300 feliratkozós különkiadás

Sziasztok!
Újabb különkiadással érkeztem, ami megint csak Nektek köszönhető. Köszönöm. Eszméletlenek vagytok, állandóan új és új olvasók jönnek, és válnak #teamBencévé vagy #teamAdriánná. Nagyon köszönöm Nektek, hogy ezeket a sorokat írhatom, és hogy egy újabb különkiadással kedveskedhetek most nektek. 300 feliratkozó, el sem hiszem. Mindig mikor rágondolok, azt hiszem, ez csak egy túlontúl szép álom, és ha felébredek minden eltűnik, és az egész szertefoszlik. Köszönöm, hogy megmutatjátok nekem nap mint nap, hogy ez az egész nem csak illúzió. Nem tudom író létemre szavakba önteni, mennyire jól esik a rengeteg komment és biztatás, amit minden alkalommal kapok Tőletek. Bizton merem állítani, hogy Ti vagytok a legjobb olvasósereg az egész bloggervilágban, és köszönöm, hogy vagytok nekem, hiszen nélkületek kétlem, hogy idáig eljutottam volna. Csak megköszönni tudom ezt a sok szép jót, amit adtok nekem, és egy-egy különkiadást publikálni hálám jeléül, aztán csak gondolkodni tudok azon, mivel is érdemeltem ki mindezt a szépet és jót. Köszönöm <3 Tényleg. 

All the love xx
Barby

Andris szemszöge

Bármikor, ha a barátnőmmel beszélek rettentő nagy bűntudat fog el, és egy óriási tetűnek érzem magam. Csodálkozok, hiszen az is vagyok? Legalább beismerem. Nem fogom mentegetni magam, egyszerűen már egy ideje nem érzek iránta semmit szimpla barátságon kívül. De úgy érzem, ha szakítok vele Mia miatt, arra nem csak a szerelmi kapcsolatunk megy majd rá, hanem a barátságunk is. Mit beszélek? Azt már akkor elszúrtuk, mikor a nyelve először az enyémhez ért. Tudtuk, mibe kezdünk bele, mikor eldöntöttük, hogy több is lesz köztük szimpla legjobb barátságnál. Hisz meg van írva, mindenhol lehet látni. Nincs olyan, hogy fiú-lány barátság. Persze, egy ideig lehet, vegyük alapul a mi triónkat. Jól megvoltunk egész alsóban, sőt tovább is. Aztán puff, mikor megcsókoltam Barbit az egész... szertefoszlott. Váltig állítottuk, hogy nem, ez csak sima barátság. Később egy kis extrával. Nem gondolkodtam, és azt hiszem, ő se. A pillanatnak éltünk, és ez lett a vesztünk. Nem gondolkodtunk, és nézzük meg, mi lett belőle. Hazugság megcsalás hátán. Hát ez fasza! 

Szerencsére most nem kell azon agyalnom, hogy mikor álljak elő neki a nagy beszámolással. De hogy mondhatnám meg neki, hogy ne bántsam meg? Hé, szivi, a hátad mögött a legjobb barátnőddel smaciztam. Nem, azt hiszem, ezt hanyagolnom kéne. 

Ebben a pillanatban világ legjobb bandája szólalt meg a mobilomból, ami azt jelentette, hogy keresnek. Miért nem hagyják már az ember egy kicsit nyugton, basszus! 

Rápillantottam a képernyőre, és nagy betűkkel Barbi neve virított a hatalmas kép alatt, amit még év végén lőttük. A fél karom belelóg a képbe, a másikkal átfogom a barátnőmet, aki hatalmas mosollyal díjazza, hogy ez az egyik a nem sok alkalom közül, mikor hajlandó vagyok selfie-zni. De hát ez volt az utolsó tanítási napon, és úgy tudta, elutazom az egész szünetre. Így is volt, nem mondom, hogy nem, csak azt nem tudta, kivel. 

- Szia, édes - szóltam bele, amint megnyomtam a zöld gombot. - Hogy vagy?

Kuncogott a túlsó végen, bár nem tudtam, mi lehetett ennyire vicces egy Hogy vagy? -on. 

- Min nevetsz? - kérdeztem vissza barátságosan, de Barbi még mindig nem hagyta abba a nevetést. Úgy látszik valami rájött, szokott néha csak úgy szimplán nevető görcsöt kapni, régen ezt is szerettem benne. A kifogyhatatlan jókedvét. 

- Semmin, minden oké, jól vagyok - tájékoztatott, bár ebben erősen kételkedtem, csak reméltem, ettől a rengeteg nevetés mennyiségtől nem fullad meg.
- Akkor jó. Hogy telik a szünet? - kérdeztem még mindig őt, remélve, hogy válaszolni is fog majd tudni.
- Hát, kicsit furcsa, hogy nem vagy itt. Hiányzol - mondta kicsit szomorkásan, amivel a lelkembe szorított egyet.
Most komolyan, miért teszem ezt vele? Hiszen szeretem még mindig, ha nem is úgy, ahogy egy kapcsolatban kéne, hanem simán barátként. 
- Nekem is hiányzol, szívem. És mivel múlatod az időt?
Egy kicsit várt a válasszal, mire elvettem a fülemtől a telefont, hogy megnézzem, nem tette-e le. De nem, már 0:42 ideje megy a beszélgetés.
- Bocs. Linda hívott, kész az ebéd, mennem kell. Utána beszélünk, ígérem. Szeretlek. - Hangjában tényleg felfedeztem, hogy nem akarja abbahagyni a telefonálást.
- Hé, jössz csobbanni? - hallottam meg Mia hangját előttem, mire felnéztem. Ott állt a küszöbön az ajtófélfának támaszkodva. Baszki, a hívás még mindig megy! Anyukádat, Mia! 
Egy tíz másodperces néma csönd volt, Mia elkotródott, miután hozzávágtam egy párnát, és a szám elé tettem a mutatóujjam.
- Az Mia volt? - hallottam a megrökönyödést a hangjában.
- Dehogyis, a nagynéném hívott, hogy menjek vele meg a bácsikámmal csobbanni a medencéjükbe. Miával már három hónapja, hogy nem beszéltem. - Persze, ez mind hazugság volt, de nem hiszem, hogy ezt mind telefonon keresztül kellene elintézni. - De menj csak ebédelni, utána beszélünk, puszi. Én is szeretlek - vallottam be. Ez volt az igazság, de csak barátian.
- Köszi, neked meg jó csobbanást! Szia! - köszönt el. Hangjában újra megjelent az a csillogás, mielőtt Mia hangját meghallotta volna.
- Szia - mondtam én is, aztán letettem.
Nagyon reméltem, hogy elhitte, hogy a nénikém volt az, és nem kezd mindenféle elméleteket gyártani.
Felemelkedtem az ágyról, amin eddig ültem, és átvettem a fürdőgatyám. Nem hazudtam, komolyan a nagybátyáméknál dekkoltam jelenleg, hogy elmeneküljek a rohadt világtól, de valamiért Miát is magammal hoztam. Apám öccse pedig azért annyira rugalmas, hogy nem izgatja annyira a tény, miszerint egy lányt is hozam magammal.
Felkaptam az úszónadrágom, ami a legutóbbi fürdés óta ott lógott a szárítón. Gyorsan felvettem magamra, aztán egy törölközővel a nyakamban indultam el, hogy kövessem Miát a medencébe.
Mikor kiértem a kertem, a lány már süttette a hasát a napon, miközben egy felfújhatós gumimatracon feküdt a vízen. Orrán egy nagy napszemüveg volt, göndör, barna hajának a vége pedig a víz felszínét súrolta. Bikinijének a felső kötőjét kiengedte, hogy ne hagyjon csíkot.
- Szia - köszöntem neki, mire a nagy meglepődöttségtől elvesztette az egyensúlyát, mindenestül felfordult, és a vízbe esett.
Pár pillanat múlva  víztől csillogó testtel, megázott fehér fürdőruhával és mérges tekintettel jött fel a medence aljáról.
- Baszd meg, meg vagy húzatva? - Szeme villámokat szórt, de én nem bírtam ki, hiszen még így is olyan aranyos volt, nevetnem kellett. - Most min nevetsz, ha? Szerinted ez vicces? - Meg sem várta, hogy válaszoljak, megtette magának. - Mert rohadtul nem, csak tájékoztatlak. - De én nem hagytam abba a nevetést.
Ledobtam a törölközőt, és hatalmas csobbanással a vízbe érkeztem, egyenesen Mia mellé. A felszínre érve beletúrtam a nedves hajamba reflexből, aztán a lányra néztem, aki pár centire állt tőlem.
- Igen, cica, szerintem ez vicces - néztem a szemébe, mire enyhültek a merev ráncai, és egy hatalmasat taszított rajtam. Persze, nem akkorát, mint hitte, hiszen azt akarta, hogy elmerüljek. Akkor ennél nagyobbat kellett volna löknöd, cica. - Gyere ide! - húztam magamhoz Miát a csuklójánál fogva egészen addig, amíg alig pár centi választotta el az arcunkat egymástól. Óvatosan az álla alá tettem az ujjaim, ezzel felemelve a tekintetét, meg talán ki is akartam küszöbölni, hogy haragszik-e még. De láttam a szemében, hogy már csak nevet az egészen.
Az ujjaimat még mindig az álla alatt hagytam, de a másik kezemmel a tarkóját használva közeledtünk egymáshoz, míg az az apró hely is eltűnt közülünk. Ajkai az enyémhez értek, Mia pedig azokkal a tökéletes ujjaival a hajamba túrt, a világ pedig megszűnt körülöttünk. Csak én voltam meg ő.
Ez a csók nem az a bizonyos "ízlelgessük meg egymást lassan" típusú volt, inkább egyre indulatosabb, durvább. Éreztem rajta, hogy ugyanúgy vágyik rám, ahogyan én rá. Nyelveink egymásba fonódtak, de azt hiszem, ez így van rendben. Így teljes a világ, hogy ő a karjaimban van. 
Lassan elváltunk egymástól, majd ismét újrakezdtük.
- Már nem haragszol rám? - kérdeztem hirtelen két csók között a szemébe nézve.
- Tudtam én már rád valamikor is sokáig haragudni? - Ujjai közé vette az egyik elől lévő hajtincsem, és csavargatni kezdte. Aztán úgy, hogy ezt nem hagyta abba, közelebb húzódott, még közelebb, mint eddig, és megsúgta a választ. - Sose tudtam, Andris.
Újabb mosoly ült ki az arcomra, aztán az érzéseim megint uralkodni kezdtek felettem, átvették az irányítást, és óvatosan Mia ajkára helyeztem az enyémet. De ez a csók más volt, mint az előző, kevésbé sürgető, lágy, mintha az egész világmindenség a mienk lenne. Hirtelen megszakítottam, és angyali mosollyal néztem a szemébe.
- Tudtam - vágtam rá, mire elnevette magát, és játékosan eltolt magától, de olyan durván méghozzá a meglepetés erejével, hogy az egyensúlyomat elvesztve nagy csobbanással a medence alján kötöttem ki. Nagy lendülettel érkeztem újból a víz felszínére, az arcomból kisöpörtem a vizet, közben hallottam, hogy Mia rendesen kiröhög. - Kvittek vagyunk? - kérdeztem, de a lány még mindig nevetett.
- Kvittek - szólalt meg két kacaj között.
- Hadd állítsam meg a nevetésedet, cica, mert ez így nincs rendjén - léptem hozzá felhúzott szemöldökkel, és hogy abbahagyja a kiröhögésemet, csókkal hallgattattam el.

***

Már a fűben üldögéltünk, és hagytuk, hogy a Nap szárítson meg minket. Délután kettő fele járhatott az idő, így jobbnak láttam, ha bekenjük magunkat naptejjel, mielőtt rákká égünk itt. 

A kezemre nyomtam egy kicsit a fehér folyadékból.

- Fordulj meg! - szóltam Miához, aki szó nélkül velem egy irányba nézett. Óvatosan a bőréhez érintettem a tejet, és elkezdtem bekenni vele a hátát, a karját és amit így elértem. Éreztem, hogy a meleg ellenére libabőrös lett az érintésemtől, amit jó jelnek vettem. 

- Mikor szólunk Barbinak rólunk? - törte meg a csendet Mia. Elkaptam a kezem róla, de ő nem csinált semmit, csak tovább ült mozdulatlanul. - Soha, ugye? Örökké ilyen titkolózva akarsz élni, ugye? - Hangján hallottam, hogy bántja a dolog, de nem tudom, mit tegyek! 

- De, elfogom mondani neki - ígértem, és újra kenegetni kezdtem a hátát. 

Hirtelen az arca velem szembe került, és egy könnycsepp gördült le rajta. Tudtam, hogy bántja a dolog, de nem tudtam, hogy ennyire.. 

- Tudod, hányszor mondtad ezt, Andris? Öt után már nem számoltam! - Hangja erős volt és sértett. 

- Nekem se könnyebb ez, mint neked! - mondtam indulattól vezérelve kicsit hangosabban, mint kellett volna. 

Ujjával letörölte az imént útjára engedett könnycseppet, és elfordult, hogy ne lássam az arcát. Újabb csönd telepedett ránk.

- Szakítani fogok vele, de azt az időpontot kell megtalálnom, amikor neki a legfájdalommentesebb. Sajnálom, de akárhogy is nem úgy érzek iránta, ahogy régen, nem akarom elveszíteni, mint barátot. És azt sem akarom, hogy te elveszítsd a legjobb barátnődet a kapcsolatunk miatt. - Óvatosan felém fordítottam, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. - Gyere közelebb! - kértem, majd kitártam a karom, hogy megölelhessem. Mikor engedett nekem, a haját kezdtem simogatni megnyugtatásképp. - Tudod, hogy téged szeretlek, ugye? Különben nem lennél itt velem - pusziltam meg a homlokát, mire csak bólintott. Jó. 

- Én is szeretlek - dünnyögte halkan, de tisztán hallottam a szavait.
- Megígérem, hogy amint lehet, szakítok vele, és bevalljuk az igazat - suttogtam a fülébe, mire megint csak bólintott egyet.

***

A nyár is rohadt gyorsan eltelt. Egyik pillanatban még Miával a bácsikáméknál mulattunk, a másikban pedig a mobilom rezegni kezdett, hogy mindjárt itt a suli, és vissza kell rázódni a rendes életbe, nem bujdoshatok örökké a világ és Barbi elől, erre rá kellett ébrednem sürgősen.
A tükör előtt álltam, hogy begyakoroljam a szöveget, amit szakításul a barátnőmnek fogok mondani. Persze, nem terveztem, hogy Miát is belevonjam a vallomásba.
Egész nyáron gondolkodtam, mi legyen, hogy csináljam, mikor lenne a legtragédiamentesebb, hiszen Barbi attól még fontos nekem. Nem csak egy trófea volt. Sokak szerint csak begyűjtöm a lányokat, miután rájuk unok, kidobom őket, mint macskát szarni. De ez pletyka csak. Oké, beismerem, elég sok barátnőm volt, de Barbi más egyszerűen. Nem csak puszta hóbort, hanem maga a megtestesült jóság, de néha az ember a sok jóság után vágyik egy kis kalandra. Az utóbbit Mia jelenti nekem.
- Basszus - igazítottam meg  a pólóm a derekamon, és végignéztem a tükörképemen.
Nem vagyok csúnya, az tény, sőt, sokak szerint kimondottan szexi is vagyok, nem tagadom, ha egyszer ezt dobta a gép. Szőke hajam és kék szemem kombinációjával elég sok lányt az ujjaim köré tudtam csavarni, de ez más tészta.
- Barbi, beszélhetnénk? - kérdeztem a tükörképemtől, mintha ő lenne a barátnőm. - Be kell vallanom valamit... - kezdtem bele a mondandómba. - Nem hiszem, hogy ez nekem tovább menne... Basszus, ez nem jó, ennél azért többet érdemel, nem? - Beletúrtam ösztönösen is a hajamba, mindig ezt csinálom, ha ideges vagyok.
Megígértem Miának, hogy bevallom az igazat neki minél hamarabb, aztán kitaláltam azt a nagy ötletet, hogy a távolságra fogom, így megértettem vele, hogy várjon még egy picit. Azzal fenyegetőzött, hogy elmondja ő Barbinak, ha én nem teszem meg. Irtó jól áll neki a keménység, de azért néha feláll a szőr a hátamon a parancsolgatásaitól. Nekem aztán ne mondja meg senki, mit tegyek! 
Gondolkodtam azon, hogy felutazok Pestre, vagy várok addig, amíg hazajön, de az utóbbit inkább elvetettem Mia miatt.
- Na szóval.. - kezdtem ismét bele. - Figyi, Barbi, beszélnünk kellene, kettőnkről... Nem, ez túl csöpögős. Beszélnünk kellene, kettőnkről? Ez tiszta klisé. Anyám spanyol szappanoperáiban van ez a szakítóduma, nem a való életben! - róttam magam. Ki kell találnom valamit! - Barbi, arra gondoltam, hogy elmehetnénk a cukrászdába egyik nap, mit szólsz? Én fizetek! - Újabb ötlet ment kudarcba. - Hogy jutnak ilyen szarságok az eszembe?!
Eddig mindenkinél simán ment. Ejtve vagy, kisanyám, bocs, vége a kapcsolatunknak. Sírtak egy kicsit, pityeregtek a sarokban, de mind túllépett egy idő után...
- Bassza meg! - hirtelen indulattól vezérelve ököllel az első tárgyba csaptam, ami a kezem ügyébe került. A tükörbe.
Fájdalom hasított az öklöm oldalába, egy hatalmas üvegszilánk állt ki belőle, mellette több kicsi darab is, a kezem helyén pedig ripityára tört az egész egy ponton. Hatalmas csörömpölés kísérte ezt végig a hangos káromkodás közepette.
Reflexből a hajamhoz nyúltam, de csak akkor vettem észre, hogy a fájdalom nem csak belső érzés volt, vörös vércseppek gyöngyöztek lefele a felhasított bőr mentén.
- Kurva életbe! - csaptam még indulatosabban a másik kezemmel a falba, amit eddig a tükör takart.
Pár csepp vér a padlót kezdte beborítani, de én csak néztem a folyamatot.
A felszakított részeken ömlött kifele a vörös folyadék, de bíztam benne, hogy nem lesz komoly bajom ettől.
A mobilom után kapva, hirtelen ötlettől vezérelve megnyitottam Barbi nevét a névjegyekben, és egy üzenetet kezdtem írni neki.
Egy szakító üzenetet.