41. fejezet - Kísért a múlt

Végül meglátogatott az iskolaorvos, aki egy kedves harmincasbeli nő volt, és kivett egész hétre a suliból. Panaszkodtam, hogy nem volt időm eddig sorozatot nézni? Most hirtelen lett. A napjaim ugyanúgy teltek. Felkeltem, bekapcsoltam a laptopom, filmeztem, olvastam, lementem a konyhába reggelizni, visszafeküdtem az ágyba, lementem ebédelni, újra vissza az ágyba, és mire megunhattam volna Bence készségesen jött, és hozta nekem a házikat. Minden délután más filmmel készült, segített bepótolni az anyagokat, amiket nem értettem, viszont pénteken nem így történt. 

Figyeltem az órát, már kicsöngettek az utolsó óráról, vártam, hogy Bence belépjen az ajtón. Megszoktam, hogy pár perccel a csengő után már nálam is van, ezért nem értettem, miért késik húsz percet. 

Persze, nem kellett volna siránkoznom. 

Hirtelen kopogtak az ajtón, már készen álltam a vendégfogadásra. A hajamat kifésültem, aztán lófarokba kötöttem, felhúztam a farmerom és egy laza pólót, így ültem az ágyamon. 

Felpattantam, hogy kinyissam Bencének az ajtót, arcomon hatalmas mosoly terült szét, ami azonnal le is hervadt, mikor megláttam, ki áll az ajtóban. 

Fekete haja csillogott, mintha most mosta volna meg, pedig tudtam, hogy nem így van. Szédítő mosollyal várt. Koptatott fekete farmerjéből néhány helyen kilátszott barnított bőre, ami nyár óta nem kopott meg. 

- Mit keresel itt? - kérdeztem feszengve. 

- Ezt hoztam neked - vett elő egy rakat füzetet, de ezek nem az övé voltak, hanem Bencéé. 

- Hogyhogy nem Bence jött? - csúszott ki a számon, mire elnevette magát kicsit kínosan. Nem mondom, hogy nem értékelem, hogy átjött, de attól még fura. - És miért nem vagy a barátnőddel? - tudakoltam a lehető legközömbösebben. 

- Barátok vagyunk, nem? Nem jöttél suliba, gondoltam meglátogatlak. Bemehetek? - villantotta ki ezerwattos mosolyát, mire arrébb álltam az ajtóból, hogy be tudjon jönni. 

Hirtelen azt éreztem, hogy nincs elég rend a szobában. Vivi nem nagyon törekszik a tisztaságra, ami miatt Bencétől ezerszer elnézést kértem, persze, csak kiröhögött, de most nálam sem volt a legnagyobb rend. Nem szoktam meg, hogy fiúk járkáljanak a szobámban.
- Jobban vagy? - törte meg a csendet Adrián egy kis idő után. Leültem az ágyamra, ahova ő is követett.
- Fogjuk rá - ráztam meg a fejem, mire elmosolyodott. - Hétfőn már több mint valószínű, hogy megyek.
Tenyereit hirtelen az arcom két oldalára tapasztotta, majd a szemembe nézett.
Azok a gyönyörű sötétbarna szemek... - hüledeztem.
Ebben a pillanatban azt hittem, minden tökéletes. A fejemben megszűnt Lana, a világ, Bence, Vivi, csak mi voltunk itt, a szobámban. Ebben a pillanatban azt hittem, megcsókol.
Közeledett felém, én pedig lehunytam a szemem, de az ajkak csak nem tapadtak az enyémre, hanem Adrián meleg leheletét megéreztem a homlokomon. A fiú óvatosan megpuszilta a fejem tetejét, aztán gyorsan elhúzódott.
Az érzések kavarogtak bennem, tényleg reménykedtem benne, hogy az idő alatt, míg én az ágyat nyomtam valami történt a suli falai között, alig pár méterre tőlem, de ezek szerint nem.
Ismét a szemembe nézett, én viszont elkaptam a tekintetem.
- Gyógyulgass, cica! - szólalt meg, de az ujjai még az arcomon pihentek. - Elvégeztem, amiért jöttem, most megyek - húzódott el, és már állt is fel. - Hétfőn találkozunk - köszönt el, és már ki is lépett az ajtón mielőtt azt mondhattam volna "bikk-makk". Persze, nem pont ezt akartam mondani neki, de ha ezt akartam volna, azt se hagyta. 
Csak néztem a becsukódott ajtót, mire az hirtelen kivágódott, én pedig összerezzentem a hangra.
A lány először rossz irányba keresett, aztán meglátott. Szeme villámokat szórt.
Persze, tudtam, hogy semmi sem történt, amíg én nem jártam be órákra. Féltékeny barátnő, naná. 
- Te ribanc! - üvöltötte Lana. Megjelenése szokás szerint kifogásolhatatlan volt. - Mi a francot csinálsz te a pasimmal? Most már strébereknek hozza házhoz a házit? - gúnyolódott.
Próbáltam higgadt maradni, bár Lana nem sok választási lehetőséget adott nekem erre.
- Barátok vagyunk, ne húzd már fel magad mindenen! - mondtam normális hangszínen. Még...
- Ti? Barátok? - nevetett kínjában, aztán hirtelen elkomolyodott. - Drága Demeter Barbara! A vak is látja, hogy te nem csak barátként tekintesz Adriánra. - Hagyott egy kis hatásszünetet. - És honnan tudom? Ne viccelj már! Csak a tekinteted elárulja, hogy legszívesebben mindenki szeme láttára csókolnád meg. De szívem, kész, add fel! Engem választott, el kell fogadnod. De ne búsulj! - mondta, mikor látta, hogy bármennyire is törekszem az indulataim és az érzelmeim kiülnek az arcomra. - Jó lesz neked azzal a kilenc macskával, biztos jó társaság - biztatott, közben mosolygott ezerrel. - Viszont egyet mondhatok. Ha még egyszer Adrián közelébe mész, esküszöm, tönkreteszem az életedet úgy, hogy azt kívánod majd, bárcsak soha ne hallottál volna erről az iskoláról, és maradtál volna a francba kismiskafalun, vagy honnan jöttél!
Nem válaszoltam, de a lány elkövette azt a végzetes hibát, hogy nem csukta be az ajtót, így bárki arra tévedő beléphetett, és hallhatta a műsorát. Ez esetben nem más volt, mint Adrián. De mit keres még itt?
- Elég, Lana! - szólította fel a lányt, aki fél másodperc alatt megfordult, és a pasija szemébe kényszerült nézni.
- Adrián... - suttogta magának, és végre felfogta, mit is tett.
- Ne, Lana, nem kell mentegetőzni, mindent hallottam - utasította el a lányt. - Ismertem előtted ilyen lányokat, csak tudod mit? Azt hittem, te más vagy hozzájuk képest, de úgy látszik, eshetek pofára - fordult el, és az arcát a tenyerébe temette.
- Adrián, megmagyarázom - indult el a fiú felé, én meg csak néztem a jelenetet.
- Mondom, nem kell! - Adrián már készséggel üvöltött, Lana arcán félelem jelent meg.
- De én szeretlek, nem ilyen vagyok - könyörgött, a hangján hallani lehetett, hogy hamarosan eleresztik a könnyek.
- Baszd meg, Lana! Te kurvára nem szeretsz, csak szeretsz birtokolni embereket, amit én meg nem fogok hagyni! Láttam, mit csináltál, ne mondd, hogy nem!
- De én nem... - próbálkozott a lány ismét, de Adrián közbevágott.
- Nem? Komolyan? Nem fenyegetted meg, Barbit? Tényleg nem? Mert nekem rohadtul úgy hangzott! - védett meg Adrián a barátnőjével szemben. De egy érzés azt mondta, nem sokára az ex jelzőt is hozzá lehetne csapni a szóhoz.
Lana erre csak hallgatott, most már patakzottak a könnyei.
- Végeztünk - mondta ki egy idő után Adrián barátnőjének címezve, és elviharzott, mielőtt az válaszolhatott volna.
- Adrián, kérlek! - esedezett Lana nem hagyva annyiban a dolgot, és utána sietett, de előtte még rám nézett. - Most boldog vagy, ribi?
Adrián nevét kiáltotta még a fiú után, de volt egy olyan érzésem, hogy nem várta meg.
Csak most láttam, hogy Vivi állt az ajtóban kézen fogva Ádámmal, és épp átlépték a küszöböt.
- Fuu, mit keresett itt Lana? Úgy hallottam állt a bál... - nézett rám Vivi értetlenül.
- Adrián beugrott áthozni a jegyzeteket, és nem sokkal, hogy kilépett, Lana jelent meg, mint egy rikoltozó papagáj. Elkezdett sértegetni, Adrián hirtelen megjelent az ajtóban, és közölte vele, hogy vége. Tőmondatokban ennyi - meséltem el nekik gyorsan a kezdetét a dolgoknak.
- Megnéztem volna Lanát, ahogy rikoltozik, nevettem volna egyet rajta - poénkodott Ádám, mire Vivivel egymásra néztek.
Miért nem lehet nekem is egy olyan kapcsolatom, mint amilyen nekik kettejüknek van? Miért nem?! Ez nagyon, de nagyon jó kérdés.
- Akkor én megyek is - ajánlotta fel Ádám. Jól látta, most szükségem lenne a barátnőmre pár minitre.
Vivi kikísérte Ádámot, gyors puszit adtak egymásnak, és a fiú már itt sem volt.
- Na - huppant le mellém Vivi. - Adrián hogyhogy jött? Miért nem Bence? - nézett rám úgy, mintha én tudnám ezekre a kérdésekre a választ.
- Gőzöm sincs - tettem szét a kezem. - Adrián elhozta Bence füzeteit, de azt nem mondta, miért nem ő jött személyesen, mint az elmúlt három napban.
- És végül is... Ha választanod kéne... De persze, nem kell, de ha mégis... Kit választanál? - próbálta meg tapintatosan feltenni a kérdést Vivi, mire kinevettem. Szegény, hopika.
- Ez egy jó kérdés, de ha már választanom kell, akkor nem is választok. - Előkerestem a mobilomon azt a képet, amin az van: Ha választanod kell köztem és ő közte, válaszd őt... mert ha tényleg szeretnél, nem lenne ő! És komolyan, ez tényleg így van.
- Oké, akkor arról mesélj, meddig volt itt? - tudakolta ismét.
- Maximum negyed óráig, aztán ment is.
- És Bence nem keresett? - kérdezte, mire megráztam a fejem. - Fura. Nem lehet, hogy elvitték az UFO-k? Biztos forrásból tudom, hogy egy ilyen alkalmat tuti megragadna - ugrat, mire szépen lehülyézem, de nem veszi zokon.
- Tuti, hogy elvitték az UFO-k - értettem vele egyet.
- Na, de mesélj el mindent - nyaggatott tovább, de ez természetes.
- Hát, igazából én is nagyon meglepődtem, mikor Bence helyett Adrián állt az ajtóban... - fogtam bele a meseórába.
- Akkor most mi van vele? Végül is szabad a pálya, nem? - kérdezte Vivi a végén.
- Szabadnak szabad, de nem akarok az a tipikus lány lenni, aki rástartol a srácra, miközben az az orra előtt szakított a barátnőjével... Inkább hagyom, hogy ülepedjen nála az egész, persze, ha keres, akkor semmi akadálya, de amúgy én nem fogom - építettem magam a szabályzatot.
Ahogy ezt kimondtam, nem kellett sokáig várni, Adrián írt.
Jól vagy? Nem gondoltam, hogy Lana utána felmegy hozzád. Csak a szerencsén múlt, hogy hallottam, mit mond neked - állt az üzenetben.
- Írt - mosolyodtam el, miközben Vivi tudatára adtam, aki csak annyit mondott "Wii, mit?" - Mit írjak vissza? Wá, tudom - kezdtem gépelni.
Semmi gond, ne okold magad. 
Nem sokkal utána jött a válasz.
De ha nem megyek fel hozzád, akkor békén hagy. Csak ne legyen ebből baj. 
- De édes, hogy ennyire aggódik érted - tapsikolt Vivi a gépem felett. - Írd, hogy "Ne hülyéskedj, örülök, hogy feljöttél." vagy valami ilyesmit.
Ne hülyéskedj, örülök, hogy feljöttél:) - írtam le, amit Vivi mondott egy szmájlival megtoldva.
Én is:) - írta vissza.
A szívemet forróság öntötte el. Aggódott értem, tényleg aranyos. Nem olyan, mint amilyennek mutatja magát. 

***

Hétfőre már jobban lettem, bár mit ne mondjak, elég nehéz volt újra visszaszokni a sulira. Korán kelés meg minden.
- Szerinted melyiket vegyem fel? - nézett rám Vivi maga előtt egy barna felsőt szürke farmerral meg egy koptatott fekete gatyát fehér pólóval és barna kardigánnal.
- Az elsőt - adtam le a tippet, mire elment, és felöltözött abba, én pedig próbáltam magamnak keresni valamit.
Nem tudom, valamiért úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell Lanának. Nem, nem vagyok ribanc, aki ellopja más pasiját, mi Adriánnal egyszerűen csak barátok vagyunk, miért nem tudja ezt felfogni? Az az ő baja, ha többet lát bele a kapcsolatunkba, nem az enyém.
Fogtuk a cuccunkat, és siettünk át a suliba. A teremben már szinte mindenki bent volt Marcit kivéve, aki az esetek 90%-ban az óra kezdése után tíz perccel szokott beesni.
- Barbi! - állt meg előttem Lana látszólag kedvesen.
- Mi akarsz? Nincs idegrendszerem hozzád. Most megtennéd, hogy arrébb mész? - kérdeztem tőle, és már mentem volna el mellette, de megfogta a karom, így húzott vissza. - Hacsak nem bocsánatot akarsz kérni a tegnapi miatt, pont nem érdekel, mit zagyválsz össze. De mivel az előbbi felvetés kizárt, hogy megtörténne, engednél elmenni a padomhoz?
A kezét még mindig nem vette le rólam, körmei vörösre voltak lakkozva, mire másra?
- Igazság szerint, pont azt akartam tenni - vallotta be.
- Mit? Bocsánatot kérni? - kérdeztem vissza flegmán.
- Ahha, de szerintem jobb lenne, ha nem az egész osztály előtt... Nem leszünk ettől puszipajtások, nehogy azt hidd! - tért vissza a régi Lana, és elindult kifele, én meg gőzöm sincs, miért, de utána mentem.
Bocsánatot akar kérni, ez haladás, nem?
- Na mondd - utasítottam, mikor már kiléptünk a terem küszöbéről abba a kis beugróba, ahova Vivivel is mindig megyünk dumcsizni.
Felröhögött.
- Komolyan elhitted, hogy lealázkodom, és bocsánatot kérek? Te cseszted tönkre az életem, miért kérjek én bocsánatot? - Az énre nagy hangsúlyt fektetett.

- Hát ez marha nagy vicc volt mondhatom! Ezért hívtál ki, hogy a naivságomon röhögj? - kérdeztem most már kissé dühösen.
Ez a csaj nem komplett, esküszöm.
- Nem, csak egyszerűen, ha azt mondom, hogy a legjobb barátnőd egész végig hazudott neked, akkor nem fogsz hinni nekem.
- Tényleg nem. Szóval, ha megbocsájtasz, mennék vissza a terembe - mentem volna, de megint megállított. - Hagyj! - szóltam rá, de ő nem engedett, inkább beszélt.
- Oké, akkor biztos tudtad, hogy a te drága barátnőd, Vivi és az én pasim, a te nagy szerelmed, Adrián korábban együtt voltak - mosolygott, nekem pedig ezzel párhuzamosan minden arcizmom megfeszült. - Hopp, nem tudtad? - kapott a szájához Lana, mintha kikotyogott volna valamit.
- Hazudsz! - téptem ki a karom a kezei közül, de ő csak felnevetett.
- Édes, milyen kis naiv vagy, Barbi, de csak kérdezd meg a barátnőcskédet, biztos elmondja az igazat - rebegtette a szempilláját, mint a jó tündér, aki jól végezte dolgát.
- És még csodálkozol, miért szakított veled Adrián - vágom képen az igazsággal. - Képes vagy ilyeneket kitalálni, csak hogy a tiéd legyen. Képzeld, a tiéd is volt, csak elbasztad az esélyed!
- Azt még meglátjuk. Te azért csak kérdezd meg Vivientől, mit rejteget előled, meglátjuk ki is a hazug kettőnk közül - mondta zárásként, én pedig otthagytam, visszamentem az osztályterembe.
Az nem lehet...
Vivi biztos elmondta volna, ha ez történt volna.
De kételkedtem benne. Lehet... Lehet, hogy mégis igaz az, amit Lana mondott?