem történt volna. Tényleg rossz ötlet volt két blogot egyszerre működtetni, pedig előre is írtam részeket, csak egyszerűen azt hittem, én igazán képes vagyok rá, akárhogy is mások nem. Aztán megakadt. Az ÉÉ-ből még sok volt hátra, és úgy éreztem, hogy soha nem fog befejeződni, ha így folytatom. Szóval kénytelen voltam azt előtérbe helyezni, de remélem a FEO is fog folytatódni, maximum csak az ÉÉ után ;)

36.) Te is kollégiumba jársz, hogy ennyi mindent tudsz róla? (Ha ez nem túl személyes) És ha igen, te jóban vagy a szobatársaddal?
Nem, fentebb említettem, hogy nem bírnám ki úgy ámblokk a kolit sem. Nekem túl... más, zsúfolt lenne. Nem lenne saját kis kuckóm, ahova el tudnék vonulni. Ezért hogy hiteles legyen, a barátnőmtől, aki egy évig kolis volt kint Ausztriában, tőle kértem kis tanácsokat, hogy milyen a koli, mik voltak ott a szokások stb..


Ennyi lett volna a kis kérdezz-felelek, hamarosan érkezek más bejegyzésekkel, ilyen könnyen nem szabadultok tőlem! De nem ám. 
Köszönöm, hogy követtétek állandóan az új részeket, és olvastátok, véleményt mondtatok róla. 

Puszi:
Barby