2015. december 30., szerda

34. fejezet - Humán tagozat

Visszaértünk időben a suliba, így felszaladtam a terembe a ruhámért, amit Linda küldött erre az alkalomra. Tényleg! Nem is meséltem! Hogy felejthettem el?! Szerdán nagy meglepetés várt a koliban, ahogy vége lett az utolsó órámnak, mivel Linda, apa és a kishúgom, Szonja várt a szobámban. Nem is tudom, mióta nem láttam már őket, de az biztos, hogy hosszú idők óta... Amint megláttam az idilli képet a szobámba lépve elsírtam magam, és apa nyakába ugrottam. 
- El sem hiszem, hogy itt vagytok - böktem ki két könnycsepp között. - Annyira hiányoztatok - vallottam be, miközben apa vállába fúrtam élesen az arcom. 
- Te is nekünk, Prücsök - nézett rám azzal a féltőn szerető apai tekintetével, majd szokása szerint a hajamhoz kapott, és összeborzolta. Kösz, én is szeretlek. 
Lindához is ugyanúgy odamentem, majd legvégül Szonját kaptam magamhoz, és jól megforgattam. Csak akkor éreztem, mennyire hiányoztak, amikor végre találkozhattam velük. 
- És ő ki? - suttogta a fülembe kishúgom, miközben mutatóujjával Vivi felé célzott. Oh, igen.
- Apa, Linda, Szonja, ő a legjobb barátnőm és hűséges szobatársam, Vivi - mutattam a lány felé, mire az közelebb lépett, mintha otthon érezné magát, kezet rázott a szüleimmel, majd Szonja felé fordult, aki rögtön megszerette a bájos lányt, ahogy a vörös árnyalatú haját is. 
Nevelőanyámnak talán említettem, hogy lesz ez a bál, és nem tudom, mit vegyek fel... De akkor sem gondoltam volna, hogy ennyit utaznak csak azért, hogy odaadhassák nekem! Ez egyszerűen, nem találok szavakat. Így szintén meghatódva álltam Linda előtt, mikor a hőn szeretett maxiruháját tartotta a kezében. 
- Aztán vedd le a lábáról azt a srácot - mondta, mikor apa már nem volt hallótávolságon belül, és kacsintott hozzá. 
Elnevetettem magam.
- Meglesz - válaszoltam, és a szívem legmélyén reménykedtem benne, hogy így lesz. 
Még a ruhavédő fóliában tettem be a termünkben lévő szekrénybe, hogy biztosan ne gyűrődjön meg. Szerencsére ugyanúgy találtam ott, ahogy hagytam. Felnyaláboltam, és gyorsan az öltözőbe indultam, ahol a többi lány, ások és bések egyaránt vártak rám.
- Siess, Barbi! - lépett elém Vivi már csaknem teljes pompában, én meg még sehol se tartottam. Ajj.
- Oké-oké - értettem vele egyet, majd gyorsan kibújtam az addig hordott, ronda pizsiből, és átvedlettem magamra a gyönyörű, vörös anyagot. Linda egy hozzá illő magassarkúval is megajándékozott, így azt vettem fel hozzá, és úgy álltam Vivi elé. - Na, milyen az összhatás? - Közben egy laza mozdulattal a hajgumit kiszedtem a hajamból, amit csak azért tettem be, hogy az öltözködésnél ne zavarjon a hatalmas lobonc.
- Wow, gyönyörű vagy - mondta őszintén. - Uuu, kisminkellek! - jelentette ki inkább, mint kérdezte, de amúgy is beleegyeztem volna.
Leültetett a padra, ahol mint egy orvos, aki műtétnél kéri a szikét, ugyanúgy óhajtotta ő is a különböző szépítkező cuccokat.
Teljes mértékben ráhagyatkoztam, majd mikor kijelentette, hogy kész, felálltam, és a tükör elé sétáltam.
Tényleg, mintha kicseréltek volna. Sokkal gyönyörűbbnek éreztem magam, mint amilyennek azelőtt. Egy kis smink komolyan ennyit művel az emberrel?
Hosszú, fekete szempillák néztek vissza rám, a tövükben jól húzott tusvonallal, a szemhéjamat pedig egy enyhe púder fedte. Persze Vivi az ajkamat sem hagyta ki, nem túl ribis, de erős piros rúzzsal kente ki, ami illett is a ruhámhoz.
- Köszönöm - sipítottam, és rögvest a nyakába ugrottam úgy, hogy majdnem feldőlt szegény.
- Nincs mit, aranyom, de most már komolyan menni kell, mert tíz perc, és előadás! - mutatott a csuklóján lévő bőrfelületre, ahol éppen óra nem volt, de mintha ott lenne, azt tettette.
Ő is gyönyörűen festett. Hasonló kisestélyiben jött ő is, mint én, csak zöldben, ami tényleg kimondottan illett a vörös hajához. Hozzá fekete nejlonharisnyát húzott, a lábán pedig egy fekete magassarkú ékeskedett. Magát is nagyjából ugyanúgy festette ki, mint engem.
A nagyterembe lépve az már tele volt felsőbb évesekkel. Tudtommal a felkonferálás és nyitóbeszéd után következik majd az előadásunk, ami miatt egyre jobban kezdtem izgulni.
- Jól fog menni, a többieknek, az ofőnek is tetszett, minden oké - próbált meg Vivi nyugtatni, de őszintén, nem sok sikerrel.
Miközben vártunk a többiekre, a délután során készült fotókat vetítették le rengeteg mennyiségben, leginkább olyanokat, amiken mind hülyén nézünk ki, lévén, hogy pizsamában voltunk.
- Nézd, azok ott mi vagyunk! - mutatott Vivi a vetítőre, ahol tényleg az ők voltak, miközben a zsákokban ugráltak. Enyhén vicces hatást keltettek. 
Nem kellett sokáig várni, hogy a mi csapatunk képei is megjelenjenek. Elsőként a metrós játék részletei következtek, miközben vártunk, hogy elindulhassunk, valaki lekapott minket. Több hasonló dia következett egymás után, amint egymás mellett állunk és beszélgetünk, de az egyiken Milán észrevette, hogy fotóznak, és a mi nagy diskurálásunk mellett az ő haragos feje látszik, amit a jelenlévők hatalmas nevetéssel díjaztak. Aztán megint másokról készült képeket vetítették, köztük voltak Lanáék, Viviék is, természetesen néhány extra hülye kép is keletkezett.
- Megint ti vagytok - figyelmeztetett Vivi, és újból a kivetítőre néztem.
Az egyik srác lekapta, ahogy táncolunk, és ránk fókuszált. Adriánra és rám. Kicsit kínosan éreztem, hogy mindenki szeme előtt megjelent ez a kép, de aztán nem érdekelt. Csak gyönyörködtem a fiúban, ahogy a derekamat fogja, és amilyen csodálatos tekintettel nézett rám. Egy dolog járt a fejemben: Meg kell szereznem ezt a képet.
Hmmm. Háttérképgyanús... 
Még levetítettek jó néhány hülyülős képet, aztán elkezdődött a gólyabál.
- Kedves tanárok, felsőbb évesek és természetesen gólyák! Minket ért a nagy megtiszteltetés, hogy idén mi szervezhettük meg nektek ezt az eseményt, nem is húznánk tovább a szót, remélem jól éreztétek magatok délután és ez folytatódni fog! Elsőként halljuk a két bemutatkozó műsort. 9.a, tietek a pálya! - lépett le az emelvényről szőke hajú srác, aki eddig az összes ilyen bejelentést vezette.
Óvatosan lépkedtünk a színpad felé, és ahogy megbeszéltük, törökülésbe, a lányok a lábukat oldalra téve ültek le a padlóra. Adrián és Bence elindult a gitárjukkal a mikrofonhoz, én pedig direkt melléjük próbáltam kerülni.
- Ne izgulj, látom, hogy remeg a kezed - tette rá Bence a sajátját az enyémre, ami a combomon pihent.
Nyugi, Barbi, tetszeni fog nekik. - próbáltam magam nyugtatni.
A közönség egy kicsit mozgolódni kezdett, hogy nem kezdtük el rögtön az előadást. Hát basszus. 
Végül aztán Adrián intett Bencének, és ketten együtt elkezdték az első néhány sorát a dalnak. 
- Felkelek, elindulok angolra, ahol megbukhatok. Pénz feldobás, én felelek. O-o - kezdtünk neki közösen. A mellettem pengető Bencére néztem, aki mosolyogva elfordította a fejét egy pillanatra a húrokról. Nem is tudja, ez mennyit jelentett nekem. - Az osztályban síri csend, a táblán még semmi sincsen fent. Ez lesz az, a nagy bukás. Juhuu... - És ezután jött a refrén. - Mert ilyen ez a humán tagozat, már azt hinnéd, hogy okosak. Gyere el, és nézd meg, komolyan nézd meg. Csak gyere el, és nézd meg, na gyere nézzed! Ho-o-o-o-ogy ho-o-o-o-ogy retardált osztály, retardált osztály. Ho-o-o-o-ogy ho-o-o-o-ogy retard az osztály, ez az osztály. - Élvezet volt nézni a közönséget, ahogy nevetve isszák a szavainkat, és a bések irigylő tekintetét, hogy ezt igenis, össze tudtuk hozni ennyi idő alatt, míg ők biztos valami uncsisággal készültek. De addig is... - A fiúk mind hülyülnek, a lányok meg viselik, csak tűrnek, de azért ők sem ártatlanok. Neeeem. Itt ilyenek, az ások, nem rosszabbak, mint mások. Mert ez vagyunk, a kilenc á. Ááááááá. - Nagy meglepetésemre a következő refrénrészt taps közepette énekelte már velünk a közönség, ahogy belekezdtünk. - Mert ilyen ez a humán tagozat, már azt hinnéd, hogy okosak. Gyere el, és nézd meg, komolyan nézd meg. Csak gyere el, és nézd meg, na gyere nézzed! Ho-o-o-o-ogy ho-o-o-o-ogy retardált osztály, retardált osztály. Ho-o-o-o-ogy ho-o-o-o-ogy retard az osztály, ez az osztály. -  Nem is gondoltam volna, hogy ekkora siker lesz, meg azt se, hogy egyáltalán lesz valaki, akinek tetszik... - A sok jó poén itt történik hétfő reggel ke-ezdődik. - énekeltük az átvezetődallamra, ahol a tömeg elhallgatott, majd utoljára elénekeltük a refrént. - Mert ilyen ez a humán tagozat, már azt hinnéd, hogy okosak. Gyere el, és nézd meg, komolyan nézd meg. Csak gyere el, és nézd meg, na gyere nézzed! Ho-o-o-o-ogy ho-o-o-o-ogy retardált osztály, retardált osztály. Ho-o-o-o-ogy ho-o-o-o-ogy retard az osztály, ez az osztály. 
Ahogy az utolsó szót is kimondtuk, a két fiú néhány akkorddal zárta a dalt, majd a tömeg tapsviharban tört ki. Mi együttesen, spontán egymás mellé álltunk a színpadon, és megfogtuk láncba egymás kezét, és úgy hajoltunk meg a közönség előtt. 
- Köszönjük ezt a csodálatos produkciót a 9.a osztálynak. A dalszöveget Csonka Vivien és Demeter Barbara szerezte, Szabó Bence és Herceg Adrián szolgáltatták az aláfestő zenét. Nagy tapsot nekik! - jelentette be egy tizedikes srác, akit eddig még nem sokat szerepelt a szervezés során. A nézők természetesen engedelmeskedtek neki. - Most pedig jöjjön a 9.b osztály egy színdarabbal. Hallgassuk meg őket is figyelemmel.
Az évfolyamtársaink felsorakoztak a színpadon, és elkezdték az első jelenettel. Viszont reméljük, hogy nem színésznek készülnek. Vicces volt, humorosra próbálták összeállítani a dolgot, és persze volt néhány olyan jelenet, amin nevettünk, de összességében egy történetet mondott el, ami arról szólt, hogy hogyan legyünk olyan menők, mint ők. Nem tudom, hogy mások mit gondoltak erről a produkcióról, hogy teljesen poénnak vették-e az egészet, de valamennyire nekem ez egoista rizsának hangzott, bocs, de így éreztem.
Aztán újra vetélkedők következtek, ahol a dísztermet átrendezve kis körökbe gyűltünk, ahol megvitattuk, hogy melyik versenyszámnál ki megy. Az elsőnél, ahol különböző téli ruhadarabokat kellett lerázni magunkról, oda bedobtuk Dorcit, ha annyira hajlékony, amennyire mondja, fél másodperc alatt leszedi magáról a jól feltekert sálat, kesztyűt és sapit. A másodiknál ceruzákat kellett elkapni úgy, hogy egyik se essen le. Könnyű feladatnak tűnt, de megvalósítani már nem volt ilyen egyszerű, ezt Milántól tudtuk meg, mivel akkora lapát kezei vannak, mint az elefánt füle, rákerült a sor, hogy megvívjon a többi csapattal. Volt olyan feladat is, ahol lufikat kellett felfújni, és ezt pontozták. Reméltük, hogy amekkora Adrián szája, akkora erővel is tud lufiba életet lehelni, szóval nálunk ő volt a kiválasztott, én és Bence pedig segítettünk neki kötözni és zsákba tenni, de itt nem volt vége a lufival végzett feladatoknak, mivel ezután egy-egy embert kellett kiállítanunk magunktól, aki hálózsákban ugrálni fog, és kidurrantja a lufikat, amikben pontszámok vannak, aztán a csapat egy másik emberének ezeket össze kell szednie. Értelemszerűen, aki a legtöbb pontot összegyűjti, az nyer. Na, a szerencsés, aki a lábak között mászkálhatott pontokat kunyerászva, én lettem, aki pedig ugrál, az pedig Bence a nagy bakancsa miatt.
- Na most lássuk a Petőfi verseket! - állt a színpadra az egyik vezető. - Kezdjük balról jobbra - mutatott Viviék csapatára, akik kikecmeregtek, és előadták a stand up fajta Füstbe ment tervet, valljuk be, közel sem volt olyan rossz, mint egy rendes ilyen műsor.
Volt néhány mulatságos, például a balettelőadás, bár azt is meglehetett volna jobbra csinálni, de sebaj. Aztán mi jöttünk. Egyik szünetbe éppen hogy csak elpróbálhattuk, de azt már előre tudtuk, hogy impró lesz majdnem az egész. Milán a géphez lépett, és betette a megbeszélt Mission Impossible híres zenéjét.  A megbeszéltek szerint az alaptéma az volt, hogy Sanyi megpróbálja megmenteni az elrabolt anyját a gonoszok közül. Oké, itt talán valami beugorhat a MI kettőből, ahol Tom a kedvesét menti.. Akik pisztolyt fognak rá, belé rúgnak és felpofozzák. Persze, az utóbbi csak szimulálás. Én játszottam Petőfi anyját, és az volt a dolgom, hogy miközben hátrakötött kézzel vagyok, és Dorci, látszólag élvezte, ahogy "felpofoz", én az arcomat elrántom, és a kezemmel tapsolok egyet, mintha a csattanás ténylegesen ért volna.
Adrián, mint rabszállító, mögötte Bence, akire Petőfi-bajuszt rajzoltunk.
Elindult a zene.
- Késtél - rivallt Adrián hűvösen Bencére, aki csak rá se hederít, hanem a földön fekvő anyjára néz, akire bal oldalról Milán szegezte az ujjából gyártott pisztolyt, elölről pedig Dorci pofozott, majd erősen belerúgott.
- Menekülj, feltartóztatom őket - sietett hozzám Bence, játszva a hőst, mire Milán ráfogta a pisztolyt, aztán "fiam" is ugyanígy tett.
- Megállni - kiáltott fel mögöttünk Adrián, és úgy tett, mintha elsütné a pisztolyát, én meg mintha eltalált volna, a földre estem.
Erre persze Bence se volt rest, a gyilkosra fogta a műfegyverét, és meghúzta a ravaszt, mire a fiú is a színpadon terült el. De Petőfi nem állt meg ennyinél. Dorcira is ráemelte a fémet, és pillanatokon belül elsütötte, ugyanígy Milánnal. Aztán művészien a nézők felé fordult, és öngyilkosságot követett el, majd összeesett. A zene végére mind az öten "holtan" feküdtünk a színpadon, aztán ahogy abbamaradt a Hans Zimmer által írt zene, felkeltünk a helyünkről és meghajoltunk. A közönség nagy örömmel díjazta a kevésbé boldog történetet, de hát ez volt a feladat, nem? Elég akciófilm volt szerintem.
Aztán jött a várva várt pillanat, amikor a pontszámlálás alatt levetítették a selfie-ket. Rengeteg eszméletlenül beteg kép is sikeredett, mit ne mondjak.
- Megvan az eredmény! - állt fel a színpadra az a tizedikes srác, aki egész nap szerepelt. - Először is nagy tapsot kérnék az összes csapatnak, akik részt vettek a gólyabálon, mindenki ügyesen szerepelt. De összevetve mégis azokat a pontszámokat, amiket délelőtt, délután és a selfiekkel szereztetek kihirdetjük a dobogós csapatokat! - A papírjára nézett, és folytatta. - Harmadik helyezett lett... - Várt egy picit a hatás kedvéért. - Papucsállaták. - Nagy taps következett, aztán ismét belevágott. Nembaj, másodikak vagy elsők még mindig lehetünk! - A második... - Újabb hatásszünet, amit eskü, az X-faktorban is megirigyelhettek volna. - A Fish and Chips.
- Hé, azok mi vagyunk! - Ugrottam fel örömömben!
- Pacsi - tartotta a kezét Bence, majd kiment az ajándékért, ami egy nagy zacskó gumicukor volt. Nyammmi.
Az első helyezett hirdetésénél már nem is figyeltünk, mind az öten, igen, Dorci is, jaja, az a kis kalória belefér a makulátlan testébe, a gumicukrot pusztítottuk, méghozzá rémesen gyorsan.
Mindenki tapsolt, aztán a gólyaeskü következett.
Az egész kilencedik évfolyamot a színpadra parancsolták, és egy lány az egyel felettünk lévő osztályból kiállt egy mikrofonnal a kezében, és az eskü szövegét olvasta, amit nekünk ismételni kellett, méghozzá fél lábon állva, mint az igazi gólyák.
Mivel nem az erősségem az egyensúlyom, a mellettem lévőbe kapaszkodtam, aki Bence volt.
- Nem gáz? - tettem rá a kezemet a vállára, mire csak nemet intett, és figyelt az esküt mondó lányra.
- Én, ide mondd a neved - kezdte, amit megismételtünk, és így haladtunk mondatonként. - A ZIG kilencedik osztályos tanuló esküszöm, hogy hűen képviselem az iskolánkat. Minden órára tanulok, kísértésbe nem esek, a laptop nem veszi el az eszemet. A tanárokat tisztelem, órájukról sohasem késem el. Minden házit megcsinálok, sohasem másolok. A menzakaját mindig megeszem, és nem panaszkodom. És végső soron a tizedikesekre felnézünk, és ha bármire kérnek, segítünk nekik. Ha az esküm megszegem, gólya létemre sok békát egyem. - Itt fejeződött be az eskü, hála Bencének nem estem el, pedig elég közel álltam hozzá.
Következő lépésnek leoltották a villanyokat, és elkezdődött a tánc. A szabad tánc. Első körben az osztály együtt egy nagy körben kezdte, néha-néha egy ember bement breakelni, vagy valamilyen marhaságot csinálni, amin mindenki röhögött. Hátrafordulva láttam a bések irigylő tekintetét. Ők a székeken ültek, és igyekeztek nem minket bámulni.
- Táncolsz velem? - nyúlt a kezemért Bence, majd kihúzott a közös körből, így egy sajátot alkotva. Nem egy lassú szám volt, de jól feltalálta magát, és ujjbegyemnél fogva pörgetett meg, miközben beszélgettünk mindenféléről.
Kíváncsi voltam, mikor zavarnak meg, de nem történt semmi. Szerencsére.
- Hol töltöd a szünetet? - kérdezte egy kis csend után.
- Hazautazom. Nagyon rég nem voltam otthon, és csak most érzem, mennyire honvágyam van, hogy apuék meglátogattak szerdán. Őszintén? Hiányzik az ágyam - mosolyogtam el, mire megjelentek rajta is a gödröcskék, amit úgy szeretek.
Adriánnak is van - jutott eszembe.
- Nálunk anyáék nagy kiruccanást terveztek Hévízre, de nekem teljesen nincs kedvem hozzá. Csak pihenni szeretnék... Egyedül. De úgy látszik, ez most nem fog menni - vallotta be.
- Azért remélem felhívsz. - Valahogy kicsúszott a számon, na. - Sokszor - tettem hozzá, mire újra mosolyogni kezdett.
- Nem lesz nyugtod tőlem, annyiszor felhívlak - ugratott. Tényleg csak ugratás volt, vagy komolyan nem lesz nyugtom tőle? - gondolkodtam el a dolgokon. - Reggel utazol? - kérdezett ismét.
- Ahha, negyed tízkor megy a vonatom. Te? - néztem vissza rá.
Barna szemeiben a mosoly mögött még valami megbújt, de nem tudtam megmondani, mi.
- Holnap délután. Estére már van a hotelban vacsink - húzta el a száját. Ha tudnám, miért? Hiszen a hoteles kaják isteniek.
Újabb csend telepedett ránk.
Hirtelen lassú zenére váltott a DJ, így Bence közelebb jött, mire átkaroltam a nyakát, ő pedig  a derekamra tette a kezét.
- Szegény Vivi. Annyira nem szeret egyszerűen otthon lenni... - vallottam be neki. - Pedig biztos nem lehet rossz..
- Biztos megvan az oka - adta a bölcset, mire elnevettem magam.
- Milyen bölcs lettél hirtelen - ugrattam, mire felkapta a fejét.
- Hirtelen? Komolyan - nézett rám, mosolyogva, mire nem bírtam magammal, és az egyik ujjammal végigvezettem a nevetőgödröcskéin.
Nem sokkal később vége is lett a bulinak, ami azt jelentette, hogy elkezdődött az őszi szünet.
- Jó szünetet! - köszöntem el mindenkitől, mikor a terembe értem. Mindenki, kivétel nélkül ott volt.
Egyre csak Adriánt néztem, és azon filozofáltam, hogy mit kéne csinálnom. Két hétig nem látom... Végül hagytam a gondolataimat, és odamentem hozzá, ha ő nem lép, lépek én.
- Jó szünetet! - termettem mellette, éppen a cuccait pakolta a padjából, és abból nézett fel.
- Neked is - bökte ki, majd visszafordult a tennivalóihoz.
Hát ezt megszívtam. Valami... Összetört? Hallottátok a csörömpölést? Ja, igen. Az a szívem volt. Hopp. Azt hittem, hogy legalább megölel, vagy ő is ezt mondja majd. De nem, erre csak egy "Neked is." Pff. Ez olyan, mintha egyetértett volna velem simán, nem nekem kívánta, csak egyetértett! Érted...
Hagytam inkább az egészet, és megfordultam.
- Hé, ugye nem hiszed, hogy ennyivel elengedlek az őszi szünetre? - nézett utánam, mire egy picit, oké nagyon, megenyhültem, és azon a szilánkok, mint valami varázslatra, felrepültek, és egyé váltak.
Igen!
- Őszintén? De, kinéztem volna belőled - nevettem, mire közelebb lépett, és megölelt. Olyan gyengéd volt, de mégis férfias. Úgy  éreztem, mintha... Ez lenne a mennyország, a világ középpontja. Mintha ide vonzana annyi dolog... - Kösz - böktem ki, aztán kibontakoztam a karjából, aztán néztem, ahogy kilép az ajtón anélkül, hogy vissza se néz...
- Jó szünetet! - lépett mellém Bence hirtelen, ezzel felébresztve a bambulásomból, és erősen a karjaiba zárt. - Vigyázz magadra, Barbi, oké?
- Oké, de te is - ígértem meg neki, aztán elhúzódva tőle adtam egy puszit az arcára. - Jó szünetet!
Elléptem, hogy felvegyem a kabátot, ő pedig még a teremből intett nekem egyet.
- Majd hívlak! - tátogta, miközben az ujjaival telefont formált, majd megfordult, és ő is kisétált. 

28 megjegyzés:

  1. #TeamBence
    #TeamBenceeee
    #TeaaamBeenceeee
    #TeaaaaaaaamBenceeeeee
    Szuper rész lett! ;)
    Valami alakulhatna már B&B között;) <3
    Siess a kövivel!
    all the love
    xxx
    Becca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De cuki vagy <3 Majd meglátjuk szívecském :D <3

      Törlés
  2. Bence még mindig nagyon cuki *___*<3 :-)))
    Nagyon jó lett <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hát igen... Nem csak a történetekben kellenének ilyen pasik :3

      Törlés
  3. Nagyon jo lett, de egyetértek az előttem szólókkal :3 teamBence juhuuuu!
    B&B örök marad akármit csinálsz :P

    Hatalmas oleles,
    Brynn :*

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Istenem ez is brutál jó rész lett! Nagyon tetszett az egész és tetszettek a feladatok is amiket elkellet játszaniuk!
    Ajj és Bence istenem kerítenem kell nekem is egy ilyen kis cukorfalatot, de komolyan nem értem Barbi mit lát Adriánban? Én személy szerint egy arrogáns bunkót! Hát nem az? Most amugy ossze vagyok zavarodva, Adrián még mondig Vivi miatt közeledik Barbihoz vagy már tetszik is neki? Gyerünk Barbi Jöjjön már meg az eszed és vedd észre Bencét, kérlek :D
    Miért kell ilyen jól írnod :D? Alig bírom kivárni a részeket! Ah nagyon várom a kövit.
    Puszil Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) A dicséretet is <3 Hmm... Igen, már megjöhetne szegény lánynak az esze, már komolyan el kéne küldeni szemészhez :D
      Puszi:*

      Törlés
  5. #TeamAdrián!!!!!
    Wow imádom őt. Én még mindig úgy érzem mintha Bence nyomulna. De lehet, hogy csak idióta vagyok és azért mondom mert nekem nincs ilyen barátom :D
    Várom a következőt :)
    Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A változatosság miatt egy Adrián fan :D Egyszer talán kiderül, hogy hogy érez Bence, ígérem! <3 :*

      Törlés
  6. Á, imádtam! Te mindig felülmúlod magad! Ez a dalátírás eszméletlenül jó lett! Bence, a bölcs :D (meg aki most sem hazudtolta meg magát, ugyanolyan édes, mint mindig)!
    Annyit nevettem most is! Például a Füstbe ment terven akciófilm verzión, a Radioactive "kilencás" feldolgozásán.
    Most, hogy gyakrabban jelennek meg a részek, én is egyre jobban izgulok a fejlemények miatt! Már nagyon várom a kövit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D Örülök, hogy ez is tetszett <3 Hamarosan jön az is! :*

      Törlés
  7. hehe, én már hallottam tőled a dalt :P
    ÉS NAGYON IMÁDTAM AHOGY A RÉSZT IS <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaja, van akinek elő is adtam :D <3 Mondd szerencsésnek magad :3 <3 Köszi <3

      Törlés
  8. Szia.:)
    2 napja kezdtem el olvasni a történetedet, és egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Nagyon tehetséges vagy és nem bírtam megállni hogy ne írjak ide. Nagyon várom már a következő részt/részeket :* . Van valami sejtésed hogy mikor várható?
    Minden elismerésem ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a dicséretet és azt is, hogy írtál :)
      Hamar... Hamar fog jönni ;)

      Törlés
  9. Remek volt... Alig varom a kovetkezot.. pusziiiii 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <3 Örülök, hogy tetszett :)

      Törlés
  10. #teamAdrián <3 Nekem is egy kicsit nyomulósnak tűnik Bence...
    Brutál jó lett ez a rész:))

    VálaszTörlés
  11. Szia! Két napja találtam rá a blogodra a facebookos írós csopiba és azóta olvasom. Nayon tetszik! Imádom ahogy írsz, és remélem egyszer sikeres írónő válik belőleg és ebből a sztoriból egy lapokból álló könyv lesz. :) :* <3
    #TeamAdrián!! <33
    Nekem Bence nagyon nyomulósnak tűnik, de lássuk mi lesz, olvasok továb! :D :)

    VálaszTörlés
  12. Szia! Két napja találtam rá a blogodra a facebookos írós csopiba és azóta olvasom. Nayon tetszik! Imádom ahogy írsz, és remélem egyszer sikeres írónő válik belőleg és ebből a sztoriból egy lapokból álló könyv lesz. :) :* <3
    #TeamAdrián!! <33
    Nekem Bence nagyon nyomulósnak tűnik, de lássuk mi lesz, olvasok továb! :D :)

    VálaszTörlés
  13. Na gondoltam én is írok..Vélemény?! Eszméletlen jó éjjel 12 kor is ezt olvasom..:oo hogy miért?! Azért mert nem bírom ki x-ni az oldat :33 Viszont Bence karakterét imádom. Adrián?! Szeretjük ám a rossz fiúkat, de Barbi ne felejtse már el, hogy elárulta a legféltettebb titkát egy ribinek..!! :)
    De összevéve a történetet ..hiába elolvasom...de KÖNYVBE is elolvasnám!!! :33 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágáááám <3 Örülök, hogy ennyire bejön :))

      Törlés