11. fejezet - Új élet, új közösség

Az egész iskola óriási csörtetéssel halad vissza az iskola épületébe, mivel a tornaterem, vagy inkább csarnok, nem messze a sulitól, de egy külön épületben van, ami nekem elég fura, mert a régi suliban két "tesiszoba" is volt, bár az alagsorban lévőt egyszerűen csak "Kis Büdös"-nek neveztük, ne köntörfalazzunk, illett rá ez a név... A nagy tömeg futva közlekedett, hogy még a tanár előtt beérjen a saját osztályába, nehogy az első nap rögtön késéssel kezdjen. Amit szerintem az ofő tuti nem írt volna be neki, mert hát első nap... Igaz, hogy sok tanár szemét, de ennyire csak nem, ugye?

Ahogy beléptem a terembe, frissen festett falak illata csapta meg az orrom. Igen, mintha olvastam volna, hogy a sulit a nyáron felújították, mert megnyertek valami projektet ezzel kapcsolatban. Az egész teremben a sárga szín uralkodott, de csak a fejünk tetejéig, ott gondolom elfogyott a festék, mert a többi részét a falnak meghagyták az eredeti fehér színében. A padok egyszemélyesre voltak kialakítva, nem úgy, ahogy azt általános iskolában megszoktam. Az ajtót viszonylag a terem elejére tették, így a beérkező diák a tanári asztallal találhatta szemben magát. Az osztály ahhoz képest, hogy csak tizenhárom főnek kell elférnie benne, elég nagy volt, talán annak érdekében, hogy a tanárok magyarázás közben kedvükre járkálhassanak, és beleélhessék magukat a tanított tárgyba, vagy jó közel tudjanak jönni, ha villámkérdésekkel akarnak szadizni, és láthassák a rémült fejünket. Három padsor közül a középsőben csak három, míg a két szélső oszlopban öt padot helyeztek. Szerencséjük van így az első padoknak, legalább nincsenek annyira közel a tanári asztalhoz... Bezzeg alsóban, amikor a legközelebb lévő asztal annyira közel volt a tanárhoz, hogy csaknem közelről tanulmányozhatta a bőrhibáit... A három ablakon még így, szeptember legelején is hét ágra sütött be a nap, a lány trió, Lana, Fanni, Dorci, akik rögtön letelepedtek a három egymás melletti padba a harmadik sorban, de rajtuk kívül még egy fiú, Dani ült bent a hátsó sarokban, mivel nem volt jobb dolga, elővette a mobilját, és nyomkodni kezdte. Én Vivivel együtt elindultam hátrafele a leghátsó sorban lévő másik sarokba, de egy repülő hátizsák megállított.

- Ott én ülök! Felejtsd el! - kiáltotta a tárgy gazdája, amint meglátta, hova készülök leülni. Nem szeretek a tanár orra előtt lenni, sőt... De úgy látszik Adrián se szeret. Tudtam, hogy minden fiúban ott lapul az önző, bunkó énjük, de szerettem volna azt hinni, hogy ez a fiú más. De úgy látszik tévedtem, és most tört elő ez a része.

Nem szóltam hozzá, inkább beültem a Vivi mellett lévő üres helyre, aki a kiszemelt padom előtt foglalt helyet. Bence pedig, gondolhattam volna, barátja mellé telepedett, mégpedig a mögöttem álló székre. A többiek is szállingóztak már be, következőnek Bálint lépett be az ajtón, rögtön felmérte a terepet, aztán megakadt a szeme haverján és az előtte tátongó helyen. Gyors léptekkel haladt Dani felé, és nagy lendülettel huppant le a mellettem lévő székre, de úgy, hogy az majdnem felborult alatta, és kis híja volt annak, hogy az első napot a sürgősségi osztályon töltse, mert beverte a fejét az én asztalom sarkába. 

Bevallom tényleg gonosz volt tőlem, de alig bírtam visszafojtani a nevetést, de hogy lehet valaki ennyire sügér? Fizikát soha életében nem tanult? Bár ehhez még az se kell... Mikor visszahelyezte a testsúlyát, és biztonságban tudhatta magát, összeöklözött a mögötte ülő barátjával, aztán odaköszönt nekem is egy "cső"-t. Nem lehetek tahó az első nap, tehát visszamondtam neki egy "hello"-t. Ezzel a hátsó padok beteltek, még két oldalon van az első két padban hely. Szegény fiúk, nem cserélnék velük... Milán és Zsolti is beért, amikor körülnéztek, és hátul már nem volt hely, látszott az undor az arcukon, de rájöttek, hogy jobb az ablak mellett ülni, mint az ajtó közelében, ezért összenéztek, és mindketten futni kezdtek a pad irányába, hogy ő foglalja el a második sorban lévőt, mert nem akar rögtön a tanár szeme előtt ülni. Megértem, rengeteg ideig ültetett a tanár előre, azért, mert a többiekhez képest alacsony vagyok. Na de remélem, most nem lesz ülésrend... Zsolti kreatívnak hitte magát, ezért az asztalok között szlalomozott, de nem jött rá, hogy úgy sokkal nehezebb, mint Milánnak, aki a padokat a tanári asztal felé elkerülve kevesebb akadályba ütközött, így ő simán gyorsabban elérte a kiszemelt padot.
- Baszki! - üvöltött egy nagyot a vesztes, mikor meglátta, hogy barátja már elérte a célt, de ő még csak a fele úton tart. Így már nem is fáradozott, jól viselte a veszteséget, és a neki maradt helyre tette a cuccait.
Közben én alaposabban megvizsgáltam a padokat, és hát nagyon menők! Legalábbis nekem nagyon tetszik. Oké, ez irtó hülyén hangzott, de a régi sulim egy nagy porfészek volt, semmi XXI. századi technológiával... Az asztalok felnyithatósok voltak, oda behelyezhettük a cuccainkat, aztán estére le lehetett zárni, ezt jelezte a lakatlyuk, ami ott éktelenkedett az elején. 1.) Tuti biztos, hogy amilyen szerencsém van, minden áldott alkalommal bele fogom oda verni az oldalam vagy a hasam. 2.) El kell mennem majd lakatot venni, biztos ami biztos alapon. Nem hiába van ott... A tankönyveimet átvehettem már, de most nem voltak itt nálam, majd holnap, az első hivatalos tanítási napon behozom, de addig is felavattam, mert beletettem a táskám. Nem reagáltam túl a táska-ügyet, hiszen nem kell sokat gyalogolnom, és már itt is vagyok, ha otthagyok valamit, akár becsengetés előtt tíz perccel is vissza tudok futni, és idehozni. Előnyben a koleszosok! Az utolsó pillanatban esett be pont a tanár előtt Ádám és Marci, az utóbbi rögtön kiszúrta a hátrébb lévő helyet, így Vivi kiszemeltjének már csak az első pad maradt, amit nagy szitkozódás közepette foglalt el.
A tanárnő közvetlen utánuk jött be, aztán egy újabb köszöntő szöveget mondott, amit az osztály síri csöndben hallgatott. A sok napirendi pont, amiről persze a tannőnek panaszkodnia kellett, felsorolása után néhány papírt adott körbe, amit mindenkinek alá kellett írnia, vagy megadni a szülei és a saját elérhetőségét. Kiosztotta az ellenőrzőket, amik igazából feleslegesek, mivel e-naplót használ az egész iskola. De nem baj! Pazaroljuk a papírt! Úgyse fogja senki se használni... Az ofő megkérte, hogy töltsük ki az első oldalon lévő adatokat, aztán felsorolta a tanárokat és a tantárgyakat.

Igazgató: Budaházi Zita
Osztályfőnök: Kiss Angéla
Iskolapszichológus: Ádám Éva  (Értem, hogy miért lett belőle dilidoki...)

Biológia: Kékesi Andrea
Matek: Orosz Béla
Fizika: Rideg Blanka (Kíváncsi vagyok, hogy rászolgált-e a vezetéknevére, de van egy olyan érzésem, hogy igen, mert Marci, akinek idejárt a bátyja, elüvöltötte magát, hogy "Miért?!", szóval előre félek... És a fizika... Hát nem az erősségem.)
Földrajz: Tamási Tamás (Ő is mehetett volna pszichológusnak... Mit gondoltak a szülei?!)
Testnevelés/Fiúk: Marosi Dávid
Testnevelés/Lányok: Puskás Loretta
Informatika: Rideg Blanka
Kémia: Horváth Edit
Történelem: Nagy Imre
Magyar: Polgár Zselyke
Rajz: Kovács Attila
Ének: Pálinkás Cintia

A fiúk itt nem bírták ki röhögés nélkül, de én sem. Hogy lehet valakinek az a vezetékneve, hogy Pálinkás? Nem lehet, hogy ez egy gúnynév, és mondjuk az ofő se bírja? Előre sajnálom szegény nőt. Biztos vagyok benne, hogy a fiúk célpontja lesz, bár ki tudja... Lehet, hogy egy tank alakú nőről beszélünk, akkor a srácok tuti nem viccelődnének vele... Ahogy én sem.
De még hátramaradt két tanár. A legfőbb két tanár és a két tantárgy, ami miatt ebben az osztályban vagyok.
Ez egy nyelvi osztály, vagyis humán beállítottságú.
Heti hét angol és német óránk lesz, hogy majd jövő év elején le tudjuk tenni a középfokút a választott nyelvből. Az én esetemben ez a német. Angolt is tanulok két éve, de azért az annyira nem megy jól, hogy rögtön kisujjból nyelvvizsgát tegyek belőle. Azt hiszem hét angolost és hat németest vettek fel az osztályba, míg a másik osztály az inkább reál beállítottságú, közöttük a matekosokat és a bioszosokat különböztetik meg.
Szóval a két nyelvtanár:

Német: Kiss Angéla
Angol: Tóthné Mátyás Gizella

Igen, sejthető volt, hogy az ofő lesz az egyik nyelvtanár, csak azt nem tudtam pontosan, hogy melyik.
Ezek után kézhez is kaptuk az órarendet, aminek láttán majdnem szörnyet haltam. Heti háromszor van nyolc, azaz nyolc óránk! Hogy lehet így leterhelni egy tizenöt éves gyereket? Bár a péntek az egyetlen jó az egész között, három nyelvóra aztán meg laza tantárgyak.
Végeztünk minden megbeszélnivalónkkal, így hamarabb hazamehettünk, ekkor támadt az ötlete Ádámnak, hogy elmehetnénk valahova együtt, mint egy osztály.
- Hé, srácok! Mit szólnátok, ha elmennénk pizzázni vagy valami? Mármint akinek van kedve jönni, tudjátok így, hogy most már egy osztály vagyunk... - tette fel az ajánlatot, mire mi Vivivel összenéztünk. Láttam a szemében, hogy szeretne menni, és ki vagyok én, hogy ebben megakadályozzam? Mellesleg én is nagyon szerettem volna menni, nem lehetek egy antiszoc lúzer, aki tojik az egész közösségre.
Sokan bólogattak az elhívásra, mivel első nap van, senkinek semmi dolga, még házi sincs. Az egész délután előttünk állt.
- Szuper! Akkor mehetünk? - kérdezte végül Ádám.
- Mi elugranánk ledobni a cuccunkat, de találkozzunk negyed óra múlva, addig mindenki elintézheti a dolgait, felhívja anyuci-apucit, hogy még nem lesz otthon egy ideig, vagy elmegy vécére. Na mindegy, negyed óra múlva itt. - zárta le a mondandóját nemleges választ nem tűrve Adrián. Megint előtört belőle a rosszabbik énje, vagy nem is tudom, hogy nevezzem. Anyuci-apuci? Ennél gúnyosabb már nem tud lenni? Mint egy hatéves, aki megtanulta a kicsinyítőképzőt... 
Mindenki rábólintott, így arra a negyedórára Vivivel felugrottunk, és ledobtuk a cuccainkat.
Adott idő elteltével visszamentünk a suliba, ahol már néhányan vártak. Az összes fiú bent volt már a teremben, kivéve Bencét és Adriánt. Már indultunk volna, amikor lassan léptek be az osztályba, olyan ráérősen, mintha nem késtek volna öt percet. Oké, lehet, hogy az egészet túlreagálom, de ... nagyon ki vagyok akadva Adriánra! Azt hittem, hogy végre lesz egy kedves fiú osztálytársam, akivel lehet beszélgetni mindenről, erre tessék! Jó, akkor úgy mondom, hogy egy másik fiú osztálytársam, mert Andrissal is lehet beszélgetni. Amikor rá gondoltam, hirtelen egy jó, és biztonságot adó érzés öntött el. Azt hiszem ezt hívják szerelemnek. Akaratomon kívül is mosolyt csalt az arcomra.

- Na induljunk! - csattant fel Ádám. Úgy látszik magára vette a vezető szerepét... Elindult, így mi követtük, és közben röhögtünk, beszélgettünk, megvitattuk a kedvenc filmjeinket, sorozatainkat, könyveinket. Vivi előrement Ádámhoz az én biztatásomra, de azért remélem nem lesz túl nyomulós vagy ilyesmi. Mikor mellé ért, még egyszer gyorsan hátrafordult. Láttam a tűzvörös arcát, ami kimondottan jól illett a haja színéhez. Úgy látszik, nagyon tetszik neki a srác... Hátulról láttam, hogy milyen jól elbeszélgettek, annak ellenére, hogy a fiúcsapat fele ott tornyosult körülöttük. Én meg hátramaradtam a srácok másik felével... Igen, ez így most kialakult. Van az Ádám-Marci-Bálint-Dani kvártett, akik jól elvannak egymással, legalábbis eddig úgy látszik. Nem azok a 'hú de menők' akiért minden lány oda és vissza van, de rosszul nem néznek ki. Sőt, ha jobban belegondolok az osztálybeli fiúk egész helyesek. De ezt nem ribanc módra állapítottam meg, csak úgy tény szerűen. Nem mind az esetem, de na.. Értitek! Aztán a fiúk másik fele az Adrián-Bence-Zsolti-Milán csapat, akiken tényleg látszik, hogy sportolnak. Menők, lazák, viccesek, de tudnak igazán tahón is viselkedni. Vegyük alapul megint Adriánt... Szóval én velük ballagtam egészen a pizzázóig, és igazából élveztem. Nagyon is jó volt a középpontban lenni újból. Nincs Mia, aki elnyom a szépségével, hanem csak én vagyok. És ez furcsa mód jó érzés volt. A srácok is kedvesek voltak, igyekeztek olyan témát találni, hogy be tudjak folyni a beszélgetésbe, ami ugyan nem volt nehéz, hisz két bátyám van... Néha ugrattak is mindenfélével.
És azt hiszem ezt végiggondolva jöttem rá, hogy nekem milyen jó osztályom is van igazából.