10. fejezet - Szabadság

Az a pár nap otthon eszméletlenül telt. Próbáltam mindenre sort keríteni, mivel már nem fogok minden este a saját, megszokott ágyamban aludni. Szonjával játszottam, újabban a póni mániás lett, így egy órán keresztül "életre keltettük" a műanyagból gyártott, a szivárvány összes színében pompázó lovacskákat, és képzeltük azt, hogy ő a lovarda tulajdonosa, én pedig a kis segédje. Mintha újra ötéves lettem volna... Aztán Ricsi mellé beültem a konzol mögé, és lejátszottunk egy-két meccset Fifában, majd választhattam egy kocsit, és belemerültünk a GTA világába. Később meg kellett hallgatnom apa és Linda óvóbeszédét arról, hogy mennyire legyek óvatos a koleszban, ha elmegyek bulizni, na meg persze a fiúkkal. Az utóbbi témánál inkább nevelőanyám vette magához a szót, és röviden, úgy összefoglalt mindent, figyelve arra, hogy apa is a helységben tartózkodik, de láttam a szemében, hogy később még ki akar térni a kimaradt témára... Mintha magamtól nem tudnám! Aztán van még egy nagy hírem! Krisz elköltözik! Majdnem elsírta magam, amikor elmondta. Nagyon bírom Lillát, aztán már ők is húszanévesek, jár nekik a szabadság. És már mióta együtt vannak! Aztán Andrissal is találkoztam. Elvitt moziba, sétáltunk, beszélgettünk, kérdezett a gólyatáborról, én meg meséltem neki. 

Szóval nagyon jól telt.

Linda utolsó este segített összecsomagolni mindent, ami kellhet, míg távol leszek. Pizsi, felsők, gatyák, cipők, egy egész fehérnemű kollekció, neszeszer és a többi piperecucc. 

A vonaton volt időm mindent átgondolni. bevallom, tényleg izgultam. Nagyon. Végre felnőttek nélkül lakhatok! El sem hiszem. Oké, persze hogy szeretem a szüleim meg a tesóim, de akkor is! Ez egy külön világ, más univerzum. Már régen megnéztem, hogy körülbelül milyen helyre számíthatok, és meglepően szép. A suli és a kollégium egy teleken van, így nem kell sokat gyalogolnom majd reggelenként, hogy időben átérjek. A honlapról meg lehetett tudni néhány információt. Enni napi ötször lehet, és abból három kötelező, a reggeli, ebéd és vacsora. Mindezt az iskola épületében lévő ebédlőben.
Szombaton, amikor megérkeztem a koleszba, Vivi már várt rám. A szobánk az első emeleten van, ahova a lányokat szokták elhelyezni. Az ajtót kártyás rendszerrel védik, mint ezt később megtudtam, de amikor be akartam menni, és nem nyílott az ajtó... Jesszusom! Na az volt a teljes félelem. Azt hittem az utcán fogok éjszakázni, mert még nincs kinyitva az épület! A portás bácsi, aki egy kis névtáblácskát viselt, amin nagy, nyomtatott betűkkel  volt látható a ZOLI BÁCSI név. Gondolom ez azért volt szükséges, hogy tudjuk valami néven hívni, ha valami baj van, nem csak "Portás Bácsi"-nak. Bár tőlem már igen messze áll a bácsizás, inkább mondanám neki, hogy uram... Szóval, amint látta, hogy be akarnék jutni, de nem sikerül, rögtön tudta, hogy egy gólyával áll szemben. Persze, de más gólyák sem ilyen bénák! Vállal is próbáltam belökni az ajtót! Gondolom, ezen egy jót nevethetett... Beengedett, és megkérdezte a nevem, majd felém nyújtott egy kulcsot és egy kemény kártyát, amin a nevem, születési dátumom és néhány szám szerepelt. Aztán az úr, biztosan nem bácsi, megleste a titkos kis papírját, és megmondta, hogy melyik szoba lesz az enyém.
- A szobatársunkat nem mi választjuk ki, igaz? - kérdeztem már felfele menet. Hátrafordítottam a fejem, hogy halljam a válaszát.
- Nem, de a maga osztályában a lányok száma igen csekély, így lehetséges, hogy azzal kerül egy szobába, akivel szeretne - mondta biztatóul a portás, és végszóra vissza is ment a saját kis kuckójába, így én elindultam felfele.
Egy hosszú lépcsősort megmászni egy dögnehéz táskával, na az aztán a kihívás! Csaknem csöpögött rólam a víz, mire felértem. Oké, ez talán egy aprócska túlzás... De a végére felértem, és ez a lényeg! Bedugtam a kulcsot a zárba, és elforgattam. A kilincs lenyomása után két nagy kar ölelte át szorosan a nyakam, szinte úgy, mintha sose akarna többé elengedni. Csak egy ilyen embert ismertem. Vivit.
- Wáááááááááááááááááá! Itt vagy! Hova menjünk először? Már rengeteg helyet megnéztem, szóval először elmehetnénk abba a fincsi fagyizóba, aztán átnézhetnénk Budára az egyik hídon át, és kereshetnénk kürtöskalácsost. Na mit szólsz? - hadarta el egy szuszra az összes olyan dolgot, amit először akarna csinálni. - Ja várj, először le kéne pakolnod - mondta röhögve, ahogy láttam, rájött, hogy kezemben a több kilós bőrönd nem épp a legmegfelelőbb a városnézésre.
- Hát... ja - adtam ki végül az egyetértésemet, mivel először tényleg szeretnék kipakolni, aztán tőlem bárhova mehetnénk.
Vivi leszedte a nyakamból a karjait, így végre körül tudtam nézni a szobában.
Nem lehetett sokkal nagyobb, mint az otthoni kuckóm, de annyira bőven elég lesz, hogy két tinédzser lány együtt lakjon benne. A szobába bevilágított a nap a két ablakon, így cseppet sem lehetett arra panaszkodni, hogy nagyon sötét lenne. A keretét két mintás sötétítő függöny határolta, amiket kisebb masni fogott össze a fény beszivárgásának az érdekében. Az ablakok előtt az ágyak állítva voltak elhelyezve, de szerintem ezt át fogjuk tologatni, amint hazaértünk a felfedezői körutunkról. Ahogy beléptem, baloldalt egy kis ikon jelezte, hogy kaptunk külön fürdőszobát, egy vécével és kézmosóval, de tusolni csak az emeleten lévő lányokkal közös zuhanyzóban lehet. A szoba másik oldalában egy nagy szekrény volt a ruháink elhelyezésére, az ágyak mellett két apró komód, amin tarthatjuk a személyes cuccainkat. Vivi a saját részlegét megcsinálva, kipakolt pár bekeretezett fényképet és előkészítette a töltőit. Ágyán egy nagy fehér laptop éktelenkedett, fedelén a márkajelével.
Elfoglaltam a számomra megmaradt helyet, és durván lecsaptam rá a nagy bőröndöt. Nem szándékoztam elsőre jobban kipakolni, inkább majd ha visszaértünk, úgyis van időnk, mint a tenger.
- Mehetünk? - kérdeztem izgatottan.
- Én készen állok - jelentette ki Vivi, felkapta a kistáskáját, és beletett pár darab zsebkendőt, a pénztárcáját és a mobilját, aztán odalépkedett a szandáljához, és felkapta.
Gyorsan elővettem a bőröndbe készített apró táskát, amit az ilyen alkalmakra tettem be, és én is beleraktam mindent, amire szükségem lehet addig. A cipőm már rajtam volt, és az a ruha, amiben utaztam, tökéletesen megfelelt az időnek, így át se kellett öltöznöm. A nap nagy sugarakkal sütött, mindketten sortban vágtunk neki a felfedezésnek, egy-egy napszemüveggel a szemünkön.
Kiléptünk az ajtón, köszöntünk a portásnak, és már indultunk is.
Ilyen részletesen még sosem láttam Budapestet. Persze, jártam már itt egyszer-kétszer még akkor, amikor anya élt, de nincs sok emlékem róla. De úgy látszik Vivi nagyon ismeri a környéket, vagy legalábbis úgy vezetett, mintha úgy lenne.
Ettünk fagyit abban a cukrászdában, amit barátnőm ajánlott, és tényleg nagyon finom volt! Legalábbis, a csokis keksz és a kókusz az volt... Közben átsétáltunk a Lánchídon, megnéztük a kőoroszlánokat, belenéztünk a Dunába, és nevettünk megállás nélkül. Ha Vivivel vagyok, mindenről tudok vele beszélgetni. Tényleg, abszolút mindenről. Filmekről, könyvekről, helyes színészekről, de előkerült a 'ki a helyes az osztályban' téma is.
- Na, és mi a helyzet Ádámmal? - Direkt nagy hangsúlyt tettem az 'Ádám' szóra, olyan tinilányosan.
- Semmi extra. Bejelölt facebookon és ennyi. De ezt a többiek is megtették, szóval... Tényleg semmi. - válaszolta kicsit szomorúan. Látszott rajta, hogy tetszik neki a srác, bár annyira jól még nem ismeri...
Tényleg! Én még fel se léptem face-re, amióta hazajöttem, annyira el voltam havazva a pakolásban, és hogy tényleg bepótoljak mindent abból, amíg nem leszek otthon. Ha visszaértünk, bejelentkezem.
- Majd a suliban! - biztattam Vivit, de jobbnak láttam, inkább hanyagolni az Ádám-témát. - Este nézünk egy filmet? Van olyan, amit meg akarsz nézni, de még nem láttad?
- Naná! Hát nem tudom... - esett gondolkozóba. - Neked van?
- Majd találunk valamit! - ígértem, és legyintettem egyet.
Elsétáltunk a Parlament előtti parkba, és csináltunk rengeteg fotót az első nap alkalmából. Rólam, róla és közöset is, vagy száz kép készült az egész idő alatt.
Nagyon jól volt, úgy éreztem, végre van valaki, akivel őszintén tudok beszélni, nevetni. Igaz, Mia mindig ott volt nekem, és van hogy segített, támogatott, és olyan volt, mint egy legjobb barátnő. Szerettem, tényleg. Tolerálta az összes hülyeségemet, a depressziómat, amikor elveszítettem anyát, és amikor már Andris is bejött a képbe. De ő rögtön megtalálta az összhangot másokkal, míg én csak ott tébláboltam mellette. Szöges ellentétek voltunk, és ennek néha meg voltak az árai.
Este kilenc fele visszaértünk a koleszba, mivel a suli még nincs nyitva, elmentünk a KFC-be vacsorázni, és reggelre is vettünk valami péksütit. Velünk együtt mások is voltak az épületben, leginkább a felső évfolyamból, velük futottunk össze néhol a folyosón. Gyorsan elmentünk letusolni, aztán beugrottunk az én ágyamba, hozzákapcsolódtunk az épület wifijéhez, aminek a külön házirendjét a portás mellett lévő falon elolvashattunk, mint az alvásra és a fürdésre vonatkozó szabályokat is.
Az internet csak hétvégenként és minden nap délután öttől este nyolcig van bekapcsolva, így most használhattuk.
Bejelentkeztem a facebook profilomra, és rögtön egy halom üzenet érkezett, leginkább ismerős felkérések.

• Vivi Csonka ismerősnek jelölt.
• Bálint Hegyi ismerősnek jelölt.
• Dorottya Kecskeméti ismerősnek jelölt.
• Márton Varga ismerősnek jelölt.
• Zsolt Farkas ismerősnek jelölt.
• Dániel Erdei ismerősnek jelölt.
• Bence Szabó ismerősnek jelölt.
• Ádám Szalontay ismerősnek jelölt.
• Milán Papp ismerősnek jelölt.
• Laura Lana Tatrai ismerősnek jelölt.
• Fanni Cseh ismerősnek jelölt.
• Adrián Herceg ismerősnek jelölt.

Amikor az utolsót megláttam, egy nagyot dobbant a szívem. Herceg Adrián... Mindenkit visszajelöltem, és most márt tudtam az osztálytársaim vezetéknevét is. Ez haladás!  
Aztán láttam, hogy rezeg a mobilom, és megláttam az értesítést.

• Vivi Csonka megjelölt egy képen.

Rákattintottam, és ott volt egy mai kép róla és rólam a Parlament előtt. Az, amikor a fűben fekszünk. 

A kép alá pedig ez volt írva: The best day with my best friend<3

Este végül a Tökéletes Hang-ot néztük egy jó nagy adag popcornnal a kezünkben. Még egyikünk se látta a filmet, de Vivi reakciójából ítélve neki is nagyon tetszett. A film után viszont nem bírtam tovább. Vagyis a szemem nem bírta. Csaknem rögtön magával rántott az álmok világába, de mielőtt még elmerülhettem volna benne, annyit suttogtam Vivinek: Jóéjt! És még hallottam, hogy ő is ezt mondja. Aztán elnyomott az  álom.

***

A másnap is nagyon jól telt. Vivivel elmentünk moziba, a szobában pedig hatalmas filmmaratont tartottunk különböző műfajú filmekből, aztán pikk-pakk elérkezett a hétfő.

Sok diák nem várta ezt a napot, de nem is baj. Az a lényeg, hogy én agyon izgultam magam, bár tudtam, hogy úgyse lesz még rendes tanítás. Vártam már, hogy megismerhessem a tanárokat, amit tényleg fura egy tizenéves lány szájából hallani, meg azt is, hogy megismerhessem az egész iskolát. Hisz nagyon fontos nekem ez az egész suli, de nem azért mert ez álmaim iskolája, mert ebből a szempontból csak egy épület, nincs túl sok jelentősége, hanem azért is, mert ez volt Anya iskolája. Ő is itt koptatta a padokat, itt sercegett minden órán a tolla, ebben a kollégiumban aludt, és itt ismerkedett meg apával. 

Hamar felkaptam a már kikészített ünneplőt, amit tegnap Vivivel elmentünk átvenni a gazdasági irodába. és ha már ott voltunk, befizettünk mindent, amit kellett még. Már majdnem kész voltam, de szobatársam még aludt, én viszont nem bírtam. Komolyan, annyira izgultam, hogy inkább felkeltem hajnalok hajnalán, hogy még egyszer letusoljak, és megmossam a hajam. Aztán hirtelen kopogtak az ajtón.

- Szabad! - kiáltottam ki. Ki lehet ilyenkor? Aztán egy negyvenes éveiben járható fekete hajú nő lépett a szobába.

- Jó reggelt! - köszönt illedelmesen. - Én vagyok ezen a héten a kollégium ügyeletes. Látom, már fent vagy. Kérlek szólj a szobatársadnak, hogy ébresztő van, mert el fogtok késni az évnyitóról - mondta, aztán fogta magát, és kiment.

Vivi az ajtócsapódásra sem kelt fel, ezért közelebb mentem hozzá, hogy akkor rajtam a sor, hogy felkeltsem. Elkezdtem szólongatni, de mintha csak a falhoz beszélnék. Ezt egy tankkal se fogom tudni felébreszteni! Elkezdtem simogatni a karját, hátha az érintésem hatására felkel, de semmi. 

- Vivi! Ébresztő! El fogsz késni! - szólongattam tovább, de gyenge próbálkozás volt. 

Akkor már csak két lehetőség maradt. 

Csikizés vagy hideg víz. 

Próbáljuk meg először az előbbivel, a víz túl durva lenne... - agyaltam magamban ki a különféle módszereket.

Közelebb léptem hozzá, és a derekához érintettem a kezem, aztán óvatosan csikizni kezdtem.

Erre aztán felébredt. 

Hirtelen felkapta a lábát, és kitört a röhögésben.

- Neeeeeeeeeeee! Felébredtem, komolyan! - nevetés közben már sírt, mire abbahagytam a csiklandozást. - Nagyon csikis vagyok. 

- Ezt megjegyzem. - Aztán egy nagyot mosolyogtam, és megvártam míg elkészül.

Mire átértünk, már mindenki ott volt, az egész "szertartás" a nagy tornateremben zajlott. Az igazgatónő felállt egy fából készült hordozható emelőre, és mondott egy hatalmas és unalmas beszédet. 

A lényege csak ennyi volt: Ezennel megnyitom a Zrínyi Ilona Tagozatos Gimnázium újabb tanévét!