43. fejezet - Csak mondd a nevem

A konyhába érve eszembe jutott, hogy itt szoktak általában a korrepetálások folyni, de most Bence anyukája kihúzta az asztalt, így mind az öten odaférhettünk.
Mire beléptünk a konyhába már kész terülj-terülj asztalkám várt bennünket.
Minden szépen meg volt terítve, evőeszközök a helyén voltak, az asztalon pedig mindenféle finomság várt ránk. Bence udvariasan kihúzott nekem egy széket, én pedig megköszöntem neki. A fiú letelepedett mellém a másik oldalamra pedig ironikus, de Adrián ült.
- Hello! - köszönt, de nem tűnt meglepettnek. Tudta, hogy itt vagyok, bár azt erősen kétlem, hogy a miértjét is.
Mikor mindenki az asztalnál ült, Bence apukája megszólalt.
- Egyetek!
Kedves embernek tűnt, ahogy a felesége is.
Egy zsömléért nyúltam, szerencsétlenségemre Adrián is azt a darabot nézte ki magának, így a kezünk összeért, bár szerintem ezt csak én vettem észre.
- Bocs, tessék - nyújtotta át a pékárut.
Nem láttam magam, de biztos voltam benne, hogy rákvörös lettem a mozdulat során.
Feszengtem a csendben, ami telepedett ránk miközben ettünk, de hát teli szájjal nem illik beszélni, nem igaz? Ide-oda mozogtam a helyemen, mire egyszer csak a háziasszony felém fordult.
- Mesélj, Barbi, hogy tetszik az iskola? - tette fel a szokásos felnőttes kérdést.
Lenyeltem a falatot sietve.
- Nagyon tetszik, köszönöm. Tudja, anya is idejárt még az ő korában. Itt ismerkedett össze apával. Egy mérföldkő volt számukra ez a hely, és nagyon remélem, hogy nekem is az lesz - vallottam be őszintén, de tapasztalatom szerint ez beválik a szülőknél.
- Tényleg? Biztosan az lesz, hidd el - biztatott az anyukája.
- És, mit dolgoznak a szüleid? - kérdezte az apja, mire kicsit frusztrált lettem. Igaz, az őszinteség beválik, de többnyire nem szeretem hangoztatni a családi hátteremet. Bence ezt észre is vette.
- Szerintem ezt most hagyjuk. Nem mellőzhetnénk a kérdőívet légyszíves? - kérdezte a szüleit a fiú, mire én hálás pillantással néztem rá. Thanks god. 
- De, persze, sajnálom - nézett rám Szabóné.
- Semmi baj, csak nem szeretek róla beszélni, ne haragudjon - ráztam meg a fejem mielőtt elsírom magam.
- Nem haragszunk, ne hülyéskedj, kedvesem - kedveskedett tovább Bence édesanyja.
- Khm - köszörülte meg a torkát a mellettem ülő fiú, ez esetben a B betűs. - Mehetünk fel? - nézett rám, mire csak bólintottam. Felálltunk az asztaltól, de még utoljára visszafordultam hozzájuk, hogy megköszönjem a vacsorát.
- Nagyon szépen köszönök mindent, a vacsora nagyon finom volt - mosolyogtam a szülőkre, mire ők megegyeztek egy "Igazán nincs mit"-ben, mi meg Bencével a szobájába tartottunk.
- Köszi, hogy itt alhatok nálatok - fordultam a fiú felé, miközben haladtunk a lépcsőn felfele.
- Semmiség. Ez egy barát dolga, nem? - nézett rám csillogó szemekkel.
- Szerintem ez már túlmeríti a barátság fogalmát... - mormogtam kissé az orrom alatt, de Bence így is hallotta, amit mondtam.
- Hogy segít, mikor baj van? Szerintem pont, hogy ez egy barát dolga. - Olyan kedves, nem is tudom, mivel érdemeltem ki. Ő az egyetlen ember, aki mindig mellettem állt, bármi szarságot is csináltam. - Ez lesz a te szobád - vezetett be az övével átellenes helyiségbe. Kicsit kisebb volt, mint Bence hálója, de még így is nagynak volt nevezhető. Tisztaság uralta a terepet, valószínűleg nem sokat használhatták, maximum ha rokonok jöttek látogatóba. Akkor egy ilyen helyiség mindig jól jön.
- Hűha - böktem ki.
- Mindjárt jövök - mondta mögülem, aztán már el is tűnt. Beljebb mentem a szobában, leültem az ágyra, és vártam, hogy a fiú visszajöjjön, ami nem sokára be is következett. - Tessék - nyújtotta át a mobilomat és az irataimat egy törölközőn meg egy pólón. - Mehetsz rögtön tusolni, Adriánt lefoglalom, hogy ne leskelődjön - poénkodott. - A póló pedig remélem, jó lesz, ha nem, akkor keresek másikat - ajánlotta fel.
- Biztos, jó lesz, köszi - mosolyogtam rá.
- Gyere a szobámba, ha kész vagy - mondta, aztán kilépett a szobából.
Könnye megtaláltam a mosdót, gyorsan letusoltam, és felvettem Bence pólóját, amit pizsinek adott. Persze a melltartót magamon hagytam, annyira nem vagyok merész, hogy a fiú előtt levegyem. A szürke felső Bence magassága miatt nekem leért a térdemig ért, a bugyim bőven nem látszott ki belőle, hála istennek. Hajamat gyorsan kiengedtem, mivel összefogtam, hogy ne legyen vizes, de nagyon nem szeretem, ha mások úgy látnak. Egyszerűen nem áll jól, de néha praktikus.
- Kész vagyok - állítottam be Bence szobájába.
- Cukin mutatsz a pólómban - vágta rá, mire nem csak én, hanem ő is rákvörös lett. - Mármint úgy értem, barátian cuki, érted... - magyarázkodott, de értettem, semmi gáz.
- Értem, nyugi. És kösz - mosolyogtam rá.
Hirtelen felkelt az ágyból, felkapta a pizsijét, és elindult felém.
- Megyek én is letusolok. Addig maradhatsz itt. De ha elfogadsz egy tanácsot.. Írj Vivinek, hogy jól vagy. Engem ezerszer keresett, de nem vettem fel. Akkor el sem tudom hinni, téged hányszor.
Kilépett az ajtón, én pedig átmentem a mobilomért a vendég szobába. Azóta nem néztem az értesítéseimet, hogy eljöttem a koliból.
Bencének igaza volt. Vivi rengetegszer hívott, sőt Ádám is. Aztán egy jó pár üzenetet is kaptam a lánytól, aki hazudott nekem ennyi időn keresztül.
Megnyitottam az elsőt.
Barbi, kérlek, bocsáss meg. Nem gondoltam komolyan, amit mondtam, esküszöm. Ne válts le! Tényleg szólnom kellett volna, de nem tudtam, mit mondjak. Gyere haza! Azt sem tudom, hol vagy! 
Még egy pár ilyen, amivel egy rókát próbálgathatnak kifüstölni az üregéből. Azt hiszi, így megbocsátok?
Na jó, eddig kedves voltam, komolyan. Ez viszont az utolsó SMS-em. Nem válaszolsz? Ne tedd! Nem érdekel, ha éppen a csövesek közt rágsz le maradék csontokat. Leszarod, hogy aggódom érted? Hát akkor, cseszd meg, én is leszarom, hol vagy! 
Ez azért erős volt. Igaz, tényleg több órája nem válaszoltam egyetlen SMS-re vagy hívásra sem, de azért nem kéne ilyeneket írni.
A mobil szerint pár perccel később újabb üzenetet küldött.
Ne haragudj! Durva voltam. Persze, hogy érdekel, hol vagy. Csak adj valami életjelet. Mondd, hogy Bencénél, és nem tettél semmi meggondolatlant. Légyszi, Barbi, adj valami életjelet! I miss U. 
Akartam válaszolni, tényleg.
Ezeket a sorokat olvasva egy cseppnyi szikra lobbant fel bennem, ami szerint lesz jövője még a barátságunknak. Nagyon remélem, hogy így lesz. De egyszerűen nem tudom elfelejteni, hogy hazudott nekem. Hazudott. És azok után, amit Andrissal és Miával átéltem, amit ők tettek velem, Vivitől vártam volna ezek után legkevésbé, hogy ezt csinálja velem. Ennyire felültet.
- Megjöttem - állított be Bence hirtelen. Világosbarna haja most a víztől besötétedett, és apró cseppek hullottak le róla a kék pólójára, ami a cseppek miatt néhol még jobban fekete lett. - Beszéltél Vivivel? - aggodalmaskodott, de csak megráztam a fejem. - Nem húzhatod sokáig, pár órán belül találkozni fogsz vele. Melletted ül a suliban.
A suli. Csessze meg!
- Tudom - válaszoltam.
- Mennünk kéne aludni, reggel korai kelés van - húzta el a száját. Ne is mondd..
- Jó éjt! - köszöntem el tőle. Hirtelen felindulásból lábujjhegyre álltam, és egy puszit adtam még nedves arcára, amit egy mosollyal viszonzott.
- Neked is! - intett, én pedig már kint is voltam az ajtón.
Átmentem a mostani szobámba, készülődtem az alváshoz, de hirtelen kopogtak.
- Szabad - kiabáltam ki, mire nyílt az ajtó, és Adrián lépett be.
Nem jött sokkal közelebb, megállt a küszöbön, gondolom nem tervezett sokáig maradni.
- Helló - szólalt meg egy kis idő után.
- Helló - utánoztam.
- Egyrészt, sajnálom, ami Lanával történt. Komolyan azt hittem, megváltozott. Tévedtem ezek szerint - ismerte be. Ilyen a szerelem. Mindenkiben a legjobbat látod, nem? Én ebben a hatökörben a görög istent.
- Semmi gáz, el van felejtve. Másrészt? - néztem rá, hogy megtudjam a következő dolgot, amiért jött.
Kis hatásszünet. Na menjen már. 
- Mi történt ma Vivivel? - érdeklődött tovább. Most mondjam el neki? Mondjam el neki, hogy miatta vesztünk össze? Hogy nem mondta el, hogy volt köztük valami, pedig tudta, hogy szerelmes vagyok belé? Az életem árán sem.
- Ő mit mondott neked? - válaszoltam kérdéssel a kérdésre.
- Hogy összevesztetek, bepipultál, mint szoktál, és leléptél szó nélkül, most meg nem tudja, hol vagy - szedte össze a lényeget. Hát, kábé ez az.
- Erre közölted, hogy itt vagyok épen és egészségesen? - néztem rá kimérten. Másként nézek rá most, hogy tudom az igazat?
Ugyanaz a fiú van a szemem előtt, aki ezelőtt. Fekete hajkoronával megáldott istenség testtel bíró srác, aki tud aranyos lenni, ha akar, de az idők közben sérült, így nem tudja, mit is csináljon.
Nem, nem nézek rá másképp. Vagy talán mégis?
- Aggódott érted, ne hibáztasd ezért - kért a fiú, de még mindig nem jött közelebb.
- Nem hibáztatom...
- Akkor jó. De most aludj, hosszú napod volt - búcsúzott el. - Jó éjt! - kilépett az ajtón, és becsukta maga mögött.
- Jó éjt! - suttogtam, tulajdonképpen a helynek, ahol állt.
Lekapcsoltam a villanyt, majd bebújtam a meleg paplan alá. Nyakig betakaróztam, ahogy azt mindig is csinálom.
Először egyik oldalamra fordultam, egy kis idő után a másikra, de nem jött álom a szememre. Nem tehettem róla, az a hülye álommanó nem volt képest azt a rohadt kéményt megtalálni, hogy bejöjjön, és végre aludni tudjak.
Az agyam egyfolytában kattogott több téma között. Vivi. Bence. Hazugságok. Múlt. Adrián. Lana.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el így, de mikor elvonultam már elmúlt este kilenc is.
- Basszus - káromkodtam el magam, mikor már ezerszer végigcsináltam a forgolósdit. Résnyire nyitottam az ajtót, épp hogy kiláttam rajta. Bence szobájában még voltak fények, így hirtelen felindulásból akkorára tártam, hogy átférjek rajta. Tudtam, hogy nem szabad sokáig toporognom az ajtaja előtt, ezért mielőtt meggondolhattam volna magam, bekopogtam.
- Igen? - szűrődött ki a hangja, mire lenyomtam a kilincset, és belestem.
- Bejöhetek? - kérdeztem kissé félve a választól.
- Persze - mondta ki, mire a szívem végre megnyugodott, és egy kicsit lassabb tempót vett fel. - Mi a baj? - nézett rám, mikor közelebb mentem hozzá.
Eddig takaró takarta el a testét, csak most vettem észre, hogy nincs rajta póló.
- Ömm, izé.. - makogtam. - Nem tudtam elaludni, és láttam, hogy még ég nálad a villany, így átjöttem.
A kezében lévő távirányító segítségével könnyedén kikapcsolta a műsort, ami a tévéjéből ment.
- Bújj ide! - kérte, és felemelte a takarót mellette, hogy alá mehessek. Bevallom, gondoltam rá, hogy alul se lesz rajta több, mint egy boxer, de a paplan alatt egy melegítőalsót viselt.
Nem karolt át, se semmi, bár nem is vártam. Szorosan ültünk egymáshoz, hátunkat a falnak támasztva.
Isteni sugallatra a vállára fektettem a fejem, és elmosolyodtam.
- Kérsz kakaót? - kérdezte egy kis csönd után Bence, mire csak bólintottam egyet, ő pedig kikelt az ágyból. - Várj itt, mindjárt jövök - utasította. Ahogy kitette a lábát a szobából, kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, magamra húztam a takaróját, és jól bebugyoláltam magam.
Amíg vártam, körülnéztem a szobájában. Egy párszor már jártam itt. A gitárja pontosan ott hevert, mint minden alkalommal, gondolom a gólyabál óta nem használta, pedig tényleg iszonyat jól játszik rajta.
- Meg is jöttem - lépett be mosolyogva, az ajtót a csípőjével tolta ki és csukta be.
Kezében két bögrét tartott. Az egyiken a Fradi címere díszelgett, a másikon cicák mászkáltak. Mikor elég közel ért hozzám, nyújtotta felém az utóbbi mintájút.
- Köszi - vettem el tőle, aztán ő is óvatosan beült mellém, próbálta nem kilötykölni a forró italt.
Egymás mellett ültünk, csak a kakaót kortyolgattuk.
- Ízlik? - kérdezte pár kóstolás után.
Mennyei volt. Már csak azért hozzámennék feleségül, hogy minden alkalommal ilyen kakaót hozzon nekem az ágyba. 
Bence tejszínhabot is nyomott a tetejére, ami még finomabbá tette az összehatást.
- Hupsz - éreztem, ahogy beleittam, az orrom hegye is habos lett. Ilyen béna is csak én lehetek.
- Várj! - nyúlt az orrom felé, és játékosan levette róla a fehér maszlagot. - Malacka - nevetett rajtam kedvesen.
- Te se vagy különb! Neked a szád széle olyan - incselkedtem.
- Nem akarod leszedni? - nézett rám bociszemekkel.
- Hmm - tettem úgy, mintha gondolkodnék. - Nagyfiú vagy már.
Erre felnevetett, és a kezével letörölte a krém által odakent bajuszát.
Nem sok időbe telt, hogy kiürítsük a pohár tartalmát.
- Add ide! - kérte el a bögrét, felállt és az íróasztalára tette őket, aztán visszamászott hozzám.
Lassan csúszkáltunk lefele, így már csak félig ültünk és félig feküdtünk. Fejemet megint a vállára tettem, látszólag nem zavarta. vagy csak túl udvarias ahhoz, hogy szóvá tegye.
- Én már nem vagyok fáradt, de te aludj, ha akarsz - szólalt meg Bence.
- Én se vagyok álmos - vágtam rá, pedig ez után a nap után ki ne lenne az?
- Oké - suttogta, bár éreztem, hogy a szempilláim elnehezülnek, és tudtam, hogy lassan már nem lesz erőm felemelni őket.
Hirtelen megéreztem a fiú karjait a derekamon.
Talán csak ez kellett ahhoz, hogy le tudjam hunyni a szemem, és békésen aludni, mert pár másodpercen belül nem volt visszaút, lecsuktam a szemhéjam, és elaludtam.