6. fejezet - Mi lesz, ha elkapnak?

A vakító fény hirtelen kialudt, majd megint égetni kezdte a szemem, még a szemhéjam keresztül is. Aztán egy kis sötétség, de pár másodperc múlva a lámpa betöltötte az egész szobát. És legvégül ismét lekapcsolódott.

Huh. Mit akart ezzel elérni az a valaki, aki ezt csinálta? Hogy felébreszt?

Vivi gyorsan lerúgta magáról a takarót, és felült.

- Ez meleg volt... - mondta. - Szerinted ki volt ez? Ki kapcsolgatta a lámpát? 

Na azt én is szerettem volna megtudni. Meg azt is, hogy miért tette.

- Gőzöm sincs. De miért kellett futnunk? - érdeklődtem a körülbelül tíz perce történt dolog iránt. 

- Meglátott Kiss. Legalábbis a hajamat, amikor visszafordultam. Gondolom, ő jött ide, hogy megnézze, jól látta-e, hogy én voltam. És azért kezdte el kapcsolgatni a villanyt... Legalábbis ez az elméletem - fejezte be a vallomását.

Ebben a pillanatban rezegni kezdett Vivi mobilja. Újabb SMS.

- Adrián kérdezi, hogy merre vagyunk már. 

00:28

- Írd neki, hogy igyekszünk, amennyire csak tudunk, de az ofő rajtakapott.

- Okéé.... - mikor megírta, ledobta a telefont az ágyára, és felhúzott engem is, hogy indulhassunk át a fiúkhoz. - A haditerv a következő... Ööö van valami ötleted? - röhögte el magát halkan, hogy azért mégse füleljenek le, mert akkor lőttek a tervünknek.

- Ne agyaljunk, menjünk! - adtam meg az egyszerű kérdésre az egyszerű választ.

- Jó ötlet. - És megszorította a kezem. Gondolom ez erőt adott neki. 

Még egyszer megismételtük az előző hadműveletet, de a kikukucskálást, most magamra vállaltam, hogy nehogy Vivi megint elrontsa az akciót. Akció... Ez vicces. 

Amikor odaértünk, csak egy tanárt láttam ott a kettő közül. Az ofőhelyettest. Ő a nehezebb tészta a kettő közül. Gondolom a tanárnő éppen alszik vagy valami ilyesmi, helyette a tesitanár tartja a frontot. 

Körülnéztem. 

A fiúk szobája a tanár mellett volt nem sokkal. Basszus, ez nehezebb lesz, mint gondoltam. 

Már vagy öt-tíz perce is ott állhattunk, és mentünk volna vissza a szobánkba, mert ez lehetetlen feladatnak minősült. Egy fiatal tesitanár két diáklánnyal szemben. Not fair. De abban a pillanatban felállt a férfi, és elindult... felénk. Basszus. Most mit csináljunk? Meglátott? Azért jön ide? 

Szétnéztem, hátha találok valami helyet, ahol el tudnánk bújni. 

És akkor megtaláltam a tökéletes rejtekhelyet. Egy magasabb virág, mögötte egy függönnyel. Perfect. 

- Spuri.Oda - mutattam a növénykére, és óvatosan, hangtalan futni kezdtünk felé, mire ideér a tanárbá'.

Beférkőztünk mögé, igaz elég szűkösen, de a lényeg a lényeg. Nem vett észre. Továbbment. Oh, tényleg! A WC-k is arra vannak... Akkor itt az idő!

- Fussunk, most! - sürgetett Vivi. - Mielőtt még visszajön és meglát! - szerintem egy kicsit pánikolt. Bár igaz, az én fülem is majdnem szétdurrant a sok vértől benne...

Én voltam kívül, így gyorsan, még egyszer és utoljára, visszanéztem, hogy nem jött-e ki az ofőhelyettes a szobájából. De nem. 

Megpróbáltuk minél kisebb zajjal feltépni a fiúk ajtaját. Beléptünk, de nagy csodálkozásunkra már az egész osztály ott volt. Kivétel nélkül. 

Minden szem ránk szegeződött.

- Na végre, hogy itt vagytok. Mi tartott ilyen sokáig? - ugrott fel a helyéről Adrián. 

A szobában mindenki a a földön ült vagy a szomszédos ágyak tetején, fiúk-lányok keveredve, körbe rendeződve. És a kör közepén egy üveg csücsült. Már sejtem, hogy mit csináltak eddig...

- Tesi bá' meglátta Vivit egy pillanatra, így vissza kellett iszkolnunk a szobánkba, aztán a pasas elkezdte le és fel kapcsolgatni a villanyt, majd mire kiment, az is egy jó idő volt. Aztán még várnunk kellett másodjára is, mire végre el kellett mennie kiüríteni a hólyagját, de addig is, hogy ne lásson meg, egy függöny mögött kellett dekkolnunk, szóval te csak ne siettessél minket, világos?! - hadartam el egy szuszra mindezt, mire a fiú arcára döbbenet és csodálat keveréke ült ki, némi nevetőránc kíséretében. 

- Wow. Szép kis kaland, egy órán belül - jött oda hozzánk Bence is, nagy röhögés közepette.

- Nem vicces! - teremtettem le. - És mindezt értetek! 

Oké, talán a vége ennek a kijelentésnek viccesre sikeredett, de tényleg miattuk kerültünk ekkora pácba. De, ha Adrián nem szólt volna, akkor valószínűleg egész életemben bántam volna, hogy az új osztályom első ilyen össznépi buliján nem vagyok ott.

- Bocsi - válaszolta erre Bence bociszemekkel, de az egésznek csak ennyi értelme volt, hogy felröhögött saját magán. 

- Játszotok? - kérdezte ezt immár Adrián. 

Körbenéztem a többieken. Mindenki a társalgásunkat figyelte, kivéve a lányokat, akik pletyiztek, és susmorogtak maguk között.

- Persze - válaszolta helyettem Vivi. Félt, hogy nemet mondanék. Megértem. 

Helyet foglaltunk. Én leültem Milán és Zsolti közé, Bencével szembe. Vivi pedig az egyik konzolbűvölő, Dani és Zsolti másik oldalára. 

- Jó, akkor ki folytatja? - tette fel a költői kérdést Zsolti.

Kezdjük ott, hogy nem tudom, melyik játékszabály szerint játszunk, így nehéz lesz becsatlakozni.

- Várjatok egy kicsit! - kérleltem hirtelen a népet, még mielőtt bárki is elforgathatta volna az üveget. Erre persze mindenki villámokat szórt felém a tekintetével. - Melyik játékszabály szerint is játszunk? Mert tudomásom szerint van egy pár...

- Hát, Virágszál, tudod, az a játék lényege, hogy akit kipörgetsz, annak a torkán kell ledugnod a nyelvedet... - vette a kezébe az eligazítást a mellettem  ülő Milán, és közben összeröhögött a többi fiúval. - De mi nem így játszunk. Most komolyan! Milyen lenne má', hogy le kellene smaciznom Zsoltit? Pfuuuuj - mondta, miközben az említett személy fele vette az irányt, és amint odaért, körültekerte izmos karjával a fiú nyakát, amiből természetesen egy baráti bunyó alakult ki. A két ellenfél rögtön a szoba közepére került, a többiek ahogy meglátták az összekoccanást, rögtön észrevették, hogy körbe ülve nincsenek jó helyen, így az egész bagázs felmászott az ágyak tetejére, hogy onnan figyeljék a "verekedést". A fiúk többsége ezt skandálta közben: Bunyóóóóóóóóóóó! Hajrá Zsolti! Vagy Milán! Bunyóóóóóóóóóóóó van!

Az ó-kat mindig jóóóóóóóóóól elnyújtva.

Ez viccesnek ígérkezett, de úgy döntöttem inkább kimaradok belőle. Igaz, hogy csak most jöttem, de egy kis friss levegőre vágyom. Amúgy is az érkezésünk óta már eltelt egy kis idő. 00: 51 Hát ja.

- Mindjárt jövök - súgtam oda Vivinek, hogy ne aggódjon felőlem.

Óvatosan kinyitottam az ajtót, és csak egy résnyin kikukucskáltam. Szerencsémre senkit nem láttam, aki rajtunk akarná tartani a szemét. Biztos Kiss már húzza a lóbőrt...

Ha jól emlékszem a bejárat előtt van egy tornác, amire akár ki is lehet ülni. Az kell nekem!

Nem lehet kint olyan meleg, így gyorsan beugrottam a szobámba, hogy felkapjak egy pulcsit így estére, nem szándékozom megfázni első sulinapra.

Miután ez megvolt, siettem a kiszemelt helyemre. Halkan lépdeltem kifele, a szívem nagyokat dobogott, mert nem voltam hozzászokva az ilyesmi dolgokhoz. Például, hogy kiszököm takarodó után. Jó igaz, volt bennem még egy kis félelem, hogy esetleg valaki elkap, bár ennek tényleg nincs sok esélye, de attól még bármi megtörténhet...

Kiértem a tornácra, de úgy látom valaki megelőzött.

Egy árnyalak ült a kiszemelt helyemen, és nézte a szomszéd ház felett ragyogó csillagokat.