44. fejezet - Háborús övezet

- Jó reggelt, Tubicáim! - hallottam egy ismerős hangot, de azt hittem, csak álmodom. 

Éreztem, hogy valami mocorogni kezd alattam, mintha egy tengeren lennék, és az hullámozna. Kénytelen voltam kinyitni a szemem, hogy megnézzem, mi történik pontosan. 

- Baszki - szólalt meg alólam egy álmos hang. 

ALÓLAM?! 

Kinyitottam a szemem, és a hang irányába fordultam. Egy mellhassal találtam szembe magam. Méghozzá egy meztelen mellhassal. Felnéztem a tulajdonosára, Bence csak mosolygott. 

- 'Reggelt! - nyögte ki kómásan. 

- Neked is - próbáltam visszanyerni a hangom. 

Eszembe jutott minden, ami tegnap este történt. 

- Oké, értem én, de hamarosan ki kéne szállingóznotok az ágyból, mielőtt anya meglát, és garantáltan kitekeri a fejedet a helyéről, testvér - szólalt meg az ajtóból valaki, pontosabban nem valaki. Adrián. 

Shit. 

- Neked is szép napot, haver - röhögött Bence.

- Nem gondoltam, hogy ilyen korán kezded - nézett rám, mintha itt se lennék, vagy legalábbis nem hallanám minden egyes szavát. 

Mit kezd korán?

Ekkor magamra néztem és Bencére. 

Hoppá. Ez kicsit.. furcsa látvány lehetett. 

Fél lábammal a fiúéba gabalyodva feküdtem félig rajta, és használtam párnának meztelen felsőtestét. Oké, ez lehet a másik megtévesztő tényező. Bence egész este félmeztelen volt a társaságomban. De rajtam van póló! Lenéztem, hogy megbizonyosodjak róla, tisztán emlékeztem, hogy volt rajtam. 

Hát, tényszerűen van, gyakorlatilag olyan, mintha nem lenne. Ugyanis az anyag teljesen felcsúszott a rengeteg forgolódás közepette, és a melltartóm felét is alig takarta. 

Shit - káromkodtam magamban, és gyorsan lehúztam a pólómat, pontosabban Bencéét a szegélyénél fogva.
- Akkor én megyek is felöltözni - szálltam ki az ágyból, Adrián addigra eltűnt. - Mennyi időm van? - kérdeztem Bencétől, aki a mobiljához nyúlt, hogy megnézze rajta az órát.
- Kereken... Negyed óra - bökte ki végül. Segáz, menni fog. Régen úsztam, elsajátítottam egyfajta technikát a gyors öltözködésre, és most amúgy is csak egy ruhám van, a tegnapi, amit vissza tudok venni, nincs is időm gondolkodni az outfiten. Sőt, jelenleg sminkelni sem tudok, szóval szerintem ez öt perc alatt is meglesz.
Átsiettem a saját szobámba, vagyis a vendégszobába, ahol gyorsan levettem Bence felsőjét, összehajtottam, hogy amint végzek, visszaadjam neki. Magamra kaptam a tegnapi ruháim, gyorsan elkészültem, és már mentem is vissza a fiúhoz. Nem akartam öltözködés közben rajtakapni, így inkább vártam az ajtaja előtt. Szerencsétlenségemre Adrián jött el a folyosón, és észrevette a szerencsétlenkedésemet.
- Nem mész be? - kérdezte nevetve.
- Félek, hogy még öltözik - ismertem be. Adrián már kész volt. Igaz, haja rendezetlen volt, de ezt már megszokhattuk tőle. Most is farmerben volt, amit kivételesen nem tarkítottak szándékos lyukak. Felül pedig egy egyszerű pólót viselt, aminek a nyakában egy napszemüveg csüngött, bár kétlem, hogy a Nap ma előjönne.
- Gyere! - kért, és elindult, gondolom a szobája felé.
Egy egész fiúbirodalomba csöppentem a szobájába lépve. A földön félpár zoknik hevertek mindenhol a rengeteg gitárpengető között, ruhák lógtak a szekrény tetejéről, konkrétan mindenhonnan. Tipikus fiúszoba. Egy dolog volt viszont a helyén, amit gondolom nagy becsben tart. A gitárja. A tárgy egy tiszta területen az ágya mellett állt az egyik állványnak erősítve.
- Bocs a kupiért, nem vagyok egy rendszerető lélek - ismerte be, és egyet kellett értenem vele. Mint a mellékelt ábra is mutatta, tényleg nem volt az.
- Izé... - álltam meg az ajtóban. - Kérhetnék egy fésűt?
Láttam, hogy a srácból majd kitör a nevetés,de hát lány vagyok, nekem vele ellentétben ki kell fésülnöm a hajam, különben soha az életben nem jönnek ki azok a gubancok.
Kutakodni kezdett az éjjeliszekrényében, aztán hirtelen egy hajkefét rántott elő, amit a kezembe nyomott.
Hát tényleg nem sokat használhatta.
- Köszi - mondtam hálásan, és kimentem a szobájából, hogy kifésülhessem a bozótomat, így a fürdőhöz vettem az irányt.
A tükörből egy kissé meggyötört arcú, szőke hajú lány nézett vissza rám. Vízzel próbáltam enyhíteni a végeredményt, bár nem sok jót hozott. Tapasztalat: Mindig, bárhova megyek, legyen egy táska, amit magammal viszek, és amiben van egy sminklemosókendő és egy szempillaspirál. Túlélőcsomag.
Végül is eltekintve attól, hogy natúran mutatkozok majd az osztálytársaim előtt, a tegnapi ruhámban, semmi tancuccal, ezeken kívül minden normális. Oké, talán mégsem.
Előre is összerezzent a gyomrom a tudatra, hogy Vivit újralátom, de érdekes, Adriánnal nem ez volt a helyzet. Az ő társaságát kerestem, magam sem tudom, miért, talán ez is betudható a szerelemnek?
- Köszi - adtam vissza Adriánnak a fésűjét, mire Bence jelent meg mögöttem.
- Mehetünk? - kérdezte tőlem is meg a lakótársától. - Nem ártana sietni.
Adrián ciccegett.
- Ti aludtatok el, nem én, tesó - kapta fel a hátizsákját, és már indult is el felénk.
Bence kezében már ott voltak a cuccai, csak a cipőinket kellett felvenni meg a kabátunkat, aztán már indulhattunk is.
Leértünk a földszintre, mikor Bence megszólalt.
- Anya, hogyhogy nem alszol? - nézett rá az anyjára a fiú, mire az elmosolyodott.
- Csak el szerettem volna köszönni Barbitől. Örülök, hogy megismertelek, a fiúk már sokat beszéltek rólad - mondta kedvesen, aztán közelebb lépett, és olyat tett, amire nem nagyon számítottam. Megölelt.
- Köszönöm a vendéglátást, tényleg. Ígérem, nem fog többet előfordulni, asszonyom - szabadkoztam, mire Bence anyukája elmosolyodott.
- Hívj csak Rékának, szívem. És ne butáskodj, tudd, hogy bármikor jöhetsz ide, ha úgy esik. Szívesen látunk - dőlt belőle a kedvesség.
- Köszönöm - néztem rá, mire újból magához ölelt.
Kedves, nagyon kedves család.
- Na, sipirc, mert elkéstek - intett utunkra, mire a fiúk és én is elköszöntünk tőle, aztán kiléptünk az ajtón.
Tipikus őszi levegő volt, pedig már November közepét írtunk. Összehúztam a kabátom, a két fiú pedig mint két testőr, az oldalamon lépkedtek.
Egész úton a tanárokról és dogákról beszéltünk, így hamar a sulihoz értünk.
- Siess fel! Hozd a cuccaid, megvárlak - ígérte Bence a kolesz előtt, mire rámosolyogtam. Lehet ennél kedvesebb?
- Köszi - mondtam neki, és nagy erővel belöktem az üvegajtót, és sietve a szobába mentem. Szerencsére kulcs még volt nálam, így bejutottam. Mázlim volt, mivel Vivi már nem volt itthon.
Ránéztem a mobilom képernyőjére, ami azt jelezte, hogy kerek öt perc múlva becsengetnek, vagyis fel kellett kapnom a nyúlcipőt. Nem akarhattam, hogy Bence is elkéssen miattam.
A farmerom maradt, csak egy másik pólót kaptam ki a szekrényből, befújtam magam dezodorral, megmostam a fogam, és egy enyhe szempillaspirált is tettem fel. Máris kevésbé látszottam gyűröttnek.
A táskám ki se volt pakolva tegnap óta, így azzal nem sok dolgom volt. Néhány cuccot kicseréltem belőle, de már mehettem is az első órára, ami tesi volt. Bakker, ezt el is felejtettem.
- Köszi - mosolyogtam Bencére, aki ígéretéhez híven kint várt engem.
- Nincs mit - siettünk egymás mellett a kikövezett úton. Nem volt időnk a terembe beugrani, így rögtön a sportcsarnokba vettük az irányt. De mielőtt bementem volna az öltözőbe éreztem, hogy kell valamit mondjak neki.
- Figyelj - kezdtem bele a szónoklatba, bár ami ezzel a szóval kezdődik, az általában nem szokott jól végződni. - Köszi, hogy nálatok alhattam tegnap, tényleg. És bocsi, hogy az ágyadban aludtam el, komolyan nem volt szándékos, nem is tudom, most mit gondolhatsz rólam...
- Semmi rosszat, ne aggódj! És ezt már megbeszéltük. Barátok vagyunk, ez a legtermészetesebb dolog. Láthattad, anya is kedvelt, különben nem engedte volna meg. És ami az ágyamban alvást illeti... nekem jó volt, nem tudom, neked milyen, de nem gondolom, hogy vérbeli Lana lennél emiatt - nyugtatott meg, mire nem bírtam ki mosolygás nélkül. Azt mondta, jó volt neki a tegnap este.
- Én is élveztem a tegnap estét, főleg a kakaót - viccelődtem.
- Örülök - sütötte le a szemét, nem tudtam, mit akar ezzel leplezni. Hazugságot vagy érzelmet.
Hirtelen az arcához hajoltam, és egy puszit nyomtam a bőrére.
- Köszönöm - suttogtam, közben észre se vettem, hogy a kabátját markolom, így tartva magam egyensúlyban lábujjhegyen állva.
- Nincs mit, de ezt már ezerszer elmondtam. És ha még egyszer megköszönöd, nem tudom, mit csinálok veled, te lány - röhögött. Elhúzódtam tőle, hogy ne késsünk el, ami késő bánat volt, mivel abban a pillanatban szólalt meg a csengő, és rajtunk még mindig az utcai ruha volt.
- Menjünk, mert elkésünk - sürgettem, aztán beléptem a lányöltöző ajtaján arcomon egy jókora vigyorral, ami aztán rá is fagyott, mikor megláttam Vivit a padon ülni. Látszólag rám várt.
- Barbi - pattant fel, mikor meglátott. Senki nem volt rajtunk kívül az öltözőben. - Annyira örülök, hogy látlak. Nem gondoltam komolyan, amiket tegnap mondtam. Sajnálom, tényleg el kellett volna mondanom mindent korábban, ne haragudj - sajnálkozott.
- El kellett volna - kerültem ki, és szándékosan egy másik padhoz pakoltam a cuccom. Gyorsan siettem átöltözni. Előkaptam a fehér pólót, amin az iskola címere volt, aztán a sötét cicanadrágot, aztán már mentem is a csarnokba.
- Barbi, várj meg! Beszéljük meg, kérlek - jött utánam Vivi, de figyelmen kívül hagytam.
- Nincs miről beszélnem veled, bocs. Nem kell már barátkoznunk egymással. Az egy dolog, hogy még mindig egy szobában lakunk, de azok kívül nem kell látnunk egymást. Teljesen felesleges. Én már nem bízok benned. Sajnálom. Nem fogom véka alá rejteni az érzéseimet. Nézd a jó oldalát, így többet lehetsz Ádámmal, és nem kell a legjobb barátnőd miatt aggódnod, hátha ez neki rosszul esik. Gyerünk, én is ezt fogom tenni - hagytam ott.
- Késtetek! - nézett a tanárnő az órájára.
- Elnézést - kértem bocsánatot, és a többi három lány mellé álltam. Vivi nem beszélt, de hallottam, hogy közvetlen mögöttem jön. Szerencsétlenségemre a balomon ő zárta a sort, egyikünk sem egy égimeszelő, nem kell mondanom...
- Fogsz velem valaha is beszélni? - hallottam Vivi suttogását mellettem, de úgy tettem, mintha nem tettem volna, de bárhogy is akartam, a lány megbökött, és nem is csak egy kicsit.
- Au - szólaltam fel, mire a tanárnő felénk nézett, de csak legyintettem neki, hogy semmi, tartsa csak nyugodtan tovább az órát. - Mi van? - néztem Vivi fele.
- Azt kérdeztem, hogy fogsz-e még valaha szóba állni velem... - ismételte meg az előző kérdését.
- Most is azt teszem, nem? - válaszoltam vissza flegmán, mire csak elmosolyodott, és nem szólt többet hozzám.
A nap további részében Vivi nem kereste többet a társaságomat, inkább egyedül ült a helyén, tanult vagy olvasott látszólag, így került arra sor, hogy az egész napomat a fiúkkal töltöttem.
Leginkább Bencével és Adriánnal, akik ugye egy csapatot alkotnak, de sokszor Milán és Zsolti is a körünkben voltak, nem beszélve Bálintról, akit bár néhány fiú annyira nem látott szívesen, köztük Adrián is, de azért nem hagyhatta ki a nagy banzájt, főleg, hogy ez még az sem volt... Marci Ádámmal lógott, akivel a barátnője is járt egy csomagba, így ők kimaradtak a szaftos kis ugratásokból, viszont Dani egy párszor beleszólt a beszélgetésbe távolról a padjától, bár hozzánk már nem jött oda.
- Mit csinálsz hétvégén? - kérdezte hirtelen Bence a nap vége felé. Nem terveztem különösebben semmit, hiszen Vivivel most mosolyszünet van, így a közös lánybuli lefújva, és emiatt reméltem, hogy velem ellentétben ő szervezett valamit Ádámmal.
- Tanulok a fizika tézére, mert Rideg meg fog ölni, ha ez is karó lesz. Már esküszöm nekem a kettes is jó, csak ne buktasson meg félévkor, mert akkor gáz lesz... - ismertem be neki.
Oké, talán titokban reméltem, hogy felajánlja a segítségét, mert szerettem volna vele több időt tölteni így iskolán kívül, és ha ez azt jelentené, hogy a fizika belerondít az egészbe, még azt is vállalom.
- Segíthetek, ha akarod - mosolyodott el.
Ez az!
- Tényleg? - kérdeztem vissza, bár ebben egy tettetett hülyeség is benne volt. Miért ajánlotta volna fel, ha nem segít szívesen? Gondolkodj, Barbi, mielőtt kérdezel, gondolkodj!
- Persze, és ha van kedved, akkor elmehetnénk egyszer valahova, moziba vagy amit akarsz, csak mondd - tette fel az indirekt kérdést. Persze, ezt ő is barátilag gondolta.
- Oké, persze, benne vagyok - válaszoltam gyorsan.
- Szuper, akkor ezt majd még megbeszéljük - kacsintott rám, aztán már lépett is a saját órájára.
Sokat gondolkodtam ezután, mit csinálhatnánk közösen.
A mozi jó ötletnek bizonyult, de... ugye ez nem randi vagy ilyesmi?