37. fejezet - Csak időpocsékolás volt

Ahogy kiléptem a gyorsétteremből ismét a mobilomhoz nyúltam, hogy Vivinek telefonáljak.
- Na mi volt a szőke seggfejjel? - kérdezte rögtön, ahogy felvette a telefont.
- Ne is mondd... Közölte, hogy Miától hallott valami olyasmit, hogy van egy srác, akivel hú meg hű, erre beparázott, mert én az ő csaja vagyok, és mi ez már, aztán elküldte az SMS-t, amit persze nem gondolt komolyan - vázoltam fel neki röviden az előbb történteket.
- És azt is mondta, hogy szeret? Mert szerintem azzal a fiúk nem szoktak csak úgy dobálózni, ha nem is érzik úgy. Mármint félre ne érts, barátosném, nem állok én az ő pártján, csak segíteni próbálok.
Hah. Szerencsére azt azért nem mondta ki. Talán Andris hazudná, ha kellene.
Wá, most már semmit sem értek, se vele, se semmivel kapcsolatban. Olyan hülyeség ez a szerelem dolog.
- Nem, szerencsére azt nem mondta. De ha mondta volna, akkor se hiszem, hogy színtiszta őszinteségből csinálná - itt elhalkult egy kicsit a beszélgetés. - De, meghívott kajálni, bár a felét otthagytam... Szegény almás pite, pedig szívesen megettem volna - csináltam úgy, mint aki elérzékenyült. - Mostantól elkerülöm a srácot, az tuti.
- Jól is teszed, erős lány vagy, Andris pedig egy nyomorék - értett velem egyet. - Ha pedig Mia keresne...
- Tudod mit? Őt is elkerülöm. Nincs új év, de megfogadom. - Zárásra, mint valami démon, megcsörrent a mobilom, hogy üzenetet kaptam. - Hé, emlegetett szamár - húztam elő a szarkasztikus modorom. - Mia írt facebookon. - Vivi a vonal másik végén csak annyit mondott, hogy "ijj". És ez pont tükrözte az én érzéseimet is. - Visszaírjak neki? - kértem ki a barátnőm véleményét.
- Mit írt? - kérdezte vissza, mire felolvastam neki az egész, rövidke üzenetet.
- "Barbi. Tudom, hogy nem beszélünk azóta az incidens óta, tényleg sajnálom az egészet. Igazad van, ribi vagyok, és nem legjobb barátnő. Sajnálom. Hallottam Andristól, hogy itthon vagy. Ráérsz valamikor? Megbeszélhetnénk az egészet. Kérlek. Mia." - Ez állt a kis ingyenes üzenetben, amit a volt legjobb barátnőm küldött nekem. - Na, mit tegyek? - fordultam ismét Vivihez.
- Hát... Ne legyél mérges, de lehet, hogy jó ötlet lenne vele találkozni, és végleg lezárni a egészet, ahogy most Andrissal is tetted. És azután már nem is lesz semmi közötök egymáshoz, minden szálat elvarrtok, kész.
Megfontoltam a mondanivalóját.
- Vivi? - kérdeztem.
- Ja, még mindig én - felelte poénkodva.
- Mikor lettél ilyen bölcs? - Nem láthatta, hogy mosolygom, de így volt. Ez a lány... Mindenkiből kihozza a legjobbat. Nem csodálom, miért tetszett meg rögtön Ádámnak. Apropó. Rá is kérdezek.
- Mi az, hogy mikor? Én mindig is ilyen bölcs voltam. Mi az, hogy mikor? - ciccegett nevetve.
- Ádámmal mi van? - hagytam elsuhanni a fülem mellett az apró kérdését az előbb, inkább tereltem.
- Beszélgetünk meg minden, aztán felajánlotta, hogy valamikor találkozhatnánk, mert a két hét egymás nélkül akkor is két hét... Szerencsére Gödöllő és Pest nem nagy távolság. De szerinted? Mit csinálhatnánk? Mozi? Sima kaja? Sétálás? - pörgött be a pasija és a randija említésére.
- Tuti tervez valamit, ne aggódj. Ádámot ismerve ennek is különlegesnek kell lennie - nyugtattam meg, bár Vivinél szerintem ez sem hatott.
- Igen, tényleg. Olyan figyelmes. Kedves. És jól is néz ki! Ó, még milyen jóóóól! - hüledezett, engem pedig elkapott a röhöghetnék. - Kész főnyeremény a pasi. És az enyém. Azta! - Mindenki tudta, hogy őket egymásnak teremtette az ég, nincs mit tenni. - Uuu, várj, ő hív, bocs, leteszem, aztán visszahívlak, eskü!
- Oké, beszélj a szívszerelmeddel, Júlia! - eresztettem el a Rómeójához, közben gondolkodtam, hogy mit írjak vissza Miának.
Hazaérve még mindig nem tudtam a választ a kérdésemre.
- Barbi, kihagytad a lasagnát, de nyugi, Linda eltett neked. Kéred? - fordult felém apa, amint becsuktam magam mögött a bejárati ajtót.
- Köszi, talán megeszem. Linda is a konyhában van? - kérdeztem tőle, és elindultam a konyhába meg sem várva a választ. - Szia! - köszöntem a bent talált mostohaanyámnak.
- Szia, kincsem! - nézett rám a mosogatásból. - Hol jártál?
Tudtam, hogy nem tolakodásból kérdezte.
- Találkoztam Andrissal - vallottam be, miközben a késői ebédemet melegítettem.
- Oh. - Csak ennyit ejtett ki a száján.Vivi után Lindához futottam, mikor megkaptam azt a bizonyos SMS-t. - És.. Milyen volt?
- Furcsa... Szerinted mit csináljak? Meghívott kajálni, megmagyarázta, hogy mit miért csinált, mert Miára hallgatott, és képtelen volt engem megkérdezni az egészről, beparázott, és szakított velem. Nem, Vivi is kérdezte, de nem mondta, hogy szeret. Csak... Nemtudom. Összezavart, ennyi. Segíts! - kérdtem.
Tudtam, hogy nem szeretem már úgy, mint azelőtt, sőt, azt se tudom, hogy szeretem-e egyáltalán úgy. Én Adriánt szeretem. Abban biztos vagyok. De Adrián és Andris két külön kategória.
- Az elmondottakból arra következtethetünk, hogy ő még mindig szerelmes beléd. De elszúrta, innen a te döntésed. Nem mondom, hogy bocsáss meg neki, tudom, mennyire összetörte a szíved, de azt se mondhatom meg, hogy ne tedd. Mindenki megérdemel egy második esélyt, ha szerelemről van szó. De mielőtt döntenél, mérlegeld magadban mennyire fontos ez az egész. Mérlegeld, mennyire szereted te őt még, rendben? - adta meg a bölcs választ a nevelőanyum, amiért odamentem, otthagyva a finom lasagnát, és hátulról megöleltem.
- Köszönöm - adtam egy puszit az arcára.
- Nincs mit - simított végig a kezemen.
Bekaptam azt a maradék pár falatot a tányérról, és betettem a mosatlanok közé. Utána felcaplattam a szobámba, hogy egy kicsit bezárkózzam oda, gondolkozzak, olvassak, vagy csak úgy netezzek a mindenségbe.
Ismét szembe találtam magam Mia írásával.
Válaszolnom kéne. 
Így történt, hogy gondolkodás nélkül rámentem a nevére, és elkezdtem írni a kis válaszom.
- Mia. Ja, ma délelőtt érkeztem. Mivel Andrissal is találkoztam, bár ezt tudod, mert ti mindent megbeszéltek, rendben, találkozzunk. Mikor lenne neked jó? Arra a napra megkérem apáékat, hogy ne csináljanak programot. De ez egyszeri alkalom, és az utolsó, ne feledd - pötyögtem be, aztán mielőtt meggondolhattam volna magam, elküldtem.
Nem akartam úgy tűnni, mintha várnám a válaszát, így eltettem magamtól messzire a készüléket.
- Barbi! - hallottam apám hangját a földszintről.
Kiléptem a szobámból, hogy válaszolni tudjak neki, és a lépcső tetejére mentem. Beleszimatoltam a levegőbe. Popcorn illat. Nyami. 
- Igen? - kérdeztem vissza.
- Gyere, filmezzünk! Szólj Ricsinek is! Csinálunk popcornt. - Nem hagyta, hogy válaszoljak, mert hallótávolságon kívülre ment, így mentem a bátyámhoz, hogy szóljak neki is.
Kopogás nélkül nyitottam be, de nem túlságosan érdekelt.
- Gyere, filmezünk - adtam az utasítást. - Apa kéri - tettem hozzá, hogy hatásosabb legyen.
- Mit nézünk? - nézett fel a gépéből.
A szobában tiszta sötét volt, Ricsi még a redőnyt is lehúzta, csak a laptop fénye világított.
- Nem tudom, apa nem mondta. Deeee... - folytattam, mire kíváncsian nézett rám. - Lesz popi.
Úgy látszik ez hatásos volt, mivel a bátyám felállt a székéből, és lejött velem az ősökhöz. A mikróban pattogott a popcorn, amit apu ígért.
- Mit nézünk? - csapott bele a lecsóba Ricsi.
- Van valamilyen jó film, amit Szonja is nézhet? - kérdezte Linda kezében az említett csöppséggel.
Hát igen, míg ilyen töpörtyű meg kell válogatnunk, mit nézhetünk vele együtt.
Eddig jól bevált az a taktika, hogy lefektetjük aludni, és aztán jön a igazi élet, így sokszor kijátszottuk szegény húgomat, de most már ötévesen nem hajlandó olyan korán szunyálni menni.
- Szerintem az Annabelle az tökéletes lesz - próbálta meg kijátszani a szüleinket egy kis hazugsággal.
- Hülye - csaptam hasba a bátyám. - Az egy horrorfilm - világosítottam fel Lindát, mielőtt bedőlne az ócska viccnek.
- Csak vicc volt, nem gondoltam komolyan, nyugi - nézett rám Ricsi mérgesen. Bocsánat, lelőttem a poént?
Végül a Szerelmünk lapjait választottuk Lindával, aminek apa és Ricskó kevésbé örült, mint mi, így az utóbbi személy, amint elfogyott a popi, elhagyta a helyszínt, viszont apa készséggel végignézte Ryan Goslingot a vetítőn.
Mikor a két főszereplő ismét összeveszett, elnézést kértem, és felálltam a kanapéról, hogy a szobámból lehozzam a mobilom, hátha addig keresett valaki. Adrián, Bence, Vivi, esetleg Mia...
Kettesével vettem a lépcsőfokokat, hogy mihamarabb visszaérjek. A kütyüm az ágyamon hevert, ahol hagytam a film kezdete előtt, éppen fényesen világított, mikor beléptem, így távolról láttam, hogy üzenetem érkezett.
Egy Vivitől, amiben az otthoni helyzetét írja le, az anyja egy hárpia, a szót ő használta rá. Aztán egy Bencétől, bár kicsit késve kérdezte meg, hogy épségben hazaértem-e, de az indoka, miszerint biztosan, és nem akarta megzavarni a családi dolgaimat, azért elég édes és figyelmes volt. Adriántól vártam volna még valami kis életjelet, de mit gondoltam? Az első nap írna? Talán.
Aztán egy pár perce kapott üzenet is várt, mégpedig legnagyobb meglepetésemre Miától.
Rendben, köszi ezt az egy alkalmat is, meg szeretném magyarázni, remélem megérted. Sose akarnék rosszat neked. Holnap anya vásárolni visz, de hétfőn ráérek, ha neked is jó. Puszi - zárta le, mire pötyögni kezdtem a választ rögtön.
A hétfő tökéletes. Hol? Mikor? - Mivel láttam, hogy aktív, elküldtem neki, és reméltem, hamar válaszol majd.
Így is lett.
Mondjuk Reggel tízkor? És hol akarsz? Nekem mindegy - kaptam meg az üzenetét, mire az ujjaim akaratlanul is a billentyűzetnek estek, és kattogni kezdtek rajta.
Starbucks? - írtam le, és küldtem el. Azért gondoltam arra a helyre, mert nincs is tőlünk messze, és Miáékhoz is közel van.
Ok. Akkor hétfőn, tízkor, Starbucksban - egyeztetett végső soron, mire csak két betűt írtam: ok.
Lesiettem vissza a családomhoz, mivel még ment a film, és apa amúgy sem szereti, ha ilyenkor önkénytelenül is felszaladok, mivel tudja, hogy akkor egy ideig ott is ragadok.

***

Az elkövetkezendő pár nap nagyszerűen telt. Apák közös programokat szerveztek, mentünk uszodába, aquaparkba, mivel szerencsénkre így, október végén is elég jó időt mondhatunk. A meteorológusok szerint viszont hamarosan, november elején már jön a hideg front, számíthatunk rá, hogy melegen kell felöltözni. Bence is keresett, ahogy megígérte. Nagyon jó volt hallani a hangját. Állítása szerint nem valami jó a szünete, már várja az iskolát. Beszélt Adriánról is, bár onnan inkább tereltem a témát, nem nagyon akartam a fiú felől hallani. Ha ő sem, én sem. Közben persze Vivivel minden egyes nap kitrécseltük a történéseket, támogatott, hogy menjek el találkozni Miával, de ne szaladjak el úgy, mint Andrisnál, amit na, tényleg úgy kéne csinálnom.
Hétfőn reggel kipattantam az ágyból, akárhogy is nem akartam izgulni, mégis azt tettem. Kíváncsi voltam, mit hoz a sors, mi fog kisülni ebből a találkozásból. Összeveszünk-e még jobban, mint eddig?  Vagy inkább kibékülünk, és minden olyan lesz, mint azelőtt? Azért azt nem mondanám, ha az utóbbi történik is, akkor sem lesz minden olyan, mint azelőtt, hogy meglátogatott volna.
De azért egy esélyt kaphat, hogy megmagyarázza, nem?
Jól is jön, hogy épp a Starbucksba készülődök, az utóbbi időben, a koleszban rászoktam a kávéra, nem sokszor ittam, de heti egy minimum lecsúszott.
Nem akartam túlságosan kiöltözni, sőt, inkább azt a hatást akartam kelteni, hogy nem is törődöm azzal, mégis hogy nézek ki, de tulajdonképpen elég sokat filóztam azon, mit vegyek fel. Végül egy sima farmer, ujjatlan és rá egy kardigán kombót választottam a Nike cipőmmel. Kinézve az ablakon láttam, hogy a szél erősen fúj, így a melegebb kabátomért nyúltam a fogasról. Előző nap Lindával próbáltam beszélni, hátha tud segíteni, mit kezdjek Miával, persze a nemkívánatos részeket, minthogy egy vadállat megpróbált a volt legjobb barátnőm által megerőszakolni, azt kihagytam. Annyit említettem neki, hogy a kiskorom óta ismert lány, akivel felnőttem, igencsak megváltozott, és nem jó értelemben.
Végül abban maradtunk vele is, hogy adjak neki egy esélyt, ha már meg akarja magyarázni a dolgokat, nem veszíthetek, legalább iszom egy jó kávét. Haha. 
Felkaptam a bézs színű kabátot, elköszöntem a bentiektől azzal a mondattal, hogy később jövök, nem tudom pontosan, mikor, de lesz nálam kulcs. Gyors mozdulattal behelyeztem a zárba, elfordítottam, ennek hatására egy kattanás hallatszott, aztán ezt a folyamatot kintről is megismételtem. Elővettem a mobilom, amiből az a fülhallgató lógott ki, amit Krisz vett nekem a szülinapomra, még nyáron. Egy időben nagyon szerettem a lilát, így ez is egy darab a gyűjteményemből, amikor mindenem, de komolyan mindenem a lila egyik árnyalatában pompázott.
A zenelejátszó abban a pillanatban elindult, ahogy megnyomtam a kis gombocskát. Megszólalt a fülemben George Shelley hangja, amint a Last Goodbye-ba kezd bele. A zene lassú ütemére indultam el a járdán a kávézó felé, kezemet a zsebembe tettem, mikor a szellő hidege megcsapta a szabadon maradt testrészeimet, többek között a fülem, az orrom és a kezem. Szerencsére alig három szám leforgása alatt elértem a Starbucksba, így a "Tolni" kiírásnál megkönnyebbülten vettem ki az ujjaim a zsebem bugyraiból.
- Huh - hallattam egy kicsit furcsa hangot, amint beléptem a fűtött helyiségbe.

Körbenéztem, hátha meglátom valahol Mia barna hajkoronáját, de bármelyik boxba is néztem, magányosan ülő, bűntudatos lányt sehol sem találtam.
Nem gondoltam, hogy rögtön zargatni kellene, lehet, hogy pár perc múlva beesik, így leültem az egyik szabadon hagyott helyre, és levakartam magamról a kabátom. Két tenyeremet egymásnak dörzsölve próbáltam beléjük életet lehelni, ami pár ilyen mozdulat után sikerült is.
Eltelt öt perc, én közben az itallapot nézegettem, hogy elüssem az időm, hiszen már azelőtt tudtam, mit szeretnék, mielőtt beléptem volna.
Mikor újra a mobilomra néztem, hogy lecsekkoljam az időt, az húsz perccel a megbeszélt időpont után járt.
Szuper. 
- Basszus - sziszegtem, és kelletlenül kikerestem Mia számát a névjegyzékben. Szerintem a húsz perc késés már okot ad, hogy zaklassam.
- A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható, kérjük, ismételje meg hívását később - hangzott válaszként a hívásomra, és kis híja volt, hogy el nem káromkodtam magam hangosan is.
Na baszd meg, Mia! Ha felültetett, megkeresem és kinyírom. 
Oké, tudtam, hogy úgyse fogom ezt tenni, de magamban jólesett ezzel fenyegetőzni.
Megpróbáltam még egyszer, de nem sikerült, a nő ismét feltűnt a vonalon, és közölte, hogy Mia éppen nem elérhető.
De ha már itt vagyok, iszok valamit. 
Egyrészt, szomjas vagyok, és a mai koffeinadagom még nincs a vénámban. Másrészt a helyiségben szétterjedő illat vonzza ki a pénztárcámból azt az ezrest, hogy vegyek valamit. Odamentem a pulthoz, hogy rendeljek. A kassza mögött egy rövid, vörös hajú, nagyjából egyetemista korabeli lány állt, a névtáblája alapján: Anna. Amúgy tényleg, az egyik legegyszerűbb meló, tulajdonképpen csak tudnod kell, mennyit adj vissza és melyik gombot nyomd meg a kávégépen, a többit az meg elvégzi helyetted. Szóval, valószínűleg, ha egyetem mellett munkázni szeretnék menni, szerintem megpályázom a Starbucksot. Na meg nem mellesleg kávéban is fürödhetnék, amennyi itt van. 
- Egy karamellás Macchiatót kérnék - adtam re a rendelést. - Ja, és elvitelre! - tettem hozzá, miközben a lány már forgolódott, hogy elkészítse, de még intett egyet, ezek szerint hallotta.
A gép zajongott, vagyis készült a rendelésem. Áve. 
Megmondta, mennyit kell fizetnem, aztán átnyújtottam neki a bankjegyet.
- A keresztnevedet megkérdezhetem? - nézett rám, a kezében egy toll tátongott.
- Barbi - válaszoltam, mire ő a nyugtára ráírta a nevem, és átnyújtotta.
Mivel voltam párszor már ebben a boltban, tudtam, hogy a kredenc végén vehetem át a kávém a nevemmel és a blokkal együtt. Mivel elég nagy ez a hely, gondolom így nincs kavarodás.
A kész rendeléseknél egy kedvesnek tűnő, szintén fiatal pasi állt, fekete haja és az arcberendezése miatt első pillanatban azt hittem, Adrián az, csak megnőtt ezalatt a pár nap alatt. Persze, ez nem történhetett meg, de akkor is.. Enyhén kreolos bőrén szinte világított a fehér egyenruha.
Megláttam az én nevemmel ellátott poharat, mire átnyújtottam a srácnak a blokkot.
- Barbi? - villantotta rám ezerwattos mosolyát. Belenéztem a szemébe, és őszintén? Vagy képzelődöm, de az is valahogy Adriánra emlékeztet. - Szép név - bókolt, mire akaratlanul is elvörösödtem, de inkább nem válaszoltam, nehogy elcsukoljon a hangom.
Jól nézett ki, mi tagadás, de akkor is, minimum négy-öt évvel lehetett idősebb nálam.
De akkor is. Miért pont Adrián ugrott be róla?
Pff, kezdek megőrülni? Talán így mutatja ki a testem egy része, hogy hiányzik nekem? Hogy már a szembejövő emberekben is az ő arcát látom? 
Inkább nem akarom megtudni.
Ezekkel a gondolatokkal léptem ki a kávézó ajtaján, kezemmel a cirádás betűkkel tarkított pohárral, de akkor megláttam azt az óriási barna loboncot és azzal együtt Miát is.