2015. szeptember 17., csütörtök

28. fejezet - Hamis arany

Egész héten nem lehetett levakarni a fejemről azt a debil mosolyt, mert mindenhova elkísért. És, miért volt ott? Naná, hogy a szombat miatt. Azt azért nem mondom, hogy számoltam visszafele a perceket, hogy mikor találkozunk, mint később kiderült a suli előtt, hogy aztán a Bikás parkba menjünk sétálni. Nem akartam beismerni, de eszméletlenül izgultam. Az egész szitutól. Hogy milyen lesz Adriánnal. A sráccal, akihez mióta megláttam nyálas érzelmek fűznek. De végre eljött a reggel. 
Vagy tízszer átöltöztem, mire megtaláltam a tökéletes összeállítást a különleges alkalomra. Az idő már hűvösödött így október közepe felé járva, így egy fekete póló mellett döntöttem, hozzá pedig egy vajszínű szoknyát választottam, de hogy ne fagyjak szét, alá mégis vettem egy fekete legginst. Sokáig agyaltam azon, hogy mit csináljak a hajammal, és milyen sminket tegyek fel, de végül Vivi meggyőzött, hogy ne csináljak semmi extrát, így csak a hajsütővassal néhány loknit biggyesztettem a szalmaszőke tincseim közé. A sminkben pedig barátnőm segített. Ügyelt a természetességre, de azért hagyta, hadd látszódjon az enyhe púder a szemhéjamon. 
- Tökéletes - állapította meg Vivi, mikor már huszadjára is a tükör előtt kötöttem ki, és lassan már tényleg indulnom kellett volna. - Gyönyörű vagy - nyugtázta, miközben a kezet egymásba kulcsolta, és úgy forgott körbe maga körül, mint egy búgócsiga. Hiába, az ember azt gondolja tizenöt éves korában egy lány felnő, de mindenki tévedhet. Ámbár Vivit így szeretjük, ahogy van. 
- Köszi - válaszolom mosolyogva, és még egyszer a tükörbe nézek, hogy megbizonyosodjak arról, egész elfogadhatóan nézzek ki. 
- Na, de most menj, mert még elkésel - mondta, majd a hátam közepére tapasztotta a tenyerét, és úgy tolt ki az ajtón. 
- Jogos, jogos - néztem az órámra, ami már tényleg azt mutatta, hogy nem ártana útnak indulnom, mert öt perc múlva itt a találkozó időpontja. 
Nem akarom elsietni az odaérést, mert milyen gáz már az, ha a lány ér oda korábban a megbeszélt helyre, nem? Szépen lassan haladtam le a lépcsőn, a cipőm minden egyes fokon koppant egy aprócskát, köszönhetően a balerinacipő pici sarkainak. 
Hétvége van, ezért a porta most nem üzemel, így a kollégium épülete egész nap nyitva van, kivéve este, amikor az arra felhatalmazott végzős kulcsra zárja. Vagy valami ilyesmi... 
Lassú léptekkel haladok az iskola külső ajtaja felé, ahova megbeszéltük a találkozó helyet, és mosolyogva vettem észre, hogy a randipartnerem már ott van. 
Biztos vagyok benne, hogy ő nem gondolkodott annyit az öltözködésen, mint én, hiszen kábé ugyanazt vette fel, amit mindig is szokott. Farmert és pólót. Csak most a felsőjére egy hozzá passzoló világoskék ing is került. 
A cipőm kopogásának köszönhetően felém fordult, és örömmel vettem tudomásul, hogy az eddigi közömbös arckifejezés helyére egy mosoly ült ki. 
- Csini vagy - bókolt, mikor már hallótávolságon belül értem. Arcom rögtön rákvörösbe kúszott ennek hallatán, ami gyakran megesik, ha fiúval beszélek, de ez most más. Most biztos vagyok, hogy tízszer olyan piros árnyalatot vett föl, mint szokott. 
- Köszi, te is jól nézel ki - válaszoltam rá a lehető legszörnyűbben. Mi? Azt mondtam neki, hogy ő is jól néz ki? Oh, basszus! 
- Ömm, kösz - hagyta rám a dolgot. - Mehetünk? - kérdezte, mire csak bólintottam egyet, hogy persze, aztán folytatta... - Megfoghatom a kezed? 
Azt mondtam az előbb a lehető legpirosabb volt a fejem színe? Hazudtam. Na most lett fullosan vörös az egész, de a vörös létező legsötétebb árnyalata. Khm, ez talán egy kicsit túlzás, de így éreztem! 
- Oké - mondtam ki sután, majd odanyújtottam a kezemet, ő pedig megfogta. Nem úgy, hogy rákulcsolta, csak simán megfogta... De kezdetnek ez se rossz, hiszen egy randin vagyunk! Egy hivatalos randin! 
Buszoztunk egy keveset, mire odaértünk a célhoz. Mikor leszálltunk, elgondolkodott, hogy mit csinálhatnánk.
- Van egy jó fagyizó a közelben. Mit szólnál, ha odamennénk? - kérdezte kedvesen. Soha nem láttam még ilyennek. Mármint tudtam, hogy kedves, mivel hányszor meghallgatta már a nyomorúságaimat, de ez olyan furcsa. A suliban teljesen más. Mintha egy falat épített volna maga köré, és a mögötte lévő dolgokat csak annak mutatná meg, akinek akarja. Talán csak Bence láthat az álca mögé. És milyen jó érzés, ha néha-néha megmutatja, hogy tényleg van szíve. Hogy nem csak a beszólogatós, menő Adrián létezik, hanem a kedves, érző szívű, vagy nem is tudom, hogy mondjam el ezt...
- Tökéletes lenne - válaszoltam. Igaz, fúj a szél, de egy fagyihoz minden időpont tökéletes. Hát nem így van? 
Még mindig fogva a kezem elindultunk a cuki felé, ahol mindketten kinéztünk magunknak két gombócot. 
Kókuszt és belga csokit kértem, a két kedvencemet. Adrián úriember módjára az enyémet is kifizette, azért én megkérdezte, hogy visszafizessem-e neki, de csak azt felelte rá, hogy csacsi vagyok. Hát jó... 
- Melyik van fölül? - kérdezte kissé fagyis szájjal. 
- A csoki - feleltem, és láttam, hogy mennyire kinézi a tölcsérből a gombócom. - Kérsz? - kérdeztem tőle udvariasan. Hiszen, ha kér belőle, akkor az már verbális smárolás! Basszus, Barbi! Mint egy megszállott! 
- Megkóstolnám - vallotta be, mire közelebb tartottam hozzá a fagylaltot, ő pedig belenyalt a tetejébe. 
Tisztára mint egy kisgyereknek, attól a kicsitől is csokis lett a szája, amitől nevethetnékem támadt.
- Mi az? - nézett rám értetlenül, de én csak nevettem. Olyan más volt így látni. 
- Csokis a szád - mosolyogtam rá, mire mint egy ötéves az alkarjával próbálta meg letörölni a fagyi hagyta foltot, de nem sikerült. 
- Most már jó? - fordította ismét az arcát felém, mire megráztam a fejem. Igen, tisztára mint egy gyerek. 
- Adjad, segítek - nyújtottam felé a tölcsérről leszedett szalvétát, nekem már úgysem lesz szükségem rá.
Óvatosan a szájához emeltem a papírt, és azzal szedtem le a csokis foltot, aztán egy pillanat múlva kitört belőlem a röhögés.
- Mi van? - fordult felém, de tudtam, hogy egy árva mosoly is megbújik a komor álca mögött.
- Semmi - hagyom annyiban, de nevetéstől még mindig nem tudtam megszabadulni.
Ismét a kezemhez érintette az övét, és óvatosan belehelyezte a tenyerembe az ujjait. Így mentünk kéz a kézben, mint egy pár. Szép is lenne...
Nem akartam gondolkodni, csak élvezni a pillanatot, és a YOLO szerint élni. You Only Live One...
De attól még a környezetemre ugyanúgy figyeltem. Egy szőke hajú lány haladt el nem messze előttünk az utcán. Tekintetünk összetalálkozott, aztán a mellettem álló fiúra tévedt a szeme, elborzadt az arca, majd továbbment, mintha észre sem vett volna. Rögtön a mobiljához nyúlt, amiből már tudtam, hogy nem lesz jó vége az egésznek. Nagyon nem. Lana! Basszus! 
Aztán minden olyan gyorsan történt. Tekintetemmel követtem a lányt, magam sem tudom, miért. Hatalmas telefonálásba kezdett, gondolom az imént látottakat súgta be főnökének. Gondolom ezért se vette észre, hogy a lámpa közben pirosra váltott. Lelépett az útra, de ezt a balról érkező autós nem látta, és a lány egy szempillantás alatt a levegőben termett, ahonnan nagy csattanással a betonra érkezett. A kék Volkswagen vezetője tüstént kiszállt a kormány mögül, hogy megnézze a sérültet. A mögötte álló autók eszeveszett dudálásba kezdtek, de nem sokkal később felfogták a helyzetet, és több felnőtt is sietett a földön elterülő Dorci segítségére. Ösztönösen cselekedve kitéptem Adrián kezei közül az enyém, és eszeveszett futásnak indultam, hogy akármennyire is nem szeretett, de osztálytársam segítségére siessek.
Mire odaértem, már többen is a lány körül térdepeltek, de sikerült odajutnom.
- Maga rokona? - kérdezte tőlem egy harmincas éveiben lévő nő, mire csak megráztam a fejem.
- Csak az osztály társa vagyok - feleltem. A szívem a torkomban dobogott, nem láttam tisztán a félelemtől, hiszen az orrom előtt ütötték el az egyik osztálytársam.
Amit kihallottam a vezetők beszélgetéséből, már hívták a mentőket, perceken belül itt lehetnek.
Letérdeltem az elesett lányhoz. Szőke haja akár egy égi glória terült szét a lehorzsolt arca körül. Eszméleténél volt, valószínűleg a nagy sporttáska felfogta valamelyest az esését. Megpróbált felállni, de nem sikerült, csak enyhén elhúzta a száját és sziszegett valamit a fájdalom jeleként. Aztán meglátott. Mogyoróbarna szemébe nézve nem láttam mást csak haragot.
- Ri-banc - suttogta erőlködve úgy, hogy csak én halljam.
Ez a szó szíven ütött. Ribanc. Kikérem magamnak, nem vagyok ribanc. Nem mondhatja rám, hogy ribanc, ha egyszer nem szolgáltam rá a jelzőre! Ne tituláljon egy ócska ringyónak, ha egyszerűen nem vagyok az! Nem hittem volna, hogy valaha is egy ilyen egyszerű szócskától a sírás határán fogok állni. De megtörtént.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle, mintha nem hallottam volna az előző szavát. Erőlködtem, hogy ne hallatsszon a hangomon, mennyire megsebzett a szavaival, hiszen azt akarta elérni.
- Kurvára - szűrte ki ismét a fogai között.
- Itt a mentő! - hallottam az egyik felnőtt kiáltását, és a szirénák fülsüketítő zaját.
Az orvosok rögtön kiugrottak az autóból, és Dorcihoz siettek. Rengeteg kérdést tettek fel neki, miközben egy másik fehér köpenyes hozzám fordult.
- Hozzátartozó? - kérdezte, mire mint a másik ember kérdésére, megráztam a fejem, és ugyanazt válaszoltam. - Jöjjön be kérem a kórházba, nem ártana valakinek mellette lennie - kérte, mire hevesen bólogattam.
A tömeg szélén zsebre tett kézzel Adrián várakozott, és mikor meglátta az arcom rögtön hozzám sietett.
- Hogy van? És te? Hulla sápadt vagy - állapította meg, de nem törődve a kérdésekkel elmondtam neki, mit kért a mentős.
- Azt kérik, hogy menjek be vele a kórházba. Gondolom értesíteni kellene valakit, de a telefonja szarrá tört. Nincs meg esetleg valakinek a száma neked? - Egy név ugrott be, hogy kinek lehetne szólni. Lana. De most ezeken túl kell tennem magam. - Nincs meg véletlenül Lana száma? Neki szólhatnánk, és ő biztos ismeri a szüleit...
A fiú előkapta a zsebéből a mobilját, és kikereste a számot.
Ezek szerint megvan neki. No para, Barbi! Biztos az összes osztálytársunk telefonszáma megvan neki... Mi ebben a gond? Semmi. Eddig randitok volt! Nem Lanával, hanem veled! 
És most pedig megmutatod, hogy nem vagy egy ribanc, mert egy ribanc nem tenne olyat, hogy elkíséri az osztálytársát, akit nem nagyon kedvel a kórházba.
Adrián hamar lerendezte a beszélgetést, simán a saját stílusában.
- A kórházba jön, és értesíti Dorci szüleit - mondta, mire elindultunk a kocsi felé.
Velem jön. Nem akar egyedül hagyni. Vagy csak megszánt, hisz' az előbb mondta, hogy hulla fehér vagyok... 
Oh, shut up belső hang, aki mindent jobban tud! 
A kocsiban csönd uralkodott, nem mertem megszólalni. Igazából levegőt is alig mertem venni...
Dorci mellett ültünk mindketten, akinek látszólag, és biztosan is fájdalmai voltak. Annyira, hogy az erős lány megtört, és más patakokban folytak a könnyek az arcán. Egy aranyos női orvos jött a segítségére, elmagyarázott neki mindent, és mondta neki, hogy ne féljen, nincs semmi olyan baja, ami miatt aggódnia kell.
- Lanának szóltatok? És a szüleimnek? - kérdezte aggódó fejjel a lány, mint aki hatalmas veszélyben lenne, és csak rájuk számíthatna.
Csak bólogattam, nem bírtam egy szót sem kinyögni. A lelkem mélyén tudtam, hogy mindez az én hibám. Ha nem lát meg Adriánnal, és nem mondja el Lanának, akkor ez nem történik meg. Vagy ha nem pont ugyanazt a srácot akarjuk megszerezni a suli szépével... akkor sem történt volna ez.
Hanem mind élnénk a cuki kis életünket minden hézag nélkül.
A kórházba érve a lányt betolták egy szobába, ahol átöltözött, egy nővér segített neki a lába miatt. Azt mondták valószínűleg eltört. Dorci rögtön felfogta ez mit jelent.
- De ugye nemsokára balettozhatok? - húzta vissza az orvost, aki már épp kifele igyekezett a kórteremből.
- Nem tudom, kisasszony - hagyta annyiban a dolgot, de a lány megerősítés nélkül is tudta a választ.
Az épp ügyeletes orvos kiment a szobából, mire a lány heves szitkozódásba.
- Baszki! A kurva élet! Mi a faszért velem történik ez?! Pedig, baszki, nemsokára itt az a redvás verseny, és ha nem tudok menni edzésre baszki, akkor nem indulhatok... Bassza meg! Te meg mit nézel?! És miért vagy még mindig itt?! És Lana hol van? Nem akarnád felhívni megint, és megsürgetni? Addig se kell a képed látnom... - fakadt ki belőle minden, aztán a szavait felém idézte, mert a szoba másik felében ültem, várva hogy segíteni tudjak neki. Amit egy ribanc nem csinálna... Adrián épp vécén volt, vagy hol... De nem sokkal korábban ment ki, hogy az orvos kisétált a helységből.
- Felhívom - feleltem rá, és nagy léptekkel haladva kisétáltam a szobából, hogy megtegyem amire kért.
De mire előkaptam volna a mobilom, mint egy őrült bika, haladt felém Lana, természetesen makulátlan külsővel.
- Teeeee! - emelte rám a mutató ujját. - Hol van Dorci? - kérdezte tőlem, mire a nem messze lévő ajtóra mutattam, ahol a barátnője feküdt. - Jól figyelj, mert egyszer mondom el, és esküszöm, ha ebből az egyből nem fogja fel az a csöppnyi agyacskád a szitut, meg fogod szívni, elhiheted. Itt a fiú? - kezdett bele a szövegélésbe.
- Igen. Randin voltunk, amibe a drágalátos barátnőd jól belerondított - feleltem, de hogy ezt kimondjam, minden akaraterőmet össze kellett gyűjtenem, de még így se hallottam a saját hangomat a fülemben dobogó vértől.
- Ccc. Élvezd ki, hogy ezt most kimondhattad, mert komolyan mondom, ez volt az utolsó. Szállj le róla, míg szépen mondom! - akaratoskodott, de teljesen sunyi módon, ha jönne Adrián, ne lássa meg az egészet.
- Mert ha nem szállok le, mi lesz? - jöttem bele a pofázásba, és már a szívem se tepert annyira, mint eddig.
- Mi lesz? - kérdezte gúnyosan. - Tönkreteszem a szaros kis anya nélküli életed. Az lesz - felelte teljesen hidegvérrel, mire bennem megállt az ütő.
Azt hittem rosszul hallok.
- Mi-mit tudsz te egyáltalán az anyámról? Nekem van anyám, te ringyó! - emeltem feljebb a hangomat. Nem engedhetem, hogy bárki is a szájára vegye anyámat.
- Ó, kis naiv, Barbi! A nevelőanya nem olyan, mint a biológiai anya - nézett rám sajnálkozva, miközben a szavakat ejtette ki a száján.
- El-elmondta? - dadogtam még mindig a meglepettségtől.
- Persze. Lehet, hogy csak ezért hívott el randira, hogy kiengeszteljen... - gondolkodott el a lány, miközben egy tőrrel esett a szívemnek. Természetesen lelkiekben.
Elmondta. Adrián elmondta. 
- Mi történt, lányok? - érkezett meg egy fekete hajú srác mosolyogva. - Lana, itt vagy?
- Ja, mennem kell viszont Dorcihoz, csak Barbival megbeszéltük a történteket, mondta, hogy ott voltatok - válaszolta, és már ment is be a barátnőjéhez a kórterembe.
- Oh, ez kedves. Ha már itt van, akkor mi mehetünk is. Hazakísérjelek? Gondolom nem vagy valami jól ezek után - felelte, miközben a kezét az enyémhez érintette. De elhúztam a kezem.
Csalódtam benne.
Titkon reméltem, hogy Lana csak kitalálta az egészet, hogy engem csesztessen, de nincs más logikus magyarázat arra, hogy tudja. Honnan tudná különben?
- Nem kell, jól vagyok. Komolyan - válaszoltam, és már indultam is ki az épületből, hogy valamilyen módon visszajussak a koleszba, és mindent elfelejtsek.
A randit, az árulást, és legfőképpen az Adrián iránti vonzalmamat.

18 megjegyzés:

  1. Ez az ! Vegreee ! Hahh es akkor jonni fog Bence es megvigasztalja!! Een tudoom ez leessz!! Lecci legyen eez!! Amugy naon jo lett igy tovabb es sieess :* <3
    Puszi: Lilla ;)

    VálaszTörlés
  2. Dettó! Végre jön Bence es awwwwww, tuti megszanja Barbit. Nekik együtt kell lenniük. :D

    Hatalmas ölelés,
    Brynn :*

    VálaszTörlés
  3. Lanát sajnáltam a bajai miatt? Már nem. Ha valaki ekkora ..., akkor megérdemli a sorsát. És tetszett Barbi viselkedése, ahogy nem mély depresszióba vagy haragba süllyedt amiért leribancozták, hanem be akarta bizonyítani az ellenkezőjét.
    Várom a kövi részt!

    VálaszTörlés
  4. Irtooooo jo!!!!! Ez a legjobb blog a vilagon, mar minden reszt vagy husszor elolvastam, se sose tudom megunni. Varom a folytatast! ;) :) :*

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Ne haragudj, de most elmondom az őszinte véleményemet erről a részről. A randi klisé volt, Barbit a Dorci által használt szóval én is megilletném, Bencét meg sem érdemli.
    + A YOLO az a You-Only-Live-Once rövidítése, de semmi baj, lehet elírtad, ha nem akkor legalább szóltam.
    Tényleg csak őszinte szeretnék lenni, nem pedig gonosz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igen, elírtam :D Köszi, hogy szóltál :) És sokan nem bírják a főszereplő lányt, általában én se, sőt, egy kezemen megtudnám számolni, hogy hány lány karaktert bírtam az eddig olvasott konyveimben :D Szóval nem veszem sertesnek :D

      Törlés
  6. Nagyon szupi volt várom a kövit

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszenek az iromanyaid..igy tovabb..alig varom a kovit..mikor lesz?
    Eddig Adrian fan voltam h tetszik neki meg minden de ez utan a tette utan Bence parti leszek...bar remelem hogy nem adrian mondta el lananak..mert ugye az nem derult ki biztosan..szval szurkolok adriannak es bencenek is..barhogy irod😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ❤ Örülök, hogy tetszenek :) És a bő véleményt is köszönöm :*

      Törlés
    2. Szia!
      Egész nap ezt olvastam és hát imádtam. Nagyon tetszett és tetszik az írásmódod.
      Nem tudom de nekem Adrián nem szimpatikus! Annyira próbáltam megkedveleni de nem ment. Egyszerűen nem. Viszont Bence... Istenem annyira szeretem őt! És megértem hogy elmondta a tanárnőnek hogy ellógta az utolsó órát. Ez nem árulás ez aggodalom! Most komolyan egy ilyen aprócska dolog miatt kiakadni? Ne már... Az nem jutott eszébe hogy Bence mennyi dolgott tett érte míg ő szarott rá?? Segített neki most meg csal azért mert szólt a tanárnak megutálja. Bravo!!
      Ja de Nehogy félre érts imádom az irományodaz csak Barbi kikészített. Remélem megjön az esze és rájön, hogy Adrián egy pöcs, és Bence pedig egy cukorfalat. És emiatt összejön Bencével :D. Vivi nekem nagyon szimpi, és hát Adrián egy kicsit tényleg egy Vivi fan. Viszont az nagyon érdekel hogy Barbi mit fog szólni ahhoz ha kiderül hogy Vivi és Adrián jártak. Gondolom megint elefántot csinál a bolhából és megutálja :D
      Na de lényeghogy nagyon megszerettem a történetet és Barbi egy kicsit visszavesz mert most egy icipiccit egy rohadt nagy bunkó. Bence remélem meghozza az eszét. Alig várom a kövit!!
      Hozd nekem őket össze!!
      Cuppanós puszi Kira!

      Ut.: Remélem nem bántotalak meg azzal hogy most egy kicsit nem vagyok jóban Barbival. És komi hosszájért is Bocsi ;)

      Törlés
    3. Bevallom, először egy kicsit megijedtem, hogy ez a sok mind negatívum, hogy mit kellene javítanom meg ilyesmi :D De köszönöm <3 Igen, Barbival én sem vagyok mindig jóban... Főleg ha éppen berág valamiért, mert akkor képes és előjön belőle minden. Arra én is kíváncsi leszek, hogy reagálja majd le azt, ha Vivi elmondja neki, hogy Adrián és ő régen együtt voltak..
      Tényleg köszönöm a kommented <3 Örülök, hogy tetszik a történet :)

      Törlés
  8. nagyon jo mikor lesz következő rész ?

    VálaszTörlés