350 feliratkozós különkiadás

Drága Olvasók!
Ismét nagyon nagy hálával jöttem, méghozzá egy újabb mérföldkővel a blog életében. Alighogy befejeződött az első évad... El sem hiszem! Tényleg! Valószínűleg az előzőknél is ezt mondtam, nem igaz? De higgyétek el, tényleg így van. Reménykedni sokszor reménykedtem, hogy egyszer az 50 meglesz, de álmomban se hittem volna, hogy ennek a hétszerese (!). 
Nagyszerűek vagytok! 
Köszönöm a sok-sok kérdést, amiket a második évaddal kapcsolatban feltesztek, nagyon jól esnek és a dicséretek is. :) 
A II. évadból szeretnék egy párat előre megírni, így nagyjából ehhez van kötve annak a nyitása. Addig is hamarosan itt lesz annak az évadnak a designja, amit a csodálatos Naomi B. készített a blognak és nekem. Szerintem nektek is minimum annyira fog tetszeni, mint nekem. Márpedig én beleszerettem. Na de nem húzom tovább a szót, itt is van a különkiadás, amit még egyszer köszönök nektek! :)

Ádám szemszöge

Most jöhetnék olyan rémesen nyálas dumával, hogy tökéletes életem van. A családi hátterem jó, csórók sem vagyunk, a suliban is az okosak közé tartozom, és mindezek mellé még egy csúcsszuper barátnőm is van. Emellett a lottó ötös mehet a francba!
Már számoltam vissza a napokat a szünetig, ami már nagyon ránkfért. Úgy az egész osztályra. Minden nappal egyre kevesebb órát kellett kibírni, és egyre közeledett az utolsó nap. A tanárok többsége azért jófejnek adta ki magát így karácsonyhoz közeledve, de egy része még az órákon képes volt íratni hatalmas témazárókat. Na ez van, nem lehetett ellene mit tenni.
Mit terveztem a téli szünetre?
Semmi tanulást, abban biztos voltam. Meg sok időt a barátnőmmel. Az utóbbit drága szüleim egy online foglalással el is cseszték, mikor bejelentették, hogy megyünk síelni. Amit igazából minden évben megejtünk, de most valamiért reméltem, mégsem lesz. Pontosabban Vivi miatt reméltem. Ő az első igazi barátnőm, hiszen a kis általános iskolás afférokat nem kellene annak nevezni. Anyáéknak még nem nagyon beszéltem róla, így el is vetettem az ötletet, hogy magunkkal vigyük, pedig annyira jó lett volna, de az egészen biztos, hogy ciki mint állat. Meg féltem is. Mégis mitől? Hát... Korai lenne azért bemutatni nekik azt hiszem. Két hónap után rögtön megismerné a szüleimet? Nem, inkább nem. Az nagyon nagy lépés lenne, meg az ősök tuti elijesztenék őt. Mindenféle hülye kérdésekkel terhelnék, az öcsém meg egy seggfej, tuti kiteregetné az összes bénázásomat előtte. Na nem, kösz, inkább nem.
Mivel anyámék sose engednék, hogy itthon maradjak ennyi időre egyedül, és egyedül ünnepeljek karácsonykor, Vivit meg nem vihetem magammal, szóval kénytelenek leszünk egy kis időt külön tölteni. Vagyis... Majdnem az egész szünetet. De a Szilveszterkor akkor is együtt leszünk majd. Ezt meg is ígértem neki, mikor megemlítettem az utazást. Nem örült neki, de megértem. Azért próbált mosolyt erőltetni az arcára, és még féltékenységi rohamot sem kapott. Remélem tudja, hogy nincs mitől félnie.
Egyik randinkon elvittem az Erzsébet térre, és egy kis lakatot akasztottunk ki a monogramunkkal, aminek a kulcsát aztán a Dunába dobtuk. Romantikus lélek vagyok, na. Ráadásul Vivinek is tetszett az ötlet, bár lehet, hogy kicsit korán... De úgy hiszem, megtaláltam a nagy Őt. Nyálas? Felettébb. Viszont mikor Vele vagyok, egészen más a világ. A feje tetejére fordul, és minden a helyére kerül. Nincs senki más körülöttünk, csak mi vagyunk a problémák ellen. És nagyon remélem, hogy ő is így érzi magát a társaságomban. Persze, hülyeség a gimi első évében és az első barátnőmnél erre gondolni, de így érzek. És ha ez tényleg be fog teljesülni, rettentően szerencsés vagyok.
Azt mondják, a jó kapcsolatban veszekednek a felek. Mivel ez nálunk még nem történt meg, nagyon remélem, azért ez nem 100%-osan igaz. Nem szeretnék összekapni vele.
Olyan furcsa és megkavaró dolog ez az egész. Hiszen alig ismerem! Az biztos, hogy vonzódom hozzá, de szeretem is? Egyre jobban azt érzem, hogy igen. Különben miért beszélnék róla úgy, mint a jövendőbelimről?
- Szerinted ő nem talál helyettem valakit, míg én elutazom? - kérdeztem egyik alkalommal Marcit. Legjobb barát létére átkarolta a vállam, és kinevetett. Ezzel megnyugtatni próbált? Mert nem ment valami jól neki.
- Haver, nem szívesen mondom ezt, de te biztosan valami agyi problémával rendelkezel. Fogd már fel, hogy szerelmes beléd! Még a vak is látja. Mosolyog veled meg minden, nem undorodik téged megcsókolni, ami nagy szó - ugratott, mire meglöktem.
- Kösz - dörgöltem ököllel a hajába, miközben lehúztam a fejét. - Csak...
- Igen, tudom. Ez az első kapcsolatod, Vivi meg jól néz ki, és félsz, hogy azalatt a másfél hét alatt, míg te hason fekve gyártod a hóangyalkákat az Alpokban, addig ő valami másik pali nyakába veti magát. A te barátnőd, és ha már komolyan azt gondolod, hogy valami liba, aki minden második pasi elé letérdel, akkor itt már gondok vannak - komolyodik el. Basszus, ennek a seggnek igaza van. - Szóval verd ki a fejedből az egészet, úgyis skypoltok majd minden nap, meg annyi szívet küldözgettek majd egymásnak, hogy ideje se lesz más sráccal találkoznia.
Ahogy befejeztük a dumálást, az emlegetett barátnőm tartott felém.
Vetette magát a nyakamba. Ujjait a tarkómon összefűzte, és úgy húzott le magához, hogy puszit tudjon adni.
Igen, ő az enyém. Az én kis pöttöm, vöröske energiabombám.
- Szia - mondta.
- Szia - köszöntem vissza. - Matekkal kezdünk?
- Jesszus - képedt el. - Házi kell! Sürgősen. Megcsináltad? - húzódott el, mire csak bólintottam. - És elkérhetem?
- Persze. - Erre csak egy puszit kaptam, aztán volt Vivi, nincs Vivi.
- Szeretlek - kiáltotta, de már el is indult a tantermünk felé.
- Én is. A nagy zsebbe van - mondtam neki, de valószínűleg nem hallotta.

Aztán nem sokkal később eljött az utolsó nap. Vagyis az osztálykarácsony.
Már jó előre megvettem Vivi ajándékát.
Mikor megláttam Zsolti nevét a papíromon hirtelen gőzöm se volt, mit vegyek neki. Gondoltam, majd csak kitalálom, valami focisat vagy ilyesmi. De mikor Marci szünetben közölte, hogy ő húzta Vivit, megkértem, hogy cseréljünk már. Az ember a barátnőjének csak jobban tud ajándékot venni, nem?
Mikor odavittem neki a kis csomagot, annyira piros lett, mint a rák. Elé léptem, de gőzöm sem volt, mit csináljak. Az arcára adjak puszit? Mint a többiek, vagy a szájára? Úgy döntöttem egy gyors utóbbi lesz, remélve, hogy a tanárnő tolerálni fogja.
- Köszönöm - érzékenyült el Vivi, szemén látszott, hogy hamarosan a könnyei gördülnek le az arcán.
Visszamentem a helyemre, onnan néztem, ahogy ő Barbinak ad át egy csomagot.
Ekkor elgondolkodtam azon, milyen jó is az osztályközösségünk.
Legalábbis eddig annak bizonyult.
Mind megtaláltuk az összhangot egymással, az öt lány is a fiúkkal. És szerintem ez eszméletlen jó. Azt nem mondom, hogy klikkekre nem szakadtunk, hiszen azok mindenhol vannak. Az ember valakivel jobban megérteti magát, mint másokkal. Vivi Barbival van, Adrián, Bence, Zsolti és Milán alkotnak még egy csoportot, majd mi Marcival,  Dani elvan magában vagy Bálinttal, aki úgy általában mindenki körül legyeskedik, próbál Lana, Dorci és Fanni valamelyike kegyébe fogadtatni magát kevés sikerrel, de vicces nézni a bénázását szegénynek.
Nem tudtam sokáig maradni, mivel nemsokkal később indultunk, így kénytelen voltam idő előtt elköszönni a többiektől.
- Gyere! - húztam ki a barátnőm a folyosóra, ahol egyedül lehettünk.
- Menned kell? - görbítette ajkait lefele. Az álla alá tettem a mutatóujjam, majd felemeltem, így a tekintetünk összefonódhatott.
- Szeretlek, ugye tudod? - vallottam be az érzéseim. Igaz, szívesen nézem a kis féltékenykedő Vivit, de átérzem a helyzetét.
Egyszerűen nem tudom nem észrevenni, ahogy Herceg legyeskedik körülötte. Oké, bejön a lányoknak a gitárjával, tény és való, és tudom, hogy Vivi észre se venné, de azért... Nem merem itt hagyni vele.
- Én is szeretlek - mondta a barátnőm, majd karjaival átkarolta a nyakam, és egy utolsó csókra magához húzott.
Lágyan csókoltam vissza, de aztán mindketten beleadtuk a következő hetek elvonásait. Kezemmel mindkét arcát körbefogtam, úgy érintettem ajkaihoz az enyémet, és mikor eltávolodtunk egymástól, már csak a homlokunknál értünk össze, Vivi hirtelen felnevetett.
- Mi lenne, ha magamhoz ragasztanálak? - Ajkai mögött pimasz mosoly húzott. Szalontay, komolyan azt mondtad, hogy pimasz? 
- Az vicces lenne - csókoltam meg újra, de ez nem volt olyan hosszú, mint az előző.
- Na menj, mielőtt elsírom magam - engedte el a kezem Vivi, mire én még egyszer tényleg utoljára magamhoz húztam, és egy apró puszit adtam a feje búbjára. Abszolút romantikus vagyok. - Szeretlek! - mondta, mikor pár lépés már volt közöttünk.
Megfordultam, hogy láthassam az arcát. Elmosolyodtam, és teljesen őszintén feleltem neki.
- Szeretlek!
Aztán kiléptem a kapun a hűvösbe.

***

A kocsiban valami förtelmes régi zene szólt még anyáék idejéből való. Ők nagyban énekeltek hozzá, én pedig fülhallgatóval egy másikat bömböltettem, miközben az öcsém a másik ülésen valamilyen játékkal nagyon játszott. Az ablakot teljes egészében belepték a fehér hópelyhek, azokat tanulmányoztam jobb elfoglaltság híján. 

Marci megírta, mi történt miután elhagytam Pestet. Gondolhattam volna, hogy Herceg rögtön lecsap Vvire. És az a másik szerencsétlen... Szabó egy két lábon járó bénázás. Még a vak is látja, hogy bele van esve a csajba, de persze Barbinak nem esik le a tantusz. Azon is meglátszik, hogy szőke, én mondom... Nem nehéz dolog összejönni. Annyi lenne a dolga, hogy megmondja neki az igazat. 

Az osztályunk csoportját inkább lenémítottam. Nem akartam nagyon hallani a fejleményekről, amint valamelyik kissé berúgott állapotban lévő egyének teleárasztják hülyeségekkel a csoportot. 

Hamar megérkeztünk a helyre, nem maradt más dolgunk, mint kipakolni, és elfoglalni a szállást. Egy kicsit otthonosra rendezni, aztán már indulhattam is a pálya felé. Mintha ilyen könnyű lenne az élet... 

Az utolsó bőrönd és kupac holmi után jóleső érzéssel ugrottam rá az ágyra, hogy egy kicsit elterüljek rajta. Kimondottan kényelmes volt. Robival, az öcsémmel kerültem egy szobába, míg anyáék egy másikba, és a kis apartman mellé volt még egy konyha rész is. 

- Kapcsold már ki! - szóltam rá Robira, mikor valami ízlécficamosoknak kreált zenét indított el hangosan. 

- Mert nem hallod a pornófilmet? - válaszolt vissza. Elszámoltam tízig, hogy ne mondjak neki vissza semmit. Inkább elengedtem a fülem mellett. Tizenhárom évesen eléggé... ki van nyílva a csipája. 

- Te mi a francról beszélsz? - kérdeztem, de inkább meggondoltam magam. - Ne, ne mondj semmit, nem érdekel!

A mobilomért nyúltam, hogy megnézzem az értesítéseket. 

Meglepő módon Barbi üzent. 

Beszélnünk kell. Írj vissza, S.O.S.!

Oké. 

Mi történt? 

Nem jött válasz, de a kezemben lévő készülék rezegni kezdett, rajta Barbi képével. 

Felkaptam a kabátom és a csizmám, majd elhúztam a zöld jelet. 

- Mi történt? - szóltam bele köszönés helyett. 

- Ádám... - hallottam a nevem a túlsó vonalról. Barbi... sírt. 

- Mi történt, Barbi? - kérdeztem vissza még mindig ugyanazt a mondatot. 

- Ádám... Vivi csókolózott... Adriánnal. 

Csak néztem az előttem lévő tájat, ami elém tárult a hegyről. 

A levegő megdermedt, úgy éreztem, hogy az idő is megállt. Egy szempillantás alatt összedőlhet minden, amit az ember olyan alaposan felépített, itt az élő példa. Csak bámultam magam előtt csendben, fel kellett dolgoznom a hallottakat. 

- Ádám, itt vagy? - húzott vissza a valóságba Barbi hangja. 

- Fel kell hívnom Vivit, ne haragudj - aztán bontottam a vonalat. 

Tárcsáztam Vivi számát, ami kicsöngött.
- Szia - vette fel a telefont pár csengés után.
- Szia - szóltam bele, de nem rontottam neki. Hangjában hallottam, hogy tudja. Tudja, hogy tudom. - Hol vagy? - kérdeztem.
- Hogy hogy hol? A koliban. - Kínos csönd. - Miért?
Nem válaszoltam.
- Szakítok veled - mondtam ki hirtelen. Hangom fagyos volt, de nem akartam más mutatni a lánynak.
- Miért, Ádám? - Már sírt.
Kínosan belenevetettem a vonalba.
- Komolyan kérdezed, Vivi? Ennyire nem nézhetsz hülyének. Csak annyit mondj meg, hogy mióta tart köztetek!
- Én.. Mi.. Nem.. - dadogott.
- Ne, tudod, mit? Ne is mondj semmit. Nem vagyok kíváncsi a részletekre. Tudod... Én tényleg szerettelek. Vagyis azt hittem, szeretlek. Olyan különleges voltál már első pillanattól, én pedig olyan szerencsésnek éreztem magamat, hogy te is ugyanazt érzed irántam. Nem hittem, hogy összeházasodunk, de azért nem csak pár hónapot jósoltam volna magunknak. De így történt.
- Nem az történt, amit.. - vágott közbe.
- Nem? Nem az történt, amire gondolok? Barbi mindent elmondott, nem szükséges élőben látnom a kis párocskát. Köszönöm, éld tovább az életed, én pedig ígérem, továbblépek, ne aggódj efelől.
Nem vártam meg, hogy megmagyarázza, bontottam a vonalat.
A szívem hevesen dobogott. Valószínűleg most ejtettem a világ legjobb csaját. Vagyis... azt hittem.
Visszamentem a fagyos hidegből, egyenesen a hűtőhöz.
Reménykedtem benne, hogy találok ott valami ütőset is.