40. fejezet - Összetörve

Elérkeztünk ehhez is, az iskola első napja. Mármint a szünet után. Hétfő van, így az épületben mindenhol diákok tömörülnek, és várják a első órájukat. Oké, a várják kicsit túlzás, inkább kómás fejjel beszélgetnek a rég nem látott osztálytársaikkal, és megpróbálják enyhíteni a kezdést. Igen, talán ez jobb kifejezés. 
- Hu, látod Bencét - lök meg játékosan Vivi, miközben a saját kínpadunkhoz közeledünk. Hát igen.. Ilyen, ha az embernek van legjobb barátnője, elmond neki mindent, ami a szünetében történt, és ahhoz beletartozik Bence is, hiszen nem egyszer beszéltünk, és tényleg, most, hogy így eszembe juttatta Vivi, hiányzott is egy kicsit a fiú.
- Igen - mosolyodtam el titokzatosan, és sajnos leesett a tantusz, hogy ha őt látom, akkor több mint valószínű, hogy Adriánt is. Tetszett, nem tetszett, ez van.
Ó, nagyon nem tetszett.
- Ádám! - ugrott rögtön szerelme nyakába Vivi, és már el is veszett a maga tündérmeséjében, én pedig itt maradtam a kőkemény valóságban. Körülnéztem a teremben. Mivel pár perc maradt becsöngőig, már mindenki bent volt.
A fiúk nagy része dumált egymással, páran a mobiljaikat nyomkodták, esetleg gyorsan a mára való házit másolták. Dorci és Fanni elvonultak egymással pletyizni, mi történt ezalatt a pár hét alatt, kerestem Lanát, csodálkoztam a hárman nem együtt vannak, de aztán megláttam. Méghozzá Adrián szájában mélyen elveszve.
A fiú Lanát az állánál fogva húzta közelebb magához, míg a lány Adrián hajában matatott, de az ajkuk egy pillanatra sem vált el.
Aztán mintha csettintettek volna, Bence jelent meg előttem, szerencsémre eltakarva a látványt, ami megforgatta a szívemben a kést.
- Hogy telt a szünet? - kérdezte mosolyogva. Kedves volt, mint mindig.
- Túl rövid volt... - ismertem be, miközben a padomhoz mentünk. Bence mellettem lépkedett, sajnáltam, amiért a hervadt arcomat kell néznie, miközben ő olyan boldognak tűnik.
- Megértem, és milyen volt a szüleiddel? - szegezett nekem egy újabb kérdést. Arra gondoltam, hogy tudnám a legkedvesebb módon mondani neki, hogy most nem szeretnék beszélgetni. Pedig tényleg hiányzott. Csak ez a jelenet az orrom előtt pont abba a kategóriába tartozott, amire nem voltam felkészülve.
Pedig kellett volna, Barbi! 
Kellett volna, ja.
- Köszi, tök jó volt. De bocsi, most át kell néznem, mit vettünk múltkor bioszból, mert minden kiesett - szabadkoztam, mire csak megértően bólintott, és elment a fiúkhoz bandázni, én pedig előkaptam a biológia cuccom, fellapoztam a múlt órai anyagot, de csak bámultam, felfogni nem tudtam a szavak értelmét. Újra ugyanaz a kép játszódott le a fejemben: Lana beletúr Adrián éjfekete hajába, ajkaik összeérnek, és nem terveznek elválni egymástól. A fiú  az egyik kezét a lány arcán a másikat a derekán nyugtatja, ezzel magához kötve Lanát, én viszont úgy éreztem, hogy engem egy képzeletbeli szakadékba lök.
- Jól vagy? - jelenik meg mellettem hirtelen Vivi, rögtön kiszakítva a képzeletem világából, főleg, hogy az már eleve megtörtént, csak újra lejátszódott a fejemben.
- Fogjuk rá - erőltettem magamra egy halovány mosolyt.
- Gyere, beszéljünk - fogta meg a csuklóm, és óvatosan kifele húzott a teremből, egyenesen egy beugróba. - Most őszintén válaszolj, oké? - Csak bólintottam. - Hogy érzed magad? Tudod... Adriánnal kapcsolatban - tette fel a kérdést, mire csak úgy kiszakadt belőlem minden.
- Őszintén? Szarul. Tudod, milyen gáz érzés, mikor belépsz a terembe, és meglátod, hogy szíved szerelme egy másik csajjal smárol a szemed láttára? Hát nem jó, azt elmondhatom - feleltem szarkasztikusan, bár nem akartam megint megbántani, mint tegnap.
- Elhiszem, de figyelj... Tudom, hogy tegnap azt mondtam, jól el kéne kerülnöd, és hagyni az egészet, de ne tedd! - mondta pozitívan. - Ahogy Lanát ismerjük, kétlem, hogy két hétnél, vagy akár pár napnál tovább egy fiú mellett tudna maradni - mondta, mire elnevettem magam, igaza van.
- Szóval most arra akarsz kilyukadni, hogy... - mosolyodtam el újra.
- Pontosan arra. Kit érdekel Lana? Adrián secc-perc alatt meglátja, hogy te vagy a hozzá való - biztatott barátnőm, és egy törtmásodpercig el is hittem az egészet, aztán elkomorult az arckifejezésem.
- De biztos? Nem lehet, hogy így boldog? Lanával? - kérdeztem Vivitől, nem akarok elfogult lenni, és a kapcsolatát sem akarom tönkretenni.
- Tuti-frutti, cicabogár. - Ezzel a mondatával ismét mosolyt csalt az arcomra, amit a csengő le is törölt. - Na de ne vágj ilyen szomorú fejet, egyszer élünk! - Elindultunk vissza a terembe, és tényleg, Vivinek sikerült egy kicsit dobnia a hangulatomon.
Beültem a helyemre Vivi mellé, nem sokkal később a tanárnő jelent meg, hogy elkezdje az ofő órát, hiszen annyi minden történt a szünet alatt.
Mikor a negyedév zárás közeledtét mesélte egy íróeszközt véltem felfedezni a bordáim  között, ami hátulról közelítette meg a testem. Bence jelzett, hogy forduljak hátra.
- Eltűnt a morci-Barbi? - kérdezte nevetve, mire én is elmosolyodtam. Világosbarna szemében az a csillogás látszott, amire most szükségem volt, ami hiányzott a szünetben.
- Mondhatjuk így is - egyeztem bele, de gyorsan előrefordultam, mert a tanárnő ránkszólt, hogy oké, hogy első tanítási óra a szünet után, de attól még van határ, és azt mi bőven átléptük hangzavar szinten. Hoppá.
Egész nap gondolkodtam a dolgon, amit Vivi mondott. Lana és Adrián valószínűleg tényleg csak ilyen kevés ideig bírnák?
Őszintén? Gőzöm sincs.
Szeretem, legalábbis azt hiszem, szeretem. Nem akarhatok neki rosszat.

***

Na ki az a béna, aki első nap után megbetegszik? Naná, hogy én. 

Már tegnap este is éreztem a vírust, mikor egyre többet köhögtem és fújtam az orrom, míg végül Vivi úgy döntött, szól az ügyeletes tanárnak a koleszban, aki megmérte a lázam, és az egy erős hőemelkedést mutatott. Mára kiírt a suliból, így sokáig aludhattam. Vivi megígérte, hogy beviszi a papírt, amit a tanárnő adott. 

Reggel hangokat hallottam, amikre felébredtem. Persze, Vivi pakolt és öltözködött. 

- Basszus, felébresztettelek? - nézett rám bűnbánóan. - Nem akartalak, bocsi. 

- Semmi baj - dörmögtem kómásan, aztán újra magamra húztam a takarót. - Jó sulit! - dünnyögtem halkan, de tudtam, hogy hallja, mert kuncogni kezdett.

- Lógós - tette hozzá nevetve, majd kilépett az ajtón. 

Próbáltam valami szépre gondolni, amitől újból visszajön az álom a szememre. A falfele fordultam, a paplant a nyakamig felhúztam, a szemem előtt pedig képek jelentek meg. 

Csodaszép táj volt körülöttem, a talpam alatt fű, amin valakivel kézenfogva lépkedtem. Erős ujjak szorították az enyémet, de nem bántam, mert így biztonságban éreztem magam. A fejünk felett fehér felhők gyűltek, amiken keresztül a Nap sugarai érhették a bőrünket. Csak most vettem észre, hogy a kedvenc szandálom van rajtam, ezek szerint tavasz felé járhat az idő, a fák a ligetben mind virágoznak, egyik fehérben másik rózsaszínben, de mi csak sétálunk és élvezzünk egymás társaságát. 

Nem láttam a fiú arcát, de a kezét bármelyik pillanatban felismerném, hiszen egy apró tetoválás virít a kisujja feletti bőrrétegen. Adrián. Hirtelen viszont minden megváltozott, a gyönyörű időből átváltott borongósba, fekete felhők vették át a Nap helyét, és lassan csöpörögni kezdett az eső. Egyre több és több. Nem láttam még mindig a fiú arcát, de tudtam, hogy elmosolyodik, és szórakoztatja a dolog. Mi kint állunk és sétálunk egy ligetben nyugodtan, míg mindenki más futkosni kezd az eső elől. Érzem, hogy a hajam egyre nedvesebb lesz, és a hideg cseppek csörgedeznek végig a porcikáimon, de érdekes, nem fázom. Egy gyakorlatias kéz, hirtelen a derekamhoz kap, és maga felé fordít. Homlokát az enyémnek szegezi, és a szemembe néz. Ekkor már megbizonyosodom a nyilvánvalóról: Ez Adrián. Érzem rajta, hogy meg akar csókolni, én pedig hagyni fogom, hiszen szerelmes vagyok a fiúba, minden vágyam, hogy egyszer az ajkai az enyémen legyenek, és ez most megtörténik. Óvatosan közelít felém, és én is ugyanezt teszem, de nem akarom elsietni a dolgot, tudom, hogy ő sem. Egy könnycseppet eresztettem az útjára, amiért Adrián nyúlt, hogy eltörölje. 

Alig pár milliméterré szűkült a távolság közöttünk, de egyszer csak minden szertefoszlott. 

Kinyitottam a szememet, és rá kellett jönnöm, hogy mindez csak egy szép álom volt. 

A mobilomhoz kaptam, hogy megnézzem, mennyi az idő. 10:16 Már a harmadik óra is javában folyt. Bekapcsoltam a laptopom, most nézhetek sorozatot, amíg mindenki elvan. Elindítottam az egyik kedvenc sorozatom negyedik évadját, emlékszem, régen ott fejeztem valahol be, de nem maradt semmi időm már erre a kikapcsolódásra. Minden betegségnek van egy jó oldala is. Ez esetben, hogy nézhetem tovább a Once Upon A Time-ot. 

Már vagy kettőt megnéztem, és csorgattam a nyálam kedvenc kalózunkon, mikor a nevelőnő kopogott, hogy megnézze, jobban vagyok-e. Szerencsére a lázam lejjebb ment, de nem sokkal. Bár az is szerencsémre, hiszen nézhettem tovább az OUAT-ot. 

Kaptam egy pár darab gyógyszert, amit be kellett vennem, hogy csökkentse a testem hőmérsékletét. Valószínűleg akkor fázhattam meg egy kicsit, amikor vasárnap kabát nélkül kirohantam a hidegbe. Hopika, szintén. 

Visszavackoltam magam a paplan alá, és folytattam a sorozatmaratont. Megüzentem apáéknak a helyzetet, mire csak azt mondták, gyógyulgassak, ami rám is fér jelen esetben. 

Egyszer csak azt vettem észre, hogy kopognak az ajtón. Ránéztem a laptopom kijelzőjén virító digitális órára, ami azt mutatta, hogy már vége van a tanításnak.
Biztos Vivi az - gondoltam. - De akkor miért kopog? Azt hiszi alszom?
Annyi ideig filóztam, hogy a kinti ember újra kopogott, ezúttal hangosabban.
- Barbi? Bent vagy? - kérdezte egy kedves hang, amit bármikor felismernék.
De basszus. Hogy nézek ki? Így nem fogadhatok vendéget. Basszus, basszus.
- Pillanat! - kiabáltam ki. - Be ne gyere! - poénkodtam, és gyorsan vedlésnek indultam, hogy Bence ne a pizsimben lásson meg. Bár egyszer már megtette még a gólyabálon.
- Oké - hallottam, hogy kint röhög.
Felkaptam az első ruhadarabot, ami az utamba került, egy egyszerű pólót és a farmerem. Megmostam az arcom, öblögettem a szájvízzel, és egy gyenge szempillaspirált tettem fel.
- Bejöhetsz  - szóltam ki a fiúnak, aki készséggel belépett.
- Hogy vagy? - kérdezte, és közelebb jött az ágyamhoz, ahol én per pillanat ültem. - Hoztam neked házit - mosolygott.
- Kösz, pedig már megvoltam nélküle - görbítettem le a szám szélét. - Mi jó volt ma a suliban? Sok mindenről maradtam le? - árasztottam el kérdésekkel.
- Itt van az irodalom jegyzet meg a kémia - vette elő a táskájából a füzetét, és az éjjeliszekrényemre tette. - Angolból tovább mentünk, azt majd nézd át a tankönyvből, németen az egyiken szórakoztunk, a tanárnő nem nagyon bírt velünk. Milán és Zsolti szokás szerint röhögött végig. Hiányolt téged az ofő, szerinte te rendet tudsz teremteni a fiúk között - mosolygott.
- Hát, jó sok minden volt - belenéztem a jegyzeteibe, majd átmásolom, ha elment. - Meddig maradhatsz? - kérdeztem tőle, mire továbbra is mosolygott, és előkapott a zsebéből egy pendrive-ot. - Úgy látszik készültél - ugrattam, mire bedugta a laptopomba.
- Naná. Melyiket nézzük? - kérdezte, mikor betöltött a hordozó tartalma.
Jó sok filmmel készült, mit ne mondjak. Persze, egyik sem az Igazából szerelem vagy valami lányos volt, leginkább Gyűrűk ura, Hobbit összes része, Harry Potter, aztán megláttam a Karib-tenger kalózait.
- Johnny Depp time! - rikkantottam el magam, mire Bence úgy nézett rám, mintha egy másik bolygóról jöttem volna, bár teljességgel megértem.
- Akkor, Karib? - kérdezte, mire hevesen bólogatni kezdtem.
Kétszer rányomott a filmre, mire az nagyképernyőre váltott, és elindult. Nagy meglepetésemre nem szinkronosan indult el, hanem angolul. Jajj nekem. 
- Komolyan? Feliratosan? - néztem rá könyörgő szemmel, de nem engedett. - Beteg vagyok, nem bírom olyan gyorsan felfogni a szavakat...  - tettettem a hülyét, mire elnevette magát, és a szemét forgatta.
- Lehet, hogy te nem, de én még emlékszem, hogy hogy sikerült a legutóbbi angol tézéd - vágott vissza. Ott a pont.
- Oké, megadom magam. Legyen feliratos - emeltem fel a kezem a hatás kedvéért.
- És komolyan... Ekkora Depp rajongó létedre nem vagy hajlandó megnézni az eredeti hangján? - ciccegett le, mire csak a vállába bokszoltam egyet.
Már a film felénél járhattunk, mikor erősen rámtört a fáradtság. A gép félig az ő lábán félig az enyémen helyezkedett el, míg a hátunkat a falnak támasztottuk.
- Áhh - ásítottam egy hatalmasat, mire Bence rám nézett.
- Álmos vagy? - kérdezte.
Kicsit elgondolkodtam a válaszon. Mennyire lenne szemétség, ha azt mondanám, hogy igen? De akkor elmenne, azt meg azért nem akarom. És tényleg, Vivi hol is van ebben a szent pillanatban?
- Egy pöppet - mondtam végül ki, mire elmosolyodott, de még mindig a szemembe nézett.
- Rádőlhetsz nyugodtan a vállamra, ha úgy kényelmesebb - ajánlotta fel kedvesen, mire jobban belegondoltam.
Csak barátok vagyunk, és úgyse lát senki...
Hirtelen az ágy másik végében lévő kispárnámért nyúltam, mire Bence kerek szemekkel nézett rám.
- Megtudhatom, hogy pontosan mit is csinálsz? - kérdezte értetlenül.
A vállára tettem a kispárnát, jól fellazítottam, és elhelyezkedtem úgy, hogy kényelmesen rá tudjak dőlni.
- Elfogadom a vállad - válaszoltam nemes egyszerűséggel, de közben végig egymás szemébe néztünk.
Bence szája széle apró mosolyra húzódott, de nem válaszolt. Tekintete visszatért a képernyőre az én drága Johnny Deppemre.