2015. november 14., szombat

31. fejezet - "I'm waking up to ash and dust"

Másnap az ofő nagy hévvel rontott be a termünkbe matek utáni szünetben. Szerencsére, és hála Bencének, most egy pöppet jobban értem ezt az egészet, mint azelőtt, de azért még mindig a világ legnagyobb hülyeségének tartom a  matematikát, hogy a fizikáról ne is beszéljünk...
- Gyerekek! Egy kis figyelmet kérnék! - A tanárnő nyújtózkodott, hogy kicsit magasabbnak tűnjön, és a lassan kétméteres fiúk is meglássák az osztályban. Nem nagyon sikerült csendet teremtenie, de még van elég ideje gyakorolni, azt hiszem... - Gyerekek, kérlek! - kérte ismét, még mindig kedves hangszínen. 
- Kuss legyen már! - sietett a segítségére Adrián, látva, mennyire nem sikerül neki elérnie a célját. 
Hirtelen az egész osztály befogta a száját, és mindenki az ofőre figyelt.
- Köszönöm - intézte a szavait Adrián felé, aki a ma is úgy nézett ki, mint egy görög isten. Basszus, Barbi! Kikapcs, kikapcs! - Mérhetetlenül sajnálom, hogy csak most jut eszembe a dolog, a bések osztályfőnöke eldicsekedett, hogy milyen fantasztikus darabot adnak elő a gólyabálon, ami mint előre megvan hirdetve, közvetlen az őszi szünet megkezdése előtt tartunk, jövő pénteken. Sajnálom, gyerekek, de elfelejtettem ezt az egész műsort, csak most jutott eszembe, ahogy Erika erről beszélt. Hétfőre agyaljatok ki valamit, és akkor erre szánjuk az osztályfőnöki órát. - Látszott rajta, hogy bánja az egészet, hogy ennyire feledékeny. De basszus! Azért mondhatta volna hamarabb is, akkor nem kellene az utolsó pillanatban arra gondolni, hogyan égethetnénk le magunk a legkevésbé. 
- Tanárnő! - lendült rögtön Lana keze a levegőbe, mire az ofő csak biccentett egyet, és a lány folytatta a kérdését. - Milyen előadás kell? Mármint úgy értem, valami színdarab, tánc vagy mi?
Jogos kérdés. 
- A lényeg, hogy mindenki szerepeljen benne. Németórákon is beszélünk erről, rendben? - tette fel az utolsó kérdést, és már ki is spurizott a teremből. 
Szuper. Most lelkiekben felkészülhetek a szívatásokra, jeeeeeeeeeeeeeee.
Mihelyst kitette az ofő a lábát az osztályból, a teremben újra eluralkodott a hangzavar.
- Szerinted mit kéne előadni? - fordultam Vivi felé, aki szintén ezen agyalhatott az arckifejezéséből ítélve.
- Nem is tudom, talán lehetne valami egyszerű, hiszen alig másfél hét van már odáig, nem hiszem, hogy nekünk is egy színdarabbal kéne előállni - mondta nagy bölcsen, de igaza volt.
Nem sokat hallottunk eddig a bések felől, sőt szerintem nem is akarunk. Én legalábbis annyira nem. Ha eddig a két hónap alatt nem volt kedvük idetolni a képüket, akkor egyáltalán nem is lesz. Bár néha-néha egyel összefutunk, de nem köszönünk egymásnak, mivel nem is ismerkedtünk össze, csak látásból tudom, ki is ő... A fiúk meg eleve nagy ellenszenvvel fordulnak feléjük, mivel ott a hímneműek vannak elnyomva, mert ott a tizenkét emberből összesen három a srác, emiatt érezhetően meg lettek bélyegezve a mi fiaink szemében, mit ne mondjak. A lányok meg azok a tipikus "reál osztály" feeling-űek, szemüveggel, legalábbis a többségen ezt láttam. De persze, vannak szépek is, már ha persze egyszer látottak alapján annak ítéltem őket. Egyszóval nem a legjobb a kapcsolatunk az évfolyamtársainkkal...
- Jogos. Énekelhetnénk valamit - vetettem fel az ötletet, hátha Vivinek mondjuk tetszene.
- Ez tök jó! Bár mit? Mert kétlem, hogy meg tudnánk egyezni... - Barátnőm szájából egyre több bölcs dolog hangzik el. A fiúk köztudottan nem szeretnek énekelni, és ha meghallják, tuti elvetik az ötletet.
- Gőzöm sincs, majd kitaláljuk... - Remélem.
Abban a pillanatban szólalt meg a csengő, ami jelezte a következő óra kezdetét.
- Megyünk angolra? - szólalt meg mögöttem hirtelen egy hang, ami az első pillanatban megijesztett, aztán végül megnyugtatott.
Hogy melyik a másik tantárgy a matek mellet, ami nem teljesen az erősségem? Naná, hogy az angol. Igaz, humán osztályban szeretnem kéne, de valahogy nem vonzódom hozzá, pedig tudom, nagy szükségem lesz majd rá a jövőben, hiszen az a világnyelv! Ki tudja, lehet, hogy olyan munkába fogok, ahol más országból jött emberekkel kell majd kommunikálnom, és akkor mit csinálok? Előveszem a némettudásom....
- Hol leszünk? - tettem fel a hülye kérdést, hiszen hol lennénk, ha nem az angolteremben, angolórán?
- 22-esben - válaszolta, és már indultunk is ki a teremből. hogy még a tanár előtt betoppanjunk.
Ami sikerült is.
Természetesen a folyosó még tele volt diákokkal, akik sietős léptekkel mentek a kihelyezett tanterem felé, hogy ugyanúgy mint mi, beérjenek ők is a tanár előtt.
Szerencsénkre pont Tóthné előtt toppantunk be, aki csak intett a kezével, hogy siessünk befele, majd becsapta az ajtót, mint egy börtönben.
Hah, jó hasonlat...
- Before i'll forget it... - kezdte az órát. - Következő héten tézét írunk a kettes leckéből, írjátok fel, kérlek, mert el fogjátok felejteni. Szóval egy hét múlva szerdán, rendben? Addig is, essünk neki a gyakorlásnak...
Hallelujaaaa. Tanulhatok erre is. 
Gyorsan leírtam a füzetembe, hogy tényleg ne felejtsek el tanulni, nem kéne összeszednem több rossz jegyet, mert apa és Linda meg fog ölni, az tuti...
Hamar átvettük a dolgokat, kicsit korábban be is fejeztük az órát, így már rohantam is le ebédelni a többi fiúval együtt. Ilyenkor még nem áll akkora sor az ebédlőben.
Még egy nyelvtan és egy fizika, aztán vége ennek a szerencsétlen napnak. 
- Na, milyen volt az angol? - telepedett le mellém Vivi, mikor kézhez kapta ő is a kajáját.
- Segítesz majd készülni a tézéhez? - néztem rá bociszemekkel, de tudtam, hogy enélkül is segíteni fog.
Ez a barátnők dolga. Én korrepetálom őt németből, ő engem pedig angolból, bár ez sem garancia arra, hogy megértettem azt a sok agymenést. Persze Vivi ezt fordítva látja. Szerinte a német a teljesen hülyeség és ronda nyelv, minek kellenek az a der-ek, die-k, meg das-ok, tök értelmetlen az egész, amiben igaza van, bár én nyolc év alatt megszoktam ezt a rendszert, így ebben gondolkodom, néha pedig az angol szavak helyett a németek ugranak be elsőre, és vissza kell fognom a nyelvem, hogy ne égessem le magam a teljes németezéssel a többiek előtt.
- Naná, persze, hogy segítek - mosolygott, kifejezetten virult, bár gondolom nem amiatt, hogy segíthet nekem angolban, valószínűleg Ádám lehet a dolgok mögött... Hmmm... 
- Mi történt? - vallattam, neki persze csak ez a kezdőlökés kellett, hogy a szavak ellepjék a száját, és elkezdett mesélni.
- Szombaton újra randira megyünk Ádámmal - ujjongott. - Bár gőzöm sincs, hova, de akkor is, ez annyira cuki, és wáááá, annyira szeretném, hogy neked is legyen pasid, és akkor mehetünk duplarandira meg ilyesmi, na? - Tényleg látszott, hogy bepörgött a témától, de Vivi már csak ilyen. Akár a kis dolgok is fel tudják dobni a hangulatát, nemhogy egy randi a mesebeli barnaherceggel fehér lovon. - Adriánnal mi van? Vagy Bencével? - váltott rögtön témát, és azzal együtt hangsúlyt is.
De nem akarok egyikkel sem összejönni!
Bence csak a barátom, Adrián meg egy pöcs. A többi fiúval meg ritkán beszélek, csak akkor, ha ők is ott vannak Bencéékkel, bár az leginkább csak Zsolti és Milán, akik tényleg jófejek, de ők maximum haverok. Az előbbinek meg szemmel láthatólag Dorci jön be.
Daniék pedig egymás társaságát keresik a fiúkkal, mintsem a lányokkal. Bár most belegondolva, nem is tudom, miről beszélgetnék velük. Számítógépekhez nem értek, csak a sajátomhoz, és ott is csak az alap dolgokat tudom  megcsinálni, nem vagyok egy programozó zseni. Vagy a PS játékokról? Mostanában nem is játszottam, mióta eljöttem otthonról. De kétlem, hogy őket pont az én véleményem meg rekordjaim érdekelnék. Focitudásomról? Az is csak a nagyon alap van, amit Ricsi megtanított nekem még korábban, de azok is biztosan már csapatot is cseréltek, amióta nem hallottam róluk.
Szerencsére Vivi kérdésére nem tudtam válaszolni, mert az osztályunkba tartozó másik három lány is az asztalunkhoz telepedett.
- Szerintetek mit kéne csinálni a gólyabálon? Nincs kedvem lebőgni, a fiúk meg tuti a nyílt fifázásra szavaznának, az pedig hülyeség, szóval kénytelenek leszünk mi kitalálni valami kézzelfogható ötletet. - Dorci szólalt meg először, aki már az ominózus Adriánnal randizós eset óta viseli azt a hülye gipszet szegény. Nem lehet valami kényelmes. Szerencsére csak megrepedt a lábaszára, nem tört el, mert az durva is lett volna, de akkor is. Kétlem, hogy könnyű lenne azzal a cuccal 0-24-ben lenni.
- Ja, dugjuk már össze a fejünket, kellene valami jó, amivel leverjük a béseket. - Fanniban felébredt a versenyszellem.
Őszintén, én sosem vettem részt ezekben a nagy megbeszélésekben, csak csináltam azt, amit az egész osztálynak kellett. Táncolni? Akkor azt. Rajzolni? Díszletet festeni? Akkor azt. De nem voltak jó ötleteim soha.
- Mi lenne, ha énekelnénk? - vetetettem fel az ötletet, hátha tetszene nekik.
- Persze, szerinted a fiúk benne lennének, én meg szent, hogy nem fogok kiállni oda egyedül - hurrogott le Lana természetesen, mivel az az alap nála, hogy amit én csinálok, az mindig szar.
- Ezért kéne valami olyat választani, amit mindenki ismer és tud - válaszoltam halkan, mire ismét felszólalkozott.
- Mire gondoltál? A Tavaszi szél vizet áraszt-ra? Igen, Barbara, az tényleg jó ötlet, gyerünk, állj ki helyettünk, és énekeld el!
Vehettem volna magamra, de inkább hagytam az egészet, és az elkövetkezendő időben meg sem szólaltam, csak hallgattam a további ötleteket.
Vivi felvetette, hogy keringőzhetnénk mondjuk, mire a másik három lány nekiugrott. Fanni azért, mert sokkal kevesebb lány van, mint fiú. Dorci, mert mégis ő hogyan táncolhatna gipszben? Lana meg, mert ő Lana, és bármi, amit más csinál, azt leszólja.
- Tudjátok, mit? Délután megbeszéljük a csoportban, az a legegyszerűbb, és akkor ott a fiúk is ott vannak... - hagytam annyiban az egészet, és Viviel együtt elhagytuk az ebédlőt. Talán ez volt a legjobb megoldás, mielőtt Lana nekünk esne, és egy köteg hajjal lennék kevesebb.
A maradék két óra után visszamentünk a koliba, hogy megtanuljunk, aztán mikor ez megvolt, fél hat körül Vivi a laptopjával együtt átköltözött az ágyamra, ahol a falnak támaszkodva egymás mellé ültünk, hogy úgy vitassuk meg a dolgot a többiekkel facebookon keresztül.
Sziasztok - kezdtem el a beszélgetést a ZIG 9.a nevet viselő csetcsoportban.
Rögtön jöttek is a válaszok a többiektől, legalább a háromnegyed osztály online volt. Csak tudnám, ők mikor tanulnak...
Na, valakinek van valami ötlete, hogy mit adjunk elő? Hétfőre már kéne valami kész terv... - gépeltem le a sorokat, és vártam egy picit, mire több ikonnál is kijelezte, hogy éppen írnak.
Bakker, Kiss komolyan szólhatott volna előbb is, akkor nem kellene ennyire szarakodni az egésszel - írta Zsolti.
Részben igaza volt, de akkor is. Biztos lehet az ofőnek ezernyi gondja-baja enélkül is.
Jah - jött Dorcitól a válasz. - De akkor is kell valami. Tipp? 
Adom, Zsolti. - Bálint a szöveg végére még egy kéz ikont is tett a hatás kedvéért.
De komolyan, komolyságot! - Szinte hallottam, ahogy Lana elüvölti magát ezzel a szöveggel.
Oké-oké, csak találjatok ki valamit, mi alkalmazkodunk és kész - hagyta ránk Milán az egészet.
Pontosan, a csajoknak elvben úgyis jobb a fantáziájuk... - értett egyet Zsolti is az előtte szólóval.
Persze, hagyjátok ránk az egészet... Akkor majd jöttök velünk Én kicsi pónimat énekelni - vágott közbe a mellettem ülő Vivi.
- Nehogy már ránk hagyják az egészet, az köcsögség - fordult felém, mire meglátta a vigyorgó fejem. Még mennyire, hogy igaza van.
Azt már nem - tiltakozott Zsolti és Milán egyszerre.
Pedig, ha nem lesztek képesek velünk csinálni az egészet, akkor az lesz - vágott vissza ismét Vivi.
Tudod, ki fog májlitlüpónit énekelni... - csatlakozott a beszélgetésbe Dani.
Oké, egyéb ötlet? - írt ismét Zsolti.
Mi lenne... - küldtem el a félkész mondatot.
Haaaaaaaaaa? - jött fél másodpercen belül a sok kérdőjel és töprengős smiley.
Arra gondoltam, hogy énekelhetnénk valami olyasmit, amit mindenki ismer - gépeltem le most végig.
5SOS *.* - villant fel Lana üzenete, pedig még a suliban nagyon ellene volt a dolognak...
A faszt fogunk mi nyávogós fiúbandáktól énekelni valamit -  háborgott virtuálisan az újonnan csatlakozott Adrián.
Mikor megjelent a neve, mellette pedig az üzenet, akaratlanul is dobbant egyet a szívem, pedig tudtam, egyáltalán nem így kéne reagálnom erre.
Herczeeeeeg! Amúgy meg igaza van, baszki, Lana, fog a halál azoktól a nyálgépektől énekelni - szólalt fel ismét Zsolti.
De amúgy az éneklés nem rossz ötlet - jött az újabb üzenet Adriántól.
Tetszik neki az ötletem.
Vivi rámnézett, és látta, ahogy normális színről rákvörösbe váltok.
Ja, az elfogadható - érkezett meg Bence is. - Már csak azt kellene eldöntenünk, hogy mi legyen. 
Magyar? - kérdezte Milán.
Végre találtunk valami alapot, ahol el tudjuk kezdeni a készülést, és a fiúk is hajlandóak benne részt venni. De talán ezt Adriánnak és Bencének köszönhetjük, amiért beleegyeztek ebbe, ezek után a többi srácot nem lesz nehéz meggyőzni.
Azok tiszta szarok, nincs jó magyar zene, max mondjuk ha Wellhellot vagy Hallott Pénzt énekelnénk - jött Zsoltitól a megjegyzés.
És ha csak egy angol dal dallamára énekelnénk valami átiratot? - vetette fel Adrián ismét, és naná, garantált volt a beleegyezés a fiúk és a lányok részéről is.
Oké, de melyik dal legyen, még mindig ez a kérdés. Na meg, ki írja át azt? - Bence tette fel a kérdést, jogosan.
Nem lesz egy könnyű dolgunk a döntéssel.
Counting Stars? - írta Zsolti. - Mindenki ismeri? 
Én azt nem szeretem - ismerte be Fanni, és Dorci is mellé állt.
Mi az, hogy nem szereted? - mordult rá Zsolti. - Azt nem lehet nem szeretni. Szeresd meg! 
Radioactive? Imagine Dragons, tudjátok - jött az újabb tipp, most Bencétől.
Az jó!
Wiii, az jó lenne, az olyan jó szám! - lelkendezett mellettem is, meg az üzenetben is Vivi. Tényleg szereti azt a számot.
Nekem okés - mondta Lana, ezzel beleegyezve.
Többiek? - kérdezte újra Bence, mire mind igennel válaszoltak, mertek is volna mást... - Oké, és hogy legyen? Hangszerek?
Gitározom alá - ajánlotta fel Adrián, mire ismét vörös lett az arcom a dologtól. Hallhatom játszani. - És te is akár. Használhatod azt a pár akkordot, amit tanítottam - oltotta be a legjobb haverját Adrián, mire egy csomó röhögő smiley érkezett rá válasz gyanánt.
Ok - írta Bence nem túl bőbeszédűen. - Szerintem van hozzá zongora is. Valaki?
- Szerinted zongorázzak hozzá? Bár nem tudom... Szerinted? - fordultam Vivihez, mielőtt megírnám a többieknek.
- Ühhüm, úgysem hallottalak még játszani.
Akkor én. Legalábbis, ha valami más nem akar... - ajánlottam fel.
Ez is megvan. Ki írja át? - vette át az irányítást Adrián.
- Megcsináljuk? Szerintem menne, vagy inkább ne? - nézett rám Vivi. Hát... Gőzöm sincs. Lesz egyáltalán időnk ezt megcsinálni a suli mellett? Itt ez a hülye angol tézé is bakker.
- Csináljuk - egyeztem bele, mire barátnőm ismét örömrivalgásban tört ki.
Mi Barbival megcsináljuk. Persze ti is segíthettek! Vagy inkább segítsetek is... - írta ki nyilvánosan.
Ok. Hétfőre menni fog? - kérdezte Bence.
Remélem - válaszoltam vissza, mire csak egy mosolygós jelet küldött, és a beszélgetés már nem is folytatódott tovább.
- Elkezdjük, kérleeeek! - nyújtotta el az 'e' betűt, mire nekem nem volt szívem nemet mondani.
- Kezdjük - válaszoltam, mire nagy lelkendezés közepette megnyitotta a Word-öt és a Youtube-ot, hogy közben hallgassuk a dalt, miközben megpróbálunk rá kitalálni valamit.
És nekivágtunk, majd meglátjuk, mit jön ki belőle...

24 megjegyzés:

  1. Úristen, ne már. Idegrohamot kaptam, amint megláttam, hogy vége a bejegyzésnek. Mikor jön a következő rész? Nem bírok várni, pls siess!
    #teamBence

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire tetszett <3 Nagyon boldoggá tesz, hogy ezt l is mondtad <3 Hamarosan érkezik :D <33

      Törlés
  2. Waaaa:)) imadtaaaam€€
    Nem bantasbol vagy ilyesmi, de ebben a részben Lana kicsit(mondom picit!!!) hasonlított szjg Kingához:) Ne vedd magadra, valószínű csak en képzelem bele:)
    Mondjuk en alapból imadom Kingát :)))
    Szoval tehát varom a Kovi részt:)
    #teamAdrian (kene neki Vmi becenév xd)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, másnak is SZJG Kinga ugrott be így (Renáta=Barbara), sőt, nekem is, mikor újraolvastam a fejezetet :D Így sikeredett :D
      És örülök, hogy tetszett <3

      Törlés
  3. Szervusz!
    Na akkor kezdjünk is neki. Khm... Egyszerűen fantasztikus lett! Bár szerintem ezt már megszokhattad. Na szóval akkor... Barbi Mostmár teljesen szimpatikus a régi kis ellenszenvünk eltűnt:D bár ha elfelejtené azt a pöcs Adriánt éshelyette észrevennéa cuki Bencét, akkor talán legjobb barátok is lehetnénk. ;)
    Na de komolyan az az Adrián egyenesen irritál, érdekel hogy mit fogsz ebből az énekes dologból mitdogsz kihozni Úgyhogy szupi lesz! Wow remélem majd rájön hogy igazából Bencét szereti és nem a másikat. Vivi nekem nagyon szimpatikus, és akárhogyan is de nekem Fanni és Dorci is az.
    Na de nem kertelek itt tovább. Szörnyen de még annál is jobban várom a kövit!
    Puszil Kira!!

    Ut.: Gratulálok a sok feliratkozónak annyira megérdemeled! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd meglátjuk, mi jön ki a dolgokból :D Örülök, hogy ennyire tetszett még ez a kis gyopár rész is :) :*

      Törlés
  4. ..Egész nap, vagy 30-szor frissítettem az oldalt, hátha felrakod és most vééégeee :( Nagyon várom már a következőt...de ki tud két hetet várni :( :( :( (: Remélem Barbi és Bence összefognak jönni...Adrián meg Lana elmehetnek a fenébe <3 <3 Várpom a kövi részt <3 :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De cuki vagy :D Hát igen... délelőtt azért nem ment, mert suli volt a fenébe is... Aztán majd meglátjuk, mi is lesz Bence és Barbi közt :D

      Törlés
  5. Nagyon jó volt, alig várom a kövit :)

    VálaszTörlés
  6. Hjajjj, de vártam már ezt ♥ De amúgy, amikor az első sorokat olvastam, szomorú voltam, hogy azt a részt, amikor Bencééknél volt Barbi, nem raktad bele:c A #teamBence csapat most szomorúúúúúú... ennek ellenére nagyon jó volt, továbbra is fantasztikusan írsz, és már wááá, várom nagyon a kövi réészt! Még több Bencét, minél Bencésebb, annál jobb (miért jutott eszembe Tihany?:'D Költői kérdés, ne válaszolj:D) !♥♥♥
    Ebből már gondolom leszűrted, hogy #teamBence, és Barbi ne legyen hülye!
    Sok sikert
    ♥♥♥
    all the love xxBeka

    VálaszTörlés
  7. Valami nagy van készülőben! Tuti sikere lesz az osztálynak! Alázzák le a béseket!
    Valamiért nem tudtam annyira neheztelni az ofőre. Ez nem azért van, mert nem tudtad eléggé átadni az érzést, hogy alig van idejük felkészülni a műsorra, meg tudom érteni az osztály aggodalmát is.
    Mindegy is, várom a kövi részt!

    VálaszTörlés
  8. Fhu Drága, ez valami eszméletlen.. Minden rész, egyszerűen csodálatos.
    Eddig halasztgattam mert, hát a tanulás, a suli, a szalagavató, az érettségi most mindennél fontosabb nekem, de óriási hibát követtem el, hogy a buszon, alvás helyett nem a részeket pótoltam be.
    Eddig Adrián team voltam, de egy erős váltás keletkezett így átgondolva a dolgokat. HAJRÁ BENCE. Annyira édes, ahogy segít, ahogy próbálkozik, én teljesen elolvadnék tőle, remélem Barbi is észre veszi majd.
    Vivit karaktere még mindig szimpatikus, viszont közelebbről is megismerném végre már ezt az Ádámot, a szépfiút, ahogy Adrián emlegette :D
    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből az éneklős előadásból meg hogy végre összecsapnak a másik osztállyal, remélem onnan is kiragadsz majd karaktereket és ahw. Már várom.
    Az írásod eszméletlen. Csodálatos. Nagyon tetszik mint mindig. Semmit sem változott, egyre jobb és jobb!
    Csak így tovább, óriás ölelés és küldöm az energiákat a továbbiakban is :)
    #TeamBence. Akármennyire is most Adrián felé húz Barbi.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm ezt a sok dicsérő szót, és azt is, hogy elolvastad <3 Nagyon aranyos vagy :') <3

      Törlés
  9. Én nagyon imádlak, tudod. De ez... MÉGIS MI AZ, HOGY NYÁVOGÓS? XDDDDDDDDD Ezért osztálytársaimat kinyírnám, ha ilyeneket mondanának nekem.... Hah, tiszta agresszív vagyok :(

    Mindegy. Egy fantasztikus fejezet lett, alig várom már a folytatást, amit remélek, hogy minél hamarabb olvashatok! <3
    Hatalmas ölelés,
    Brynn :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is kinyírnám őket... 5SOS for a life. With One Direction ❤
      Pusza Drágám ❤

      Törlés
  10. Mint mindegyik rész ez is nagyon nagyon király lett. Ha én így tudnék írni ahogy te... :D nagyon várom a kövit. És tudom Adrián írtó bunkó és felképelném de valamiért nekem #teamAdrián

    VálaszTörlés
  11. Szia! Nemrég találtam rá a blogodra, de már a prológus után rákattantam.
    Fantasztikus! Minden! Ahogyan írsz, a történet, szófordulatok, kétszóval: nagyon tetszik!
    Siess a kövi résszel, már nagyon várom!

    Ui.: küldj légyszí nekem is egy Bencét! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire tetszik, komolyan ❤ Igen, nekem se ártana egy Bence :D <3

      Törlés
  12. Barbi édes egyetlenem, mikor lesz új rész?
    - legnagyobb rajongód: Becky

    VálaszTörlés