47. fejezet - Angyalka

Mit mondhatnék? A film néhol tényleg ijesztő volt. Bence aranyos volt, végig fogta a kezem, még akkor is, mikor majdnem kiugrott a szívem a heves lövöldözésben. 

- Hogy lehetnek ennyire barbárok az emberek? Nem veszik észre, hogy az egy kisgyerek?! Egy kisgyerek! - mindkétszer próbáltam megnyomni a "kisgyerek" szót.
- Te akartál ilyet nézni, cicabogár - dorgált meg, de közben mosolyra húzta száját. - Amúgy meg, tényleg barbárság, elismerem.
- Jó, de nem gondoltam, hogy ennyire... embertelen - ismertem be.
- Az emberek többsége ilyen.
És milyen igaza volt...
- De uh. - Épp egy agyvelő loccsant, vér zubogott mindenhol, így jobbnak láttam, ha a szemem elé kapom a kezem, sőt a még kevesebb látás érdekében Bence vállához hajoltam, tenyerem külsejét pedig a fiú pólójához érintettem.
A szívem kezdett egyre hevesebben dobogni, nem tudtam, mi lesz a következő lépése. Kicsit kínos volt, éreztem, hogy nem tudja, mit kéne csinálnia. Végül aztán a karját átfonta a nyakam mögött, kezével a vállamnál fogva közelebb húzott magához.
A filmben épp egy nő sikított. Akarom én tudni, hogy miért? 
- Kérem, kérem, ne - szólalt meg egy fiatal anyukát alakító színész szinkronhangja.
- Kérem de - válaszolta neki rögtön a sorozatgyilkos állatias hangom.
Újabb sikítás hallatszott, valószínűleg az előbbi nő ment át a másvilágra egy kis rásegítéssel.
- Kimenjünk? - hajolt közelebb hozzám Bence, a kérdést a fülembe suttogta.
Most vettem észre, hogy arcomat még mindig a pólójának fúrtam.
- Dehogyis. Beveszi a gyomrom, mondtam - erősködtem, mire mosolyra húzódott a szája.
- Te tudod... - húzott továbbra is, de most már a kivetítőre tereltem a tekintetemet.
Még mindig szorosan egymás mellett voltunk, és talán a sors akarta így, lábunk a combunknál összeért. Vártam, mikor húzza el, de nem tette. Ettől a kis érintéstől zakatolni kezdett a szívem, gyorsabban és még gyorsabban. A következő pillanatban, mintha ezt az égiek még fokozni akarták volna, Bence keze egy időben indult el a köztünk lévő popcorn felé, így találkozott az enyémmel. Egy minutumra úgy tűnt, az egész világ megállt, csak ő volt meg én. Tekintete a szemembe szúródott, ajkai mosolyra gördültek, de nem olyan cinikus, "na én megmondtam, hogy ezt nem fogod bírni, cica" -féle mosolyra, hanem olyan igazi mosolyra.
- Bocs - szólalt meg elsőként kettőnk közül, és kihúzta a kezét a dobozból, hogy én hozzáférhessek.
- Köszi - néztem rá a vak sötétben, csak a filmből kiszűrődő fények miatt láthattam valamicskét belőle.
Ezután minden folytatódott tovább. Közel ültünk egymáshoz, de úgy éreztem, mintha mégis elég távol. Nem volt több olyan pillanat, mikor a szívem majd' kiugrott a helyéről. Bár néhányszor még kaptam egy kis véres jelenetet, de már nem fordultam el. Tulajdonképpen nem is a vérrel volt a bajom, hanem úgy.. a barbaritással, ami szerepelt benne.
Mikor megjelent a szereplőgárda, és minden újra kivilágosodott, bevallom, kicsit megkönnyebbültem. És... nagyon kellett mennem mosdóba.
- Siessünk, még öhm... vécére kell mennem, méghozzá a lehető leggyorsabb módon, mert mindjárt kidurran a hólyagom. - Meg kell hagyni, nem szépítettem a dolgon.
- Akkor tipli, cica, mielőtt ez megtörténik - nevetett, és előreengedett, miközben ő hozta mögöttem a kabátom.
Hirtelen felindulásból kezemet az övébe csúsztattam, magamnak pedig azzal magyaráztam, csak azért, hogy ne veszítsük el egymást a nagy tömegben.
A mosdókhoz érve szerencsére még nem volt tömeg, így kibújtam a fiú ujjai közül, és besiettem a helyiségbe, abból is az egyik fülkébe. Viszont egy perc múlva, mikor kiértem, már más volt a helyzet. Nem csak a lányvécét jelző ajtó mögött, az egész mellékhelységet leválasztó kijárat mögött is kígyózott a sor a angolok találmánya felé.
- Ez - mutattam a sorra - , ez komolyan? - fordultam Bence felé, aki gentlemanként fogta a kabátom addig, míg én elintéztem a dolgom.
- Ezek szerint nem csak neked kicsi a hólyagod - ugratott, mire először elvettem a kabátom, és gyengéden meglöktem a vállát, de ő sem hagyta magát, bal kezével, ahogy a moziban is tette, közelebb húzott magához, így mentünk kifele a moziból.
- Hogy tetszett a film? - kérdeztem tőle. Arcán fülig ért a szája.
- Felejthető volt. Neked? - Az a mosoly, most átváltozott ördögivé.
- Az, felejthető volt - értettem együtt vele. - De a társaság jó volt.
- Az a két srác melletted? - tettette a sértődöttet.
- Ők se voltak rosszak - húztam az agyát, mire elkerekedett szemmel nézett rám. - De azért annak a srácnak jobban élveztem a társaságát, akivel egy popcornt ettem. Nem tudom, ismered-e. Szabó Bencének hívják.
- Rémlik valami - ment bele a játékba Bence. - Mesélj még róla - kérlelt. - Biztos jó fej lehet.
- Rettentően, de ami ennél is fontosabb, a szerénysége az egeket veri.
- Egészen biztos, hogy jó fej akkor... - agyalt tovább. - Hozz már össze minket, tuti, jól kijönnénk!
- Szerintem ő nem bírna téged... - húztam el a szám, mire ő nagy szemekkel nézett rám ismét.
- Mi az, hogy nem kedvelne engem?! Engem mindenki szeret.. - Mutatóujját a szeméhez emelte, és úgy csinált, mintha egy könnycseppet törölt le volna onnan.
- Most meg kell elégedned velem.
Elszórakoztunk egy darabig, húztuk egymás agyát mindenfélével, aztán úgy döntöttünk, hogy mehetünk haza. Pontosabban a koliba.
Bence felajánlotta, hogy visszakísér, amit el is fogadtam.
- Hölgyem - tartotta a kabátot, hogy felsegítse rám a pláza kijáratánál.
- Köszönöm, uram - pukedliztem neki, mire elmosolyodott, a többi járókelő pedig furcsán méregetett.
Mindenről szó esett az úton, mindig beszélt valaki kettőnk közül. Elmondtuk, mit tervezünk a téli szünetre, hiszen az is mindjárt itt van.
Kiderült, hogy Adrián, Zsolti, Milán és ő együtt fognak szilveszterezni, amiről eszembe jutott, hogy nekünk Vivivel is kéne ilyet csinálni. Mikor rákérdeztem, hogy miért csak így négyen lesznek, annyit válaszolt, hogy nincs egyiküknek sem kedve nagyobb banzájt csapni. Meg is értem. Sosem bírtam azokat a hatalmas bulikat.
- És te mit tervezel a téli szünetre? - nézett felém. Kezét a kabátja zsebében melengette, amit meg is értettem, mivel dermesztő hideg lett így a film végére.
Csak megvontam a vállam.
- Tulajdonképpen még nincs semmi tervben. Hazautazom Debrecenbe, aztán csak lesz valami. Eszembe jutott, hátha Vivivel csinálhatnánk mi is közös szilveszterezést. Több mint valószínű, hogy olvasni fogok egész szünetben, esetleg ha megunom, Honfoglalózok.
- Szép célok - ugratott.
Kiderült, hogy ő sem tervezett nagy dolgokat, csak ellátogat a Marciéknál tartó buliba, ahova az összes fiú hivatalos. Filmezgetni fog egész szünetben, meg Odaátot nézni, mert el van maradva vele.
- És Vivivel mi van? - váltott témát.
- Kibékültünk - válaszoltam egy szóval.
- És.. tulajdonképpen miért is vesztetek össze?
Igaz. Bencének sosem említettem a miértjét, egyszerűen közöltem vele, hogy mosolyszünet van, ő pedig jó barátként - egészen eddig - megvárta, míg elmondom.
- Csak apróságon. De megígértük egymásnak, hogy nem fordul elő többet - tértem ki a rendes válaszadás elől. Hát, Bence... Az igazat megvallva azon balhéztunk, hogy szerelmes vagyok majdnem a kezdetektől a legjobb barátodba, és Vivi jól elhallgatta előlem egééééész tanévben, hogy az exe. 
- Sosem értettem a lányokat... és azt hiszem, ez nem fog változni - nevetett.
Újabb témaváltás történt, aztán nem sokára oda is értünk a kolihoz.
- Hát akkor.. itt volnánk - szólaltam meg elsőként, mikor a kapunálmegálltunk.
- Ahha, itt volnánk - erősített meg. - És ha ez randi lenne, akkor megcsókolnálak, de mivel ez nem randi, csak egy ilyet kapsz. - Hangja megbicsaklott volt, ahogy kimondta a "megcsókolnálak" szót, de aztán gyorsan hozzám hajolt, és nem megvárva a reakcióm, megpuszilta az arcom.
Ajkai melegek voltak a levegőben lévő fagy ellenére.
- Jó éjt!- suttogta, és már fordult is meg.
Mire eljutottak a szavai az agyamba, ő már rég távol volt, és nem nézett vissza. Mikor kilépett a suli területét elválasztó kapun, én sem követtem tovább a tekintetemmel, hanem a kollégium melege felé vettem az irányt.
Szerencsére ilyenkor szabad kijárásunk van, így csak köszöntem a portásnak, aki el is engedett.
Az emeletünkre érve lenyomtam a kilincset, aztán beléptem a szobába. Vivi az ágyán ült, és laptopját az ölében tartva nyomkodta, mire felkapta a fejét.
- Jujj, milyen volt a randi? - kérdezte rögtön, és felugrott.
- Ez nem volt randi - erősködtem. Kabátomat levettem, és a fogasra akasztottam, de láttam a szemem sarkából még így, háttal állva is, hogy forgatja a szemét.

***

A hétvége fennmaradó részében mindent részletesen elmeséltem Vivinek, mégis mi történt azon a nemrandin Bencével. Viszont az is hamar elment, és megint a suli épületében találtuk magunkat.
Már számoltuk a heteket, mennyi van még hátra a szünetig. A tanárok rápörögtek a tézé témájára, így nem sok szabadidőm lesz. Bence újra felajánlotta, hogy segít felkészülni a háromjegyes matek dogára, amit el is fogadtam, hiszen nélküle nem sokra mennék, ahogy Orosz magyaráz, az kész katasztrófa, csodálom, hogy Bence érti...
Ofőire egy újabb adag listával készült Kiss, amire mind sort kellett kerítenünk, viszont mikor belépett a terembe Fanni nem hagyta, rögtön a magasba lebbent a keze.
- Tanárnő, angyalkázunk? December van már - lelkesedett be.
Tényleg, ez nekem ki is ment a fejemből. Eddig minden évben húztunk valakit, akit meg kellett ajándékozni osztálykarácsonykor. Mindig szerettem, mert egyszerűen jó dolog kis apróságokkal örömet okozni.
- Hát ez azon múlik, hogy az osztály szeretne-e. Én őszintén, nem készültem fel erre. De szavazzunk! - ajánlotta fel. - Ki szeretne angyalkázni? - Minden kéz a magasba lendült, kivéve Danié, viszont sikerült elkapnom a pillantását, erősen fókuszáltam arra, hogy megértse. Végül egy nagyot sóhajtott, és ő is felemelte a kezét. Az örök lázadó és magányos farkas. - Ellenpróba. Ki nem szeretne? - tette fel az újabb kérdést, de itt mindenki csak a másikat nézte, semmi más nem történt. - Akkor ezt megszavaztuk. Fanni, elkészítenéd gyorsan a cetliket?
Az ötletgazda csak bólintott, és kitépett egy lapot az egyik füzetéből, hogy annak a darabjaira írja fel a tizenhárom nevet.
Addig továbbmentünk a tanárnő listájára biggyesztett dolgokkal. Szerepelt köztük a DÖK-ös hirdetmény is, miszerint az iskola tervez saját pulóvereket, szatyrokat, kitűzőket, amiket meg lehet majd venni. Aztán az ofő emlékeztetett minket, hogy a téli szünet után nem sokkal féléves zárás van, így ha akarunk még javítani, akkor azt most tegyük meg, ebben a két és fél hétben. Csak ha nem lenne épp elég a stressz már... 
- Kész! - kiáltott fel Fanni, mire mindenki elcsendesedett, a lány arca pedig kissé vöröses árnyalatot vett fel.
Az ofő odalépett hozzá az osztálykosárral, amit év elején hozott be még díszletnek. Belepakolták a kis fecniket, aztán a tanárnő körbevitte, kezdve Ádámmal. Mindenki sorban kihúzott egyet, aztán hozzám került, én pedig belenyúltam, és kivettem az elsőt, ami a kezem ügyébe esett.
Szétnyitottam még mielőtt a tanárnő továbbmehetett volna.
Demeter Barbara. 
Szerintem is csak én lehetek az egyetlen szerencsétlen, aki magát húzza egy ilyen helyzetben.
- Magamat húztam - állapítottam meg, majd megmutattam a tanárnőnek, hogy igazam van, nem csak ki szeretném cserélni a nevet.
Kiss csak bólintott egyet, én pedig újra a kosárba nyúltam, de most szemeztem is a papírokkal. Beletúrtam, és a legalsót megpróbáltam kiválasztani. Mikor megfogtam, kiemeltem a többi közül, és gyorsan kinyitottam.
Herceg Adrián - állt a papíron.
Hirtelen több gondolat is elöntötte az agyam. Először is boldogság, hogy már van ötletem, mit vehetnék neki, aztán végiggondoltam, és rájöttem, hogy nem, mégsincs. Akkor viszont erős pánik uralkodott el rajtam.
De szerencsémre van két olyan ember is, akitől segítséget kérhetek.
Az egyik az exe, a legjobb barátnőm, a másik pedig az ő legjobb barátja.