5. fejezet - Vöröske és szöszike

Eljött a takarodó ideje. Ez volt életem legjobb napja, és ebben semmi túlzás nincs! Oké, talán egy kicsi, mert az első legeslegjobb nap az volt, amikor Andris először megcsókolt. Bár addig is jóban voltunk, de akkor jött el az a pillanat, amikor már hivatalosan is a barátnőjének hívott. Az volt az a perc, amit az életem legjobb percének mondhatok. Az egész egy bulin történt az iskolában, ami véletlenül pont Valentin napra esett. Sokáig csak barátok voltunk, de Mia már előtte jóval megmondta, hogy mi biztosan össze fogunk jönni hamarosan. És láss csodát! Így történt. Arra a napra mindketten készültünk, mert nyílt titok volt, hogy ugyanúgy érzünk egymás iránt. Akkor kaptam életem első vörös rózsáját, és eddig az egyetlent. Én egy levéllel ajándékoztam meg, aminek a tartalmáról csak ő és én tudtunk. A buli közepén, két tánc között, egymás mellett álltunk és fogtuk egymás kezét, mire az egész osztály kórusban elkezdte skandálni: Csókot! Csókot!

Mire Andris megfogta a derekam, és közel húzott magához, de csak annyira, hogy lássa az arcom és a beleegyezésem. Aztán a dolgok gyorsan történtek egymás után. Meleg ajkait az enyéimre tapasztotta, és úgy maradtunk, miközben a testünk már csaknem teljesen összeért. Életem legszebb pillanatai közül ez a legszebb. És egyáltalán nem éreztem kényszerítettnek, ahhoz képest, hogy a többiek invitáltak minket erre. Emlékszem azután az egész estét végigtáncoltuk, és az ajkaink csak annyi ideig maradtak távol egymástól, hogy kapjunk levegőt.

Mire hazaértem egy üzenet várt tőle: 

Barátnőm <3

Ekkor egy hirtelen jött könnycsepp zuhant le az arcomon.

Hangos ajtócsapás jelezte, hogy Vivi visszatért a fürdőből, kizökkentve engem az idilli pillanatból. A többi lány elment valahova, nekünk nem szóltak róla, hogy hova. 

- Valami baj van? - ült le mellém vöröske, és kérdezte, ahogy meglátta a könnycsepp vájta utat a bőrömön. 

- Nem, nincs - ültettem egy mosolyt az arcomra, hogy elhiggye. Bár igazából minden rendben volt, csak nem tudom. Ezzel az emlékkel kapcsolatban utat engedek a szememből folyó aprócska pataknak. 

- Akkor jó - mosolygott vissza rám. - Figyi... - váltott komoly hangsúlyra. - Nekem a régi suliban nem voltak olyan nagyon jó barátaim... mint mondjuk te. Sőt, inkább mindenki utált. Minden lány.

- Téged lehet utálni? - A szám felért a fülemig, és megjelentek az őszinte nevetőgödröcskék. Megfogtam Vivi kezét, hogy érezze, itt vagyok neki. - Nekem elmondhatod. Bízhatsz bennem. És nagyon szeretném, ha a barátnődnek hívhatnál - válaszoltam a ki nem mondott kérdésére, ami ez lett volna a szeméből ítélve: Akkor leszünk barátnők? Igaz, nekem ott van Mia. De csak ott és nem itt. Biztos ő is szerzett új barátnőket, mert ő egy olyan személy, akivel az első pillanatban össze lehet haverkodni és ismerkedni. 

Úgy láttam Vivi szeméből egy lázadó könnycsepp esett le a takaróra, ahol épp ültünk, és hagyott nyomot maga után barátnőm arcán és a durva anyagon. 

- Nekem is nagyon jó lenne. - mondta szipogva és meghatódva. De aranyos. 

- Na de mond...Mi is van ezzel az Ádám gyerekkel? - érdeklődtem nevetve tőle, hátha felvidul. A tervem sikerrel járt, mert a nevetőráncai gyorsan megjelentek az kipirosodott arcán. 

- Ennyire látszott? - vidult fel. Erre a mondatra az arcszíne már nem csak piros, hanem olyan színű árnyalatot vett föl, mint a rák páncélja. Vagy a vörös rózsa.

- Mikor megláttad, szó szerint leesett az állad! - röhögtem el magam, mire ő is becsatlakozott. 

- Ooo, igen. Nagyon helyes... Láttad már a bicepszét?! Nagyon durva! Hogy lehet ennyit edzeni?! - ámuldozott. Bármiben fogadok, hogy a lelki szemei előtt megjelent Ádám tejes valóban és egyszál trikóban. Oh, én is elképzeltem. Nem bírtam megállni röhögés nélkül, mert öntudaton kívül rózsaszín testépítő felsőben jött létre az agyamban. 

- Szerelmes vagy? - kérdeztem tőle. Mert szerintem igen.

- Azt hiszem... - felelte csendben, suttogva. 

Ekkor megszólalt a telefonja. Rövid csengés volt, így valószínűleg csak SMS-e jött. Vivi gyorsan elolvasta, aztán az orrom elé tolta a készüléket. Ez állt az üzenetben: Nem szöktök át Barbival? 36-os szoba. Vigyázzatok! A rettegett ofő minden lépést figyel! :D Éjfél után várunk. A&B

Ki lehet az az A&B? A tekintetem gyorsan a feladóra vándorolt. Adrián. 

A B gondolom a Bencét jelenti.

És honnan van meg Vivinek Adrián száma? Jó kérdés, ugye? De végül úgy döntöttem, hogy nem kérdezem meg, pedig nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság... És mennyi most az idő? 23:37

Lassan mehetünk is.

- Ne hívjuk meg Lanáékat is, hogy jöjjenek velünk? - kérdeztem Vivitől, kicsit sajnálatból is.

- Ne - vágta rá a barátnőm. - Szerintem Adriánék nem bírják őket, és ahogy elnéztem Milánék kettese se...

Ebben van igazság... 

- Hé, és veled mi van? Van valaki aki tetszik az osztályból? - érdeklődött hirtelen Vivi. Neki még nem meséltem Andrisról, nem akartam hencegni, hogy "Hé, tudtad, hogy van pasim, aki szeret? És neked van ilyened?"

- Hát otthon vár rám egy fiú... - mondtam fülig elvörösödve. - Így nem pasizás szempontjából jöttem gólyatáborba - nevettem fel, mire Vivi se bírta ki anélkül.

- Milyen jó neked. Én szingli vagyok. De volt már barátom, ne nézz bénának, csak most épp nincs senkim - a végére egy kicsit elszomorodott. Valószínűleg  eszébe jutott az expasija, akivel nem lehetett valami egyszerű szakítása... Nekem Andris egyenlőre az első, és remélem ő marad az első és az egyetlen. Igen, Mia erre mondta mindig, hogy álmodozó típus vagyok, és várom a szőke herceget fehér lovon. A szőke herceg meg van, aki ráadásul tényleg szőke.

Rengeteget röhögtünk, és hirtelen eljött az éjfél. Gyorsan az órára pillantottam. 00:02

- Na menjünk! - szóltam oda barátnőmnek, aki épp egy kétliteres kóla üvegét húzta meg.

- Kérsz? - nézett rám, mikor látta, hogy nézem.

- Aha. Nem árt ilyenkor - röhögtem fel.

Lanáék társasága nem volt benn a szobában, biztos őket is beszervezte valamelyik fiúcsapat.

Sietve feltápászkodtunk az ágyról, és lopakodva az ajtóhoz lépkedtünk. Igaz, kétlem, hogy valaki meghallotta volna, ha éppen felkelünk az ágyból, de vicces volt kémeset játszani. Óvatosan lenyomtam a kilincset, ügyelve arra, hogy ne adjon ki nyikorgós hangokat. Hangtalanul kiosontunk az ajtón, majd sikeresen eljutottunk lábujjhegyen a két légtért elválasztó sarokig.

- Kinézel, vagy tegyem meg én? - ajánlottam fel Vivinek. Bár nem igazán vagyok hozzászokva ezekhez a "felkelésekhez", de azért meg tudom csinálni.

- Megyek én - mondta, és ezzel ki is hajolt, megkockáztatva, hogy az egyik felügyelőtanár meglátja.

Pár másodpercig nézelődött, majd hirtelen visszakapta a fejét.

- Futáááás! - suttogta, és megrántotta a kezem. Húzni kezdett a szobánk felé. távolról egy kis zaj szűrődött ki, amit nem hallottunk annyira tisztán, inkább a futásra koncentráltunk. Csöndesen becsuktuk magunk után az ajtót, és úgy ahogy voltunk beugrottunk az ágyba, majd magunkra húztuk a takarót, és becsuktuk a szemünket, alvást tettetve.

Abban a pillanatban, ahogy ez megtörtént, az ajtó kinyílt, és valaki belépett rajta.

Aztán hirtelen vakító fényesség lett a szobában.