Aztán mindent elrontott. Csessze meg!
De legalább volt kinek elmondanom. Óriási szerencsém, hogy van mellettem ez a lány, különben nem is tudom, hol lennék... Vivi készségesen meghallgatta a sztorit többször is, sőt még annál is többször, és láttam rajta, tényleg érdekli, és szeretne a szerencsétlen helyzetemen segíteni, de nem tud tenni semmit, és ez bántja.
Hétfő reggel megpróbáltam a lehető legjobb álarcot felkapni, meg kell mutatnom neki, hogy nem ráncigálhatja egy drótszálon az érzelmeimet. Egyszerűen nem befolyásolhat! De pont azt teszi...
Mikor beértünk a terembe, szerencsémre még nem volt ott, volt időm felkészülni. Se Lana. Se Dorci. Senki, akit épp látni se akartam.
Néhány fiú látszólag unatkozott, így egy teli vizes flakonnal fociztak és dobálóztak. Valószínű, hogy már egy ideje csinálhatják, mert Milán arca már vöröslött, ahogy Zsolti fekete haja is távolról mintha izzadtnak látszana. Bálintot is bevették a nagy harcba, hárman rugdosták azt a hülye palackot, valami sajátos szabály szerint.
- Sziasztok! - köszöntünk nekik Vivivel egyszerre, mire az egyetlen bent ülő lány is felénk fordult, elvéve a tekintetét a fiúkról. Úgy tűnik, legalább valaki jól szórakozik rajtuk.
- Hello! - köszönt Fanni, majd tekintetét visszaemelte a srácokra, akik egy másodpercre sem feledkezve meg a fociról, odabúgtak nekünk egy "Csá!"-t.
Vivi a terembe lépve rögtön Ádám padjához vette az irányt, aki egy apró puszival üdvözölte, mire barátnője a füle tövéig elvörösödött. De úgy döntöttem inkább nem figyelem tovább őket, hiszen az már kukkolás lenne, így elővettem a könyvemet, mivel nem akartam Fanni lenni, aki most legálisan stírölheti a fiúkat.
Pár oldallal jutottam tovább, mire valaki félbeszakított.
- Szia. Mit olvasol? - kérdezte Fanni kotnyelesen. De mindegy, ha mér megkérdezte, válaszolok rá. Hátha nincs még olyan véleménnyel rólam, mint a barátnői, bár ez elképzelhetetlen...
- Szívcsapást - néztem fel egy pillanatra a sorokból, hogy illő módon válaszoljak, aztán folytattam tovább az olvasást.
De a lány megint megzavart.
- És jó? - terelte tovább a beszélgetést, mire megint elszakadtam a lapoktól, és osztálytársam szeplős arcára néztem.
- Ahha - válaszoltam úgy, hogy vegye már észre magát, de csak nem tette.
- Én is olvastam - szólalt meg kábé öt perccel utána, hogy visszatértem a betűkhöz.
Első gondolatom az volt: Ez tud olvasni?!
Ami kissé gonosz volt, bevallom, de na. Nem gondoltam volna, hogy ez a lány előttem a Popcornon kívül szokott mást is olvasni. Max a Starity-t.
- Ne lődd le a poént! - figyelmeztettem, de a tekintetemet nem vettem le a könyv sorairól.
- Oké - felelte szendén a lány, mire azt hittem ismét, hogy végre hagy olvasni, mert nemsokára ölni tudnék azért, hogy megtudjam, mi történik Lake-kel és Willel. De megint közbeszólt az élet. Pontosabban Fanni. - Hol tartasz?
Őszintén nem tudtam, hogy ezt direkt csinálja, hogy felcsessze az agyam, vagy szimplán ilyen sügér, és nem veszi a nyilvánvaló jeleket.
- 186. oldal - válaszoltam úgy, hogy fel sem pillantottam.
- Ahha, de mi történik? - kíváncsiskodott még, ami szintén oda ment, mint egy idő után a kutya, cica abban a szar versben. Az agyamra.
- Will szerelmet vallott Lake-nek. - Éppen a könnyeimmel küzdöttem volna, ha Fanni nem lett volna jelen mind e pillanatban.
- Az olyan aranyos rész. - Úgy csinált, mintha egy könnycseppet törölt volna le a szeme alól, majd elmosolyodott. - És Will olyan édeeeeees! - Nyújtotta el a magánhangzókat. Teljesen egyetértettem vele, de... Nincs de. Kell egy Will! Nem, kell WILL!
Oké, abbahagytam.
Abban a pillanatban hatalmas csörömpölésre néztem fel a könyvből, és a hang irányába néztem. Naná, hogy a teremben focizó fiúkra tévedt a tekintetem. Zsolti idegességében sötét hajába túrt, és látszott rajta, hogy bármennyire is próbálja menőnek mutatni magát, a következményektől egy kicsit parázik. Ahogy Milán és Bálint is. Az előbbi mint egy bolygó a saját tengelye körül kezdett el forogni, míg az utóbbi a tett színhelyéhez lépett, hogy felmérje a károkat, ahogy az összes a teremben lévő diák.
Üvegszilánkok borították a padlót egy méteres körzetben.
- Baszd meg! - hallatszódott ki egy szitokszó a sok közül, és még mennyire igaza volt.
Fanni kiszaladt a teremből, mintha nem akarna része lenni az előbb történteknek, de miután pár perc múlva az ofővel a nyomában tért vissza, összeállt a kép. A tanárnő korán reggelhez képest is kisimultan lépkedett a topánkájában, amihez elegáns szoknyát vett fel, fehér blúzzal. Ehhez az esethez kár volt kiöltöznie.
- Mi történt? - kérdezte higgadtan, és észrevette az éles üvegdarabokat a padlón, aminek az ablakban lett volna a helye. Egyre közelebb lépdelt a tett helyszínéhez, majd a fiúkhoz szólt: Menjetek arrébb, nehogy megvágjon az üveg. - Bálintnak, Zsoltinak és Milánnak sem kellett több, mintha ott se lettek volna, a terem végére sprinteltek. - Fanni, te meg hívd a takarítónőt! - adta ki az ukászt a lánynak, aki az ajtó mellől figyelte az eseményeket. Volt-nincs a vörös hajzuhatag eltűnt a küszöbről, de amilyen gyorsan az ofővel, a takarítónővel is olyan gyorsan visszaért a lány. Az alkalmazott kicsit ducibb nénike arcára kiült, hogy csak kényszerből dolgozik itt, és a háta közepére sem kívánja a büdös tinik utáni takarításokat, és ezt valamennyire meg is értem.
Miután felsöpörtek mindent, és biztonságossá tették a termet, a tanárnő hívatta a három fiút. Figyeltem a beszélgetésüket, miközben az osztály többi tagja is megérkezett a terembe a becsengetéshez közeledve.
- Mi történt? - állt meg mellettem egy fiú. Pontosabban A fiú. Tökéletesen beállított a fekete haját, így olyan hatást keltve, mintha még csak most kelt volna ki az ágyból, és ha az arckifejezéseit joban megnézzük, akkor is erre a következtetésre jutnánk.
- Szokásos egy kicsit eldurvulva - feleltem egyszerűen, de nem vettem le a szemem a társalgókról. Mind a négyükre komoly arckifejezés terült, és a fiúk tudták, hogy nagy bajban vannak.
Az ofő pár perc múlva már kint is volt az ajtón a kezében a három fiú ellenőrzőjével.
- Ti komolyan voltatok olyan bénák, hogy kitörtétek az ablakot? - röhögött Adrián miközben kezet rázott a haverjaival, akik szintén már csak egy nagy poénnak tudták be az egészet.
- Ahha - nézett rá nevetőráncaival Zsolti, akin már nem is látszottak az ijedtség jelei, amit nemrégiben produkált.
- Na és mi történt? Mit mondott Kiss? - kérdezte Bence tőlük, kevésbé poénosan, mint Adrián.
Távolabb álltak tőlem, de minden szót tisztán ki lehetett venni abból, amit beszélnek.
- Hát... Kapunk egy osztályfőnökit meg ki kell fizetni a kárt - vallotta be menőn Milán. Bár én annyira nem örülnék ennek, mint ők teszik...
- Basszus, Herceg, kár hogy nem voltál itt. Rohadt nagy menetet nyomtunk le - lelkendezett Bálint. - Még a csajok is minket sasoltak.
Ezt természetesen hozzá kellett tenni.
Fannit figyeltem, ahogy egyedül beül a padjába, és gondolkodik, vagy bármit csinál.
- Hé, spicli! - kiáltott oda neki a barna hajú srác, mégpedig Milán. - Tényleg rohannod kellett rögtön a tanárhoz?! - oltotta be a lányt, kinek már vérvörös lett a feje mindenki figyelmétől, és Milán cseszegetésétől.
- Amúgy komolyan - kontrázott Zsolti is. - Miért kellett rögtön a tanárhoz futnod?
Fannira néztem, és láttam, hogy majdnem elsírja magát. Kétlem, hogy azért ment volna a tanáriba, hogy beköpje a fiúkat.
Majdnem elkezdtem mondani nekik az igazam, de valaki mellettem hamarabb felszólalt.
- Hagyjátok már! Biztos csak meg volt rémülve. És amúgy is. Az ofő elnézte nektek, ti meg számolhattatok volna azzal, hogy betöritek azt a nyavalyás ablakot, ha egy vízzel teli palackkal fociztok. Akadjatok le róla! - Észre se vettem, hogy Vivi mellettem termett. A lány szokatlan módon felemelte a hangját, és megmutatta a fiúknak, hogy nem csupa bájból és kedvességből áll, hanem ki is tud állni valaki mellett. Ami szerintem egy nagyon jó tulajdonság.
- Már nem azért, de te is be lehettél fosva eléggé, de mégsem futkorásztál abban a pillanatban, hogy megkeress egy tanárt! - Bálint vágott vissza, mire az egész osztály felmordult.
- Állítsd le magad, Hegyi, mert esküszöm megverlek, ha így beszélsz a barátnőmmel! - Vivi mellett megjelent a barátja, és láttam, hogy a hátuk mögött egymásra kulcsolják az ujjaikat, ami irtó aranyos. Meg az is, hogy Ádám így megvédte őt. Tiszta romantikus!
- Ne fogd vissza magad! - állt elő a szőkeség, szétnyitotta a karját, hogy szó szerint nyílt karokkal várja a támadást.
Ádám tekintetében láttam, hogy mindjárt elszakad a cérna, és pár másodperc múlva a fiúnak vetette volna magát, ha Vivi meg nem szólal.
- Elég! Fogd már be azt a nyamvadt szád, Bálint, senki sem kíváncsi rád! - ripakodott rá, eddig még nem ismert hangnemén barátnőm, és közben Ádámhoz simult, hogy a srác biztosan ne ugorjon neki a másiknak.
Néma csend ült ki a teremre, mire végül mindenki a helyére ment, mert megszólalt az óra kezdetét jelző csengő, de hallottam, hogy még Bence odaböki a szőkeségnek.
- Úgy látszik, jól beoltott egy lány. - Szemei alatt apró nevetőráncok kerültek, szája mosolyra húzódott, és kiélvezte, hogy a mindig egoista és hímsoviniszta Bálint most ég mint a frissen rakott tűzben a korhadt faágak.
A beoltott fiú erre nem felelt semmit, csak ment tovább, mintha meg sem hallotta volna, és szinte duzzogva lepottyant a helyére.
Az ofő újra bejött a terembe, összeszedte magát, látszólag nem történt még ilyesmi rongálás nála.
És... Ez a legutolsó emlékem arról az óráról. Arról a napról.
Kétség sem fér hozzá, tuti olyan voltam mint aki épp most lépett ki a The Walking Deadből. Ezer százalék.
Mindent rutinszerűen csináltam, egy beszélgetésre se nagyon emlékszem, elvesztem a saját emlékeimben.
Több mint egy egész napon keresztül végiggondoltam a nyomorúságos kis életemet, amivel mindig csak a baj van. Mintha készülnék meghalni, az egész életem lepörgött a szemem előtt.
A régi kazettázgatások anyuval. A bátyáim heccelése éveken át. Amikor a szüleim bejelentették, hogy lesz még egy kistesóm, de én annyira féltékeny lettem rá, még tízévesen is, hogy egy napig nem is beszéltem anyával, nehogy meghallja a jövőbeli kisöcsém vagy kishúgom, hogy miket mondok. A baleset napja, mikor a kórházban ültem a nagyi ölében, és láttam ahogy sír, ahogy siratja a lányát, de próbál erősnek látszani a kedvünkért. Amikor először tartottam a kezemben Szonját. Amikor apa bemutatta nekünk Lindát, és ő, hogy lekenyerezzen minket mind a négyünknek hozott csokit, amit naná, díjaztunk. Amikor már Lindára úgy gondoltam, akit anyu küldött maga után a mennyből. A nem sokkal későbbi esküvő nyolcadikban. A Miával töltött pillanatok. Andrissal való első csók. Első randi. Amikor megkaptam az értesítőt, hogy felvettek oda, ahova anyu is járt. Bencével töltött hülye kis vitánk a vonaton, amikor megismerkedtünk. Vivivel történő első találkozás. Adriánról készült első véleményem. A gólyatábor. A kolesz. Az első szakítás. A bál. Amikor Bence véletlenül elaludt a szobánkban. Mia árulása. Amikor Bence megcsókolt. A randi, amire azóta vártam, hogy beismertem magamnak, mit érzek a fiú iránt. Ami aztán nagy szarba fulladt, mert megtudtam, hogy elárult. Méghozzá csúful.
Hogy haragudnom kéne rá.
És haragszom is.
De mégsem annyira, mint kellene.
Aztán eljött az este, majd megint a reggel. Az összes tanár szívózott, mire az összes órának vége lett. Szokásunkhoz híven végigpofáztuk a tanidő mind a negyvenöt percét, néha született egy-egy jó poén, amin nem volt lelki erőm nevetni.
- Mehetünk? - kérdezte nem túl boldogan a mögöttem lévő pad tulajdonosa. Vagy csak én hallok mindent negatívan? Meglehet.
- Hova? - vágtam rá gondolkodás nélkül, amit az elmúlt napon igen jól műveltem.
A fiú tekintete azt sugallta: Ugye csak viccelsz?
Bárcsak azt tenném.
- Korrep? Rémlik? Mert lógtál, és ... - nem tudta befejezni, mert a szavába vágtam.
- Oké, oké, nem kell emlékeztetned az összes hibámra, menjünk! - vágtam vissza durván, mire egy szarkasztikus mosoly haladt végig az arcán.
- Menstruálsz? - húzta óriási mosolyra az arcát, mint aki még ezzel is fel akar húzni.
Az állam leesett. Az egy dolog, hogy pont beletrafált, de hogy kérdezhet ilyet?!
- Mivan? - néztem rá kidülledt szemekkel.
- Jól hallottad. Azt kérdeztem: Menstr.. - ismételte volna meg az előző kérdését az egész osztály előtt. Igen, hangosabban nem tudta volna?!
- Ne hogy kimond még egyszer! - mordultam rá, mire csak még nagyobb mosoly jelent meg az arcán.
- Mit? Hogy menstruáció? - artikulálta ki jól a a szó szerint véres szót...
- Azt - hagytam annyiban. - Mehetünk? - kérdeztem tőle, majd felkaptam a táskám, ahogy ő is tett, és kiléptünk a suli ajtaján.
Ideges voltam, amiért úgy viselkedett, mint egy ötéves.
Az út a suli nagy, vaskapujáig szótlanul telt, aztán megint megszólalt.
- De most komolyan! Tuti menstruálsz! - nézett rám nevetve, mire feloldódott a jégkirálynő szíve és ellenszenve, elmosolyodott, majd jó erősen lökött egyet a fiú mellkasán.
De legalább volt kinek elmondanom. Óriási szerencsém, hogy van mellettem ez a lány, különben nem is tudom, hol lennék... Vivi készségesen meghallgatta a sztorit többször is, sőt még annál is többször, és láttam rajta, tényleg érdekli, és szeretne a szerencsétlen helyzetemen segíteni, de nem tud tenni semmit, és ez bántja.
Hétfő reggel megpróbáltam a lehető legjobb álarcot felkapni, meg kell mutatnom neki, hogy nem ráncigálhatja egy drótszálon az érzelmeimet. Egyszerűen nem befolyásolhat! De pont azt teszi...
Mikor beértünk a terembe, szerencsémre még nem volt ott, volt időm felkészülni. Se Lana. Se Dorci. Senki, akit épp látni se akartam.
Néhány fiú látszólag unatkozott, így egy teli vizes flakonnal fociztak és dobálóztak. Valószínű, hogy már egy ideje csinálhatják, mert Milán arca már vöröslött, ahogy Zsolti fekete haja is távolról mintha izzadtnak látszana. Bálintot is bevették a nagy harcba, hárman rugdosták azt a hülye palackot, valami sajátos szabály szerint.
- Sziasztok! - köszöntünk nekik Vivivel egyszerre, mire az egyetlen bent ülő lány is felénk fordult, elvéve a tekintetét a fiúkról. Úgy tűnik, legalább valaki jól szórakozik rajtuk.
- Hello! - köszönt Fanni, majd tekintetét visszaemelte a srácokra, akik egy másodpercre sem feledkezve meg a fociról, odabúgtak nekünk egy "Csá!"-t.
Vivi a terembe lépve rögtön Ádám padjához vette az irányt, aki egy apró puszival üdvözölte, mire barátnője a füle tövéig elvörösödött. De úgy döntöttem inkább nem figyelem tovább őket, hiszen az már kukkolás lenne, így elővettem a könyvemet, mivel nem akartam Fanni lenni, aki most legálisan stírölheti a fiúkat.
Pár oldallal jutottam tovább, mire valaki félbeszakított.
- Szia. Mit olvasol? - kérdezte Fanni kotnyelesen. De mindegy, ha mér megkérdezte, válaszolok rá. Hátha nincs még olyan véleménnyel rólam, mint a barátnői, bár ez elképzelhetetlen...
- Szívcsapást - néztem fel egy pillanatra a sorokból, hogy illő módon válaszoljak, aztán folytattam tovább az olvasást.
De a lány megint megzavart.
- És jó? - terelte tovább a beszélgetést, mire megint elszakadtam a lapoktól, és osztálytársam szeplős arcára néztem.
- Ahha - válaszoltam úgy, hogy vegye már észre magát, de csak nem tette.
- Én is olvastam - szólalt meg kábé öt perccel utána, hogy visszatértem a betűkhöz.
Első gondolatom az volt: Ez tud olvasni?!
Ami kissé gonosz volt, bevallom, de na. Nem gondoltam volna, hogy ez a lány előttem a Popcornon kívül szokott mást is olvasni. Max a Starity-t.
- Ne lődd le a poént! - figyelmeztettem, de a tekintetemet nem vettem le a könyv sorairól.
- Oké - felelte szendén a lány, mire azt hittem ismét, hogy végre hagy olvasni, mert nemsokára ölni tudnék azért, hogy megtudjam, mi történik Lake-kel és Willel. De megint közbeszólt az élet. Pontosabban Fanni. - Hol tartasz?
Őszintén nem tudtam, hogy ezt direkt csinálja, hogy felcsessze az agyam, vagy szimplán ilyen sügér, és nem veszi a nyilvánvaló jeleket.
- 186. oldal - válaszoltam úgy, hogy fel sem pillantottam.
- Ahha, de mi történik? - kíváncsiskodott még, ami szintén oda ment, mint egy idő után a kutya, cica abban a szar versben. Az agyamra.
- Will szerelmet vallott Lake-nek. - Éppen a könnyeimmel küzdöttem volna, ha Fanni nem lett volna jelen mind e pillanatban.
- Az olyan aranyos rész. - Úgy csinált, mintha egy könnycseppet törölt volna le a szeme alól, majd elmosolyodott. - És Will olyan édeeeeees! - Nyújtotta el a magánhangzókat. Teljesen egyetértettem vele, de... Nincs de. Kell egy Will! Nem, kell WILL!
Oké, abbahagytam.
Abban a pillanatban hatalmas csörömpölésre néztem fel a könyvből, és a hang irányába néztem. Naná, hogy a teremben focizó fiúkra tévedt a tekintetem. Zsolti idegességében sötét hajába túrt, és látszott rajta, hogy bármennyire is próbálja menőnek mutatni magát, a következményektől egy kicsit parázik. Ahogy Milán és Bálint is. Az előbbi mint egy bolygó a saját tengelye körül kezdett el forogni, míg az utóbbi a tett színhelyéhez lépett, hogy felmérje a károkat, ahogy az összes a teremben lévő diák.
Üvegszilánkok borították a padlót egy méteres körzetben.
- Baszd meg! - hallatszódott ki egy szitokszó a sok közül, és még mennyire igaza volt.
Fanni kiszaladt a teremből, mintha nem akarna része lenni az előbb történteknek, de miután pár perc múlva az ofővel a nyomában tért vissza, összeállt a kép. A tanárnő korán reggelhez képest is kisimultan lépkedett a topánkájában, amihez elegáns szoknyát vett fel, fehér blúzzal. Ehhez az esethez kár volt kiöltöznie.
- Mi történt? - kérdezte higgadtan, és észrevette az éles üvegdarabokat a padlón, aminek az ablakban lett volna a helye. Egyre közelebb lépdelt a tett helyszínéhez, majd a fiúkhoz szólt: Menjetek arrébb, nehogy megvágjon az üveg. - Bálintnak, Zsoltinak és Milánnak sem kellett több, mintha ott se lettek volna, a terem végére sprinteltek. - Fanni, te meg hívd a takarítónőt! - adta ki az ukászt a lánynak, aki az ajtó mellől figyelte az eseményeket. Volt-nincs a vörös hajzuhatag eltűnt a küszöbről, de amilyen gyorsan az ofővel, a takarítónővel is olyan gyorsan visszaért a lány. Az alkalmazott kicsit ducibb nénike arcára kiült, hogy csak kényszerből dolgozik itt, és a háta közepére sem kívánja a büdös tinik utáni takarításokat, és ezt valamennyire meg is értem.
Miután felsöpörtek mindent, és biztonságossá tették a termet, a tanárnő hívatta a három fiút. Figyeltem a beszélgetésüket, miközben az osztály többi tagja is megérkezett a terembe a becsengetéshez közeledve.
- Mi történt? - állt meg mellettem egy fiú. Pontosabban A fiú. Tökéletesen beállított a fekete haját, így olyan hatást keltve, mintha még csak most kelt volna ki az ágyból, és ha az arckifejezéseit joban megnézzük, akkor is erre a következtetésre jutnánk.
- Szokásos egy kicsit eldurvulva - feleltem egyszerűen, de nem vettem le a szemem a társalgókról. Mind a négyükre komoly arckifejezés terült, és a fiúk tudták, hogy nagy bajban vannak.
Az ofő pár perc múlva már kint is volt az ajtón a kezében a három fiú ellenőrzőjével.
- Ti komolyan voltatok olyan bénák, hogy kitörtétek az ablakot? - röhögött Adrián miközben kezet rázott a haverjaival, akik szintén már csak egy nagy poénnak tudták be az egészet.
- Ahha - nézett rá nevetőráncaival Zsolti, akin már nem is látszottak az ijedtség jelei, amit nemrégiben produkált.
- Na és mi történt? Mit mondott Kiss? - kérdezte Bence tőlük, kevésbé poénosan, mint Adrián.
Távolabb álltak tőlem, de minden szót tisztán ki lehetett venni abból, amit beszélnek.
- Hát... Kapunk egy osztályfőnökit meg ki kell fizetni a kárt - vallotta be menőn Milán. Bár én annyira nem örülnék ennek, mint ők teszik...
- Basszus, Herceg, kár hogy nem voltál itt. Rohadt nagy menetet nyomtunk le - lelkendezett Bálint. - Még a csajok is minket sasoltak.
Ezt természetesen hozzá kellett tenni.
Fannit figyeltem, ahogy egyedül beül a padjába, és gondolkodik, vagy bármit csinál.
- Hé, spicli! - kiáltott oda neki a barna hajú srác, mégpedig Milán. - Tényleg rohannod kellett rögtön a tanárhoz?! - oltotta be a lányt, kinek már vérvörös lett a feje mindenki figyelmétől, és Milán cseszegetésétől.
- Amúgy komolyan - kontrázott Zsolti is. - Miért kellett rögtön a tanárhoz futnod?
Fannira néztem, és láttam, hogy majdnem elsírja magát. Kétlem, hogy azért ment volna a tanáriba, hogy beköpje a fiúkat.
Majdnem elkezdtem mondani nekik az igazam, de valaki mellettem hamarabb felszólalt.
- Hagyjátok már! Biztos csak meg volt rémülve. És amúgy is. Az ofő elnézte nektek, ti meg számolhattatok volna azzal, hogy betöritek azt a nyavalyás ablakot, ha egy vízzel teli palackkal fociztok. Akadjatok le róla! - Észre se vettem, hogy Vivi mellettem termett. A lány szokatlan módon felemelte a hangját, és megmutatta a fiúknak, hogy nem csupa bájból és kedvességből áll, hanem ki is tud állni valaki mellett. Ami szerintem egy nagyon jó tulajdonság.
- Már nem azért, de te is be lehettél fosva eléggé, de mégsem futkorásztál abban a pillanatban, hogy megkeress egy tanárt! - Bálint vágott vissza, mire az egész osztály felmordult.
- Állítsd le magad, Hegyi, mert esküszöm megverlek, ha így beszélsz a barátnőmmel! - Vivi mellett megjelent a barátja, és láttam, hogy a hátuk mögött egymásra kulcsolják az ujjaikat, ami irtó aranyos. Meg az is, hogy Ádám így megvédte őt. Tiszta romantikus!
- Ne fogd vissza magad! - állt elő a szőkeség, szétnyitotta a karját, hogy szó szerint nyílt karokkal várja a támadást.
Ádám tekintetében láttam, hogy mindjárt elszakad a cérna, és pár másodperc múlva a fiúnak vetette volna magát, ha Vivi meg nem szólal.
- Elég! Fogd már be azt a nyamvadt szád, Bálint, senki sem kíváncsi rád! - ripakodott rá, eddig még nem ismert hangnemén barátnőm, és közben Ádámhoz simult, hogy a srác biztosan ne ugorjon neki a másiknak.
Néma csend ült ki a teremre, mire végül mindenki a helyére ment, mert megszólalt az óra kezdetét jelző csengő, de hallottam, hogy még Bence odaböki a szőkeségnek.
- Úgy látszik, jól beoltott egy lány. - Szemei alatt apró nevetőráncok kerültek, szája mosolyra húzódott, és kiélvezte, hogy a mindig egoista és hímsoviniszta Bálint most ég mint a frissen rakott tűzben a korhadt faágak.
A beoltott fiú erre nem felelt semmit, csak ment tovább, mintha meg sem hallotta volna, és szinte duzzogva lepottyant a helyére.
Az ofő újra bejött a terembe, összeszedte magát, látszólag nem történt még ilyesmi rongálás nála.
És... Ez a legutolsó emlékem arról az óráról. Arról a napról.
Kétség sem fér hozzá, tuti olyan voltam mint aki épp most lépett ki a The Walking Deadből. Ezer százalék.
Mindent rutinszerűen csináltam, egy beszélgetésre se nagyon emlékszem, elvesztem a saját emlékeimben.
Több mint egy egész napon keresztül végiggondoltam a nyomorúságos kis életemet, amivel mindig csak a baj van. Mintha készülnék meghalni, az egész életem lepörgött a szemem előtt.
A régi kazettázgatások anyuval. A bátyáim heccelése éveken át. Amikor a szüleim bejelentették, hogy lesz még egy kistesóm, de én annyira féltékeny lettem rá, még tízévesen is, hogy egy napig nem is beszéltem anyával, nehogy meghallja a jövőbeli kisöcsém vagy kishúgom, hogy miket mondok. A baleset napja, mikor a kórházban ültem a nagyi ölében, és láttam ahogy sír, ahogy siratja a lányát, de próbál erősnek látszani a kedvünkért. Amikor először tartottam a kezemben Szonját. Amikor apa bemutatta nekünk Lindát, és ő, hogy lekenyerezzen minket mind a négyünknek hozott csokit, amit naná, díjaztunk. Amikor már Lindára úgy gondoltam, akit anyu küldött maga után a mennyből. A nem sokkal későbbi esküvő nyolcadikban. A Miával töltött pillanatok. Andrissal való első csók. Első randi. Amikor megkaptam az értesítőt, hogy felvettek oda, ahova anyu is járt. Bencével töltött hülye kis vitánk a vonaton, amikor megismerkedtünk. Vivivel történő első találkozás. Adriánról készült első véleményem. A gólyatábor. A kolesz. Az első szakítás. A bál. Amikor Bence véletlenül elaludt a szobánkban. Mia árulása. Amikor Bence megcsókolt. A randi, amire azóta vártam, hogy beismertem magamnak, mit érzek a fiú iránt. Ami aztán nagy szarba fulladt, mert megtudtam, hogy elárult. Méghozzá csúful.
Hogy haragudnom kéne rá.
És haragszom is.
De mégsem annyira, mint kellene.
Aztán eljött az este, majd megint a reggel. Az összes tanár szívózott, mire az összes órának vége lett. Szokásunkhoz híven végigpofáztuk a tanidő mind a negyvenöt percét, néha született egy-egy jó poén, amin nem volt lelki erőm nevetni.
- Mehetünk? - kérdezte nem túl boldogan a mögöttem lévő pad tulajdonosa. Vagy csak én hallok mindent negatívan? Meglehet.
- Hova? - vágtam rá gondolkodás nélkül, amit az elmúlt napon igen jól műveltem.
A fiú tekintete azt sugallta: Ugye csak viccelsz?
Bárcsak azt tenném.
- Korrep? Rémlik? Mert lógtál, és ... - nem tudta befejezni, mert a szavába vágtam.
- Oké, oké, nem kell emlékeztetned az összes hibámra, menjünk! - vágtam vissza durván, mire egy szarkasztikus mosoly haladt végig az arcán.
- Menstruálsz? - húzta óriási mosolyra az arcát, mint aki még ezzel is fel akar húzni.
Az állam leesett. Az egy dolog, hogy pont beletrafált, de hogy kérdezhet ilyet?!
- Mivan? - néztem rá kidülledt szemekkel.
- Jól hallottad. Azt kérdeztem: Menstr.. - ismételte volna meg az előző kérdését az egész osztály előtt. Igen, hangosabban nem tudta volna?!
- Ne hogy kimond még egyszer! - mordultam rá, mire csak még nagyobb mosoly jelent meg az arcán.
- Mit? Hogy menstruáció? - artikulálta ki jól a a szó szerint véres szót...
- Azt - hagytam annyiban. - Mehetünk? - kérdeztem tőle, majd felkaptam a táskám, ahogy ő is tett, és kiléptünk a suli ajtaján.
Ideges voltam, amiért úgy viselkedett, mint egy ötéves.
Az út a suli nagy, vaskapujáig szótlanul telt, aztán megint megszólalt.
- De most komolyan! Tuti menstruálsz! - nézett rám nevetve, mire feloldódott a jégkirálynő szíve és ellenszenve, elmosolyodott, majd jó erősen lökött egyet a fiú mellkasán.
Mikor jön a következő rész? Nem bírom ki várni :)
VálaszTörlésSajna csak két hét múlva... Így engedi meg a tanulnivaló...
TörlésDrága Barbym! :)
VálaszTörlésÓriási dicséret jár neked, mert ez a rész is lehengerlően jóra sikeredett, mint az összes többi. <3
Tetszett, hogy van benne egy külön, hosszabb, lelkizős rész, de emellett a történtekről sem feledkeztél meg, és minden folyt tovább a hétköznapinak nevezett kerékvágásban. Szegény Barbit sajnálom, el is szomorodtam kicsit, de a fejezet végén Bence megnevettetett. :) :)
#Team Bence
Összességében ennyi, jó volt olvasni, szuperül írsz. Öröm minden betűje :)
Puszi, Gin
Örülök, hogy tetszett <3
TörlésKomolyan betörték az ablakot??? :D
VálaszTörlésSzegény Barbinak nem volt könnyű élete, úgy sajnálom őt :(. De van humora ("Ez tud olvasni?!"). Jaj, Vivi és Ádám olyan édesek! Fanni meg szerintem csak azért beszélgetett Barbival a könyvéről, mert nem volt ott Lana és Dorci.
Már nagyon várom a jövő hét pénteket, nagyon tehetségesen írsz?
* ?=!!!
TörlésHát úgy látszik :D Hát igen... Volt egy pár nem egészen jó dolog a történetében, és hát csak remélni tudom, hogy nem fog többet szenvedni senki miatt :) És köszönöm a dicséretet <3 :*
Törlés:D <3
Törlésnagyon jó rész lett várom a kövit
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszett ❤
TörlésSzia!
VálaszTörlésNa hogy is kezdhetném? Imádtam? Pontosan! Komolyan egyszerűen Perfect lett. Mostmár Barbival is kezdek megbékélni ;). Lehet hogy csk én vagyok így vele de a Fanni nekem szimpi lány.
De vége az tarolt mindent. Na végre megbékélt Bencével. Szeretem azt a kölyköt és most hogy Barbi haragszik Adriánra Bence előtt szabad a pálya, már csak az kell, hogy Barbi kiszeressen Adriánból és minden tökéletes lenne :D.
Ádám meg Vivi tényleg ultra aranyosak együtt nagyon cukik. És nem de Adrián meg már el is tűnhetne a történetből :"D. Nem tudom volt egy Adrián nevű ismerősöm és hát nem tudom azóta gyűlölöm azt a nevet. Lehet hogy ez kihatással van arra hogy a történetedben lévő karaktert is ezért nem szeretem, de nem locsogok itt tovább!
Nagyon várom a következőt bármikor is jön!
Puszil Kira!
Örülök, hogy tetszett :D <3 Hát nekem pozitív tapasztalatom van egy Adriánnal, szóval lehet, hogy azért szimpi, neked meg azért nem :D De meglátjuk, én is kíváncsi leszek, Barbi tényleg akkorát csalódott-e a fiúban, hogy teljesen kiszeressen belőle...
TörlésBtw.. Sajna csak két hét múlva jön a következő :/
Annyira rossz... Minden napom be van ütemezve hogy most ezt tanulom, most ezt a tételt dolgozom ki arra a fránya érettségire és annyira örülök, mikor látom, hogy van valami új poszt a csoportban, mert az egy kis kikapcsolódás míg elolvasom:3 de basszus mikor megláttam, hogy új rész, alig vártam hogy buszra szálljak előkészítő után és nyugiba olvashassak. Imádtam a részt, szeretem az ilyen botrányokat :D
VálaszTörlésMeglepődtem, mikor Fanni beszélgetni akart Barbival, és lehet hogy nem kellene, de én szerettem ezt az ablak betörős sztorit.Nekem kifejezetten tetszett. A végéért megint haragszom, mert megint elfogyott, de amúgy meg imádok mindent, ahogy alakítod az eseményeket:3
(Bocsi ha nem jól írtam valamit, épp sétálok haza felexd)
Köszönöm a hosszú véleményt <3 Örülök, hogy tetszett ez az ablakbetörős, nálunk is szoktak a fiúk ilyennel szórakozni :D
TörlésMajd meglátjuk, mi lesz...
Úgy örülök, hogy megjött ez a rész is.
VálaszTörlésVárom a következőt ;-):-D
Köszi <3
TörlésMikor rakod ki mindig az új részeket?? 😊
VálaszTörlésEgyik héten pénteken Finding Each Other, másikon Édes élet :) Szóval kéthetente :/
TörlésSzia :) én is imádtam ezt a részt... Sőt az összeset. Nem akarok türelmetlennek tűnni, de nem most kellett volna felraknod egy részt? :) úgy várom mármár, hogy folytatódjon.
VálaszTörlésHát most biztos nem, mert péntekenként szokott jönni, de gólyabál miatt csak szombaton tudtam feltenni, de a 30adik már fent van:)
Törlés