2016. május 13., péntek

Utolsó utáni

Már annak, hogy kikerült az Epilógus a blogra, így gondoltam, hozok egy kis összesítést meg megválaszolok pár kérdést, amit a Facebook csoportban lévő olvasók tettek fel, itt is köszönöm nekik a kreativitásukat. :)
Na de jöjjön egy pár kép és statisztika.

Már több mint egy éve, hogy ez történt :)
Eddigi megjegyzések:) Köszönöm, aki ehhez hozzátett!


Legmagasabb napi megtekintés:)
Aktuális nézettség:) Ezt is köszönöm!

Egy kis cukiság, amit a gépemre lementve találtam:)

Első évados fejléc, ami Szofi S. munkája, köszönöm neki! :)


És még nagyon sok aranyos kép van az olvasóktól, vagyis tőletek, amiket megtalálhattok az Interjúk/Versenyek menüpontban:)

De akkor jöjjenek is a kérdések és a válaszok rájuk! 



1.) Kedvenc szereplőd?
Ez egy nehéz kérdés, de hát kinek ne lenne az, ha a saját történetéből kellene választania valakit, aki a kedvence?

2.) Legellenszenvesebb szereplő?
Számomra semelyik. De a közvélemény alapján az olvasók Lanát tartják a legunszimpibb karakternek a történetben.

3.) Ki szemszögét szeretted legjobban írni? ( itt legfőképpen a kül. kiadásokra gondoltam)
Szerintem Miáét. Az első olyan, amit lány szemszögből írtam, de mégis más stílussal próbálkoztam, mint amilyen Barbié. Már vártam, mikor fedhetem fel előttetek is Mia titkát, és az egész hátterét a lánynak.

4.) Blogger vagy wattpad?
Egyértelműen blogger. A wattpadhez valamiért én hülye vagyok. Nem tudom kezelni, pedig már próbáltam, de nem sikerült... A bloggeren ezzel szemben meg sokkal több a lehetőség. A kinézetre mondjuk. Sokkal egyedibb felületet lehet létrehozni, ami talán fontos egy blognál.

5.) #team... ki?
 Ez egy nehéz kérdés, mint a legtöbb, amiket feltettetek. Mondjam most, hogy #teamBendrián? Igazából ez változó, de végül is mindig tudtam, hogy végül Barbi kivel fog összejönni, szóval így nem nagyon vállaltam álláspontot a két tábor között, de a későbbi kérdésekben kiderül, én kit választanék.

6.) Melyik részt/ történést szeretted a legjobban írni?
Tulajdonképpen a végét. Mikor elkezdtem, valamiért már meg volt az egész végkimenetel, és már a kezdetektől azt vártam, hogy a zárójelenetet megírhassam. Szóval azt :D

7.) Melyik a kedvenc fejezeted?
A gólyabál. Az olyan vicces, és igazából azt is imádtam írni. Oké, az összeset imádtam írni.

8.) Volt olyan pont, mikor abba akartad hagyni az írást?
Még a legelején, és még az első blogomnál, amit ne keressetek fel, mert eszméletlenül béna. Mikor megkaptam az első negatív kritikát vele kapcsolatban, kiikszeltem a kedvencek közül a blogot, hátha így elfelejthetem. De szerencsére nem így történt, hanem folytattam, és most itt vagyok :)

9.) Említetted, hogy bizonyos részek veled is megtörténtek. Pontosan melyek voltak ezek?
Hát, őszintén, sokszor csak kisebb részleteket vettem ki az életemből, amiket beleépítettem a történetbe. De a fő szál, az ami kiváltotta az egész blogot, az egy szakítás volt, amit a Barbi és Andris közötti lamour és távkapcsolat szimbolizál. Az SMS-ben szakítást én is átéltem. A gólyabál jelenet, ami az idei évben szintén volt nálunk, a feladatok, a dalszöveg mind a való életből volt. Bár mi nem dalt adtunk elő, hanem egy jelenetet, de nekem a B-sek átirata jobban tetszett, így megkértem a barátnőm, hadd használhassam fel a blogomban. Szóval az tulajdonképpen nem is a humán osztályra íródott, hanem a reálra, de nem gáz. Megoldottam, egy kicsit megbuheráltam a szöveget. :D Na és akkor igen... Szerény személyem is humán osztályba jár, így a főszereplő 9.a-t is ebbe a helyzetbe tettem. Továbbá a nyelvtanulás, Demeter Barbi, ahogy én is, németül tanul. És még sokáig sorolhatnám. Tényleg csak néhány apróbb részletet emeltem ki, és építettem bele a történetbe titokban.

10.) Ha választhatnál egy karaktert, akit a való életben megismerhetnél, ki lenne az?
Ahh, sokáig agyaltam, de egyet nem tudok. De ha nagyon kell választani, akkor választok kettőt. Az egyik természetesen Bence, mert na, Bencét ki ne akarná? A másik pedig Milán. Egyrészt mert szeretem a Milán nevet, másrészt pedig olyan furcsa gyerek, és ki akarnám ismerni. De persze közben vicces. Az egyik ismerősömre emlékeztet.

11.) Ha lehetne, kinek a bőrébe bújnál?
Adriánéba. Az ő személyiségét belülről (na jó ez furcsa..) szeretném megismerni, vagyis hát nem úgy azt, amit kifele mindenkinek mutat, még akár a legjobb barátjának is, hanem tényleg teljesen önmagát.

12.) Hogyhogy nem írói álnéven írsz, hanem felvállalod az eredetit?
Nem tudom, egyszerűen így kezdtem el. Meg amúgy sem szeretek két profilt egyszerre ugyanúgy vezetni, mert akkor mindig váltogatni kéne, nézni, mikor jön új üzenet. Egyszerűbb, ha a reál profilomra jön mindegyik, és amúgy sincs semmi titkolni valóm :D Az első blogom is Németh Barby néven nyitottam meg blogspoton, és ennek egy fontos oka volt. Ilyen néven volt már gmail profilom. :D

13.) Ha lehetne, te lennél Vivi szobatársa?
Szerintem nem, és ehhez most semmi köze nincs a különkiadásnak vagy annak, ami történt a legutóbbi részekben. Egyszerűen Vivi az a lány, aki nem hagyja az embert nyugton, és ez Demeter Barbinak bejön, de én szeretek egyedül lenni. Oké, nem házit csinálni, de mondjuk olvasni, gépezni, elütni az időt baromságokkal, sorozatozni, ki nem kelni az ágyból, és szimplán érezni a #foreveralone érzést, és röhögni magamon. (Na ki írja már a beutalómat a sárgaházba?) És szerintem Vivi mellett az egész év csak pizsiparty lenne, ami egy ideig jó, mondjuk két hétig, max. egy hónapig, de aztán ráunnék. Mármint nem a lányra, hanem az életstílusra. Mondom, nekem szükségem van a magányra egy minimális mennyiségben.

14.) Ki az a blogíró, akit nagyon tisztelsz?
Hát sokan vannak, ha őszintén kell válaszolni. Nem szeretnék egyet se kihagyni, így nem sorolom fel őket. Akit nagyon tisztelek, bár ő már nem a blogos körökben mozog, ő Tavi Kata. Azért mert indult az Aranymosáson és egy ilyesfajta történettel meg is nyerte. :)

15.) Ha te lennél Barbi helyzetében (lol), akkor te megtudnál bocsátani Vivinek, és Adriánnak? 
Szerintem igen. nem szeretek haragot tartani, bár tényleg csak pár hónapja ismerem Vivit, de ezalatt az idő alatt jó barátnőm lett.  Ezt úgy írom, mintha én lennék Barbi. (Troll, az is vagyok :D ) Nehezen, de meg tudnék. Azt az elvet vallom, hogy pasi miatt nem veszünk össze BFF-fel.

16.) Tudom, hogy #teamBendrián vagy, mégis melyik fiú áll közelebb az "ideálodhoz": Bence vagy Adrián? 
Ez érdekes, mert egy ideig szentül állítottam, hogy nekem a rosszfiúk, az egoista taplók jönnek be, mint a legtöbb lánynak, de aztán megismertem egy fiút, akire teljesen nem illik ez a leírás. Ő inkább hasonlít Bencére. Kedves, aranyos, kicsit visszafogottabb, jó tanuló. Egyszerűen tökéletes.

17.) Melyikbe tudnál belezúgni?(Ha van olyan fiú, aki a blogban szerepel, és inkább ő a zsánered, mondd őt😏) 
Naná, hogy Bencébe. Aztán Milánba. Aztán Ádámba. Később Zsoltiba. Majd megint Milánba. Aztán Danihoz is közelebb kerülnék. De a végén Bence mellett kötnék ki.
Arghhhhh.  Nem tehetek róla, túl cuki fiúkat teremtettem magamnak! Arghhh.

18.) Kire hasonlítasz a szereplők közül a legjobban? 
Egy szereplőt most nem tudnék mondani. Leginkább olyan vegyes saláta vagyok. Vivi túlpörgését és hamar szerelembeesését örököltem, vagy inkább ő az enyémet. De Barbi meg tőlem kapta az érzéseit. Bence a kedvességét. (Egoizmus, figyelitek? :D)

19.) És kinek akarnád az életét élni? 
Bencéét. Nem tudom, nem nagyon vágyok most koleszos életre.

20.) Ha egy szereplőt létező szereplővé tudnál "tenni", hogy ő is itt, veled lehessen ki lenne az? 
Bencét, és persze kisajátítanám, bocsánat :D

21.)  Ki az a szereplő, akit utálsz, de az olvasók között valaki szeret?
Szerintem ilyen nincs. Én mindegyik szereplőt szeretem, hiszen én alkottam őket :3 Még a látszatra antipatikus személyiségeket is imádom, mondjuk Lanát, akit mondjuk sokan nem szeretnek. Már csak azért is, mert fontos szerepe volt az életemben egy ilyen lánynak, akiről azt hittem, hogy ilyen, de végül rá kellett jönnöm, mekkorát tévedtem vele kapcsolatban.

22.) És fordítva: Ki az, akit szeretsz, de a legtöbben utálnak? 
Szerintem ez a szereplő Mia. Egyszerűen köcsög, de fontos szerepe van a történetben. Olyan titokzatos személyiség, nem sok mindenki érti meg, de nekem valahogy közel áll a szívemhez.

23.) Szeretnéd kiadatni majd később könyvben is a történetet? 
Őszintén? Terveztem, hogy egyszer majd indulok az Aranymosáson, ezért is nagy példaképem Tavi Kata, de azon még sokat kell dolgozni, hogy tényleg elfogadható állapotú legyen, és egyszer beküldésre készen álljon.

24.) És szeretnéd később munkaként az írással foglalkozni?
Most ugye 9.-es vagyok én is, mint a szereplők a blogban, de már nagyon gondolkozok azon, mi legyen a jövőm, az állásom, mivel szeretnék a későbbiekben foglalkozni. De eddig semmi sem jött. Ideig-óráig voltak dolgok, ötletek, de nem sokáig tartottam ki mellettük, de most... Valamiért azt érzem, ez az, amihez értek valamelyest. Persze, van hova fejlődnöm, de még csak 15 éves vagyok, nem csoda. De a válasz a kérdésedre, igen, gondolkodtam rajta.

25.) Ha randizhatnál valamelyik szereplővel, ki lenne az?😄 
Hát névsor szerint sorban :D

26.) Ha megölhetnéd az egyik szereplőt, ki lenne az? 
Neeeeem, nem vagyok én bérgyilkos. 

27.) Írás közben szoktál zenét hallgatni?
A különkiadásoknál segít beleképzelnem magam az adott szereplő helyzetébe, de amúgy is. Egyszerűen ellazít, és kiver a fejemből mindent, ahogy a csönd nem.

28.) Miért Dylant választottad Bencének?☺❤ És miért Holland Rodent Vivinek?
Ez igazából egy kicsit összefügg a történet megalakulásával. Részben. Nagyon el akartam kezdeni egy történetet Dylannel, mikor nagy Teen Wolf rajongó lettem, mert az akkoriba már nem tudtam beletenni őket, az egész "karakterstáb" már megvolt akkor. Így jött az ötlet, hogy akkor új blog, persze csak mellékblogként. Nem is volt kérdés, hogy egy jó pár TW-os színész benne lesz, köztük Holland, Colton és Tyler. Meg egyszerűen passzoltak a hozzájuk kirendelt karakterhez, szóval még jól is jöttek. 

29.) Mit jelent számodra az írás?
Furcsa, de nem tudom ezt szavakba önteni. Olyan kikapcsolódás. Egy otthon, ahova mindig mehetek, ha valami problémám van. Egy barát, akinek kiönthetem a lelkem, és nem hagy el. Egy titokőrző gépezet, ami senkinek se adja tovább a legféltettebb titkaimat, amik néha ide kikerülnek. Valami ilyesmi:)

30.) Melyik jelenet jutott a blogban legelőször eszedbe, amit bele akartál írni? Egyáltalán honnan jött az egész ötlet? 
Legelőször a szerelmi szál jutott eszembe, hogy a főszereplőnek döntenie kell. Tudtam, hogy ez klisé, így valamit ügyködnöm kellett bele. Anno, mikor erre gondoltam, én is így álltam nagyjából, csak nekem azt kellett eldöntenem, kibe legyek szerelmes. Már ha ezt a kérdést el lehet dönteni saját magában az embernek... Annyi érzés kavargott bennem lassan két éve, hogy nem bírtam magamban tartani, így jött a napló ötlete. De hát lusta lennék olyan sokat körmölni, ráadásul soha nem lennék elégedett a külalakkal, biztos ronda lenne az az egész füzet, meg sajnálnám is rá a kivágott fákat. Aztán el is felejteném egy idő után. Gondoltam, írom akkor wordbe. Ott senki sem látja, én mégis írom. Abba bele se kezdtem, mert tudtam, hogy nem jövünk ki jól az appal, szóval hanyagoltam. Miért ne írnám meg blogban, mint mondjuk az Awkwardban (Kínos)? Lenne egy-két feliratkozóm, írnának az életemhez, és tök vicces lenne. Persze a barátnőm intett ettől, mert ami felkerül a netre, az soha többet le nem jön onnan. Nem zaklatott fel ez a mondat túlságosan, eléggé makacs (nem magas! o, az én drága 155 cm-mel?) ember vagyok. Ekkor voltak nagyon divatosak azok a csecsés (i love my ofő, ő szokta ezt mondani) kis iphone üzenetek, és ezeket hova máshova lehetne jobban rakni, mint egy gimis blogba? Ráadásul mint azt már említettem, Dylan O'Babe-et is bele akartam tenni, az nem volt kérdés. Így nyitottam egy új blogot. Agyaltam a nevén sokat, aztán jött az isteni sugallat, mire Édes élet lett a címe. Létrehoztam, beírtam az urlt, már a kinézetet szerveztem (nem én lennék, ha nem :D ), és akkor bemegyek a nagyimhoz a nappaliba, ahol a tévé ment. Édes élet vááááár. Szépen átkoztam a TV2-t meg a műsorait mit ne mondjak. De nem változtattam meg a címet, úgy gondoltam, akkor is az enyém volt előbb, és punk-tum. Aztán jött az Andris-Barbi-Mia szál a történetben, ami nagyjából az előző blogomban is benne volt, de ide jobban illett. És pontosan ezért kezdtem el blogolni. Hogy ezt a nyomoronc kis részletét az életemnek kiadjam magamból. A többi meg már ösztönösen jött. Vagy épp a körülöttem lévő történésekből merítettem, amit néha napján kiszínesítettem, esetleg az egész csak a képzeletem szüleménye. 

31.) Hogyan írsz meg egy részt? 
Mikor hogy. Volt olyan időszak, mikor pont előző nap, vagy az előző órában alkottam meg a részeket, és akkor letettem a fenekem, hogy akkor most írok, bármi történjék. De emlékszem olyanra is, mikor csak jöttek a dolgok, és egyszerre akár három részt is megírtam egymás után nem sok szünetet tartva köztük, mert akkor jött az ihlet. 

32.) Magadról mintáztad Barbit? 
Igyekeztem nem, de persze néhány helyzetben megkapta azokat a döntéseket, amiket én is csináltam volna. Nekem nem szokásom hamar felkapni a vizet, nem vagyok egy sértődékeny típus, bár kifele jobban nyitok, mint a blogbeli főszereplő, aki szerintem ahhoz képest elég zárkózott fajta. Meg persze a nevét is tőlem kapta. :P

33.) Hogyan választasz neveket? Egyszer csak beugrik és tákk? 
Most mondjam el a taktikámat? Ez egy hétpecsétes titok, szóval ígérjétek meg, hogy nem adjátok tovább. 
Igazából mindig máshogy. Itt például a kedvenc keresztneveimet válogattam össze. És miért pont Barbi? Hát mert mi más passzolna jobban egy ilyen történethez? Egy csomó mindent ellőttek, és hát így személyesebb is lett. Talán néhányan egomanónak néznek emiatt, de nem találtam egyszerűen alkalmasabb nevet a főszereplőre, mint a sajátom. A két fiú karakter, Bence és Adrián egy-egy fiú után lett elnevezve. Az Adrián amúgy is tetszett, na meg a Bence is. Az előbbi egy olyan srácról, aki egy évfolyammal felettem jár, és amúgy nem beszéltünk, de kívülről aranyos. Az utóbbi pedig az egyik edzéstársamról, akivel szintén nem sokat beszéltünk, és idősebb is nálam vagy négy évvel, de hát na, mondjuk ki. Jól néz ki. Szóval ti is olyan pasikról nevezzétek el a főszereplőiteket, akik jól néznek ki. Mai nap tanulsága. Az ominózus lányok (Lana, Fanni, Dorci) elnevezésében segítséget kértem, kiírtam blogos csoportba, hogy milyen keresztnevek mennek ilyen típusú csajokhoz, és onnan válogattam. Vivi eredetileg Dia volt, de a barátnőm rávilágított, hogy akkor Barbi elég hülyén választ barátokat. (Mondjuk akkor lehetett volna egy harmadik barátnője, aki Bia. :D Haha. ) Szóval elgondolkodtam rajta, és igaza volt ebben, szóval váltottam Vivire. Nem tudom, honnan jött, ne kérdezzétek, csak gondoltam, illik a lányra. A vezetéknevekkel mindig bajban vagyok, ilyenkor segítségül hívom a Facebook nevezetű dolgocskát, és keresgélek, alakítgatok, míg végül meglesz az egész nevecske. 
De mondjuk a FEO-nál. (Ha már rákérdeztetek, és a későbbiekben lesz róla szó.) Ott például az egészet megálmodtam. Nevekkel, kompletten mindennel. A főszereplő olyan Jade-es, szóval az lett, és nem zavart, hogy már elég gyakori név, nekem az kellett. Zayn meg Perrie ugye maradt, az Alex pedig úgy illett a Jade-hez, hogy nem volt szívem eltávolítani egymás mellől őket. 
Bár volt rá példa, hogy valami új, egyáltalán nem látott nevet kerestem egy kissztorihoz, és találtam egy kezdetben rémrondának titulált keresztnevet. Rájöttem, hogy lehet becézni meg ilyenek, és megkedveltem. (Nem árulom el a nevet, az a lényeg, hogy ritka, de nekem nagyon bejött.) Egészen annyira, hogy mondtam anyának, hogy ha lesz lány kistesóm, akkor tuti úgy fogják hívni. Anya csak röhögött. Nem baj, eljön az idő, mikor a blogjaim főszereplőinek a nevével fogom megkereszteltetni a gyerekeimet. :3 

34.) Miért Édes Élet? 
Ez olyan szarkasztikus. Hogy lehetne egy gimis élet édes? Tele van dolikkal, felkészüléssel az élet nagy dolgaira, ráadásul ott az a fránya szerelem is... Inkább hasonlít savanyú uborkához. Szóval így :D  

35.) Mikor folytatod a Zaynes storyt?
Sosem akartam az a fajta író lenni, aki belekezd valamibe, jelen esetben egy történetbe, aztán abbahagyja, mintha mi sem történt volna. Tényleg rossz ötlet volt két blogot egyszerre működtetni, pedig előre is írtam részeket, csak egyszerűen azt hittem, én igazán képes vagyok rá, akárhogy is mások nem. Aztán megakadt. Az ÉÉ-ből még sok volt hátra, és úgy éreztem, hogy soha nem fog befejeződni, ha így folytatom. Szóval kénytelen voltam azt előtérbe helyezni, de remélem a FEO is fog folytatódni, maximum csak az ÉÉ után ;)

36.) Te is kollégiumba jársz, hogy ennyi mindent tudsz róla? (Ha ez nem túl személyes) És ha igen, te jóban vagy a szobatársaddal?
Nem, fentebb említettem, hogy nem bírnám ki úgy ámblokk a kolit sem. Nekem túl... más, zsúfolt lenne. Nem lenne saját kis kuckóm, ahova el tudnék vonulni. Ezért hogy hiteles legyen, a barátnőmtől, aki egy évig kolis volt kint Ausztriában, tőle kértem kis tanácsokat, hogy milyen a koli, mik voltak ott a szokások stb..


Ennyi lett volna a kis kérdezz-felelek, hamarosan érkezek más bejegyzésekkel, ilyen könnyen nem szabadultok tőlem! De nem ám. 
Köszönöm, hogy követtétek állandóan az új részeket, és olvastátok, véleményt mondtatok róla. 

Puszi:
Barby

10 megjegyzés:

  1. Szia, Barbi! :) elkezdtem olvasni a blogodat, és annyira megszerettem, hogy szinte le sem bírtam tenni :) imádom :) én is voltam kolis, úgyhogy emiatt is nagyon közel áll hozzám, no meg úgy egyáltalán az egész story :) szóval abba ne hagyd, kérlek! Már nagyon várom a folytatást :) ja, és amúgy, ha már mindenki leírta.... Team Bencee! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohh... És enyém az első komi ^_^

      Törlés
    2. Köszönöm, örülök, hogy ennyire tetszik <3 Hamarosan jön a második évad, de akkor el kéne kezdenem írni :3

      Törlés
    3. És köszönöm a komit :3 <3

      Törlés
  2. kérdezz-felelek bejegyzéseket nem nagyon szoktam olvasni, inkább átpörgetem. De az egyik kedvenc blognál azért illik elolvasni.. :) :3 ^-^ <3

    VálaszTörlés
  3. Annak ellenére, hogy ez nem új fejezet volt, ez a bejegyzés is nagyon tetszett!:D
    Annyira várom már a második évadot.:3
    Puszi,
    Daisy C.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága vagy, nagyon szépen köszönöm <3 Örülök, hogy tetszettek a válaszok :3

      Törlés