2015. január 7., szerda

4. fejezet - Kik is a többiek?

Leültem a helyre, és elkezdődött a játék.
De még mielőtt arra sor került volna, mindenki bemutatkozott, és mondott magáról néhány fontos dolgot. Elsőnek Ádám szólalt meg, akinek mi Vivivel már tudtuk a nevét, de ennek a körnek épp az volt a lényege, hogy ne csak a nevét jegyezzük meg, hanem, hogy mit szeret, mit szokott csinálni szabadidejében stb...
- Sziasztok! Ádám vagyok. Nagyon szeretek vízilabdázni, úszni, kosarazni és még sok mást sportolni. Nincs kedvenc filmem, inkább sorozatokat nézek, például Walking Dead vagy Így Jártam Anyátokkal. Régen a Móra Ferenc általánosba jártam, ami a kilencedik kerületben van. De ez már sok is rólam... - fejezte be a bemutatkozását a fiú.
- Köszönjük Ádám. Most akkor folytassuk a melletted ülő leányzóval. - Aki ugye Vivi volt.
- Ööö rendben. - Vivi nagyon szeret beszélni, de csak kisebb társaságban. Ezt még mondta a vonaton. - Hát a szüleim elváltak még nyolcéves koromban, és én inkább apával akartam maradni, mint anyával, így Pesten lakunk, de hétvégente leutazom hozzá Gödöllőre. De most, hogy apának új barátnője van, nem szeretnék hozzá visszaköltözni, szóval koleszos leszek, és ha vége az évnek, meg szünetekben visszamegyek anyához.- Csodálkozom, hogy ezt mind el merte mondani az egész osztály előtt. Nekem, ha ilyen problémáim lennének, biztos, hogy nem kürtölném szét az egész osztályomnak. - Nagyon szeretem a vámpíros filmeket és sorozatokat, most a kedvencem a Twilight - itt a fiúk sokasága 'huuuu'-zott egy nagyot - és a Vámpírnaplók. Ööö régi sulim pedig a Szent László Általános.
Ez után a bemutatkozás után elgondolkodtam rajta, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy nem kell ide-oda utazgatnom, azért, mert a szüleim kétfelé élnek. És tényleg az vagyok.
Ezután két fiú következett. Bálint és Dani. Ők azok a tipikus 'sokat beszélek, mert ettől leszek menő' stílust képviselik. Életük a laptop és az xbox. Jó, persze ők nem így fogalmaztak nekünk. De a lényeg egy és ugyanaz. A két fiú külsőre egymás ellentétei. Bálint mézszőke hajkoronával rendelkezik, ami inkább oldalra van zselézve, és úgy fogja közre kerekded, pirospozsgás arcát. A mai megjelenése után tiszta szívvel állíthatom azt, hogy nem a kinézetével akarja megnyerni a lányokat, annál inkább a beszólásaival. Minden mondatot ezzel zárt: Ugye csajok? Amit mindig egy kacsintás követett, bármelyikünkről is volt szó. Nem az a kidolgozott felsőtestű típus, de az nem mindig fontos. Jó, ez nem teljességgel igaz. Én is jobban szeretem a kockahasú fiúkat, nem tehetek róla... Na de Dani annál inkább ilyen! Széles válláról látszik, hogy valamit sportolt még mielőtt letelepedett a tv elé a konzollal a kezében. Talán ez még nem is olyan régen volt, mert megtartotta ezt az alakját! Barna haját, barátjától eltérően, inkább az ég felé próbálja taszítani, így olyan hatást kelt, mintha csak most kelt volna ki az ágyból egy kiadós alvás után. Nem akkora szájhős, mint Bálint, és a ruházata szülei gazdagságára utal. Az egész srácról üvölt a Nike logója. De akkor mit keres az xbox előtt?! Ez számomra érthetetlen. 
Két lány a háromból nagyon gyorsan elmondta a magáról való tudnivalókat. Fanni és Dorci. Akikkel már megismerkedtünk a szobába, legalábbis névről ismertük őket. A két lány meglepően egy kaliberű, és mintha két tojás lenne, persze belsőre, mert külsőre csak az alakuk ugyanolyan tökéletes, de amúgy szöges ellentétek. Elmesélték, hogy még az oviban ismerkedtek meg, és azóta legjobb barátnők. De általánosban találkoztak Lanával, és egyből tudták, hogy jól ki fognak jönni hárman. Így keletkezett a triumvirátusuk. Budapesten élnek mindketten, így nem fognak kollégiumban lakni. És az ő szavaikkal élve: Uuu, és nagyon szeretünk vásárolni! Meg sasolni a helyes pasikat. Ahww. És itt vettek egy mély lélegzetet, majd elnyerte őket a rózsaszín felhő...Így a tanárnő továbblépett.
A következő bemutatkozó Lana volt.
- Laura vagyok, de hívjatok csak Lanának - kezdett bele a tájékoztatóba saját magáról. Hallottam, hogy Bence száját egy apró kuncogás féleség hagyja el. - Nem is tudom, hogy mit mondjak magamról. Kedvenc bandám a 5 Seconds Of Summer, de nagyon szeretem még Bruno Mars-t is. Szeretek vásárolni a csajokkal, a kedvenc boltom a Zara és a New Yorker. - Ja, ez meg is látszik rajta... Ha megengedheti magának, miért ne?- Voltam már modell kiskoromban, és ez szeretnék lenni, ha felnőtt leszek. De addig is, hogy rendben tartsam az alakom ritmikus gimnasztikázok - itt kapott egy füttyszót az egyik fiútól -. Itt lakom Pesten, szóval nem fogok kollégiumban lakni, ha már ezt mindenki elmondta - fejezte be a beszédét.
Ezt követően a számomra utolsó két ismeretlen személy mutatkozott be. Milán és Zsolti. Ők az előző fiú páros ellentétei. Viccesek, sportosak és jó fejek. Igaz, annyira még nem ismerem őket, de a sajátmaguk elmondása szerint azok. Legalábbis nem olyanok voltak, mint Bálinték. Jó talán ezt abból is leszűrtem, hogy Bence és Adrián is velük lógott a vonattól idefele. És igen. Ők kimondottan jó fejek és intelligensek. Na de visszatérve a másik kettőhöz... Milánnak tetszik a neve. Ha lesz egy fiam biztos, hogy Milánnak fogom elnevezni, ezt így elterveztem. A fiú mogyoróbarna haja nagyon egyedi, a testfelépítése pedig észbontó. De komolyan! Biztos vagyok benne, hogy edz! Még pólón keresztül is kiduzzad a bicepsze! Azt mondta, hogy sokáig focizott, de most vízilabdázik és konditerembe jár. Megmondtam! Zsolti is hasonlóan néz ki, de neki a barna árnyalat helyett fekete haja van. És elengedhetetlen kiegészítője a bőrkabát. Eddig bármennyiszer láttam, mindig volt rajta. Még most is, pedig azért elég meleg van, közel negyven fok.
Ekkor már elkezdtem izgulni, hogy ne csináljak valami irtó nagy marhaságot, mert ilyenkor hajlamos vagyok rá... És ez az első benyomás! Ki is utálhatnak, ha ezt most elbaltázom! Gyerünk Barbi, menni fog! Nyugi!
A tanárnő biccentett egyet, mintha meghallgatáson lennénk, mire én nagy félének belekezdtem.
- Sziasztok! Barbi vagyok - mondtam egy kicsit dadogva, de aztán egy aprócskát oldalra fordítottam a fejem a nagy idegességben, de nagy meglepetésemre Adrián sötét szempárjával találtam szembe magam. Mikor meglátta, hogy mennyire izgulok, csak bólintott egy aprót, és az ajkaival három szót formált egymás után. "Nyugi. Menni. Fog."  Elmosolyodtam, mert ez valamilyen furcsa módból erőt adott, így folytattam a beszámolót. - A családom Debrecenben él, így kollégiumban fogok lakni a tanévben. Van két bátyám és egy elragadó hatéves húgom. Nagyon szeretek filmet nézni, kedvencem a Star Wars mind a hat része meg a Karib-tenger kalózai - itt egy kicsit oldalra sandítottam Bencére, és láttam rajta, hogy mosolyog. - Kedvenc színészem pedig Hayden Christensen és Johnny Depp. Persze a zenéket is nagyon szeretem, főleg a Linkin Parkot. Imádok focizni és a focit nézni. Hajrá Barca! - ennél a résznél néhány fiú felröhögött, és az egyik bekiabálta, hogy ennek a csajnak van ízlése. -  Régen pedig a Debreceni Szerb Antal Általános Iskolába jártam.
A vér a füleimben erőteljesen dobogott, de csak egy dolog lebegett a szemem felett. Oké, kettő. Megcsináltam! És Adrián segített.
Az az Adrián, aki eddig nem mutatta semmi jelét, hogy barátkozni szeretne velem. Vagy akit eddig nagyjából tajparasztnak minősítettem.
Pont ő.

12 megjegyzés:

  1. Fanatikus!! Tök jó. És hajrá Barca! :'D Siess Barbiee! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Még egy focirajongó? :D Már íródik...Hirtelen írásfosásom lett :D

      Törlés
    2. Hajrá Barca! :-D Imádom a Linkin Parkot. Most is pont azt hallgatom :-) Eddig tetszik, ahogy írsz.

      Törlés
    3. Örülök, hogy tetszik, én is szeretem a Linkin Parkot :)

      Törlés
  2. Na akkor, végig olvastam eddig mindet, és nagyon, de nagyon tetszik, még úgy is, hogy nem teljesen az én izlésem ez a gimis- love dolog. Linkin Park és Gyűrűk ura:D mintha magamat látnám a karakterban:D Adrián szimpi, de főleg azért mert az egyik unokaöcsémet is így hívják:) Kiváncsian várom a folytatást!
    Ölel,
    Bee

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet :) Adrián nekem is szimpi valamiért :D de az író nem lehet elfogult ;)
      Hamarosan jön az is :)

      Törlés
  3. Nagyon tetszett,imádom!❤️ És alig várom a folytatást!!

    VálaszTörlés
  4. Linkin Park fan? Hogy őszinte legyek, ez eredeti. Eddig mindenhol csak Green Day fanokkal találkoztam (ráadásul szeretem a Linkin Parkot).
    Na, itt Lana már egy kicsit szimpibb lett, Adrián pedig hatalmasat nőtt a szememben.
    Suhanok a kövi részhez :)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahham :) Én is nagyon szeretek a Linkin Parkot és köszi <3

      Törlés
  5. Eléggé hasonlítok Barbira. Karibtenger, STAR WARS, linkin park... És ugyanúgy nehezen barátkozok. Hmm.. Már csak a szertorna és a Fall Out Boy hiányzik ;)

    VálaszTörlés