2. fejezet - Út a kezdethez

Kicsi a világ... - gondoltam magamban. De legalább már valakit ismertem a tizenhárom fős osztályból Vivin kívül. Bence körbenézett az osztályon, szeme végigsiklott rajtam, de mintha szellemet látott volna, rögtön visszaterelte a tekintetét rám. Haladás! Felismert! Tudja, hogy én vagyok a lány a vonatról! Szuper...  Aztán odament a tapló, fekete hajú fiúhoz, aki kiröhögte a tanárt. Mivel a hasonló természetű oldószer, hasonló természetű oldott anyagot old, így a barátok se sokban különböznek egymástól, valószínűnek tartom, hogy ő is ilyen stílusú. Vagyis egy paraszt. Jó... a vonaton nem ez bizonyosodott meg, de még bármi kiderülhet.
- Gyerekek! Akkor már mindenki itt van, ugye? - törte meg a gondolatmenetemet a tanárnő. Mivel nem jött válasz, ezt vehette igennek. - Induljunk! - adta ki az utasítást.
Vivi gyors léptekkel sietett mellém, magamellett húzva a bőröndjét. Előttünk egy hármas lány trió ment, mivel többen nem voltak, gondolom a többi osztálytársunk mind fiú. Szokás szerint...
- Izgulsz már? - törte meg a csendet a mellettem közlekedő lány. Egy kicsit fújt a szél, így vörös hajába belekapva, jól összeborzolta. - Basszus! - üvöltött fel. Gondolom ő is olyannyira tiszta ideg, mint én.
- Hát, arra nincs szó, hogy mennyire. De van nálam hajkefe, kéred? - ajánlottam fel, hogy helyrehozza a fején díszelgő, csaknem bronz koronát. Mellesleg úgyis elővenném, mert a szél galád módon az én hajamat is megkedvelte, így gondolta, hogy szétrombolja a szépen kifésült egyenes, szőke tincseim.
- Oh, köszi - mosolyodott el. - Az nagyon jó lenne. Az enyém szokás szerint, a bőrönd legalján van.
Lassan oda is értünk a peronhoz, ahol egy piros vonat állt. A tanárnő ment elől, és nézte a kocsikra festett számokat. Kereste a számunkra kijelölt részleget.
A fiúk előrenyomultak, hogy hamarabb felszállhassanak, és a jobb helyeket elfoglalhassák maguknak. Az ember azt hinné, hogy tizenötéves korukra benő a fejük lágya, és elkezdenek udvariasan viselkedni, de hát csalódni is kell néha....
Én voltam az utolsó gyerek, aki felment a vonat létráján, utánam csak a két tanár következett. A vonat mesés volt. Jó, talán annyira mégsem, de aki ismer, tudja rólam, hogy nagyon szeretem a régiségeket. Például a négy metró közül a hármas a kedvencem, mert az olyan régi, és azt senki sem szereti. Meglehet, hogy kicsit furcsa vagyok...

Ahogy beléptem a kocsiba, a vonat ablakára vetült a felkelő nap első sugara, beterítve az egész folyosót. A kettes jelzés felé vettem az irányt, hogy elfoglaljam a helyem Vivi mellett. Igazából nagyon féltem ettől az egész barátkozás témától. Sose voltam jó az ilyenekben. Még oviban se, ott is Mia nyílt meg nekem először.
A bőröndöm kereke ide-oda forgolódott, nem tűnt fel neki, hogy ez nekem mennyire kellemetlen. El ne felejtsem megjavíttatni apával, ha hazaértem.
Vivi integetve jelezte, hogy hol foglalt nekem helyet, de nagy meglepetésemre nem csak őt találtam ott. A négyes ülésben ott ült még vele a fekete hajú, tapló gyerek és Bence. Szuper...Most már minden vonatutamon együtt fogok utazni vele? 
- Gyere! Foglaltam itt neked helyet! - visított Vivi, mintha nem láttam volna az integetését.
- Köszi - jegyeztem meg halkan, és felemeltem a nehéz bőröndömet, hogy feltegyem a csomagtartóra.
- Hagyjad, segítek - pattant fel nagy meglepetésemre Bence, mivel ő ült kívül. Gyorsan kikapta a kezemből a nehéz poggyászt, és könnyedén feltette a felettünk tornyosuló többi bőrönd közé.
- Köszi - ismételtem meg, csak immáron a fiúnak és valamennyivel hangosabban.

Éreztem valakinek a tekintetét magamon. Az érzés irányába fordultam, és a fekete hajú srác szempárjával találtam szembe magam. Sötétbarna íriszében csak úgy ragyogtak a felkelő nap sugarai. Egy ideig tartottuk a szemkontaktust, aztán a nagy csönd közepette Vivi szólalt meg.

- Barbi, ő itt Bence - mutatott az általam már a vonatról ismert fiúra - ő pedig Adrián - kezei most az ablak mellett gubbasztó srácra tévedtek.

Adrián az egyik lábát egy fal közvetlen közelében lévő kiálló vasdarabon pihentette, míg a másikon dobolt. Az utóbbit hirtelen abbahagyta, és a kezét odanyújtotta felém. Beletettem az enyémet az ő tenyerébe. Ahogy kezet fogtunk láttam, hogy egy apró madár van tetoválva a kisujja fölötti részre. Nem szeretem a tetoválásokat, de ez neki jól áll, és biztos valami emléket is hordoz magával.

- Örülök, hogy megismertelek - mondta mosolyogva, és elengedte a kezem.

- Én is ugyanúgy - válaszoltam, de már bátrabban, mint az eddigiekben.

- Én is örülök, hogy megismerhettelek - nyújtotta a kezét Bence is, mintha még nem ismernénk egymást. Bár igazából nem is nagyon ismertük... Beletettem a kezemet az övébe. A fiú tenyere sokkal nagyobb volt, mint az enyém, majdnem kétszer akkora.

- Szintúgy - mondtam kedvesen neki. El fogja egyszer mondani Adriánnak, vagy valakinek, hogy mi már találkoztunk a vonaton idefele? Kétlem. Akkor ez egy titok marad. Értettem.

Gyorsan visszahúztam a kezem, mielőtt kiderülne valami. Ki tudja? Lehet, hogy az emberek rájönnének abból, ha tovább ráznánk kezet, mint a megszokott. Több mint valószínű.

- Na fiúk! Mondjatok magatokról valamit! - törte meg a hirtelen beállt csendet Vivi. - Elvégre azért vagyunk itt, hogy még tanévkezdés előtt megismerjük egymást...

Ebben igaza van.

- Kezdjétek ti, lányoké az elsőbbség, tudjátok... - hárította át a bemutatkozást Bence ránk. Udvarias...

- Rendben - egyezett bele Vivi. - Akkor kezdem is. Nagyon szeretem az állatokat. Van otthon két cicánk, egy kutyánk, tizenkét halunk és két hörcsögünk - csapott is bele a lecsóba. - Kedvenc színészem Taylor Lautner, és a Twilight a legjobb film a világon! - már csak ez hiányzott... Miának is a kedvence az Alkonyat, de ő Team Edward. Mivel a többi lány még szóba se állt velem, gondolom, hogy a továbbiakban se fog, szóval számíthatok éjszakákba nyúló vámpírmaratonra, a farkasember Jacob-bal és a jéghideg Cullen fiúval.

- Neeeeeee! Csak ne részletezd azt a szarságot! Könyörögve kérlek! - szakította félbe vörös hajú barátnőmet a vele szemben ülő Adrián.

- Ha még egyszer leszarozod Taylor-t, én kinyírlak! - váltott védelmező üzemmódba Vivi.

Ők elvitáztak egy darabig ezen a témán. Nagyon vicces volt hallgatni. Mi Bencével nagyon sokat röhögtünk rajtuk, azon, hogy miket vágtak egymás fejéhez, de még nem is ismerik a másikat...Ooo vagy mégis?

- Amúgy hol is lesz a gólyatábor? - kérdezte két nevetés közepette a fiú. Ez vicces. Utazik, de nem tudja hova. Ezen elmosolyodtam. Pedig benne volt az e-mailben, amit a tanárnő küldött nekünk.

- Siófokra - válaszoltam. Felcsillant a szeme, ezért hozzátettem - Szerintem lesz minimum annyira jó idő, hogy tudjunk fürödni.

Az tényleg jó lenne. Bár azt nem tudom, hogy ott is ilyen napsütéses idő van-e.

- Te hoztál fürdőruhát? - kérdezte mosolyogva. Most flörtöl velem? 

- Persze. Miért? Te nem? - láttam az arcát, és nem bírtam ki röhögés nélkül. Amilyen fancsali képet tud vágni, jesszusom, azon még a legkomolyabb ember is elkezd nevetni.

- Na jó... De, hoztam. - nyugtatott meg. És ő is kitört a nevetésben.

Az egész út így telt. Jó hangulatban.

Éreztem, hogy valami jó veszi itt kezdetét.